🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > V > világháború II.
következő 🡲

világháború II. (1937. jún. 7.–) 1939. szept. 1.–1945. szept. 2.: az emberiség történetének legnagyobb, világméretű fegyveres összeütközés-sorozata, amely Európában 1939. IX. 1. –1945. V. 8: zajlott, de Ázsiában már 1937. VI. 7: kezdődött, és Japán 1945. IX. 2: fegyverletételével ért véget. – Előzményei. 1919: az I. →világháborút lezáró Párizs környéki békediktátumokkal kialakított nemzetk. helyzet (→versailles-i békerendszer) az 1929–33: gazd. világválságot követően megbomlott és 1938-ig megtörtént a világpol. erővonalak az átrendeződése. Ebben döntő szerepe volt az egykori →antant hatalmak, főként NBr. megbékélési (appeasement) politikájának, amit No-gal szemben 1933–39: képviselt az 1920-as években kialakult szigetorsz-i közhangulat és pol. folytatásaként. Alapeszméje, hogy a ném. nacionalizmust az 1919. évi versailles-i békében ért megaláztatások táplálják, melyeket – egy újabb háború elkerülése érdekében – pol-ilag és erkölcsileg jóvá kell tenni. Fő képviselője Neville Chamberlain (1869–1940) brit min. eln., aki úgy vélte, hogy No. igényei a néprajzi határokra való törekvésig érthetőek és jogosak, ezért NBr. biztonságának veszélyeztetése nélkül, ésszerű s kellő időben tett engedményekkel kielégíthetőek, és hozzájárulnak a Párizs környéki békék okozta ingatag európai egyensúlyi helyzet megszilárdításához. Céljaival ellentétben, az 1930-as évek derekán a megbékélési pol. No. megerősödéséhez és Olo. terjeszkedéséhez vezetett. – Az 1919 utáni világpol. átalakulása Ázsiában kezdődött, amikor 1931–32: Japán megszállta egész Mandzsúriát és megalapította Mandzsukuo japán bábállamot. A No-ban 1933. I. 30: hatalomra jutott az Adolf Hitler (1889–1945) vezette Nemzetiszocialista Ném. Munkáspárt (NSDAP). A következő években totális diktatúra épült ki, és meghirdették a ném. lakta ter-ek egyesítését, ill. a K-i irányú területszerzést. No. 1935: a jelentős hadiipar kiépítésébe kezdett és visszaállította az ált. hadkötelezettséget. A megbékélési pol. 1. fő állomása a Londonban, 1935. VI.18: jegyzékváltás formájában megkötött angol–német flottaegyezmény volt, amivel hatályon kívül helyezték a versailles-i béke ném. tengeri haderőt korlátozó intézkedéseit. (A szerződés 35:100 arányban maximálta a ném. hadiflottát a Brit Nemzetközösség összes haditengerészeti erejéhez viszonyítva. Egyben No. jogot szerzett arra, hogy flottáját 78.600-ról 420.600 bruttó regisztertonnára növelje, s Fro-gal közel azonos tengeri erőt állítson ki.) 1936. III. 7: Hitler kancellár bejelentette, hogy No. egyoldalúan megszünteti az 1925. XII. 1: kötött locarnói szerződést és a ném. haderő bevonul a demilitarizált Rajna-vidékre. Ez utóbbit a két fő érdekelt, NBr. és Fro. hallgatólagosan jóváhagyta (a megbékélési pol. 2. fő állomása). – Az 1922-től Benito Mussolini (1883–1945) és a Fasiszta Párt vezette Olo. K-afrikai gyarmatbirodalma alapjainak a megteremtésére a 2. olasz–abesszín háború (1935. X.–1936. V.) során elfoglalta Abesszíniát (Etiópiát). A Nemzetek Szöv-e agresszornak nyilvánította Olaszo-ot, de a megszállást titokban támogató Fro. és a megegyezést kereső NBr. nyomására a világszervezet csak kisebb gazd. korlátozó intézkedéseket vezetett be Olo. ellen. A Fasiszta Nagytanács V. 9: kimondta az afrikai orsz. bekebelezését, III. Viktor Emánuel ol. kir. (ur. 1900–46) fölvette az Abesszínia császára c-et, Olaszo-ot birod-má nyilvánították. A háború miatt Olo. diplomáciailag elszigetelődött, amely hozzájárult a korábban németellenes ol. külpol. megváltozásához, a Berlin–Róma-tengely létrejöttéhez. Ennek alapja az 1936. X. 25: Berlinben, Konstantin von Neurath (1873–1956) és Galeazzo Ciano (1903–1944) külügymin-ek aláírta jegyzőkv, melyben No. elismerte az etiópiai ol. császárságot, Olo. bejelentette Ausztriával kapcsolatos érdektelenségét. A megállapodásban a felek elhatárolták gazd. érdekeltségeiket a Duna-medencében és a Balkánon. A már jegyzőkvbe foglalt Berlin–Róma-tengely a ném.–ol. barátsági és szöv-i szerződés, az ún. acélpaktum 1939. V. 22: berlini megkötése az addigi tényleges együttműködést jogi formába öntötte és a jövőre vonatkozóan kölcsönös katonai segélynyújtást írt elő. A két fél egymás „életterét” is kölcsönösen elismerte: No-ét Közép- és Dk-Eu-ban, Olo-ét a Földközi-tenger térségében. – 1936. XI. 25: No. és Japán megkötötte a komm. és szovjetellenes antikomintern paktumot, amit Joachim von Ribbentrop (1893–1946) és Kintumo Musakodzsi külügymin-ek írtak alá Berlinben. A megállapodást (a szövege szerint) azért írták alá, mert államaikat fenyegeti és bomlasztja Kommunista Internacionálé (Komintern), amely mögött a SZU fegyveres ereje áll, ezért önvédelmükért együttműködnek. A titkos pótegyezmény arra kötelezte a feleket, hogy jóakaratúan semlegesek lesznek, egy nem provokált szovjet támadást követő háborúban. A paktumhoz 1937. XI. 6: Olo. 1939. II. 24: Mo. Mandzsukuo, 1939. III. 27: Spo. 1941. XI. 25: az egyezmény 5 é. meghosszabbításakor Bulgária, Dánia, Finno., Horváto., Rom., Szl. és Nanking-Kína is csatlakozott. – Az Olo-gal kapcsolatos brit engedékenységet jelezte az 1937. VI: a Földközi-tengerről kötött ol– brit egyezmény, amely elismerte a Szuezi-csatorna és a Gibraltári-szoros olasz használatának korlátlan jogát és 1938. IV: Abesszínia bekebelezését. – Japán 1937. VII: megtámadta az 1927 óta polgárháborút vívó Kínát és 1938 végére csaknem egész tengerpartját birtokba vette. – Bár Hitler hatalomra kerülése után az ausztriai vezető pártok (ker.szoc., szoc.dem.) törölték a programjukból az Anschlusst (német: ’csatlakozás’), elsősorban a brit és a fr. megbékélési pol. (ennek 3. fő állomása) miatt, azt No. a Ny-i hatalmaktól mégis ki tudta kényszeríteni. Bár Kurt von Schuschnigg (1897–1977) kancellár 1938. III. 13: népszavazást kezdeményezett Ausztria függetlenségéről, III. 11: Hitler ultimátumban követelte a kancellár lemondását, és a szavazás elhalasztását. Schuschnigg kényszerű visszalépése után a nemz.szoc. Arthur Seyss-Inquart (1892–1946) belügymin. a ném. csapatok bevonulását kérte. A ném. hadsereg III. 12–13: megszállta az országot, III. 13: a Seyss-Inquart vezette új kormány, kikiáltotta Ausztria és No. egyesítését, az Anschlusst. Az osztrák lakosság döntő része rokonszenvvel fogadta a csatlakozást, melynek következtében Ausztria önálló államisága megszűnt, s Ostmark elnevezéssel 1945. IV-ig No. része lett. – 1938 tavaszán-nyarán a csehszl. kormány és a ném. kisebbség vez-i között több hónapig tartó tárgyalás-sorozat zajlott, amely sikertelenül végződött. IX. 12: Hitler katonai segítséget ígért a fölkelést kirobbantani szándékozó szudétanémeteknek, majd a csehszl. ném. többségű ter-ek átadását követelte. A brit és a fr. kormány a megbékélési pol. jegyében (4. fő állomás) belegyezett egy négyhatalmi konf. összehívásába. IX. 29–30: Münchenben Hitler ném. kancellár, Mussolini olasz, Chamberlain brit és Édouard Daladier (1884–1970) fr. min. eln. a →müncheni egyezmény-ben No. hoz csatolta Csehszl. ném-ek lakta határ menti ter-eit (28.643 km2; 3.600.000 lakos, ebből 2.800.000 ném. 800.000 cseh), ahová a ném. csapatok X. 1–10: vonultak be. Az egyezmény 3. kiegészítő nyilatkozatában a 4 kormányfő kijelentette, hogy amennyiben a csehszl., lengy. és m. kisebbségek kérdését a következő 3 hónapon belül az érdekelt kormányok közötti megegyezés útján nem rendezik, az a 4 hatalom kormányfői újabb összejövetelének, döntőbíráskodásának a tárgya lesz. A lengy. kormány már IX. 30: jegyzékben követelte a csehszl. kormánytól a lengy. lakosságú Teschen–Szilézia átadását, az utóbbi X. 1: elfogadta a varsói ultimátumot. Lengyelo. csapatai X. 2: elfoglalták Tešín (Czieszyn, Teschen) vidékét (540 km2), X. 10: Bohumín (Oderberg) körzetét (257 km2). – A m.–csehszl. határtárgyalások X. 9: kezdődtek (Rév)Komáromban, ahol a csehszl. fél nem fogadta el a kb. 14.153 km2, döntően m. lakosságú ter. (1.091.000 fő, ebből 849.000 m.) visszaadását. Először csak a Csallóköz visszacsatolását ajánlották föl (1800 km2, 121.000 m. lakos), ill. (Rév)Komáromban szabad kikötőt követeltek. X. 13: a csehszl. fél 5405 km2 ter. (349.000 lakossal) átadását kínálta föl. A tárgyalások Ipolyság és Sátoraljaújhely (Kisállomás) elcsatolt településrészeinek az átadása ellenére, az előbbi napon megszakadtak. Prága és Bp. között Ribbentrop ném. külügymin. közvetítése sem hozott megegyezést. X. 20: a csehszl. fél ném. közvetítéssel végleges ajánlatot juttatott el a m. kormányhoz, amiben 11.300 km2 ter. átadását helyezte kilátásba (740.000 lakossal, ebből 680.000 m-ral), de a nyelvhatár melletti Pozsony, Nyitra, Léva, Rimaszombat, Kassa, Ungvár és Munkács nélkül. A vitatott ter-ekre vonatkozó m. népszavazási javaslatot a csehszl. fél elutasította. A közvetlen tárgyalások kudarca után a m. kormány ném. és ol. döntőbíráskodást kért, amibe Fro. és NBr. érdektelenségének kinyilvánítása után, X. 28: a csehszl. kormány belegyezett. – A Ribbentrop és Ciano külügymin-ek vezette tárgyalásokon XI. 2: a →bécsi döntéssel Mo-nak ítélték a Felvidék D-i és Kárpátalja DNy-i magyarlakta ter-ét. Ennek kiterjedése a későbbi határkiigazításokkal 12.012 km2, 1.057.000 lakossal (ebből 86,5% m. 7,6% tót, 4,7% ném.). A m. honvédség XI. 5–10: vonult be a két évtizedes idegen uralom alól fölszabadult és ekkor Mo-gal újraegyesült m. vidékekre (melyekre az átadás előtti napokban a hatóságok zsidók százait kergették). – A müncheni egyezmény után a megmaradt Csehszl. (az ún. 2. közt.) teljesen No. befolyása alá került. A Rudolf Beran vezette prágai kormány (1938–39) fölszámolva parlamenti demokráciát, rendeletekkel kezdett kormányozni. Hitler ultimátumára 1939. III. 14: Szlovákia bejelentette önállóságát, amellyel Csehszl. megszűnt. III. 15: Cseh- és Morvao-ot ném. katonaság megszállta. Hitler kancellár III. 16: prágai rendeletében kimondta a Cseh–Morva Protektorátus (ter-e: 49.363 km2, lakossága 7.300.000 fő) megalakítását. Az új szervezet (1945. V-ig) formálisan belső önkormányzattal, saját áll-i személyi állománnyal és cseh nemz-i intézményrendszerrel az ekkortól Nagynémet Birodalomnak nevezett áll. része lett, melyet a Hitler által kinevezett birod-i protektoroknak rendeltek alá. – III. 15–17: honvédségünk hadművelettel Kárpátalját (ter-e 12.141 km2, 593.000 lakossal) a 2 évtizedig tartó csehszl. uralom után újraegyesítette Mo-gal, amivel fél évre visszaállt az ezeréves m–lengy. határ egy része. – A Cseh-Morva Protektorátus létrehozása után NBr. megbékélési pol-ja döntően megváltozott, elítélte a ném. agressziót és 1939. IV: elrendelte az ált. hadkötelezettséget. A brit és a fr. kormány közös garancia-nyilatkozatokat adott ki, amiben III. 22: Belgium, III. 31: Hollandia, IV. 6: Lengyelo. függetlenségének a megvédését is vállalták egy ném. v. ol. támadás esetére. Miután Olo. IV. 7–12: megtámadta és bekebelezte Albániát, a brit és a fr. kormány IV. 13: Görögo. és Rom. függetlenségéért is kezességet vállalt. Eközben No. III. 22: arra kényszerítette Litvániát, hogy szerződésileg engedje át részére a korábban Poroszo-hoz tartozott Balti-tengerparti Memel (Klaipéda) várost és környékét (Memel-vidék). Hitler egyre fokozta a feszültséget Lengyo-gal szemben Danzig (Dancka, Gdañsk) szabad város, ill. a No-ot K-Poroszo-tól elválasztó danzigi korridor miatt. NBr. és Fro. katonai támogatást ígért Lengyelo-nak egy ném. támadás esetére, NBr. tárgyalásokat kezdett a SZU-val. V. 12: brit–tör. kölcsönös segítségnyújtási nyilatkozatot tettek közzé, mely akkor lépne érvénybe, ha katonai támadásra kerülne sor a Földközi-tenger térségében. vI. 23: hasonló közlés hangzott el fr.–tör. viszonylatban. Közben, VI. 7: No. megnemtámadási szerződést kötött Letto-gal és Észto-gal. – Miután 1939. III. vége–VIII. 21: az ang.–fr.–szovjet katonai együttműködési tárgyalások kudarcba fulladtak, a SZU elfogadta No. ajánlatát. A Ribbentrop és Vjacseszlav M. Molotov (1890–1987) külügymin-ek által Moszkvában 1939. VIII. 23: aláírt megnemtámadási egyezményben (→Molotov–Ribbentrop-paktum) megállapodtak: nem viselnek egymás ellen háborút, és semmilyen formában nem támogatnak ebben a szándékában egy harmadik hatalmat. A szerződés titkos záradékában körülhatárolták a K-Eu-i befolyási övezeteiket: Finno-ot, Észto-ot, Letto-ot, Lengyelo-nak a Narev–Visztula–San folyótól K-re eső részét, valamint Besszarábiát szovjet, Ny-Lengyelo-ot és Litvániát ném. érdekszférába utalták. A paktum megkötése után No. akadálytalanul lerohanhatta Lengyelo. Ny-i, a SZU a K-i felét (s az utóbbi 1940 nyarán bekebelezhette a balti államokat is). A szovjet–ném. paktum után, VIII. 25: NBr. kölcsönös segítségnyújtási szerződést kötött Lengyelo-gal. – 1939. IX. 1: hajnalban No. a gleiwitzi rádióadó elleni támadás ürügyével, hadüzenet nélkül megtámadta Lengyel-ot. IX. 1: Olo. nem hadviselő félnek, IX. 5: az USA semlegesnek nyilvánította megát. IX. 3: NBr. Fro. Ausztrália, Új-Zéland és India, IX. 10: Kanada hadat üzent No-nak, ezek következtében tekintik IX. 1: a ném-lengy. összecsapás első napját, a ~ kezdetének. – A ném. csapatok IX. 6: elfoglalták Krakkót, IX. 9: Lódz-t; egyetlen fegyvertársukként a Szl. Közt. csapatai megszállták Lengyo-hoz csatolt 2 árvai, 3 trencséni és 6 szepesi gorál falut. IX. 17: a Molotov–Ribbentrop-paktum titkos záradéka értelmében a SZU csapatai is megkezdték Lengyelo. K-i részének a megszállását (Moszkva szerint Ny-Ukrajna és Ny-Belorusszia „felszabadítását”); a lengy. kormány Rom-ba menekült. IX. 27: a Wehrmacht alakulatai bevették Varsót. No. és a SZU IX. 28: Moszkvában államhatár egyezményt, ill. barátsági szerződést írt alá, amiben No. Litvániát a SZU-nak engedte át. A kijelölt ném.–szovjet határ következtében hazánk ÉK-en, a Kárpátok gerincén határos lett a SZU-val. X. 6: Hitler első alkalommal tett békeajánlatot a Ny-i hatalmaknak, amelyet X. 10: a fr., X. 12: a brit kormány elutasított. X. 6: az utolsó lengy. csapatok is letették a fegyvert a Wehrmacht alakulatai előtt. X. 8: No. hivatalosan bekebelezte Ny-Lengyelo-ot (létrehozva a Lengyel Főkormányzóságot), X. 27: a szovjet hadsereg megszállta K-lengyel ter-eket Ukrajnához, ill. Fehéroroszo-hoz (Belorusszia) csatolták. – A Ny-i fronton 1940 tavaszáig nem került sor hadműveletekre (ez az ún. „furcsa háború” időszaka), de 1939. IX.–1940. III: lezajlott az Atlanti-óceáni csata 1. szakasza, amelyben a brit és a ném. tengeri erők (hadihajók, tengeralattjárók) összesen kb. 1 millió tonna hajóteret vesztettek. Nyitánya IX. 3: az Athenia nevű brit utasszállító elsüllyesztése volt. A háború kitörésekor a ném. hadiflotta nem érte el a brit flotta 1/3-át, de tengeralattjáróinak számát 1942-re 57-ről 300-ra növelte, s a továbbiakban kb. havi 20 db-bal gyarapította. – Mivel a Molotov–Ribbentrop-paktum Finno-t is a SZU befolyási övezetébe utalta, Leningrád védelmére hivatkozva, a szovjet kormány ter-eket követelt. X. 12.–XI. 13: a moszkvai tárgyalásokat a szovjet fél egyre növekvő igényei miatt a finn kormány megszakította, és mozgósított. XI. 28: a SZU fölmondta az 1932. évi szovjet–finn megnemtámadási szerződést, és XI. 30: hadüzenet nélkül megtámadta Finno-ot. XII. 1: az emigráns finn komm-k Otto Kuusinen (1881–1964) vezetésével Terijokiban ellenkormányt alakítottak, amellyel a SZU barátsági és segítségnyújtási egyezményt kötött. A Carl G. Mannerheim (1867–1951) irányította finn hadsereg többszörös szovjet túlerő ellen küzdött. A főként a Karjalai/Karéliai-földszorosban vívott csatákban XII. végére a finn csapatok megállították és több helyen védekezésre kényszerítették a gyengén szervezett, lassan előrenyomuló szovjet erőket. Az agresszió miatt XII. 14: a SZU-t kizárták a Nemzetek Szöv-éből. 1940. II. elején Szemjon K. Tyimosenko (1895–1970) vezetésével új támadást indítottak, II. 11-én hatalmas áldozatok árán áttörték a Mannerheim-vonalat. A finn haderő kimerülése és a brit–fr. expedíciós hadsereg tervezett bevetése miatt azonban mindkét fél az összetűzések gyors lezárására törekedett. Végül Svédo. és Norvégia III. 3: nem járult hozzá, hogy a brit–fr. alakulatok országaik területén vonuljanak Finno-ba a SZU ellen [a kémeri Nagy Imre (1903–1942) vez. m. önkéntesek csak a fegyvernyugvásra érkeztek meg Finno-ba]. A III. 13: megkötött moszkvai békében kb. 40.000 km2 D-K-i finn ter-et csatoltak a SZU-hoz, melynek árán Finno. megőrizte függetlenségét. Az elszakított D-Karélia egy része a Karél ASZSZK-hoz került, amely még 1940: Karél–Finn SZSZK néven a SZU 16. tagállamává vált. A Leningrádtól Ny-ra fekvő Karél-földszorost Viipuri (Viborg) várossal az Orosz Föderáció Leningrádi Ter-ébe tagolták, de 1941–44: a finnek és a ném-ek is elfoglalták. – A Molotov–Ribbentrop-paktum titkos záradéka értelmében a SZU ezután a Baltikumban terjeszkedett. Bár a megállapodás Litvániát a ném. befolyási övezetbe sorolta, 1939. IX. 28: a 2. szovjet–ném. egyezmény Litvániát a SZU hatókörébe utalta. Az X. 10: aláírt szovjet–litván kölcsönös segítségnyújtási szerződésben a SZU átadta a K-Lengyelo. megszállásakor elfoglalt Vilnó (Vilnius) városát és környékét Litvániának, cserébe katonai támaszpontokat létesíthetett az orsz. ter-én. 1940. VI. 15: a szovjet haderő megszállta Litvániát, majd szovjetbarát kormány és parlament alakult. VII. 21: kikiáltották a Litván SZSZK-t, amelyet VIII. 3: fölvettek a SZU tagközt-ai közé. A szintén szovjet érdekkörbe rendelt Letto. erős moszkvai nyomásnak engedve, 1939 végén támaszpontokat bocsátott a SZU rendelkezésére. 1940. VI. 17: a szovjet hadsereg mégis lerohanta Letto-ot, majd a megalakuló új parlament kihirdette a Lett SZSZK létrejöttét, amelyet VIII. 5: a SZU tagközt-aiba soroltak. Ezután szovjetellenes vádakkal, kb. 33.000 lettet deportáltak Szibériába. A SZU hatáskörébe került Észto. 1939. IX. 28: kölcsönös segítségnyújtási szerződést kényszerült kötni Moszkvával, amely észto-i szovjet katonai támaszpontok fölállítását is tartalmazta. Ennek ellenére 1940. VI. 17–19: a SZU megszállta Észto-ot és szovjetbarát kormányt alakított. A létrehozott Észt SZSZK a SZU tagköztársasága lett. A komm. diktatúra kiépítésének kezdetén több mint 10.000 észtet hurcoltak el kényszermunkatáborokba, a Gulágokra. – A SZU 1940. VI. 26: ultimátumban szólította föl Rom-t az 1918-tól hozzá tartozó Besszarábia és É-Bukovina átadására. VI. 28: az utolsó jegyzékváltás eredményeként a szovjet csapatok e napon átlépték a határt és 4 nap alatt megszállták a kiürített É-Bukovina és (D-i tája kivételével) Besszarábia nagy részét (össz. kb. 40.000 km2-t). Az előbbit közigazg-ilag az Ukrán SZSZK-hoz csatolták, Besszarábia VIII. 2: Moldavai SZSZK néven a SZU tagköztársasága lett. (E ter-ek 1941. VI.–1944. VIII: ismét Rom. részei) – A m. min.tan. 1940. VI. 27: ülésén kimondta: ha Rom. teljesíti a SZU ter-i követeléseit, akkor a Mo. is kikényszeríti hasonló igényeit. A Legfelsőbb Honvédelmi Tanács mozgósította a Honvédséget, fokozatosan fölvonultatta a rom. határra. Az al-dunai Szörénytornyán (Turnu Severin) VIII. 16–24: ném. nyomásra folytatott m–rom. tárgyalások kudarcba fulladtak. A m. kormány VIII. 26. Rom. megtámadása mellett döntött, a rom. kormány döntőbíráskodást kért. Emiatt az VIII. 28-ára kitűzött m. támadás helyett a Honvédség leállította az előkészületeket. VIII. 30: Ribbentrop és Ciano külügymin-ek részvételével Bécsben újabb ném.–ol. döntőbíráskodásra (2.→bécsi döntés) került sor. Ennek értelmében É-Erdély, a Székelyföld és Bihar, Szilágyság, Szatmár, Máramaros 2 évtizedig tartó idegen uralom után újraegyesült Mo-gal. A visszatért ter. kiterjedése 43.104 km2 , 2.185.000 lakossal, mely a határkiigazításokkal 43.541 km2-re, népessége a dél-erdélyi menekültekkel 2.577.000 főre növekedett (közülük 51,4% m. 42,1% oláh, 3,7% ném.). D-Erdélyben ugyanekkor kb. 650.000 m. maradt oláh uralom alatt. No. és Olo. jegyzékben biztosította Rom. új határait. A m. 2. hadsereg alakulatai IX. 5–13: vonultak be a visszatcsatolt ter-ekre. Az olténiai Királyvásáron (Craiova) IX. 7: rom.–bolgár egyezmény alapján D-Dobrudzsát visszacsatolták Bulgáriához. –1940 tavaszán No. Ny-on katonai hadműveleteket kezdett. Az első célpont Dánia volt, amely semleges kívánt maradni, de a Wehrmacht alakulatai IV. 9: akadálytalanul elfoglalták, mert X. Keresztély dán kir. (ur. 1912–47) megtiltotta az ellenállást. A békés megszállás után Dánia formálisan független maradt. (1941: a SZU elleni bevetésre önkéntes hadsereget toboroztak az orsz-ban, és a dán kormány csatlakozott az antikomintern paktumhoz. A sztrájkok és a kormányzati ellenállás miatt 1943. VIII. 29: a megszálló ném. hatóságok szükségállapotot vezettek be, és átvették Dánia irányítását. Ennek ellenére jelentős ellenállási mozg. bontakozott ki). – Semleges külpol-ja ellenére 1940. IV. 9: No. stratégiai okokból, hogy megelőzze a Norvégia ellen kitűzött brit–fr. elözönlést (a norvég felségvizek elaknásítása, a 4 legfontosabb norvég kikötő elfoglalását) megtámadta Norvégiát. A ném. csapatok azonnal bevették Bergen, Trondheim és Narvik kikötőket; másnap Oslót. VII. Håkon norvég kir. (ur. 1905–57), a kormánnyal É-ra menekült és ellenállt. A norvég erőket brit és fr. egységek (a brit flotta és légierő, valamint az IV. 14. ill. IV. 17: partra szállt kb. 3 hadoszt.) is támogatták. Az utóbbiakat V. 2: visszavonták, V. 5: a norvég kormány Londonba menekült, V. 7: a ném. hadsereg befejezte Közép- és É-Norvégia elfoglalását, hadserege VI. 10: letette a fegyvert. Norvégiát IV. 24–: ném. birod-i biztos, Joseph Terboven Gauleiter (kerületvezető), 1942. II–: a Norvég Nemz.szoc. Párt (Nasjonal Samling) vez-je Vidkun Quisling (1887–1945) min. eln. kormányozta. (A norvégiai ellenállás legsikeresebb akciója a rjukani nehézvíztermelés megakadályozása volt). – Az 1940. V. 10: megindított Ny-európai hadjárat során a Hollandia, Belgium és É-Fro. megvédésére a 3 orsz. ter-én csoportosított brit–fr. erőket nagyrészt megkerülve, ill. kettévágva, No. csapatai (136 hadoszt. 2500 páncélos, 3800 repülőgép) átlépték a belga, a holland és a luxemburgi határt. E napon Londonban az új brit min. eln., Winston L. Churchill (1874–1965) háborús kormányt alakított. Bár Luxemburg már az 1868. évi alkotmányában kihirdette semlegességét, 1940–44: (miként 1914–18: is) ném. megszállás alá került, és harc nélkül megadta magát. A Wehrmacht az Ardennek-hegységen áttörve, a belgiumi Namur és az É-Fro-i Sedan (itt ért véget a Maginot-vonal) között V. 13: átkelt a Meuse folyón, és bevette Liége-t. IV. 14: a ném. légierő bombázta Rotterdamot, V. 15: a holland haderő letette a fegyvert. Vilma kir-nő (ur. 1890–1948) NBr-ba menekült, az orsz-ban ellenállási mozg. kezdődött. (1942. I. 11: a japán haderő betört gyarmatára, Holland-Indiába /Indonézia/, III: elfoglalta Batáviát /Jakarta/ és Jáva szigetének többit részét. A japánok csekély ellenállással találkoztak, mivel fölszabadítóknak tekintették őket.) – 1940. V. 17: a Wehrmacht elfoglalta Brüsszelt, V. 18: Antwerpen és Ostende kikötővárosokat. Belgium lerohanása után a ném. csapatok É felől megkerülték a luxemburgi, majd a fr. határon a Rajna mentén a svájci határig húzódó Maginot-vonalat, így az erődrendszer teljesen hatástalannak bizonyult. Az előretörő ném. páncélosok V. 20: elérték a Somme folyó torkolatát, amivel kettévágták a fr.–brit szöv-es erőket. Bevették Boulogne-t, és szinte akadálytalanul Calais térségébe jutottak. Addigra 27 szöv-es hadoszt-t szétvertek, ezen kívül 13 fr. és 9 brit hadoszt-t, valamint a belga hadsereget (400.000 fő) bekerítették. Hitler V. 24: a La Manche-csatorna előtt leállította páncélosai előnyomulását, és elrendelte a körülfogott ellenséges erők teljes megsemmisítését. A Luftwaffe külön feladatként kapta, hogy akadályozza meg a szöv-es csapatoknak a La Manche-on keresztül történő menekülését. V. 26: Hitler újra engedélyezte a Dunkerque elleni támadást, de a kb. 150 km2 ter-re összezsúfolódott erők védekezését a brit légierő támogatta. V. 28.–VI. 4: a dunkerque-i csaták közben a szöv-eseknek hatalmas veszteségek árán, kb. 200.000 brit és 120.000 fr. katonát sikerült átmentenie Angliába, de teljes fegyverzetük (1200 ágyú, 1250 légvédelmi és páncéltörő löveg, 11.000 géppuska, 75.000 teher-, ill. személyautó, stb.) a Wehrmacht hadizsákmánya lett. III. Lipót (ur. 1934–51) belga kir. V. 28: bejelentette orsz-a fegyverletételét, de kormánya az ellenállást választotta és Londonba menekült. – É-Fro. ter-én VI. 5: indult No. Ny-i hadjáratának 2. szakasza. A megelőző 2 hét alatt 4 páncélos hadseregcsoportot képeztek a teljes fr. tengerpart, a közp-i országrész (Párizs, Orléans, Dijon), valamint a Maginot-vonal előtti térség elfoglalására. A Wehrmacht már az első napon áttörte a frontot a Somme és Aisne folyóknál, VI. 9: bevette Rouent, VI. 12–15: a 6. ném. hadsereg átkelt a Marne folyón, és megkezdte a fr. egységeknek a Szajna folyóig való üldözését. Közben, VI. 14: az első ném. egységek bevonulnak Párizsba, ahol VI. 15: katonai dísz-szemlén ünnepelték a győzelmet. E napon a ném-ek bevették Verdunt, és áttörték a Maginot-vonalat. Más ném. alakulatok VI. 16: elérték a Loire folyót, a brit légierő ekkor elhagyta a fr. frontot. VI. 17: Henri Pétain (1865–1951) marsall megalakította az új fr. kormányt és fegyverszünetet kért. Az Angliába menekült Charles de Gaulle (1890–1970) tábornok VI. 18: a londoni rádióban meghirdette a harc folytatását, és megalakította a Szabad Fro. Mozgalmat. A Wehrmacht VI. 21: elfoglalta Lyont, VI. 22: Compiegne-ban H. Pétain vezette új fr. kormány aláírta a fegyverszünetet; ezután Elzász-Lotaringia ismét No. része lett. A fr. hadsereget föloszlatták, tengeri és légi flottáját zár alá vették. A ném-ek által meg nem szállt D-Fro. Vichy székhellyel németbarát áll-má alakult, ahol a VII. 10: államfővé választott H. Pétain tekintélyuralmi, hivatásrendi rendszer kiépítésére törekedett; Fro. többi része közvetlen ném. ellenőrzés alá került. A fr. gyarmatbirod. kormányzói (Gabon, Kamerun kivételével) a Pétain-kormányra esküdtek, nem voltak hajlandóak Anglia és Ch. de Gaulle mellé állni. (Azután, hogy amerikai csapatok szálltak partra É-Afrikában, 1942. XI. 11–12: a ném. csapatok a Vichy-kormány irányítása alá tartozó D-Fro-ot is elfoglalták, amellyel Pétain marsall addigi korlátozott hatalma jelképessé vált). – Olo. (mely 1940. VI. 10: hadat üzent Fro-nak és NBr-nak) VI. 21: indította hadműveleteit a fr. Ny-i Alpok és a Földközi-tenger közötti sávon kiépített fr. védelmi rendszer ellen, de támadásai hamar elakadtak. VI. 24: Rómában aláírták az ol–fr. fegyverszüneti egyezményt. – A ném. hadvezetés korlátlan légi-, tengeri- és tengeralattjáró-háborúval, a brit Kir-i Légierő (RAF) teljes megsemmisítésével, az ang. ter-ek bombázásával akarta NBr-t a háborúból kilépésre kényszeríteni. Hitler VII. 16: megparancsolta az Anglia elleni partraszállási hadművelet, az ún. Seelöwe-terv (’Oroszlánfóka’) kidolgozását. A Luftwaffe támadásai VIII. 1: kezdődtek, és kb. 5000 bombázógép zúdult az angol repülőterekre, a légi-irányító, hadiipari és gazd. közp-okra, kikötőkre, gyárakra, de a ném. légierő a kb. 2x-es túlereje ellenére sem tudott döntő fölényt kiharcolni. Ezért VIII. 17: Hitler kancellár meghirdette a korlátlan tengeralattjáró-háborút. A Luftwaffe főparancsnoka, Hermann Göring (1893–1946) birod. marsall VIII. 24: elrendelte a nagyvárosok (London, Manchester, Liverpool, Birmingham stb. és a jelképpé vált kisváros, Coventry) terror bombázását, mert polg. lakosság megfélemlítésével kívánta Angliát megadásra kényszeríteni. A ném. partraszállás első kitűzött napján, IX. 15: zajlott londoni légi csata nagy veszteségei után a ném. támadások megritkultak. A Luftwaffe 3 hónap alatt elvesztette gépeinek 20-25%-át, aminek fő oka az újonnan kifejlesztett, s az ang-ok által sikeresen használt radar volt. Emiatt Hitler a partraszállást kénytelen volt X. 12-ére, majd végleg elhalasztani. Az angliai légi csata megvívásával 1941 nyaráig egyedül NBr. harcolt No-gal, csak a SZU, majd az USA háborúba lépése után a velük kötött szöv. eredményezte számára a győzelmet, de eközben a Brit Birod. elveszítette világhatalmi helyzetét. 1940. VI: indult az Atlanti-óceáni csata 2. szakasza, ennek során 1941. III. végéig a ném-ek 410 brit hajót semmisítettek meg, amivel 4.400.000 tonna hajóteret elsüllyesztettek, ami lényegesen meghaladta NBr. hajóépítési teljesítményét. 1941. IV.–XII: (az atlanti csata 3. szakaszában) 1.860.000 tonna hajótér került hullámsírba. – A Földközi-tenger fölötti korlátlan uralom megszerzésére és a térségben egy új római birod. megteremtésére törekvő Olo. 1940. IX. 13: hadjáratot indított Egyiptom és Líbia ellen, de súlyos vereséget szenvedett. X. 28: az ol. csapatok megtámadták Görögo-ot, ahonnan azonban már XI. elejére kiszorították őket, sőt a gör. hadsereg ellentámadásba ment át. A kormány szöv-et kötött NBr-val, 1941. III. elején Athén közelében expedíciós brit erők szálltak partra. IV–V: ném. csapatok foglalták el Görögo-ot, II. György kir. (ur. 1935–47) elmenekült, Kairóban emigráns kormányt alakítottak, Görögo-ban ellenállási mozg-at szerveztek. – A Berlin–Róma-tengely, az 1940. IX. 27: Berlinben 10 évre kötött ún. háromhatalmi egyezménnyel, Berlin–Róma–Tokió-háromszöggé bővült, melynek tagjait tengelyhatalmaknak is nevezték. A szerződésben Japán, No. és Olo. egymást között kijelölte érdekköreit. Japán elismerte a 2 áll. vezető szerepét Európa „új rendjének” a kialakításában, azok ugyanezt Japánnak a „nagy K-ázsiai térség”-ben. Kölcsönösen vállalták, hogy ha valamelyiküket a már zajló európai, ill. a japán-kínai háborúban még részt nem vevő áll. megtámadná, akkor minden pol. gazd. és katonai támogatást megadnak egymásnak. Az egyik alapvető pontban leszögezték, hogy mindezek nem érintik a feleknek a SZU-val fönnálló pol. viszonyát. A háromhatalmi egyezményhez 1940. XI. 20: hazánk, XI. 23: Rom. XI. 24: Szl. 1941. III. 1: Bulgária, III. 25: Jug. (amelyet III. 27: érvénytelenítettek), VI. 15: Horváto. csatlakozott, de a tengelyhatalmak oldalán vett részt a háborúban Finno. és Sziám (Thaiföld) is. (E szöv-i rendszer 1943. VII. 25: Mussolini bukásával lényegében megszűnt). 1941. I–: Olo. az ang. csapatok elleni kudarcba fulladt hadműveletei során elveszített É-afrikai gyarmatait No. segítségével szerezte vissza. Az ol-ok megsegítésére küldött Erwin Rommel (1891–1944) vezette Afrikakorps (’Afrika-hadtest’) páncélos hadoszt-ai 1941. II. 14: szálltak partra a líbiai Tripoliban, és a Földközi-tenger mentén K-re előrenyomulva III. 24: az ang-tól visszavették El-Agheilát, IV. 4: Bengházit, majd bekerítették Tobrukot (melyet az ang-ok ezután 8 hónapig tartottak), és IV. 10: elérték a líbiai-egyiptomi határt. Közben II. 24–IV. 6: K-Afrikában a brit csapatok elfoglalták Abesszíniát, bevonultak a főv-ba, Addis Abebába, amivel Olo. elvesztette legfontosabb gyarmatát. – 1941. III. 11: az USA kongresszusa elfogadta az ún. kölcsönbérleti törvényt (’Lend-Lease Act’), amely hatályon kívül helyezte az 1939: rögzített cash and carry (’fizess és vidd’) elvét, miszerint az USA csak azzal a föltétellel adott el hadianyagokat és más termékeket a hadban álló feleknek, ha készpénzzel fizetnek és az árut nem amerikai hajókkal szállítják el. A kölcsönbérleti törv-nyel lehetővé vált, hogy az ekkor hivatalosan semleges USA a háború során a tengelyhatalmak ellenfeleit készpénzfizetés nélkül, kölcsönösségi alapon, ill. bérlet formájában ellássa a hadműveletekhez szükséges legfontosabb eszközökkel (fegyver, repülőgép, hajó, gépjármű, élelmiszer, gyógyszer, nyersanyag). Az eredetileg csak NBr-t és a Brit Nemzetközösség tagjait (Kanada, D-Afrikai Unió, Ausztrália, Új-Zéland) érintő törv. hatályát Kínára és Közép-Ázsia orsz-aira, 1941. XI. 6: a SZU-ra is kiterjesztették. (A hivatalosan 1945. VIII. 21: zárult kölcsönbérlet keretében az USA 50 milliárd dollár értékű áruval támogatta szöv-eit, ennek több mint a felét NBr., kb. 20%-át a SZU kapta. Az ellenszolgáltatás mértéke csak 17% volt.) 1941. III: a brit és az amerikai katonai vezetés közös tervet dolgozott ki a háború további menetére, majd a SZU IV. 13: megnemtámadási egyezményt kötött Japánnal. – Jug-ban, az I. Sándor kir. (ur. 1921–34) diktatúrájának körülményei között az 1939. VIII: megalakított Horvát Bánság, mint az orsz. föderalizációja felé tett első lépés, már megkésett volt. A 2 évtized alatt fölhalmozódott szerb és horv. és más nemzeti/nemzetiségi ellentétek, s a tengelyhatalmak 1941. IV: támadásai nyomán Jug. fölbomlott. IV. 6: No. hadműveletet indított Görögo. elfoglalására, amit a délszláv áll-ra is kiterjesztett, mert az orsz. háromhatalmi egyezményhez való csatlakozását követően III. 27: katonai hatalomátvétel után megalakított új belgrádi kormány fölmondta szerződést. A Wehrmacht IV. 6: m. (Kaposvár–Pécs térsége), rom. (Temesvár körzete) és bolgár ter-ről is támadott, emiatt IV. 7-étől a jug. légierő m. városokat is bombázott. Az ol. erők a dalmát tengerparton nyomultak előre. A ném. páncélosok IV. 7: elfoglalták Ništ, IV. 9: Szkopjét, IV. 10: Zágrábot, ahol a horv. usztasák ném. és ol. támogatással kikiáltották a független Horvát Államot, amivel Jug. de jure is megszűnt. Ezzel teljesült az a föltétel, melyet m. Legfelső Honvédelmi Tanács IV. 1: kötött ki, miszerint Mo. csak akkor kapcsolódik be a balkáni hadműveletekbe, ha a délszláv áll. fölbomlott; ez Horváto. önállóságának a kinyilvánításával megtörtént. IV. 11: kezdett délvidéki hadművelettel a m. 3. hadsereg IV. 13: estére, 2 évtizedig tartó idegen uralom után fölszabadította a Bácskát, a D-Baranyát (Drávaközt), a Muraközt és Muravidéket (Vend-vidék). A Délvidék visszacsatolásával össz. 11.417 km2 ter. 1.025.000 lakossal (ebből 36,6% m. 19% ném. 16% szerb), újra egyesülhetett Mo-gal. A Ny-Bánát (Bánság) a ném. ígéretek ellenére nem került vissza Mo-hoz, mert ez ellen Rom. és az ott élő svábok tiltakoztak. Szerbia egyik megyéje maradt, amit a helyi ném-ek igazgattak. IV. 13: Belgrád, IV. 15: Szarajevó ném. elfoglalása után Balkán legerősebbnek vélt katonai ereje, a jug. hadsereg 11 napi harc után, IV. 17: megadta magát, s kb. 350.000 katona került ném. fogságba. A jug. kir. és a kormány Angliába menekült. Az önálló, Ante Paveliæ (1889–1959) vezette Horváto. Boszniát és Hercegovinát is magába foglalta, de Dalmácia nagy részét Olo-nak engedte át. Az új orsz. a valóságban ném. és olasz megszállás alatt állt, a szerbek egy része azonnal fölkelt a bevezetett horv. diktatúra ellen és csetnik-alakulataik súlyos veszteségeket okoztak. Már VII: Joszip Broz Tito (1892–1980) vezetésével nagyméretű partizánmozgalom bontakozott ki Horváto. ter-én a megszálló ném. csapatok ellen. – A gör. hadsereg É-Görögo.-ban, a bolgár–albán határ közötti térségben védekezett, a front középső vonalát a kb. 60.000 fős brit expedíciós haderő tartotta. IV. 12. után a volt Jug-t kettészelt ném. egységek D-felé fordultak, áttörték határ menti Metaxas-vonalat, majd az angol védőállásokat és 16 görög hadoszt. IV. 21: megadta magát. A többi alakulat IV. 23: kezdte meg a fegyverletételt a Wehrmacht előtt, több mint 200.000 gör. katona került fogságba. IV. 27: a ném-ek elfoglalták Athént. Súlyos veszteségek árán a brit hadvezetés IV. 24–29: expedíciós csapatai zömét Görögo-ból hajókkal sikerült kimenekítenie, és Krétára, ill. Egyiptomba hajóznia. A balkáni hadjárat zárásaként V. 20.–VI. 2: a ném. haderő légideszant hadművelettel birtokba vette Kréta szigetét. – A ném. hadvezetés már 1941. II. 4: jóváhagyta a SZU elleni támadás haditervét, de a Barbarossa-terv végrehajtását csak VI. 22: kezdték meg, amivel a Molotov–Ribbentrop-paktum érvényét vesztette. A hadjárathoz Rom. és Olo. még aznap, VI. 23: Szl., VI. 25: Finno. és Horváto., VI. 27: hazánk is csatlakozott; a tengelyhatalmakhoz tartozó Bulgária nem üzent hadat a SZU-nak. A támadó erők létszáma: 153 ném., 29 szöv-es hadoszt., 16 dandár, melyből 17 páncélos és 13 gépesített hadoszt. volt. Kb. 4 millió katona készült a bevetésre 50.000 löveggel és aknavetővel, 3500 tankkal, kb. 4000 repülőgéppel. A hadműveletek VI. 22: 3 óra 15 perckor indultak; egy-egy hadseregcsoport támadott É-on Leningrád, középen Szmolenszk–Moszkva, D-en Ukrajnán át a Donyec-medence és a Fekete-tenger felé. Joszif Visszarionovics (Dzsugasvili) Sztalin (1879–1953), az SZKP főtitkára, a Népbiztosok Tanácsának eln. (min.eln.) nem tartotta hitelesnek a szovjet hírszerzés és más források (például W. Churchill IV-i) jelzéseit a közeljövőben várható ném. támadásról. Emiatt a szovjet vezérkar nyomására csak VI. 21: éjjel járult hozzá, hogy a határ menti katonai körzetek csapatait készültségbe helyezzék. A ném. támadás a Vörös Hadsereg erőit befejezetlen hadászati fölvonulások közben érte, így azoknak nem volt idejük elfoglalni védelmi állásaikat. A szovjet vezérkartól a határ menti csapatokig, a támadás teljesen váratlanul érte az ország lakosságát. A ném. egységek az első napon 20–60 km-es mélységben nyomultak be a SZU ter-ébe, melynek légiereje VI. 22: 1200 repülőgépet vesztett és 800 gép nem tudott beavatkozni a harcokba. (A szovjet légierő gépeinek a nagy részét, kb. 6000 gépet, a földön semmisítették meg). A középső ném. hadseregcsop. VI. 25: elérte Minszk térségét, itt zajlott le az első nagy bekerítő hadművelet, és több százezer főnyi szovjet katonai erő megsemmisítése. VI. 30: a SZU vezetését az újonnan alakult Állami Honvédelmi Biz-ra bízták, amelynek elnökévé J. V. Sztalint nevezték ki. A Litvániába VI. 22: benyomult Wehrmacht alakulatokat a szovjet terrorintézkedések miatt, a lakosság nagy része fölszabadítóként fogadta. (IX: Kaunasban németbarát kormány alakult, de a birod-i vezetés megszállt tartományként kezelte Litvániát.) A ném. csapatok VII. 1: elfoglalták Letto. fővárosát Rigát, és ezután a többi ter-et, VII. 10: Észto-ot. Bár az É-i és a D-i fronton valamivel lassúbb volt a ném. előnyomulás, VII. 4: a ném. páncélosok széttörték az 1930-as években az akkori szovjet–lengy. határon kiépített erődítményrendszert, az ún. Sztalin-vonalat, és VII. 11: elfoglalták a Moszkva előterében elhelyezkedő Szmolenszk városát. VII. közepére a Dnyeper folyóig és a Pripjaty-mocsarakig szorították vissza a szovjet alakulatokat. A Wehrmacht erői az első hónap alatt 175.000 km2 szovjet ter-et foglaltak el. A hadműveletek 2. hónapjában a támadást a D-i ném. hadseregcsoport indította, amelyhez a rom. hadsereg 18 hadoszt-a csatlakozott. Hasonlóan néhány m. hadosztály is, mert Mo. VII. 27: a Kassa elleni előző napi, szovjet bombázógépeknek tulajdonított (de hitelesen máig nem igazolt nemzetiségű gépek által végrehajtott) légitámadás miatt, kinyilvánította a SZU-val beállt hadiállapotot, hadüzenetet azonban nem küldött (→kassai bombázás). VIII. elején a ném. haderő Umany térségében áttörte a szovjet védővonalat, majd a Dnyepernél D-re fordulva, bekerítette és fölmorzsolta Szemjon M. Bugyonnij (1883–1973) hadseregének (27 hadoszt.) nagy részét. VIII. 7: Sztalint nevezték ki a szovjet fegyveres erők főparancsnokának. A Szmolenszk és Rosztov környéki ún. katlan-csaták VIII. 10: ismét óriási ném. győzelmekkel zárultak. A Pripjaty-mocsarakban harcoló szovjet egységeket is bekerítették, így a D-i és a Középső ném. hadseregcsoport arcvonala egyesülhetett, amellyel a Velikije Luki körüli csata után az É-i is egységesült. Ugyancsak VIII. 10: az É-i ném. haderő megközelítette az ekkor kb. 3 millió lakosú Leningrád külső védelmi gyűrűit. – A 2. hónapban a Wehrmacht újabb 125.000 km2 szovjet ter-et foglalt el. Ném–rom. egyezmény alapján, VIII. 30: Transznisztria néven, a Dnyeszteren túli ter-eket román közigazg. alá helyezték. IX. 2: a ném. csapatok elérték Leningrád előterét, IX. 5: a várost körülzárták, ezzel elvágták a SZU többi részétől. A 2. legnépesebb szovjet város bevételét nem erőltették, mert Hitler kiéheztetése mellett döntött. A D-i fronton, Kijev térségében a több mint félmillió szovjet katonát kerítettek be a ném. csapatok, amelyek IX. 19: az ukrán főv-ba, Kijevbe is bevonultak. IX. végéig a ném. csapatok elfoglalták a Baltikumot, Fehéeroroszo-ot (Belorussziát) és Ukrajna nagy részét. – A ném. előretörés a vártnál nagyobb szovjet ellenállásba ütközött, a küzdelem a SZU részéről honvédő háborúvá alakult át, és a megszállt ter-eken széles körű partizánmozgalom bontakozott ki. A SZU ipari teljesítményét teljes egészében hadiipari termelésre állították át. A szovjet hadszíntéren 1941. X. 2–: a ném. hadvezetés közvetlen célja Moszkva bekerítése és elfoglalása volt az ún. Tájfun-hadművelettel, melynek kidolgozására Hitler IX. 6: adott parancsot. A ném. középső hadseregcsoport 6 hadserege Velikije Luki–Szmolenszk–Orjol (Orel) térségéből X. 2: indult Moszkva bevételére, miközben a D-i ném. hadseregcsoport Harkov és a Donyec-medence felé támadott és X. 25: elfoglalta Harkovot, XI. 2: Kurszkot, XI. 21: Rosztovot. Közben ném. és rom. csapatok X. 16: bevették a Fekete-tengeri Odessza kikötővárost (az oláh katonaság X. 22: egy merénylet 60 áldozatának megtorlásaként X. 23–25: a tisztekért 200, a katonákért 100 zsidót és komm-t végeztek ki). A Moszkva ellen indított ném. erők több mint 200 km-t nyomultak előre és páncélosaik XI. 28: elérték a Moszkva–Volga-csatornát, de a támadás XII. 5-ére kifulladt. XII. 7: a Szibériából érkezett, téli időjárással szemben legedzettebb hadoszt-okkal, valamint a Kaukázusból átvezényelt egységekkel megerősített, és a Georgij K. Zsukov (1896–1974) irányítása alatt álló, kb. 750.000 fős szovjet hadsereg támadásba lendült. A téli viszonyokra föl nem készült ném. haderőt 1942. I. 22-ére, a főv-tól 80–300 km-re sikerült visszaszorítani. A moszkvai csatában a Wehrmacht elszenvedte első vereségét, ami megingatta legyőzhetetlenségének mítoszát, és megsemmisítette No. villámháborús terveit; Hitler 35 tábornokát leváltotta, őket tette felelőssé a kudarcért. – A ném–szovjet háború kitörése után megindult a tengelyhatalmakkal szembeni nagyhatalmak, NBr. az USA és a SZU szöv-ének az összekovácsolódása. A két Ny-i áll. 1941. VI. 22. ill. VI. 25: támogatásáról biztosította a szovjet kormányt, VII. 12: megkötötték a brit–szovjet segélynyújtási egyezményt, VIII. 14: közzétették az Atlanti Chartát. A W. Churchill brit min. eln. és a Franklin D. Roosevelt (1882–1945) amerikai elnök kormány-nyilatkozata e nagyhatalmak háborús pol-jának és a háború utáni békének a közös alapelveit tartalmazta: Lemondtak orsz-uk ter-i v. egyéb növeléséről, elismerték a népek önrendelkezési jogát kormányzati formájuk megválasztásában és ter-i vitáik rendezésében. Minden orsz. egyenlő föltételekkel vegyen részt a világkeresk-ben és jusson hozzá a világ nyersanyagforrásaihoz. A tengereken és óceánokon valósuljon meg a közlekedés szabadsága. A ~ után egy ált. békerendszert teremtenek meg, amelynek kiépítéséig lefegyverzik az agresszor nemzeteket. – Az alapokmányhoz elsőként, IX. 24: a SZU csatlakozott. (XI. 7: az USA a SZU-ra is kiterjesztette a kölcsönbérleti törv. hatályát) 1941. XII. 22: Washingtonban Arcadia titkos fedőnévvel tárgyalások kezdődtek W. Churchill és F. Roosevelt között, ahol No. kétfrontos háborúba kényszerítése érdekében elhatározták a 2. európai hadszíntér megnyitását (az első a szovjet front volt). 1943 tavaszára lehetséges helyszínként 5 ter-et választottak: Olo., É-Norvégia, a Churchill által előnyben részesített D-Görögo. a Dardanellák, valamint a Roosevelt által javasolt É-Fro., ahonnan egyes út vezetett Párizsba, a Ruhr-vidékre és a Rajnához. Sztalin a Ny-európai front elgondolást támogatta, majd később gyakran sürgette. Így akarta megszerezni a SZU K- és Közép-európai valamint balkáni befolyását a háború utáni időszakra. (A 2. vagy Ny-i front megnyitásáról 1943. XI. 28–XII. 1: a →teheráni konferencián döntöttek) A titkos amerikai-brit tárgyalások nyilvános végkifejleteként, 1942. I. 1: már az Egyesült Nemzetek Kiáltványát, vagyis az antifasiszta szöv. célkitűzéseit írták alá az USA, NBr. a SZU és Kína képviselői. A nyilatkozathoz I. 2: további 22 állam is csatlakozott. – A Távol-K-i hadszíntéren 1940 tavaszán, elsősorban a DK-ázsiai olajkészletek megszerzésére törekvő Japán, új támadást indított Kína ter-én, majd a D-Fro-t irányító vichy kormánnyal 1940. IX. 22: kötött egyezmény alapján megkezdte az ázsiai fr. gyarmatok (Fr-Indokína=Vietnam, Laosz, Kambodzsa) birtokbavételét. Az USA a Japánnal kötött keresk. szerződés fölbontásával válaszolt és megtiltotta az amerikai cégek Japánba irányuló nyersvas- és acélszállítását. 1941. XII. 7: a japán légierő megtámadta és elpusztította az Hawaii-szigeteken, a Honolulutól Ny-ra fekvő Pearl Harborban kiépített legfontosabb amerikai csendes-óceáni hadikikötőt. A 6 repülőgép-hordozóból, több mint 460 harci gépből álló japán erők 2 hullámban megsemmisítő csapást mértek a támaszpontra, amellyel Japán egy kb. 10.000 km2-es háborús övezetet nyitott meg DK-Ázsia, az Indonéz-szigetek és a Csendes-óceán D-i térsége felé. A támadás következtében 94 amerikai hadihajóból 18 elsüllyedt v. súlyosan megrongálódott, a 394 repülőgépből 188 megsemmisült, 159 használhatatlanná vált, több mint 2300 katona meghalt v. súlyosan megsebesült. A japánok 29 repülőgépet, és 100 embernél kevesebbet vesztettek. – A Pearl Harbor elleni támadás egyesítette az amerikai társad-at és az USA másnap, XII. 8: föladta addigi semlegességét és belépett a ~ba. Még a Pearl Harbor elleni támadás napján, XII. 7: NBr. hadat üzent Finno-nak, hazánknak és Rom-nak. XII. 8: Japán az USA-nak, NBr-nak, Kanadának és Ausztráliának, XII. 11: No. és Olo. az USA-nak, XII. 12: Mo. és Rom. az USA-nak, ill. India Japánnak. XII. 13: Bulgária az USA-nak és NBr-nak, 1942. VI. 5: az USA üzenet hadat Mo-nak, Rom-nak és Bulgáriának. – Az atlanti-óceáni csata 1942. I–VII: zajlott 4. szakaszában össz. 2.900.000 tonna ellenséges hajóteret süllyesztettek el a ném. tengeralattjárók, a 22 db saját veszteség mellett. A gyors mozgású, a keresk. hajórajokat és a kísérő hadihajókat csoportosan („farkas-falkákban”) támadó ném. tengeralattjárók 1943. IV-ig csekély saját veszteség mellett, hatalmas károkat okoztak a brit és 1942. I-tól az amerikai flottának. Fő céljukat, az USA és NBr. közötti hajóforgalom megakadályozását, s a Brit-szigetek teljes ostromzárát azonban nem tudták megvalósítani. 1943. V–: az ultrahang-lokátor, a rendszeres légi földerítés és a radar alkalmazásával a brit-amerikai hadihajók és repülőgépek sikeresen fedezték föl és pusztították el a ném. tengeralattjárókat. Az amerikai hajóépítő-ipar sorozatgyártása fölülmúlta a veszteségeket. – A Pearl Harbor-i támadás után Japán, 1942. VIII-ig birtokba vette Malájföldet, Hongkongot, Szingapúrt, Burmát, Holland Indiát (Indonézia), a Fülöp-szigeteket, a Salamon-szigetek nagy részét és Wake szigetét és kisebb szigeteket, miközben Kínában is tovább terjeszkedett. Az angolszász szöv-esek 1942. V. 3–8: a Korall-tengernél, VI. 3–7: a Midway-szigeteknél megsemmisítő vereséget mértek a japán hadiflottára és partra szálltak a Salamon-szigeteken. Ezzel nemcsak megállították Japán Ny-i irányú terjeszkedését, hanem ettől kezdve a csendes-óceáni háborúban az USA vált kezdeményező féllé. A 1942. VIII–1943. II: elhúzódó guadalcanal-szigeti ütközet-sorozatokban a japán csapatokat védekezésre kényszerítették Douglas McArthur (1880–1964) tábornok tengerészgyalogos csapatai és Chester Nimitz (1885–1966), a csendes-óceáni amerikai flotta főparancsnokának hadihajói. 1943–44: a jelentős légi-, tengeri-, haditechnikai, utánpótlás- és emberfölénybe került angolszász egységek D. McArthur ún. „békaugrás”, azaz a szigetről szigetre való támadás hadműveleti módszerével, súlyos veszteségek árán fokozatosan hátraszorították a japán erőket. 1943 őszén, egyenként több hétig tartó harcokban az angolszász csapatok visszafoglalták a japánoktól az Alaszkához közel fekvő Aleut-szigeteket, D-en a csendes-óceáni Gilbert-, ill. a Salamon-szigetek egy részét és Új-Guinea DK-i, majd Új-Britannia Ny-i ter-ét. – A K-európai hadszíntéren, 1942 tavaszán J. Sztalin és vezérkara a főcsapást továbbra is Moszkva ellen várta. Ennek megelőzésére a szovjet vezérkar Ny-i és D-i irányban, a jóval hosszabb arcvonal összesen kb. 1350 km-es szakaszán szétdaraboltan, de egy időben korlátozott célú támadásokkal végrehajtott és ezzel együtt egy működő védelmet igyekezett megteremteni a Krímben, Harkovnál, valamint Kurszk, Leningrád és Gyemjanksz térségében. A V. 12: Harkov felé tartó szovjet előnyomulás kudarcba fulladt, a V. 28: harkovi katlan-csatában a ném-ek bekerítettek és fölmorzsoltak 3 szovjet hadsereget. A halottak között ott volt a szovjet Délnyugati Front főparancsnoka, számos hadsereg- és hadtest-parancsnok is, a hadifoglyok száma meghaladta a 200.000 főt. V. 15: ném. és rom. csapatok elfoglalták a Kercs-félszigetet. – 1942 nyarára Hitler azt tervezte, hogy az arcvonal D-i szakaszára összpontosított hadseregeivel szétzúzza a Vörös Hadsereg főerejének balszárnyát, elfoglalja a Don folyó déli körzetét, a Kubáni-alföldet és a kaukázusi olajmezőket, amivel a SZU-t a háború befejezésére kényszeríti. Az újabb átfogó ném. támadás VII. 1: Szevasztopol 250 napos ostrom utáni bevételével indult, amihez VI. 28: a Kurszk körzetében kezdődött hadművelet is kapcsolódott. VII. 8-ára a Donyec és a Don folyók között a szovjet csapatok visszavonulásra kényszerültek, de a bekerítést elkerülték. Ezt követően A. Hitler a Don folyó partvonalának védelme mellett Sztalingrád (1961–: Volgográd) és a kaukázusi olajmezők ellen tervezett támadással, egy kettéágazó hadjáratot akart egy időben megindítani és befejezni. A Don jobb partját a ném. csapatok ugyan nem tudták teljesen megtisztítani a szovjet erőktől, de a ném. „A” hadseregcsoport páncélosai gyorsan haladtak a kubáni és a kalmüki sztyepéken a kaukázusi olajmezők felé. A Kaukázus legmagasabb csúcsára, az Elbruszra (5630 m. tszf.) VIII. 21: fölhúzták a horogkeresztes zászlót, de a grozniji és a bakui olajmezőket a ném. csapatok nem tudták elfoglalni, a támadás a Kaukázus fő hegyláncainak lábánál s a Tyerek folyónál elakadt. VIII. második felére a ném. csapatok elfoglalták Rosztovot és Sztalingrád körzetében elérték a Volgát. A félmillió lakost meghaladó Sztalingrád elleni ált. támadást Friedrich Paulus (1890–1957) tábornok vezetésével VIII. 23: indította a ném. 6. hadsereg és a 4. páncélos-hadsereg. A városban IX–X: utcai harcokat vívtak. XI. elején Vaszilij I. Csujkov (1900–1982) tábornok 62. hadserege a városnak már csak alig 1/10-ét birtokolta. A szovjet ellencsapás XI. 19: kezdődött, XI. 23: Kalacs térségében találkoztak a DNy-i és a Sztalingrádi Front egységei, és a hónap végén katlanba zárták az ostromló ném. és rom. erőket. A bekerített alakulatok fölmentését Erich von Manstein (1887–1973) tábornagy csapatai kísérelték meg, de törekvése XII. 24-ére meghiúsult. 1943. I. 10: Konsztantyin K. Rokosszovszkij (1896–1968) vezérezredes Doni Frontja megkezdte a Kalco (’Gyűrű’) fedőnevű hadműveletet és I. 31-ére sikerült a katlant földarabolnia. II. 1: F. Paulus tábornok megadta magát, II. 2: a körülzárt ném. erők utolsó egységei is letették a fegyvert, s kb. 110.000 ném. katona esett fogságba. A sztalingrádi győzelemmel a szovjet vezérkar átvette a hadászati kezdeményezést. Egyidejűleg 1943. I. 12: Voronyezs térségében, az ún. Don-kanyarban is szovjet támadás bontakozott ki az olasz 8., részben a m. 2. továbbá a ném. 2. hadsereg által kiépített védelmi vonal ellen. Az össz. 200.000 m. hadsereg, amely kb. 200 km széles arcvonalat tartott, hősiesen küzdött, de a hiányos fegyverzet és fölszerelés miatt kb. 40.000 hősi halált halt, 70.000 megsebesült, ill. hadifogságba került. A Don menti ném–m.–ol. védelmi vonal áttörése után a szovjet haderő 600–700 km-t nyomult előre DNy-i irányba. Időközben a Vörös Hadsereg a többi arcvonalon is mozgásba lendült. É-on, I. 18: föltörte Leningrád ostromzárát, középen újabb 150 km-rel nyomta vissza a frontvonalat Moszkvától Ny-ra. II. 8: Kurszkra, II. 16: Harkovba vonultak be a szovjetek. II. 19: a ném-ek újra támadtak, és 31 hadoszt-lyal először a szovjet DNy-i Frontot nyomták vissza Donyecig, majd a Voronyezsi Front egységeit visszaszorítva, III. 16: ismét bevették Harkovot. III. végén, Belgorod szovjet kiürítése után, az utóbbi várostól az Azovi-tengerig húzódó arcvonal megszilárdult, és mindkét fél védelemre rendezkedett be. A ~ menetében döntő fordulatot hozott sztalingrádi csata valójában ekkor ért véget. – Az É-afrikai hadszíntéren a ném–ol. expedíciós hadsereg 1942. V. 23: indított sikeres támadást. Az Erwin Rommel vezette Afrikakorps a líbiai Tripoliból kiindulva, a tengerparton fokozatosan szorították vissza az ang. erőket, és VI. 21: elfoglalták Tobrukot. E. Rommel (a ’Sivatagi Róka’, aki sikereiért az előbbi hónapban megkapta a marsallbotot) VI. 23: alakulataival átlépte a líbiai–egyiptomi határt. X-re 100 km-re közelítette meg Alexandriát, miközben a britek El-Alameinig vonultak vissza. Az utóbbiak X. 23: ellentámadásba indultak, és a XI. 4-ig zajlott ún. 2. el-alameini csatában a Bernard L. Montgomery (1887–1976) vezette VIII. brit hadsereg áttörte Rommel hadtestének védelmét, amely a túlerővel szemben hátrálni kényszerült. Eközben a britek XI. végéig kb. 1200 km-t nyomultak előre. XI. 7–11: a Vichy-Fo-hoz tartozó Marokkóban és Algériában angolszász csapatok szálltak partra Dwight D. Eisenhower (1890–1969) parancsnoksága alatt. A ném–ol. erők ennek következtében két tűz közé szorultak, a kb. 250.000 ném. és ol. katona 1943. V. 13: Tunisznál letette a fegyvert. Ezzel É-Afrikában véget értek a harcok. – 1943. I. 14–24: Marokkóban a casablancai konferencián F. D. Roosevelt amerikai eln. W. Churchill brit min. eln. tanácskoztak a tengelyhatalmak elleni hadműveletek összehangolásáról. [A tárgyalásokra meghívott J. Sztalin a SZU-ban zajló harcok miatt nem tudott jelen lenni, de őt és Jiang Jie-shit (Csang Kai-sek), a Kína legnagyobb részét ellenőrző, Csunkingba (Chongqing) menekült kormány vez-jét, folyamatosan tájékoztatták a katonai tervekről]. Lezárásakor I. 26: bejelentették: a tengelyhatalmaktól csak a föltétel nélküli megadást fogadjál el, arról nem tárgyalnak, még egy Hitlert követő kormányzattal sem; elhatározták, hogy a ném. városok lakosságát is bombázni fogják [a bevezető Wupperthal-Elberfel és a Wupperthal-Barmen elleni támadásban 5200 polg. elégett v. megfulladt]. Megállapodtak a No. Olo. és Japán ellen 1943: indítandó hadműveletekről, elsősorban az olo-i partraszállásról. – A sztalingrádi csata után a megmerevedett D-i ném–szovjet arcvonalon 3 hónapig nem történt nagyobb hadművelet. 1943. IV. elején →Katyn erdejében lemészárolt lengy. tisztek ezreinek tetemét találták meg, IV. 15: a moszkvai rádió a ném-eket vádolta a bűnténnyel (Jelcin orosz eln. 1992. X: adta át Walesa lengy. közt. eln-nek az 1940. III. 5: keltezett, kivégzésre utasító alapdokumentumot). A K-i fronton a ~ utolsó nagyszabású ném. támadása 1943. VII. 5: hajnalban indult azzal a céllal, hogy a szovjet erőket bekerítve, Kurszknál fölszámolja ném. csapatok számára veszélyes kiszögellést. Az É-ról Orel, D-ről Belgorod felől egy időben támadó 51 ném. hadosztállyal (900.000 fő, 2700 tank, 10.000 ágyú, 2000 repülőgép) szemben a szovjet hadvezetés (mely kémhálózata révén értesült a ném. tervekről), kb. 100 hadosztályt (1.300.000 főt) összpontosított a térségben. A támadó ném. csapatok É-on össz. csak 13 km-t, D-en 35 km-t tudtak előretörni. Prohorovka körzetében VII. 12: zajlott a ~ legnagyobb páncéloscsatája Hermann Hoth (1885–1971) 4. páncélos hadserege és Pavel A. Rotmisztrov (1901–1982) 5. gárda-harckocsi hadserege között, ahol a szovjet fél az előbbi hadserege megerősítésére további több száz, új típusú T–34-es tankot is bevetett. Az áttörés elmaradása miatt a ném. támadás kudarcot vallott. VII. 12: É-on kezdődött Kutuzov-hadművelettel a szovjet csapatok VIII. 5: visszafoglalták Orjolt, VIII. 23: Harkovot. A kurszki csata után a ném. hadsereg a K-i fronton folytonosan védekezett, a Vörös Hadsereg előre nyomult, IX. 8: visszavették a Donyec-medencét, IX. közepén elérték a Dnyeper folyót, és IX. 21: megkezdték az átkelést. XI. 6: Kijev bevételével Ukrajna jelentős része szovjet ellenőrzés alá került. – F. Roosevelt, J. Sztalin, és W. Churchill 1943. XI. 28.–XII. 1: első csúcstalálkozóján, a teheráni konferencián megvitatták a tengelyhatalmak elleni további hadviselés, a háború utáni Európa újrendezését. A SZU katonai sikereinek a hatására az értekezlet fontos diplomáciai győzelmet jelentett Sztalin számára. A Churchill által eredetileg indítványozott balkáni partraszállás helyett az ÉNy-Fro-i Normandiát jelölték ki a 2. front megnyitásának színhelyéül, egy D-fro-i elterelő hadművelettel kiegészítve. Sztalin megígérte, hogy 1944. V-ra kitűzött partraszállás idején a K-i fronton nagyszabású támadást indít, és vállalta, hogy a No. elleni győzelem után a SZU belép a Japán elleni háborúba, de cserébe a Kuril-szigeteket és D-Szahalint követelte és ragaszkodott az 1939-es Molotov–Ribbentrop-paktummal bekebelezett K-Lengyelo. Besszarábia stb. ter-ek megtartásához, azon kívül K-Poroszo. egy részét (Königsberg körzete) is igényelte. Churchill és Roosevelt beleegyezett abba, a háború után Lengyelo-ot K-i ném. ter-ekkel kárpótolják. Elhatározták No. katonai megszállását, teljes lefegyverzését, de szóba került a Morgenthau-terv is, amely a ném. birod-at több kis áll-ra szabdalta volna. Az ekkor függőben maradt kérdéseket Jaltán, majd Potsdamban tárgyalták újra. – Az amerikai és brit csapatok George S. Patton (1885–1945), ill. B. Montgomery tábornok vezetésével 1943. VII. 10: szálltak partra Szicíliában. Az össz. 160.000 katona szállítására 3200 hajót vontak össze, a hadműveletet 1000 repülőgép készítette elő a sziget D-i és K-i partjainak állandó bombázásával. A szöv-esek VII. 22: elfoglalták Palermót, VIII. 5: Catániát, VIII. 16: Messinát, amivel a szicíliai hadjárat befejeződött. Több mint 150.000 (többségük ol.) katona került fogságba, de az angolszász hadvezetés hibái miatt, 2 ném. elit hadoszt-nak a fegyverzetével együtt sikerült átmenekülnie a félszigetre. VII. 26: az olasz kir. Mussolinit fölmentette min. eln. i tisztsége alól, ami pol. földcsuszamlást idézett elő. VIII. 2: betiltották a Nemzeti Fasiszta Pártot, eltörölték a fasiszta intézményrendszert. Emiatt a ném. csapatok IX. elejére megszállták É- és Közép-Olo-ot (más Wehrmacht alakulatok az Olo-hoz tartozó Albániát és Montenegrót), ezután a ném. erők majdnem Nápolyig jutottak, IX. 10: Rómába is bevonultak. A Brindisibe menekült Pietro Badoglio (1871–1956) marsall vezette új kormány hosszas halogatás után, IX. 3: fegyverszünetet kötött a szöv-ekkel (az okmányt IX. 8: az amerikai hadvezetés nyilvánosságra hozta), X. 13: hadat üzent No-nak. IX. 12: Otto Skorzeny (1908–1975) ejtőernyős különítménye a Gran Sasso egyik turistaházából kiszabadította az ott fogva tartott Mussolinit, aki a Wehrmacht által megszállt É-Olo-ban ném. védnökség alatt létrehozta a fasiszta Olasz Szociális Köztársaságot, amelyet a Garda-tó melletti székhelyéről (Salo) Salói Köztársaságnak is neveztek. Az angolszász erők a IX. 3: szálltak partra a D-itáliai Calabria tart-ban és csak elhúzódó harcokban tudtak előrenyomulni É felé, eközben a ném. csapatok közép-itáliai vonulása is lelassult az Appenninek hegyes vidékén. 1943. XI: az ol. arcvonal Nápolytól É-ra, hetekre megmerevedett. A legvéresebb csata a ném-ek egyik fontos támaszpontja, Montecassino birtokbavételért 1944. I. 11.–V. 17: zajlott, amelyet a szöv-esek oldalán harcoló lengy. egységek hatalmas veszteségek árán vettek vissza. Az angolszász csapatok VI. 4: elfoglalták Rómát, VIII. elején eljutottak a Ravenna–Massa vonalra, VIII. 9: bevették Livornót, a ném. alakulatok föladták Firenzét, ezután a front az előbbi szakaszon ismét, most már több hónapra megszilárdult. A ném-ek által megszállt olo-i részeken 1943 őszétől az É-Ol-i Nemzeti Felszabadítási Biz. (CLNAI) ellenállási mozg-at szervezett. – A K-i hadszíntéren 1943: a ném. csapatok által 1941–42: megszállt szovjet ter-ek 2/3-át visszafoglalta a Vörös Hadsereg, kivéve Ukrajna és Fehéroroszo. egy részét. A szovjet vezérkar 1944. I. 14: indította támadását a Leningrád körüli, több mint 900 napos ostromgyűrű fölszámolására, amellyel egy időben Novgorodtól É-ra és D-re is hadműveleteket kezdett. I. 20: Novgorodot, I. 27: Leningrádot foglalták vissza a szovjet erők, menetben behatoltak Észto-ba. II: 18: a ném. „Észak” hadseregcsoport visszavonult a Narva folyóig. Amikor III. elején az É-i szovjet előrenyomulás leállt, az arcvonal nagyjából már a balti közt-ok határán húzódott. III. 4: újabb szovjet hadműveletek kezdődtek, ezúttal Ukrajna teljes visszavételére. III. 26: a Vörös Hadsereg a Prut folyónál elérte Rom. határát, IV. 8: elözönlötte a Krím-félszigetet amelyen kb. 200.000 ném. és rom. katona védekezett. A ném. arcvonal D-i és középső szárnyai között 150–200 km kiterjedésű rés keletkezett, amelynek lezáráshoz a ném. katonai vezetésnek már nem volt elegendő hadiállománya és anyaga. IV. 9: Odesszába bevonultak a szovjet csapatok. A Dnyeszter folyón átkelő és a Kárpátok előterébe jutó szovjet csapatok IV. 17-étől súlyos harcokat vívtak a galíciai hadszíntérre irányított m. 1. hadsereg alakulataival, amelyek VII. 23: a Kárpátokig vonultak vissza. A Vörös Hadsereg V. 7: kezdte meg a Krím-félsziget fő kikötője, Szevasztopol ostromát, ahová (miután a várost már kiürített s a tengerparton visszavonuló a ném. és rom. erőket a szovjet légierő és a tüzérség tönkreverte), V. 9. vonult be. A Krím teljes visszavételével V. 12: fejezték be a szovjet hadsereg tavaszi hadjáratát, ezután néhány hétig a támadó hadműveletek szüneteltek. – 1944. VI. 6: hajnalban, a D-napon az ang-amerikai expedíciós hadsereg D. Eisenhower főparancsnokságával, Normandiában megindította az Overlord fedőnevű támadását, a világtört. legnagyobb szabású partraszállási hadműveletét. Légi-, haditengerészeti bombázás és tüzérségi össztűz után 6 óra 30 perckor indultak a csapatok a tengermellék elfoglalására. A szöv-esek 7 csatahajót, 105 rombolót, 28 egyéb nagyobb és 1073 kisebb hadihajót, 4126 partra szállító járművet vetettek be. A levegőben 3476 nehéz-, 1645 közepes- és könnyűbombázó, 5409 vadászgép (összesen 10.530 db) fedezte a hadműveletet. Az első napon éjfélig 72.000 brit és 57.000 amerikai katona szállt partra kb. 100 km szélességben, miközben légi úton 15.000 amerikai és 8000 brit ejtőernyőst dobtak le a normadiai ter-re. A D-nap előtt az inváziós partszakaszon E. Rommel tábornagy 5 millió, a víz alatt további 1/2 millió aknát rakatott le, de a ném. flotta a La Manche övezetében csak 301 kisebb hadihajót állomásoztatott. A holland, a belga és a fr. tengerparton (a Vizcayai-öbölig) a szöv-es elözönlés megakadályozására bunkerekből, drótakadályokból, aknamezőkből 1942–44: kiépített ném. erődítményrendszer, az ún. Atlanti fal hatástalannak bizonyult, mert annak normadiai szakaszát a támadó csapatok már az első napon áttörték. A partraszállás sikerét döntően befolyásolta, hogy a ném. hadvezetésbeli ellentétes vélemények miatt, nem indítottak gyors és összpontosított ellentámadást. Másrészt a szovjet csapatok akkori előrenyomulása miatt nem dobhattak át hadosztályokat a K-i hadszíntérről. No. az inváziót követően, VI. 12: indította az VIII-ig zajlott a 2. angliai légi csatát, amikor elsősorban Londont bombázta a V–1 (Vergeltungswaffe, a ’bosszúállás fegyvere’) típusú, pilóta nélküli robotrepülőgépekkel. VI. 26: a Wehrmacht föladta Cherbourgot, miután a tengeri kikötőt teljesen használhatatlanná tette. A szöv-esek VII. elejére 1 millió katonát, kb. 200.000 járművet és kb. 1/2 millió tonna hadianyagot tettek partra. Az angolszász erők a létrehozott hídfők kibővítése és megszilárdítása után VII. 25: áttörték a ném. védelmi vonalat, VII. 31: Normandia egész ter-ét elfoglalták, majd VIII. 19: kijutottak a Loire, ill. a Szajna folyók vonaláig, e napon Párizsban kitört a ném-ellenes fölkelés, ahová VIII. 24: Philippe Leclerc (1902–1947) tábornok fr. csapatokkal nyomult be, amikor a ném. erők gyakorlatilag már megadták magukat és a főv. valamennyi jelentősebb pontját az ellenállási mozg. ellenőrizte. VIII. 25: miután Dietrich von Choltitz (1894–1966) ném. városparancsnok aláírta a megadási okmányt, Ch. de Gaulle tábornok is bevonult egységeivel Párizsba. VIII. 15: szövetséges erők fr. egységekkel partra szálltak Toulon körzetében, emiatt VIII. 18: a ném. csapatok megkezdték D-DNy-Fro. kiürítését. Az amerikaiak VIII. 22: bevonultak Grenoble-ba, IX. 3: birtokba vették Lyont, IX. 11: Dijont. A ném. csapatok az „elszakadó hadműveletek”-ben csak a rendezett visszavonulásra törekedtek. A DNy-Fro-ban É-felé előrenyomult amerikai csapatok IX. közepén egyesültek az Orléans felől érkező angolszász erőkkel, majd fölzárkóztak a No. határán húzódó Siegfried-vonalra. É-on IX. 3: Montgomery egységei bevonultak a ném-ek által kiürített Brüsszelbe, IX. 4: Antwerpenbe, az amerikaiak IX. 6: Liège-be és IX. 11: Mosel folyó melletti Trier városnál elérték a luxemburgi–ném. határt. Az első ném. város, Aachen elfoglalásával sikertelenül próbálkoztak. IX. 8–: a ném. hadsereg a holland tengerparti kilövőállásokról V-2 rakétákkal indította támadásait London ellen. – A Csendes-óceán térségében az amerikai hadsereg 1944 elejéig fölszámolta a japán külső védelmi övezet nagy részét, miközben néhány jelentős japán támaszpontot megkerült, és célul kitűzte Japán belső védelmi körzetének az elfoglalását. Az amerikai–brit tengerészeti erők súlyos harcok után, I. 31: vették vissza japán erőktől a Marshall-szigeteket, II. 17: az Eniwetok-atollt, II. 29: az Admiralitás-szigeteket, a következő hetekben szinte teljesen megsemmisítették a Truk (Chuuk) szigetcsoporton állomásozó japán tengeri és légierőt. Az ún. „békaugrás” hadműveletekkel partraszálltak az ellenséges vonalak mögött, amivel elvágták a japán csapatok utánpótlását, és dzsungelháborúra kényszerítették azokat. Az amerikaiak IV. 22: az akkori frontszakasztól Ny-ra, kb. 900 km-re Kotabarunál, V: több helyen hajtottak végre ilyen támadásokat. VI. 15: partra szálltak a Saipan-szigeteken, amelyet a japánok VII. 18: föladtak. Közben az amerikai egységek VI. 18: elfoglalták a Mariana-szigetek repülőterét, a küzdelem a szárazföldön folytatódott, ahol a japánok ún. banzáj (öngyilkos) támadásokkal (csak puskával vagy szuronnyal rohantak szembe a golyózápornak) igyekeztek az amerikai előnyomulást lassítani. Parancsnokuk, Saito (+1944) altábornagy harakirit követett el, és az önkéntes halált választotta Pearl Harbor hőse, Nagumo (1886–1944) ellentengernagy is. A japán katonák közül 30.000, a bevetett amerikaiak 1/5-e hősi halált halt, mire VII. 8: a szigetet teljesen elfoglalták. VI. 22: a Biak (Schouten)-szigetek került amerikai kézre. Az USA csapatai az előző napon Guam szigetén is partra szálltak, amelyet 8 napi harcok után vettek birtokba. VIII. végére Új-Guinea is gyakorlatilag McArthur tábornok csapatainak az ellenőrzése alá került, bár egy kb. 100.000 fős japán hadsereg utánpótlástól, összeköttetéstől elvágva, a dzsungelben tovább harcolt. IX: az amerikaiak megkezdték a Palau- és a Morotai-szigetek visszafoglalását, amely a japán ellenállás miatt 2 hétig, ill. kb. 1 hónapig tartott. Ezután megnyílt az út a Fülöp-szigetek felé, ahol 4 USA-hadosztály X. 20: szállt partra a fő szigetek, Luzon és Mindanao közötti egyik szigetnél a Leyte-öbölben, amit megelőztek a szokásos bombatámadások. Az amerikai flotta (216 hajó) fölkészült a japán tengerészeti erőkkel (64 hajó) való összecsapásra. A 4 különböző helyszínen X. 23–26: zajlott csatában a japán flotta 30 hadihajót veszítve döntő vereséget szenvedett, ezután már képtelen volt komolyabb tengeri csatákra. A japán hadvezetés sajátos öngyilkos cselekvésként, megindította az ún. kamikaze/kamikadze (’isteni szél’) támadásokat, melyek során a japán pilóták bombákkal megrakott repülőgépeikkel v. torpedóval a biztos halál tudatában, becsapódtak az amerikai hadihajókra, és sok tucatot elsüllyesztettek, ill. súlyosan megrongáltak (támadásaik 3. nagy hullámakor, 1945. I. elején 1 nap alatt 14 hajót). A Fülöp-szigeteken 1944. X. végétől hónapokig véres harc dúlt a partra szállt amerikai és az ott védekező 400.000 fős japán csapatok között. Mivel a főv. mögötti hegyek alkalmasabbak voltak a védelemre, a japán hadvezetés kiürítette Manilát, ahová 1945. II. 2: bevonultak McArthur csapatai. Az ott rekedt japán tengerészek végsőkig küzdöttek, a főv. romhalmazzá vált, és csak II. 27: került véglegesen amerikai kézre. A Fülöp-szigeteken maradt kb. 50.000 japán katona a háború végéig ellenállt. Az USA-erőket ezután átcsoportosították, és a sziget teljes elfoglalását az akkor már kb. 100.000 fős filippínó partizán-seregre bízták. McArthur tábornok csak VII. 5: jelentette be a Fülöp-szigetek birtokbavételét. – 1943. XII: az DK-ázsiai szárazföldön, India és a japánok megszállta Thaiföld közötti Burma (1989–: Mianmar) É-i részén 2 amerikai vezetésű kínai hadosztály, majd 1944. I: angol erők támadták meg a japán csapatokat, hogy Kínával megteremtsék a szárazföldi kapcsolatot, és ezzel biztosítsák az USA-barát Csang Kai-sek hadsereg fölszerelését és hadászati fölhasználását. Kohima és Imphal térségében III: a japánokkal és azok szöv-es burmai egységeivel vívott súlyos ütközetek után, az angolszász csapatok elfoglalták Burma D-i részét, amivel a D-Kínába vezető japán utánpótlási vonalakat is elvágták. D-n az Akyab kikötő elfoglalása fejezte be 1945 elején a hadjáratokat, a főv-t, Rangoont csak V. 2: tudták az angol csapatok birtokba venni. Borneó szigetén (Holland-India) VI. 10: szálltak partra a japán erők ellen az amerikai csapatok, támaszpontként használva annak É-i részét a Fülöp-szigetek elleni támadáshoz. A japánokkal csatázott bennszülött fölkelők 1945. VIII. 17: kikiáltották az Indonéz Közt. függetlenségét. – A K-Eu-i hadszíntéren a Krím-félsziget 1944 V. 12: teljes visszafoglalása után a szovjet hadsereg csak VI. 9: indította újabb támadó hadműveleteit É-on a Karéliában, ill. a Karél-földszoroson, hogy visszafoglalja az 1941. VI: ném. támadás után finn és ném. kézre került ter-eket. 1944. VI. 21: a karéliai szovjet hadsereg támadása VIII. elejére elérte az 1940. III: moszkvai békében kitűzött szovjet–finn határt. Finno. 1944. IX. 19: aláírta a fegyverszünetet, melyben a SZU az előbbi békében rögzített határokhoz ragaszkodott, kivéve Petsamo körzetének nikkelbányáit, melyekért lemondott a Hanko-félszigetről és Finno-nak 300 millió dollár jóvátételt kellett fizetnie a SZU-nak a korábban igényelt 500 millió helyett. – 1944 nyarán Fehéroroszo-ban még jelentős ter-ek voltak a ném. hadsereg birtokában, Ukrajnában ekkor már 8 hónapja szakadatlanul folytak a harcok. Az újabb szovjet támadás VI. 23: indult Fehéroroszo. visszavételére: VII. 3: a vörös csapatok bevonultak Minszkbe; VII. 28: Breszt-Litovszkba, az utóbbival már Fehéroroszo. egésze újra szovjet birtok lett. Az arcvonal közepén védekező Wehrmacht erőket VII. végére a Visztula folyóig nyomták vissza. – A partraszállással megnyitott Ny-i front előnyomulása és a K-i visszavonulás következtében, a legfelsőbb katonai körökben, több tábornok csatlakozásával összeesküvést szerveztek Hitler eltávolítására. A Führer elleni sikertelen merényletet VII. 20: Claus von Stauffenberg gr. (1907–1944) ezredes hajtotta végre. A megtorlás során kb. 5000 személyt kivégeztek, további 10.000 koncentrációs táborokba zártak. – A szovjet erők VII. 31: kijutottak a Rigai-öbölhöz, amivel kettévágták a Baltikumban küzdő ném. alakulatokat, és K-Poroszo-ig, ill. Lengyelo-ig törtek előre. A Wehrmacht hadtesteinek ellentámadása nemcsak megakadályozta a bekerítést, hanem kb. 40 km-re visszanyomta a szovjet éket, és helyreállította az összeköttetést a ném. „Észak” hadseregcsoporttal. A szovjet 2. és 3. balti front csak IX: tudta Észto. és Letto. nagyobb részét elfoglalni, majd egy újabb X–XII: elhúzódó hadműveletben a Baltikum egészét megszállni. A Vörös Hadsereg által újra birtokba vett Litvániában a szovjet hatóságok a ném-ekkel való együttműködés vádjával kb. 150.000 litvánt polgárt közép-ázsiai és szibériai gulágokra deportáltak. Eközben a moszkvai irányítású komm. diktatúra ellen, Litvánia erdős vidékein fegyveres ellenállási mozg. bontakozott ki (az „erdei emberek” utolsó litván gerillacsoportjait a szovjet katonai és belügyi alakulatok csak 1950-es évek elején tudták fölszámolni). Észto. visszahódítása után, vidéken még évekig tartott a szovjet megszállás elleni fegyveres ellenállás. Letto. újbóli szovjetesítése után a komm. hatóságok a ném-ekkel való együttműködés vádjával kb. 100.000 lettet Közép-Ázsiába deportáltak kényszermunkatáborokba. Ennek ellenére az orsz. DNy-i ter-ein még az 1945. V-i ném. fegyverletétel idején is maradtak a Vörös Hadsereg ellen harcoló alakulatok. A lett fegyveres ellenállási mozgalomnak 1950-re tudott véget vetni megszálló bolsevik hatalom. – Időközben, 1944. VIII. 3: a ném. ellentámadás Varsótól 25 km-re megállította a szovjet előrenyomulást. VIII. 5: a lengy. főv-ban, a földalatti Honi Hadsereg fölkelést robbantott ki, amelyet a londoni lengy. emigráns kormány és a SZU közötti ellentétek miatt, J. Sztalin nem támogatott. Sőt a térségben harcoló 2. belorusz front parancsnokát, K. Rokosszovszkij tábornokot a hadműveletek visszafogására utasította, és hagyta, hogy a varsói fölkelést X. 2: a ném. csapatok leverjék. A SZU hadvezetése VIII-tól már nem tervezte Varsó bevételét, mert ekkor DK-Európa elfoglalását tűzte ki célként, elkerülve ezzel egy lehetséges DK felől kibontakozó ném. támadást. A szovjet hadműveletek a K-i front középső szakaszán leálltak, és csak 1945. I: indították a No. elleni végső támadást. – Miután 1944. III. 19: hazánkat ném. csapatok szállták meg, hadvezetésük a Kárpátokba kihelyezett m. 1. hadsereget a Dnyeszter folyótól D-re keletkezett hadműveleti rés kitöltése érdekében támadásra utasította. Az IV. 17.–V. 14: vívott harcokban a m. erők újra összefüggővé tették a Kárpátok K-i előterében húzódó arcvonalat. Az 1. ukrán front VII. 22: ostromot indított a VI-ra 245.000 főre kiegészített m. 1. hadsereg ellen. Bár a szovjet erők az arcvonalat több helyen áttörték, a m. csapatok a jelentős veszteségek ellenére, a Kárpátok galíciai oldalán a nagyrészt kiépítetlen Hunyadi-állásban hősiesen kitartottak. Az újonnan fölvonultatott erőkkel VIII. közepétől már 11 m. sereg-test védte a kárpátaljai Uzsoki-, a Vereckei- és a Tatár-hágót. A K-i front D-i szárnyán az 1942–43-tól a hatalmas veszteségeket (össz. kb. 750.000 fő) elszenvedő rom. hadsereg a ném-ekkel együtt folyamatosan visszavonult, és 1944. VIII-ára a Prut folyó mentén kb. 1 millió ném. és rom. katona sorakozott fel a „Dél-Ukrajna” hadseregcsoport keretében. A szovjet erők (2. és 3. ukrán front) VIII. 20: indították támadásukat, VIII. 22: bevették Jászvásárt (Iasi), VIII. 23: Kisjenő [Chisinau/Kisinyov) térségében 15 ném. hadoszt-t bekerítettek. Ezzel megnyílt az út Bukarest felé, ahol I. Mihály kir. (ur. 1940–47) szövetkezett a jelentősebb pol. pártokkal és különbéke-tapogatózások után ezen a napon letartóztatta Ion Antonescu (1882–1946) min. eln-öt és átadták a SZU hatóságainak. Miután É-Erdély visszafoglalásának kitűzött céljával a rom. katonaságot és az orsz-ot a szöv-esek oldalára állították, Rom. VIII. 25: hadat üzent No-nak. VIII. 26: a szovjet haderő a Csobányos-, ill. az Úz-patak völgyében átlépte rom–m. (ill. az ezeréves m. tört-i) határt, amellyel megkezdődtek az 1945. IV. 12-ig tartó mo-i hadműveletek. Rom. átállása után, VIII. 30: az Erdély védelmére megalakított m. 2. hadsereg a Kolozsvár térségében IX. 5: indított támadással szétszórta a rom. csapatokat, majd a m. erők bevonultak Tordára. A Maros folyón is túljutottak, de IX. 9: a további előrenyomulást a D-i-Kárpátok hágóin átkelt 2. ukrán front főerőinek gyors D-erdélyi közeledése miatt beszüntették, mert a szovjet csapatok, mivel a rom. hadsereg már teljesen átállt, napok alatt elérték a rom–m. határ egyes szakaszait. IX. 13–X. 8: a tordai csatában a m. 2. hadsereg és a ném. alakulatok 3 hétig sikeresen tartották a Borsai-hágó–Borgói-hágó–Maros folyó vonalát Tordáig. A szovjet erők X. 11: bevonultak Kolozsvárra. A tordai csatával egyidőben a K-i-Kárpátok hágóinak tarthatatlansága miatt már folyt a Székelyföld katonai kiürítése, amikor a m. IV. hadtest alakulatai IX. 13: visszafoglalták Aradot, de IX. 22: a túlerőben lévő szovjet csapatokkal szemben föl kellett adniuk a várost. A Honvédvezérkar IX. 19: újra fölállította a m. 3. hadsereget, amelynek a Tisza vonalát, ill. Nagyvárad körzetét kellett védenie. A m. 1. hadsereg IX. 25-étől az Alföld irányába támadó 4. ukrán frontot az ezeréves határon húzódó Szent László-állásban, főként az országhatáron belül az Uzsoki-hágótól a székelyföldi Ojtozi-szorosig kiépített erődrendszer, az Árpád-vonal kárpátaljai szakaszán igyekezett föltartóztatni. Nagyvárad–Debrecen–Nyíregyháza térségében zajlott le X. 6–31: a ~ egyik legnagyobb páncéloscsatája, amelyben a szovjet hadsereg célja az É-Erdélyben harcoló m. 2. és ném. 8. ill. a Kárpátokban (Kárpátalján) védekező m. 1. hadsereg bekerítése és megsemmisítése volt. Az elhúzódó ütközetben a szovjetek a saját adataik szerint 541 páncélost (a ném. adatokban 632-t), a ném-ek kb. 160 harckocsit és rohamlöveget vesztettek. Ezzel a ném-eknek egy időre sikerült föltartóztatnia az ukrán frontot, amivel É-Erdélyből és Kárpátaljáról kivonhatták és átcsoportosíthatták a ném. és m. alakulatokat a Tisza mögé. A Vörös Hadsereg viszont elfoglalta a Tiszántúlt, és X. 31: bevonult a föladott Nyíregyházára. Közben a Moszkvában X. 11: aláírt előzetes fegyverszüneti egyezmény, X. 15: Horthy Miklós (1868–1957) kormányzó sikertelen kiugrási kísérlete, majd lemondása után a nyilasok kerültek hatalomra. A Szálasi-kormányzat (1944. X. 15–1945. IV.) mindenben kiszolgálta a ném-eket. X. végétől a Mo-on harcoló szovjet hadseregcsoportok fő célja Bp. elfoglalása volt. A Duna–Tisza közén indított támadással elfoglalták XI. 1: Kecskemétet, XI. 4: Ceglédet és Szolnokot, XII. 3: Miskolcot, XII. 9: Ercsit és Vácot. Miután a tervek szerint, menetből nem tudták bevenni, a szovjet erők XII. 24-ére körülzárták Bpet, 50 napi ostrom után, 1945. II. 13: elfoglalták. Időközben a m. megszállt ter-en, moszkovita emigránsok szervezésével alakított →Ideiglenes Nemzeti Kormány 1944. XII. 28: hadat üzent No-nak, és 1945. I. 20: aláírta a fegyverszünetet a SZU-val. –1944. VIII. 30: a Vörös Hadsereg D-i szárnya bevonult Bukarestbe, elfoglalta a havasalföldi olajmezőket és IX. 3: elérte a bolgár határt. Az utóbbit csak IX. 8: a Bulgáriának küldött szovjet hadüzenet után lépte át, amikor a népi fölkelés megdöntötte a németbarát bolgár kormányt és a szovjet erők lényegében ellenállás nélkül, IX. 15: bevonultak Szófiába. – Rom. és Bulgária hadseregei szovjet alárendeltségben részt vettek a hazánk és No. elleni hadműveletekben. IX. 6: az al-dunai Vaskapunál a 2. ukrán front találkozott a Josip Broz Tito vezette jug. partizán alakulatokkal. Szovjet és bolgár katonai támogatással a jug. partizánok X. 20: elfoglalták Belgrádot, majd az összeköttetéstől elvágott balkáni ném. csapatok XI. végére föladták Szerbiát, Montenegrót, Macedóniát, Görög-ot, és Albániát. A volt Jug. Ny-i vidékén 1945. V. 15-éig elhúzódtak a harcok. Az angolszász szövetségesek nyomására már 1944. III: J. B. Tito koalíciós kormányt alakított, de XI: bevezette a sztalini típusú komm. diktatúrát, a szláv többség biztosítására elrendelte a m-ok és ném-ek lemészárlását ill. koncentrációs táborokba zárását. – A Ny-európai arcvonalon 1944. IX. elejétől már Belgiumban és Hollandiában folytak a harcok. A front No-ba áthelyezésére B. L. Montgomery terve alapján IX. 17: légideszant-hadművelet kezdődött, a Rajna alsó folyását Arnhemnél átszelő, stratégiai fontosságú híd elfoglalására, de a IX. 26-ig tartó harcok kudarccal végződtek, emiatt a Ruhr-vidéket nem tudták É-ról megkerülni és ném. földre behatolni. X. 21: Aachent elfoglalták az amerikai csapatok. Az újabb XI. 16: kezdődött amerikai támadásban, a front áttörése nem sikerült, csak lassan tudták visszanyomni a ném. védelmet a Ruhr-folyóig. Az amerikai és fr. erők XI. 23: bevették Strasbourgot, XII. elején az amerikai csapatok Saarbrückennél elérték a Saar-folyót. Az angolszász hadsereg fokozatosan fölzárkózott a ném. határra, s több mint 2 millió emberrel készült a végső támadásra. – A Ny-i fronton ekkor indult a ~ utolsó nagy ném. támadása Maas folyó völgyétől DK-re elhelyezkedő Ardennek hegységben. A Herbstnebel (’Őszi köd’) fedőnevű hadművelet célja a szöv-es hadseregek kettévágása, az utánpótlásukat biztosító belga tengeri kikötő, Antwerpen elfoglalása, az É-ra álló ellenséges erők bekerítése és megsemmisítése, ezzel a háború megfordítása volt. A hegyvidéki terepen megvívandó csatákhoz az összes tartalékot mozgósították: 2 páncélos és 1 gyalogos hadsereg kb. 250.000 katonáját. A ném. hadvezetés 1944. XII. 16: indította támadását. Csapatai az arcvonalat 20 km-es szélességben áttörték, de üzemanyag hiánya és a szöv-esek ellenállása miatt Antwerpent nem érték el. Az egységes védekezés érdekében XII. 20: D. Eisenhower amerikai tábornok B. Montgomeryt nevezte ki a térség szöv-es haderejének főparancsnokává. A javuló időjárás következtében, karácsonytól az ang.–amerikai légierő is be tudott kapcsolódni a harcokba és akadályozta a ném. utánpótlást. Hitler 1945. I. 1: még egy frontot nyittatott Elzászban, de a I. 3: megkezdett ált. angolszász ellentámadás miatt I. 5-re a ném. csapatok, szívósan védekezve, az ardenneki csata előtti állásaikba húzódtak vissza. I. 6: W. Churchill J. Sztalinhoz írt levelében utalt a Ny-i fronton kialakult nehéz helyzetére. A szovjet hadvezér válaszában a középső arcvonalon legkésőbb I. második felében nagyarányú támadást ígért No. ellen. – A K-i fronton a Vörös Hadsereg, a Sztalin által kilátásba helyezett időpontnál előbb, 1945. I. 12: kezdte egyidejű, végső támadását (kb. 2 millió katona, 6000 repülőgép, 4500 harckocsi, kb. 40.000 löveg) kb. 600 km szélességű arcvonalon No. ellen, mindenekelőtt Berlin bevételére. A Visztula–Odera hadművelet fő ereje az 1. belorusz és az 1. ukrán front volt, Georgij K. Zsukov, ill. Ivan Sz. Konyev (1897–1973) marsall tábornok vezetésével. Csapataik I. 17: elfoglalták Varsót, I. 25: Krakkót, és I. 29-ére lényegében az egész sziléziai iparvidéket, kivéve a bekerített Boroszlót (Breslau, Wroclaw), ahol kb. 45.000 ném. katona a háború végéig kitartott. Az utóbbi napon Zsukov alakulatai Poznañtól (Posen) DNy-ra átlépték No. 1938. évi határát és 1945. I. 31: benyomultak Brandenburg tart-ba. Az ált. szovjet támadás másnapján, I. 13: a Konsztantyin K. Rokosszovszkij tábornok vezetésével a 2. belorusz front is megindult K-Poroszo. bevételére és I. 26-ára elvágták az arcvonaltól az ottani ném. erőket, kijutottak a Balti-tengerhez. A ném. erők kemény védekezése miatt a szovjet főhadiszállásnak le kellett mondani a Berlin elleni azonnali támadás tervéről, sőt arról döntött, hogy az Odera és a Neisse folyók mentén erős frontvonalat épít ki addigi helyzetének megerősítésére. – Ebben az időben, II. 4–11: került sor Jaltában Sztalin, Roosevelt, és Churchill csúcstalálkozójára. Megegyeztek a ~ záró-szakaszának katonai és pol. kérdéseiben, a háború utáni rendezés alapelveiben (ENSZ Biztonsági Tanácsa a szavazási rendje, vétójog, Ukrajna és Fehéroroszo. önálló ENSZ tagállammá válásáról, a ter-i gyámsági rendről). 1945. IV-ára San Franciscóba konf-t hívtak össze az ENSZ alapokmányának megszövegezésére. Nyilatkozatot adtak ki a ném. uralom alól fölszabadult, ill. csatlós európai orsz-okról, miszerint ezekben a dem. pol. erők részvételével szabad választásokat kell tartani. A jaltai konferencián elfogadták No megszállásának alapelveit, 4 övezetre darabolását, melybe egyenlő félként Fro-ot is bevették. Döntöttek a teljes ném. fegyveres erő lefegyverzéséről, a hadiipar leszereléséről, a háborús bűnösök bíróság elé állításáról, a természetbeni jóvátételről. Lengyelo. K-i határának a korábbi Curzon-vonalat tették meg, azaz lényegében az 1939. VIII. 23: aláírt Molotov–Ribbentrop-paktum titkos záradékában kijelölt szovjet–ném. határt, amivel Lengyelo. elvesztette az 1939. IX: a SZU megszállás alá került K-i ter-eit. Megegyeztek abban, hogy Lengyelo-ot Ny-on és É-on jelentős ném. ter-ekkel kárpótolják. A jaltai konf. titkos egyezményében a SZU vállalta, hogy No. fegyverletétele után 2–3 hónappal belép a Japán elleni háborúba, szöv-et köt Kínával, cserébe visszakapja az 1904–05: orosz–japán háborúban elvesztett Szahalin sziget D-i részét és jogait, elfoglalhatja a Kuril-szigeteket. – A jaltai konf. után, II. 13–15: történt Európa akkori egyik legszebb barokk városa, Drezda angolszász terrorbombázása. A 772 brit és 311 amerikai repülőgép 4 légitámadásban össz. több mint 700 tonna bombát dobott le Szászo. székhelyére, amelynek belső, 12 km2-nyi ter-e – a városközp. 28.140 lakásából 24.866 teljesen – elpusztult, további 3 km2 erősen károsodott. Ekkor a kb. 650.000 lakosú városban kb. 3–400.000 menekült tartózkodott No. K-i részéből; a gyújtóbombák okozta tűzviharban elégettek, megfulladtak számát pontosan nem tudták megállapítani, ezért 35.000–135.000 ill. 250.000 fő között becsülték (jegygyűrűik alapján [is] 39.773 főt név szerint azonosítottak). – A K-i arcvonal É-i szárnyán hosszú harcokat követően, 1945. III. 28: a szovjet erők bevették Danzig (Dancka, Gdañsk) kikötővárost, és IV. közepére nagyjából lezárult a K-pomerániai ném. haderő 54 hadoszt-ának a szétverése. Az arcvonal ekkor Stettin kikötővárostól az Odera és Neisse mellett, majd D-re a Morva folyón át a m. határtól Ny-ra húzódott. Eközben már IV. elejétől a Vörös Hadsereg É-i szárnya az utolsó rohamra készülődött Berlin ellen. – Az arcvonal D-i szárnyán 1945. III: a Balaton térségében zajlott le a ném. hadsereg utolsó nagy támadása, a balatoni páncélos csata, amelynek célja a Dunántúl és Bp. visszafoglalása. A Frühlingserwachen (’Tavaszi ébredés’) fedőnevű hadműveletet III. 6: indították, a ném. főerők és az annak alárendelt m. 3. hadsereg 1–1 huszár-, ill. gyalog-, valamint páncélos hadoszt-a a Balaton és a Velencei-tó körzetében támadtak. Áttörték a szovjet arcvonalat, de az ellenállás és a rossz terepviszonyok miatt III. 15-ig csak 30 km-t haladtak előre és több mint 100 páncélost vesztettek. III. 16–: a 3. ukrán front ellentámadása következtében III. 23: elfoglalták Székesfehérvárt és Veszprémet, III. 28: Komáromot és Győrt, III. 29: Zalaegerszeget, Szombathelyt és Kőszeget, IV. 1: Nagykanizsát és Sopront, IV. 2: Mosonmagyaróvárt. A Vörös Hadsereg a Bécsi Birodalmi Kerületet (Reichsgau Wien) IV. 7.–13: harcokban foglalta el; a hajdani m. koronázó városba, Pozsonyba IV. 4: bevonultak. A mo-i hadműveletek a komm. diktatúrában hazudott időponttal és helyszínnel (IV. 4: Nemesmedves) ellentétben nem ott és akkor, hanem IV. 12: Pinkamindszent falunál értek véget. – Az ardenneki csata után, 1945. I. 5: az állásaikba visszahúzódott ném. csapatok másfél hónappal késleltették az angolszász szöv-esek benyomulását No-ba, holott Hitler a Ny-i hadszíntér legyengítése árán, minden tartalékot K-re dobott át a Vörös Hadsereg ellen. Eközben minden addiginál ádázabb viták törtek ki a szöv-es hadvezetésben. Az erőfölény vitathatatlan volt, a szöv-esek kb. 90 hadoszt-át (ebből 25 gépesített, 5 ejtőernyős) 6000 harckocsi és megfelelő légierő támogatta. A 65 ném. hadoszt-hoz 1000-nél kevesebb páncélos tartozott. Az amerikai–ang.–fr. erők csak II. 23: indították újabb támadásukat, III. 5: elérték Kölnt, III. 25-ére elfoglalták a Rajna bal partján fekvő ném. ter-et; több helyen átkeltek a Rajnán, és bekerítették a Ruhr-vidéken védekező, a Walther Model (1891–1945) tábornagy vezette 24 ném. hadoszt-t, amely még 18 napig ellenállt. A szöv-es erők eközben tovább törtek előre: IV. 10: elérték Hannovert, IV. 16: Nürnberget, IV 22: Stuttgartot, IV. 30: bevonultak Münchenbe. Közben, IV. 11: eljutottak az Elba folyóhoz, és 120 km-re megközelítették Berlint, amivel nagyjából egyenlő távolságban álltak a ném. főv-tól, mint a szovjet erők. A két hadsereg IV. 25: az Elba menti Torgaunál találkozott. IV. 26: Brémát, V. 2: Lübecket, V. 3: Hamburgot is megszállták. – A korábban írt okok miatt, No. az atlanti csatát is elvesztette. Az összecsapások 5. szakaszában (1942. VIII.–1943. V.) 123 hajót vesztett, miközben 3.800.000 tonna ellenséges hajóteret elsüllyesztett. A 6. fejezetben (1943. VII–VIII.) mindössze 300.000 tonna hajóteret semmisített meg, eközben 70 ném. tengeralattjáró pusztult el. A 7. menetben (1943. IX.–1944. V.) 400.000 tonna angolszász hajóteret küldtek hullámsírba, 119 ném. búvárhajó pusztult el. A 8. szakaszban (1944. VI.–1945. V.) 500.000 tonna ellenséges hajóteret süllyesztettek el a ném. tengeralattjárók. – Közben, 1945. IV. 16: hatalmas erőkkel megindult a Vörös Hadsereg támadása Berlin ellen. A bekerítő hadműveletetben Zsukov és Konyev marsall csapatai a főv-tól Ny-ra, Neuennél találkoztak. Berlin külső kerületeibe IV. 24: betörtek az első egységek megkezdték a város ostromát. Hitler IV. 29: aláírta pol. végrendeletét, a hatalmat Karl Dönitz (1891–1980) tengernagyra ruházta. IV. 30: kitűzték a szovjet zászlót a Reichstagra, Hitler feleségével, Eva Braunnal öngyilkos lett. A Berlint védők V. 2: letették a fegyvert. Az ott harcolt ném. erők ÉNy-No-ra, Dániára és Hollandiára vonatkozóan V. 4: részleges fegyverszünetet kötöttek a szöv-ekkel. No. képviselői V 9: éjjel, 0,30 órakor írták alá a ném. főv-ban a föltétel nélküli fegyverletétel okmányát. A szovjet csapatok V. 9: foglalták el Prágát, de ekkor a Cseh-Morva Protektorátus, ill. Ostmark tart. (Ausztria) nagy része még ném. birtokban volt, az utolsó ném. csapatok V. 13: tették le a fegyvert. – A D-i arcvonalon, É-Olo-ban a szöv-esek 1945. IV. 9: indították utolsó nagy támadásukat az ott védekező és a térség jelentős részét még ekkor is birtokló ném. csapatok ellen. A Como-tó környékén az ol. partizánok IV. 27: elfogták, és kivégezték B. Mussolinit. Az itáliai ném. vezérkar V. 29: aláírta fegyverletételt H. R. Alexander (1891–1969) brit tábornok előtt, az 1 millió fős Olo-i ném. hadsereg végleges megadásra V. 3: került sor. V. 4: a Brenner-hágónál találkoztak a Bajoro-ot elfoglalt, és az Olo-ban harcolt és előretört szöv-es csapatok. V. 4: a ném-ek föladták Zágrábot, amivel Horváto. a jug. partizánok uralma alá került. – A szöv-esek által megszállt No-ot VII. 1: amerikai, szovjet, brit és fr. övezetre osztották, Berlint is négyhatalmi ellenőrzés alá vonták. A győztesek vezetőinek – J. V. Sztalin, W. Churchill [VII. 28–: Clement R. Attlee (1883–1967)] és Harry S. Truman (1884–1972) amerikai elnök – utolsó csúcstalálkozóját a Berlin melletti Potsdamban tartották, ahol eldöntötték, ill. pontosították a jaltai konf-án függőben maradt kérdéseket, amivel megalapozták a háború utáni rendezést, a békeszerződések megkötését. Megegyeztek a No-gal szembeni bánásmód pol. és gazd. alapelveiről (teljes leszerelés, a náci törv-ek eltörlése, dem. átalakítás, jóvátétel, stb.). Königsberget (1947–: Kalinyingrád) és környékét a SZU-hoz csatolták, Lengyelo. Ny-i határaként az Odera–Neisse folyók vonalát jelölték ki. Elhatározták a ném. lakosság kitelepítését Lengyelo-ból (kb. 9.000.000 főt), Csehszl-ból (3.000.000 főt) és Mo-ról (kb. 500.000 főt). A szöv-esek VIII. 8: Londonban aláírt egyezménye alapján a ném. háborús főbűnösöket a Nürnbergben rendezett perben ítélték el. – A Távol-K-i hadszíntéren 1945. II. végén az amerikai csapatok elfoglalták a stratégiai fontosságú Iwo Jima szigetet, melynek repülőteréről állandóan bombázhatták Japánt. 334 gyújtóbombákkal fölszerelt B-29-es repülőgép III. 9–10: éjjelén támadt Tokióra: 260.000 épületet leromboltak, kb. 1 millió ember vált hajléktalanná, 83.793 főt megöltek. Néhány nap múlva a zömmel Saipan szigetéről felszállt amerikai gépek, a többnyire fából épült Nagoya, Oszaka, majd Kobe és más városok döntő részét (több mint 2 millió házat) elpusztították, több százezer polg. lakos halt meg. IV. 1: Okinawa szigetén kb. 170.000 amerikai katonát tettek partra; kb. 100.000 japán védő keményen ellenállt, IV. 4: Okinawánál egyetlen nap alatt 2000 kamikádzét vetettek be. A japán légitámadások következtében e napokban az USA 30 hadi- és több nagy csatahajót, kb. 700 repülőgépet és 10.000 tengerészt veszített. Az amerikaiak csak hatalmas áldozatok árán, V. 21: tudták elfoglalni a szigetet. A japán hadsereg összlétszáma ekkor 4 millió fő volt. Elsősorban emiatt, bár a győztes okinawai csata megteremtette a japán szárazföld elleni partraszállás föltételeit, azt az amerikai hadvezetés (egymillió fős katonai veszteséggel számolva) csak 1945. XI-re tűzte ki. VII. 26: a potsdami konf-n az USA, NBr. és Kína nyilatkozatban szólította fel Japánt a föltétel nélküli fegyverletételre. A potsdami megállapodás értelmében a SZU VIII. 8: bejelentette, hogy hadiállapotban levőnek tekinti magát Japánnal és VIII. 9: megtámadta Mandzsukuot (Mandzsúria), ahol a japán Kwantung-hadsereg VIII. 19-éig ellenállt. A szovjet erők VIII. 20: bevették Harbin és Mukden városokat, VIII. 22: Port Arthur tengeri kikötőt. Ezután megkezdték Korea elfoglalását, majd a potsdami egyezmény alapján a 38. szélességi foktól É-ra a szovjet, D-re az amerikai hadsereg fogadta a japán csapatok fegyverletételét. A szovjet erők VIII. 26: birtokba vették Szahalin (Karafuto) sziget D-i részét, IX. 1: a Kuril-szigeteket. Közben a szovjet előrenyomulás, valamint VIII. 6: a Hirosima ellen az Enola Gay nevű B-29-es bombázóval (aznap 71.379 halott) és VIII. 9: Nagaszaki ellen amerikai atombomba támadás (aznap 39.000 halott, 25.000 sebesült, a város 40%-a elhmvadt) után Japán IX. 2: föltétel nélkül megadta magát. A fegyverletétel okmányát a Tokiói-öbölben állomásozó Missouri csatahajón írták alá. A Kínában és Indokínában küzdő 1 millió fős japán hadsereg hivatalosan IX. 9: Nankingban tette le a fegyvert Csang Kaj-sek nemzeti erői előtt. – A ~t a Bulgáriával, Finno-gal, Mo-gal, Olo-gal és Rom-val 1947. II. 10: Párizsban, majd Japánnal 1951. IX. 8: San Franciscóban kötött békeszerződés zárta le, az utóbbit a SZU nem írta alá. A megszállt és 4 övezetre osztott No. gal nem kötöttek békeszerződést. A ~ban 61 áll., a Föld lakosságnak 80%-a vett részt, 40 orsz. ter-e vált hadszíntérré. A háború katonai áldozatait 27 millió főre, a polgári lakosságét 25 millióra becsülik. A hadműveleteken kívül milliók pusztultak el a holokauszt, az ellenállási (partizán-, ill. gerilla) mozgalmak miatti tömeges megtorlásokban. A háború során a minden addiginál jelentősebb lélektani hadviselésben döntő szerepet kapott a rádió, de az új tudományos-technikai találmányokat (rádiólokátor /radar/, atombomba, stb.) is szinte azonnal bevetették a küzdelembe. Bo. Jó.

Halmosy Dénes: Nemzetk. szerződések 1918–1945. Bp. 1966. (2. kiad. 1983.) – Gilbert, Gustave M.: Nürnbergi napló. Uo. 1967. – Hóry András: A turnu-severini m.–rom. tárgyalások története. München, 1967. – Csatári Dániel: Forgószélben. M.–rom. viszony 1940–1945. Bp. 1968. – Ormos Mária: Háború Etiópia földjén. Uo. 1970. – Nemeskürty István: Requiem egy m. hadseregért. Uo. 1972. – Teherán, Jalta, Potsdam. Dok.gyűjt. Uo. 1972. – Ránki György: A 2. vh. tört-e. Uo. 1973. – Montgomery, Bernard L. tábornagy emlékiratai. Uo.1981. – Borsányi Julián: A m. tragédia kassai nyitánya. München, 1985. (Studia Hungarica. No. 28.) – Dombrády Lóránt–Tóth Sándor: A m. kir. honvédség 1919–1945. Bp. 1987. – Taylor, A. J. P.: A 2. vh. képes krónikája. Uo. 1975. (2. kiad. 1988) – Csujkov, Vaszilij Ivanovics: Az évszázad ütközete. Uo. 1977. – Rónai András: Térképezett történelem. Uo. 1989. – Ránki György: A 2. vh. gazdaságtört-e. Uo. 1990. – Galland, Adolf: 104 légigyőzelmem. Első és utolsók. Uo. 1991. – Friessner, Hans: Árulások, vesztett csaták. Uo. 1992. – Gosztonyi Péter: A Vörös Hadsereg. A szovjet fegyveres erők története 1917–89. Uo. 1993. – Lukacs, John: A párviadal. A 80 napos párbaj Churchill és Hitler között. Uo. 1993. – Adattár a 2. vh. történetéhez. Szerk. Sipos Péter. Uo. 1994. – Madaras Jenő: Hamvazószerda. Műegyetemisták a drezdai tűzviharban. Kaposvár, 1993. – Botlik József–Csorba Béla–Dudás Károly: Eltévedt mezsgyekövek. Adalékok a délvidéki m-ság tört-éhez 1918–1993. Bp., 1994. – Goebbels, Joseph: Napló. Uo. 1994. – Matanle, I.: A 2. vh. Uo. 1994. – Rauch, G. von–Misiunas, R. I.–Taagepera, R.: A balti áll-ok tört-e. Uo. 1994. – Sokcsevits Dénes–Szilágyi Imre–Szilágyi Károly: D-i szomszédaink tört-e. Uo. 1994. – Szabó Péter: Don-kanyar. A m. kir. honvédség tört-e 1942–1943. Uo. 1994. – The D-Day encyclopedia. Oxford–New York, 1994. – Churchill, Winston L.: A 2. vh. 1–2. köt. Uo. 1995. – Prien, Günther: Tengerek szürke farkasa. Életutam Scapa Flow-ig. Uo. 1995. – The Times Atlas. A 2. vh. Szerk. J. Keegan. Uo. 1995. – Mannerheim, G: A téli háború (1939–1940) Ford. Oláh József. Uo., 1997. – Ábel András: Az atombomba története Los Alamostól Nagaszakiig. Uo. 1997. – Szokolay Katalin: Lengyelo. tört-e. Uo., 1997. – Mo. a 2. vh-ban. Lexikon A– Zs. Főszerk. Sípos Péter. Szerk. Ravasz István. Uo., 1997. – Lukacs, John: A történelmi Hitler. Uo. 1998. – Az ardenneki offenzíva. Az ardenneki támadás a ném-ek szemszögéből. Szerk. Danny S. Parker. Debrecen, 1999. – Ambrose, S.: D-nap 1944. jún. 6. A partraszállás hiteles története. Bp. 1999. – [Galeazzo] Ciano gróf naplója 1939–43. Uo. 1999. – Churchill, Winston L.: Nagy csaták. Híres-hírhedt szereplők. Fejezetek a 2. vh-ból. Uo. 1999. – Gasparovits László: A rettegés 50 napja. Bp. ostroma és a kitörési kísérlet. Debrecen, 1999. (20. sz-i hadtört.) – Józsa Béla: Tigrisek az Ardennekben 1944. dec. A 2. vh. utolsó nagy páncélos ütközete. Uo. 1999. – Józsa Béla: Egyetemisták az ostromgyűrűben. Uo. 1999. – Hernádi Tibor: A 2. vh. igaz tört-e. 3. jav. kiad. Baja, 2000. – Boyle, D.: A 2. vh. képekben. Bp. 2002. – Ravasz István: Erdély ismét hadszíntér 1944. Uo. 2002. – Keegan, J.: A 2. vh. Uo. 2003. – Botlik József: Közigazg. és nemzetiségi pol. Kárpátalján. 1. köt. M-ok, ruszinok, csehek és ukránok 1918–1945. 2. köt. A Mo-hoz történt visszatérés után 1939–1945. Nyíregyháza, 2005. – Irving, David: Apokalipszis 1945. Drezda elpusztítása. Bp., 2005: 255. – Irving, David: Nürnberg, az utolsó csata. Uo. 2007.

Mozgósítás és emberveszteség a II. világháborúban:

hadszíntér fegyveres erők halottak és eltűntek sebesültek polgári áldozatok*
Ausztrália 680.000 29.395 39.803
Ausztria 800.000 380.000 350.117 145.000
Dél-Afrika 140.000 8681 14363
Egyesült Államok 16.353.659 292.131 671.278 5662
Egyesült Királyság 4.683.000 271.311** 277.077 95.297
Finnország 250.000 79.047 50.000 35.000
Franciaország 5.000.000 205.000 390.000 173.000
Görögország 150.000 16.357 49.933 155.300
Hollandia 500.000 13.700 2.860 236.300
India 2.393.891 36.092 64.354 79.489
Japán 6.095.000 1.380.429 295.247 933.000
Jugoszlávia 3.741.000 305.000 425.000 1.355.000
Kanada 780.000 39.319 53.174
Lengyelország 1.000.000 320.000 530.000 6.028.000
Magyarország 350.000 147.435 89.313 280.000
Németország 9.200.000 3.300.000 2.893.000 800.000
Olaszország 4.500.000 279.820 120.000 93.000
Románia 600.000 300.000 219.822 465.000
Szovjetúnió 20.000.000 13.600.000*** 5.000.000 7.720.000
Új–Zéland 157.000 12.162 19.314

* beleértve a nácik által elpusztított zsidókat is

** 19.753 katona hadifogságban halt meg

*** beleértve azokat a foglyokat is, akik hadifogságban haltak meg

A táblázat forrása: Cook, Chris-Stevenson, John: Világtörténeti kézikönyv 1914–1993. Bp. 1995.

A zsidók legyilkolása Európában 1941–45-ben:

zsidók népesség 1941-ben a meggyilkoltak becsült száma
Ausztria 70.000 60.000
Belgium 85.000 28.000
Bulgária 48.000 40.000
Csehszlovákia 81.000 60.000
Dánia 6.000 100
Franciaország 300.000 65.000
Görögország 67.000 60.000
Hollandia 140.000 104.000
Jugoszlávia 70.000 58.000
Lengyelország 3.000.000 2.600.000
Magyarország 710.000 200.000
Németország 250.000 180.000
Olaszország 120.000 9000
Románia 1.000.000 750.000
Szovjetúnió 2.740.000* 924.000

* beleértve a balti államokat is