Magyar Katolikus Lexikon > V > verem


verem (lat. fovea): földbe vájt és felületesen betakart, mély gödör. Teteje az arra tévedő v. a csalétekkel föléje csalt vad alatt beszakad, az állat belezuhan, s nem tud menekülni. Rendesen nagy vadra, használják. – A Szentírásban az ellenséges magatartás képe (Zsolt 56,7; Sir 12,15; Jer 18,20), a róka lakóhelye (Mt 8.20; Lk 9,58). ‘Aki másnak ~et ás, maga esik bele’ mondásban a rosszakarat büntetésének képe (Sir 27,29; Zsolt 7,16; Péld 26,27). A ~be esett állatot szombaton is kihúzták (Mt 12,11); ha vak vezet világtalant, mindketten ~be esnek (Mt 15,14; Lk 16,39). A mély ~ az utcanő, ill. a megszóló, idegen száj képe (Péld 23,27). A bölcsesség a ~ fogságába is elkíséri az igazat (Bölcs 10,13;. Ter 37,24). – A m. népi hagyományban a vermet bölényre, farkasra, medvére használták. Az alföldi farkas~ két öl széles szájú és két öl mély volt, lefelé szűkült, aljáról hegyes karók meredeztek felfelé. Tetejét ágakkal, gazzal befedték, a gaz fölé egy darab büdös húst tettek csaléteknek. A farkas rávetette magát a húsra, súlya alatt a verem fedele beomlott, s a hegyes karó felnyársalta. A farkas~ fejlettebb formája  másfél v. két öl mélységű, oldalán palánkkal kirakott gödör. Billenékeny deszkával fedik be, a deszkára gizgazt, szalmát, mohát, falevelet hintenek, a verem közepéből kiálló pózna végére kosárba v. kerékre baromfit v. malacot kötnek. A farkas a kikötött állat hangjára odaugrik, s a verembe zuhan. A kelepcébe csalt vadat nyakába vetett hurokkal emelik ki v. lelövik. A medvét is szokták ~ben fogni: csalétekül mézzel bekent ócska méhkast húznak a póznára. **

MN II:29. – MNL V: 527.