Magyar Katolikus Lexikon > V > világi hívők kötelességei és jogai


világi hívők kötelességei és jogai: kötelességek és jogok, melyek konkrét társadalmi helyzetüknél fogva főként a világiakat érintik, olyan hivatások velejárói, melyek között többnyire a világiak élnek. – Zömmel azonban nem tekinthetők mereven és kizárólag a laikusi állapothoz tartozóknak, hiszen a keresztség és a bérmálás alapján nem illetik meg a világiakat olyan jogok, melyekben – az ugyancsak megkeresztelt és megbérmált →klerikusok elvileg ne részesedhetnének. A latin egyh-ban pl. a nős diákonusokra is vonatkoznak a házassággal és családdal kapcsolatos kötelességek és jogok (226.k.). Az állandó diákonusok ugyancsak teljes joggal kapcsolódhatnak be a közhatalom gyakorlásába, a pol. pártokba, a keresk. és üzleti tevékenységbe, s megkülönböztető öltözetet sem tartoznak viselni az egyetemes jog szerint (288.k.). Az evilági dolgok rendjének belülről való megszentelése tehát – hacsak nem szerz-ek – klerikus létükre igencsak feladatuk lehet (vö. 225.k. 2.§). Vannak azonban olyan kötelességek ill. jogok is, melyek a világiakat éppen fel nem szenteltségüknél fogva illetik meg, pl. az akolitusi és lektori szolgálat elnyerésének lehetősége (230.k.). A világiak kötelességeinek és jogainak a Codexben szereplő jegyzéke elsősorban azokat a világiakat tartja szem előtt, akik nem választottak szerz. v. más, a 207.k. 2.§-a szerinti megszentelt életformát. A ~nak összeállításakor a Codex nem kíván teljességre törekedni. Az összes →hívők kötelességei és jogaiban is részesednek a világiak, de van számos más kötelességük és joguk is, melyek a CIC-ben ezen a jegyzéken kívül szerepelnek, pl. a szentségekről, az egyh. hivatalokról, valamint az eljárásokról szóló kánonokban. – 1. Az apostolkodás. a) Az üdvösség örömhírének terjesztése az egész világon különösen is sürgető kötelessége a világiaknak olyan körülmények között, amikor az emberek, klerikusok híján Krisztust csak általuk ismerhetik meg (225.k. 1.§). Ennek a kötelességnek, mely egyben jog is, alapja a →keresztségben és a →bérmálásban kapott ált. küldetés. Megvalósítása mind egyénileg, mind pedig közösségileg lehetséges (PM XX, 90). Ma különösen is aktuális területe ennek a munkának a →hitoktatás, ami ma talán szükségesebb, mint valaha is a tört. folyamán. – b) A világi dolgok rendjének az evang. szellemével való átitatása sajátosan is kötelezi a világiakat, mégpedig egyéni helyzetüknek megfelelően (225.k. 2.§). E körbe tartoznak a zsinat szóhasználata szerint „az élet és a család javai, a kultúra, a gazdaság, a művészet, a foglalkozási ágak, a politikai közösségek intézményei, a nemzetközi kapcsolatok” (AA 7 b). Az élet javainak körében, amelyekben Krisztusról tanúságot kell tenni, ma különös hangsúllyal jelenik meg az ember személyi méltóságának előmozdítása, az élethez való jog (a fejlődés bármely szakaszában) védelme, az új genetikai és biotechnikai ismeretek alkalmazása, az emberi jogok védelme (PM XX, 102-112). – c) Az evilági dolgok megszentelésére szóló küldetésük teljesítése során a világi hívőket a földi ország ügyeiben autonómia illeti meg (227.k.). Ezirányú önnállóságukat eszerint a hierarchiának is tiszteletben kell tartania, hisz a CIC a világiaknak az Egyh-on belüli jogairól szól (vö. GS 43; AA 7). Ez viszont azt is jelenti, hogy a kultúra, a pol., a tud., a gazd. stb. terén végzett munkájukkal a világot az evang. szerint alakítva a laikusok egyben az Egyh-on belül közfunkciót végeznek (vö. GS 40), az Egyh. működését, szerepvállalását valósítják meg a világban. Mégsem tévesztendő össze ez a tevékenység az Egyh. nevében, hivatalosan végzett cselekményekkel. A törvényhozó külön is hangsúlyozza, hogy az autonómiájukat gyakorló világiaknak óvakodniuk kell, nehogy a szabad vélekedés tárgyát képező kérdésekben saját nézetüket az Egyh. tanításaként adják elő (227.k.; GS 43 b). E szabadság gyakorlásakor a hívőknek a dolog természeténél fogva tiszteletben kell tartaniuk bizonyos határokat: az evang. szellemében, a tanítóhivatal által előadottakra ügyelve kell eljárniuk (227.k., vö. 212.k. 1.§). – d) A házasságban élők különösen kötelesek a házasság és a család révén Isten népe épülésén fáradozni (226.k. 1.§, AA 11, GS 52). – e) A szülők már a természet rendjénél fogva is kötelesek és jogosultak a gyermekeik nevelésére, a ker. szülőknek azonban sajátos egyh. kötelessége, hogy gyermekeik ker. neveléséről gondoskodjanak az Egyh. tanításának megfelelően (226.k. 2.§). – f) A világiak kötelesek és jogosultak a ker. tanítás megismerésére képességeiknek és helyzetüknek megfelelően. E kötelességük és joguk alapja ker. mivoltukban rejlik, mely azt kívánja tőlük, hogy e tanítás szerint éljenek, ezt hirdetni és szükség esetén védelmezni is tudják, valamint hogy kivegyék részüket az ap. tevékenységben (229.k. 1.§; vö. LG 35; 210–211.k., 216–217.k.). – g) Ezzel összefüggésben a világiak jogosultak – de nem kötelesek – arra is, hogy a szt tud-okban olyan teljesebb képzettséget szerezzenek, melyet az egyh. egyetemeken v. fakultásokon (815–820.k.), ill. legalább a vallási tud-ok intézeteiben (pl. a budapesti „levelező tagozaton”, vö. 821.k.) lehet elnyerni (229.k. 2.§). E jog kiterjed mind az előadások látogatására, mind akad. fokozatok szerzésére (uo.). A jog gyakorlásának feltételeit a kánoni előírások (vö. 819.k.), valamint a részleges jog és az egyes intézmények saját szabályai határozzák meg. – 2. Belső egyh. feladatok. a) A világiak jogképességgel rendelkeznek arra, hogy a szt pásztorok felvegyék őket azokra az egyh. hivatalokra és feladatokra, melyekben a jog szerint működhetnek. E jogképesség feltétele, hogy az illető személyek alkalmasak legyenek az adott funkcióra. E feladatokhoz tehát a világiaknak nincs szorosan vett alanyi joguk, csupán jogilag alkalmasak rájuk. A világiak arra is képesek, hogy bizonyos, az →egyházi rend szentségét meg nem kívánó hivatalokat kapjanak. Ezek közül némelyek az egyházkormányzati hatalom gyakorlásában való részesedéssel is járnak, így pl. a →bíró és az →ügyhallgató tisztsége. A hivatalok és a többi feladatok (munera) világiakra bízását illetően az 1987-es ppi szinodus gazdag tapasztalatokat értékelt ki. Ennek nyomán II. János Pál p. hangsúlyozta, hogy egy ilyen „feladat gyakorlása nem teszi a világi hívőt lelkipásztorrá, mert a papságot nem a tevékenység eredményezi, hanem az egyházi rend szentségében történt részesülés... A megbízásból végzett feladat törvényességét közvetlenül és formálisan a lelkipásztoroktól átadott hivatalos megbízás erejéből meríti; és midőn ez konkrét cselekvésben nyilvánul meg, akkor az egyházi tekintély irányításának van alávetve” (PM XX, 57). – b) A szent tudományok oktatására való jogképességet, mely a hivatalokra és feladatokra való képességnek egy sajátos esete, a CIC külön is elismeri a világiak számára. A képesség feltétele itt is, hogy az illető az előírt alkalmassági követelményeknek (810.k.; vö. AAS 1979:482) megfeleljen. Magához az oktatáshoz pedig az egyh. hatóság megbízása szükséges (229.k. 3.§). A Codex ebben a tekintetben a felsőfokú oktatásra való képességre utal, az alacsonyabb szintű hitoktatásra mint egyh. feladatra az előző pont ált. megállapítása vonatkozik. – c) A világiak liturgikus szolgálatainak a CIC három típusát különbözteti meg: 1) Állandó szolgálatok a →lektor és az →akolitus tisztsége. Ezeket lit. avatással adják, tartós jellegűek, és csak férfiak nyerhetik el őket. A feladásukhoz szükséges életkort és adottságokat a ppi kar határozza meg. A szolgálatok elnyerése nem jogosít ellátásra v. díjazásra (230.k. 1.§). 2) Alkalmi feladatok lehetnek pl. a felolvasó, a kommentátor v. szertartásmagyarázó, a →kántor, vagyis a lit. ének előadója stb. Ilyen feladatot nők is kaphatnak. Ehhez is megbízás szükséges, de nem lit. formában történik, és ideigl. jellegű (230.k. 2.§). 3) Rendkívüli feladatok lehetnek pl. a lit. imák vezetése, az igeszolgálat ill. a →prédikáció, de nem a homília, a →keresztelés, az áldoztatás, a →temetés, sőt ahol erre a jog lehetőséget ad, az →esketés is (vö. 1112.k. 1.§). E feladatok némelyikéhez külön megbízás kell. Másokra (pl. szükségben a keresztelésre) maga a jog hatalmazza fel a világi hívőt. A rendkívüli feladatok gyakorlásának ált. előfeltétele a szükséghelyzet és a felszentelt személyek hiánya (230.k. 3.§). Rendkívüli feladatokat nők is kaphatnak. Egyes feladatok elnyerésére és ellátására vonatkozóan külön jogszabályok intézkednek. A szükséghelyzetet mindenesetre nem szabad könnyelműen feltételezni (vö. PM XX, 59–60). – d) Azok a világiak, akikre tartósan v. ideiglenesen az Egyh. sajátos szolgálatát (azaz valamilyen hivatalt v. feladatkört) bízták, kötelesek a feladatukhoz megkívánt megfelelő képzettség megszerzésére, továbbá tisztségük lelkiismeretes, serény és szorgalmas ellátására (231.k. 1.§). Ez a kötelezettség független attól, hogy valaki főfoglalkozásban v. részidőben végzi-e egyh. munkáját. A lelkipásztori kisegítőknek arra a kötelezettségére, hogy megbízatásukat lelkiismeretesen lássák el, a MKPK külön is felhívja a figyelmet, s bizonyos „lelkiismeretlenségekhez” (pl. a feladatkör huzamosabb el nem látása, a megbízatás kereteinek túllépése) jogkövetkezményt is fűz: a megbízás visszavonását. – e) Ugyanezek a sajátosan egyh. szolgálatban álló személyek jogosultak a helyzetükhöz mért tisztes díjazásra. Ennek elegendőnek kell lennie maguk és családjuk szükségleteinek kielégítésére, s meg kell felelnie a világi jog előírásainak is. A jogosultság kiterjed a társadalombiztosítás és az eü. ellátás megoldására is (231.k. 2.§). Erről tehát az egyh. munkáltatónak kell gondoskodnia minden olyan munkaviszony esetén, amikor ezt az adott személyek helyzete ill. a világi jog megkívánja. Erre természetesen azoknak a laikusnak nem számító (mert meg nem keresztelt) személyeknek is joga van, akik valamilyen egyh. jogi személlyel munkaszerződést kötöttek. Ám ez utóbbiaknak ez nem Egyh-on belüli joguk. Velük kapcsolatban a CIC csak az illetékes egyh. vagyonkezelők kötelezettségét hangsúlyozza. Az egyhjog ált. deklarációját az egyh. szolgálatban álló világiak díjazáshoz való jogáról – a 231.k. 2.§-ában a világi jogra tett utalásnak megfelelően – többnyire az egyes államok jogszabályai szerint konkretizálják a helyi egyh. hatóságok. Mo-on pl. a ppi konf. a lelkipásztori kisegítők munkaviszonyáról rendelkezik ilyen módon. Sz.Sz.A.

A Mo-i Kat. Kántorok és Karnagyok Működési Szabályzata Bp., 1985. – A világi személyek lelkipásztori tevékenységének szabályzata Bp., 1986. – Erdő 1991:170. – OCCE 7–26.k.