Magyar Katolikus Lexikon > V > vak


vak: a →látás képességét elveszített ember. – A Szentírásban. A szem betegségeként Palesztinában az éghajlati viszonyokra visszavezethetően gyakori jelenség volt. ~ ok szerepelnek: 2Sám 5,6–8; Tób 2,10–14; s sorsukat Iz 59,9 kk.; Jer 31,8; Szof 1,17 mutatja be. A mózesi törv. több előírást tartalmaz a ~okkal való bánásmódról (Lev 19,14; MTörv 27,18); az emberi magatartás példái: Jób 29,15; Lk 14,13. A ~ok nem tölthettek be papi szolgálatot (Lev 21,18); ~ állatot nem volt szabad feláldozni (MTörv 15,21; Lev 22,22;. Mal 1,8). A megvakítás mint büntetés a késői Izr-ben ismeretlen; a Péld 30,17 talán annak az időnek az emléke, amikor Izr-ben, mint Babilonban (Hammurápi törvénykv-e 193) a szülők az általuk nem kedvelt gyermeknek kiszúrták a szemét. Babilóniában a későbbi időben is szokásban volt a megvakítás büntetésként (2Kir 25,7). A ~sággal Isten sújt (Kiv 4,11), a bűn büntetéseként (Ter 19,11: a szodomaiak; MTörv 28,28 kk.; Iz 29,9: Izr. fiai; 2Kir 6,18: az arámok; ApCsel 13,11: Elimász, a varázsló). 2Sám 5,8: ~ és béna nem mehet be a Templomba (= Jeruzsálembe). A ~ ság ellen gyógyírnak a hal →epéjét használták (Tób 6,5.9), de a gyógyulás ritka volt és nagy csodának számított (Iz 29,18; 35,5; Lk 4,18; Jn 9,32;10,21; 11,37). Az evang-okban Jézus gyógyít ~okat: Mt 9,27–31; 11,5; 12,22; 15,30 kk.; 20,29–34: a jerikói ~ok; 21,14; Mk 8,22–26: a betszaidai ~; Jn 9: a ~on született; 10,21; 11,37. – b) Átvitt értelemben, a lélek betegségeként mint látni nem akarás, ill. tudás (elvakulás, elvakultság) a megvesztegetés (Kiv 23,8; MTörv 16,19), az önteltség (Mt 15,14; 23,16–26; Jn 9,39–41: a farizeusok), a bűn (Iz 6,10;. Jn 12,40; Iz 43,8), a tudatlanság (42,7,16; Róm 2,19; 2Kor 4,4; 2Pét 1,9), a gondatlanság (Iz 56,10), a langyosság (Jel 3,17), a testvérgyűlölet (1Jn 2,11) következménye. – Ikgr. A ~ meggyógyításának ábrázolásai Krisztus és az evang. világosságának szimbóluma. R.É.

Kirschbaum I:304. – BL:1900.

vak: a →látás képességét elveszített ember. – A Szentírásban. A szem betegségeként Palesztinában az éghajlati viszonyokra visszavezethetően gyakori jelenség volt. ~ ok szerepelnek: 2Sám 5,6–8; Tób 2,10–14; s sorsukat Iz 59,9 kk.; Jer 31,8; Szof 1,17 mutatja be. A mózesi törv. több előírást tartalmaz a ~okkal való bánásmódról (Lev 19,14; MTörv 27,18); az emberi magatartás példái: Jób 29,15; Lk 14,13. A ~ok nem tölthettek be papi szolgálatot (Lev 21,18); ~ állatot nem volt szabad feláldozni (MTörv 15,21; Lev 22,22;. Mal 1,8). A megvakítás mint büntetés a késői Izr-ben ismeretlen; a Péld 30,17 talán annak az időnek az emléke, amikor Izr-ben, mint Babilonban (Hammurápi törvénykv-e 193) a szülők az általuk nem kedvelt gyermeknek kiszúrták a szemét. Babilóniában a későbbi időben is szokásban volt a megvakítás büntetésként (2Kir 25,7). A ~sággal Isten sújt (Kiv 4,11), a bűn büntetéseként (Ter 19,11: a szodomaiak; MTörv 28,28 kk.; Iz 29,9: Izr. fiai; 2Kir 6,18: az arámok; ApCsel 13,11: Elimász, a varázsló). 2Sám 5,8: ~ és béna nem mehet be a Templomba (= Jeruzsálembe). A ~ ság ellen gyógyírnak a hal →epéjét használták (Tób 6,5.9), de a gyógyulás ritka volt és nagy csodának számított (Iz 29,18; 35,5; Lk 4,18; Jn 9,32;10,21; 11,37). Az evang-okban Jézus gyógyít ~okat: Mt 9,27–31; 11,5; 12,22; 15,30 kk.; 20,29–34: a jerikói ~ok; 21,14; Mk 8,22–26: a betszaidai ~; Jn 9: a ~on született; 10,21; 11,37. – b) Átvitt értelemben, a lélek betegségeként mint látni nem akarás, ill. tudás (elvakulás, elvakultság) a megvesztegetés (Kiv 23,8; MTörv 16,19), az önteltség (Mt 15,14; 23,16–26; Jn 9,39–41: a farizeusok), a bűn (Iz 6,10;. Jn 12,40; Iz 43,8), a tudatlanság (42,7,16; Róm 2,19; 2Kor 4,4; 2Pét 1,9), a gondatlanság (Iz 56,10), a langyosság (Jel 3,17), a testvérgyűlölet (1Jn 2,11) következménye. – Ikgr. A ~ meggyógyításának ábrázolásai Krisztus és az evang. világosságának szimbóluma. R.É.

Kirschbaum I:304. – BL:1900.