vajkai szék: az esztergomi érsekség →egyházi nemesi széke Vajka (Pozsony vm.) központtal. – Települései: Vajka mezőváros (1787: 166 ház, 1164 fő, 1828: 1101 fő, 1851: 1039 [1006 r.k., 1 ref., 32 izr.] lakos), Albár, Kisbár (1787: 15 ház, 75 fő, 1828: 89 fő, 1851: 211 lakos [96 r.k., 12 ref., 3 izr.]), Bácsfalva, Bácsfa (1787: 49 ház, 383 fő, 1828: 258 fő, 1851: 251 lakos, [237 r.k., 7 ev., 7 izr.]), Doborgaz (1787: 138 ház, 784 fő, 1828: 728 fő, 1851: 724 lakos, [691 r.k., 1 ref., 32 izr.]), Mórockarcsa (1787: 25 ház, 128 fő, 1828: 172 fő, 1851: 158 lakos [152 r.k., 6 izr.]), Pinkakarcsa (1787: 23 ház, 110 fő, 1828: 169 fő, 1851: 159 r.k.), Keszölcés (1787: 39 ház,  237 fő, 1828: 291 fő, 1851: 306 lakos [296 r.k., 16 izr.]), össz. 1787: 455 ház,  2881 fő, 1828: 2808 fő, 1851: 2848 [2637 r.k., 14 ref., 7 ev., 96 izr.] lakossal.

Nagy, Ludovico: Notitiae politico–geografico–statisticae inclyti regni Hungariae, Partiumque eidem adnexarum. Buda, 1828. – Fényes Elek: Mo. geográfiai szótára. 1–2. köt. Pest, 1851. – Pólás az első mo-i népszámláláshoz 1786–87. Bp., 1975. (Tört. statisztikai tanulmányok 2.)

vajkai szék, gelle-vidéki praedialis nemesek széke, vajkai érseki nemesek széke, (lat. Vajkensis Sedes Archi-Episcopalis; Sedes Gelle), 1190 k. – 1848. ápr. 11: részleges önkörmányzatú terület a Magyar Királyság Ény-i részén, a Felső-Csallóközben. – „Állott a szék egy mezővárosból, 7 faluból, s szabadságát az esztergomi érseknek (kinek banderiumához tartozott), s III. Bélának köszönheti” (Fényes). Az esztergomi érsekség birtokain alakították, központja Vajka (Pozsony vm.), okl. említése 1186: a pozsonyi vár tartozéka; ez évtől kezdve mint a főpapi praediális nemesek és az érsekség főszéke szerepel. A helyi hagyomány szerint Géza nagyfejed. (ur. 972–997) fiától Vajktól kapta nevét, aki I. (Szt) István kir-ként (ur. 997–1038) is lakott benne. Vajkaszigetet az anyaközségtől a Duna választja el és ennek jobb partján fekszik. A ~nek és az érsekléli széknek közös udvarbírájuk volt, de mindegyik széknek volt saját aludvarbírája (alispánja), szolgabírája, voltak esküdtjei, jegyzői s egyéb alkalmazottjai, akik a külön közigazg-i és bíráskodási jogból fakadó peres ügyeikben, mint föllebbviteli bíróságnak, az esztergomi érs-nek, ill. kancellárjának voltak alárendelve. A ~ ügyeiben évenként 4 közgyűlést tartottak. Az egy vm-ben található székek között – melyek szervezete azonos volt a vm-ék szervezetével – a vm-i hatóság csak közvetített, joghatóság nélkül. A székek valósággal vm-ét alkottak a vm-ben, anélkül, hogy abból kiválhattak volna. Az egyházi nemesek katonai szervezete volt, létrehozásának célja: az érs. banderialis kötelezettségének biztosítása az udvarbírák, mint kapitányok vezérlete alatt. – I. (Hunyadi) Mátyás kir. (1458–90) a gellei érseki szék részére 1466: adott szabadalomlevelében az alsó-csallóközi Csentőfát (villa Chentefalwa) a pozsonyi várhoz tartozó községként említette. Hajdan a lakosok a Duna fövenyéből aranyat mostak. Több csallóközi faluval együtt Sedes Gelle néven külön érs-i széket alkotott, II. Lajos (ur. 1516–26) adójukat 1524: mérsékelte. A gellei érseki szék vsz. a tör. háborúk idején a ~kel egyesült. – 7 (törzs)falu ffi lakói az esztergomi érs. bandériumában szolgáltak. II. József (ur. 1780–90) közigazg. rendelete a ~ önkormányzatát megszüntette →Pozsony megyébe osztotta. 1790–1848: ismét önkormányzatú egység. – Fő helye: Vajka mezőváros az öreg Duna mellékén 1787: 166 ház, 244 család, 1164 fő, 348 nemes, 1828: 1101 fő (1062 r. k., 1 ref. és 38 izr.), 1850: 116 fő (1006 r. k., 1 ref. 32 izr.). – A ~hez tartozott a falu jogállású Amadékarcsa 1715 lakatlan, 1787: 18 ház, 19 család, 95 fő, 31 nemes, 1828: 18 házban 129 fő (r. k.), 1850: 116 fő (r. k.) és Egyházasgelle 1715: „a jobbágyok elköltöztek s csak 6 zsellér maradt, kiknek nem volt semmijök”, 1787: 35 ház, 45 család, 226 fő, 3 nemes, ekkor már Pálffy János gr. és mások birtoka, 1828: 37 házban 266 fő (219 r. k. 44 izr.), 1850: 187 fő (170 r. k., 1 ev., 16 izr.); a pusztaként kezelt Albár (Kisbár) 1787: 15 ház, 17 család, 75 fő, 23 nemes, 1828: 10 házban 89 fő (85 r. k. 4 ref.), 1850: 251 fő (96 r. k., 12 ref. 3 izr.); Bácsfa(lva) 1787: 49 ház, 85 család, 383 fő, 72 nemes, 1828: 33 házban 258 fő (244 r. k. 8 ev., 6 izr.), 1850: 251 fő (237 r. k., 7 ev. 7 izr.); Doborgaz 1787: 138 ház, 180 család, 784 fő, 226 nemes, 1828: 98 házban 728 fő (697 r. k. 31 izr.), 1850: 724 fő (691 r. k., 1 ref. 32 izr.); Keszölcés (lakói aranyászkodtak)1787: 39 ház, 48 család, 237 fő, 54 nemes, 1828: 39 házban 291 fő (279 r. k. 12 izr.), 1850: 306 fő (290 r. k., 16 izr.); Moróckarcsa 1787: 25 ház, 27 család, 128 fő, 33 nemes, 1828: 21 házban 172 fő (167 r. k., 5 izr.), 1850: 158 fő (152 r. k., 6 izr.); Pinkekarcsa 1787: 23 ház, 28 család, 110 fő, 40 nemes, 1828: 20 házban 169 fő (r. k.), 1850: 159 fő (r. k.). – Bense (18. sz. Somorja pusztája), Dohafalva, Péterfalva, Szentgyörgyúr az 1787: összeírásban nincs, 1828: már lakatlan pusztaként sem említették. 1848. IV. 11: a jobbágyfölszabadítással kiváltságuk, 1849: az önkényuralom új közigazgatásával önkormányzatuk megszünt. 88

Vályi: Mo. leírása. 1796:580. – Nagy 1828. I:269. – Fényes 1851. I–II. – Új Magy. Múz. 1860. 1. köt. (Knauz Nándor: A vajkai érseki nemesek szabadalmai); 1866:249. (Bartal Com. II.) – M. Sion 1886:401. (Ozorai József: Az egyházi vagy praedialis nemesek és birtokuk; klny Esztergom, 1887) – Pozsony vm. monográfiája 1905:579.