vadalma (gör. mélon, lat. Malus sylvestris): a rózsafélék családjába tartozó növény. – Én 2,5: Üdítsetek virággal, frissítsenek fel almával (vö. Józs 12,17; 15,33.53; 16,8; 17,7.8; 1Krón 2,43; Péld 25,11; Én 2,3; 7,9; 8,5; Joel 1,12). – Rokon fajai: 1. a paradicsomalma. Mezopotámiába korán behurcolt, kínai eredetű, aprótermésű kivadult faj, amelyet igen régi leletekben is megtaláltak. Éden kertjének tiltott fájára utalva kapta tudományos megnevezését, majd ebből a m. nevét. – 2. birsalma, mediterrán eredetű, igen régóta termesztett gyümölcsfa. – 3. gránátalmafa, az ókori ember többnyire ezt értette az ,alma’ szó alatt. – 4. sárga, nyári barack. Az édes, leves, mélysárga termésű gyümölcsöt adó fát sokáig őshonosnak tartották Közép és Ny-Ázsiában. Az újabb kutatások azonban megerősítik a hagyományt, amely szerint még az ősidőkben hozták Ny-ra Kínából, ahol igen sok faja és fajtája él vadon. Kajszi változatának neve az arábiai Kayshi megyére vezethető vissza, ahol ez a fajta később kialakult. – 5. szodomai alma. Csak a bibliai hagyományok említik ezt a selyemkórók családjába tartozó mérgező trópusi cserjét, amelynek szép nagy, gömbölyű, érett, almazöld termése kissé megnyomva szétnyílik, és belőle finom gyümölcshús helyett csillogó fehér selyemszálas, de mérgező magok százai repülnek a levegőbe. A legenda szerint a Holt-tenger helyén egykor virágzó gyümölcsösök elátkozott hírnökei. – 6. császáralma A ceyloni portugál telepesek szerint az egykori Éden helyszínén is bennszülöttnek tartott fa hosszú száron lógó, csábító, almaszerű bogyótermése volt a tiltott gyümölcs, amely Éva harapásának nyomát is őrzi magán egy mélyedés formájában, mérgező húsa pedig a bűnbeesés súlyos következményét jelképezi. – A ~t a már kőkorszaki ember is gyűjtötte Eu-ban, amelynek akkoriban  melegebb tájain sok más vadon termő gyümölcsöt is talált. A héber tappuah név a Bibliában almaként 6x, helységnévként 6x és személynévként egyszer (1Krón 2,43) fordul elő. A név értelmezését az is nehezíti, hogy az ókorban ,alma’ alatt elsősorban a régebben ismert gránát- és birsalmát értették. A címfaj DK-Eu-ban és Kis-Ázsiában élt, a szintén vad bogyós alma pedig K-Ázsiában. Dioszkoridész csak vad-, méz- és epiroszi almáról tud, Plinius már 29 fajtát sorol fel, Terentius Varro pedig Itáliáról, mint egy nagy gyümölcsöskertről szól, ahol évente kétszer termő, örökzöld almafajtát is termesztettek. A legújabb kutatások szerint a ma közel 2000 fajtát magában foglaló nemzetség őshazája Örményország és a Transzkaukázus. – A bibliai tájak erdeiben is gyakori lehetett a ~ (Én 2,3), de a K-ről behurcolt fajok közül is többet már ismerhettek. A leírások szerint a Libanon hegységben két másik faj társaságában élt vadon a fanyar, kistermésű paradicsomalma, amelyet igyekeztek termesztésbe vonni, de rendszeresen kivadult. Az szinte biztosnak mondható, hogy mai nemesített fajtákat csak a középkor folyamán kezdték e térségben meghonosítani. – A szabálytalan, kusza ágrendszerű, 5–8 m magas fa nedves tölgyesek, ligeterdők szélének jellegzetes növénye. A nemezesen gyapjas, tojásdad levelű, Eu-ban is gyakori fa törpenyársakon hozza májusban nagy, halvány rózsaszínű virágait. Ezekből diónyi, sárga, fanyar ízű almatermések fejlődnek, amelyek a telelő erdei vadak fontos tápláléka. A rómaiak úgy látszik, ismerték Pomona istennő gyümölcsének sokféle kedvező hatását, mert táplálkozásukban az alma nem csupán gyümölcsként, de egészségőrző gyógyszerként is szerepelt. A vacsora tojással kezdődött és almával fejeződött be. Horatius nyomán vált közismertté a mulatozással egybekötött nagy római lakomákról elterjedt szólás: „a tojástól az almáig énekelünk”. – Az alma nagy elterjedtsége miatt sokrétű, jelképes tartalmat hordoz. Indiában a szerelem kinyilvánításának jele. Innen ered az a balkáni országokban még ma is élő szokás, hogy előzetes leánykérésnél almát küldenek a lányos házba, amelynek visszaküldése a szerelem viszonzását jelentette. – Az alma a középkortól a misztikus beavatottság jele; a kettévágott alma ötszögű magháza az anyagba rejtett szellemet jelképezte. Az almafa szépsége, virágjának illata és üdítő termése a szerelem kifejezője (Én 2,3.5). A görög-római kultúrában a szerelmes nőt a liliomhoz, a férfit az almafához hasonlították. Az alma a termékenység, szépség és halhatatlanság jelképe. A görög mitológiában az istenek versenyén Aphrodité nyerte el a legszebbnek járó almát. Héraklész megszerezte a Hesperidák almáit, vagyis az öröklétet; Párisznak 3 nőalakban megjelent istenség nyújtotta az örök elíziumi mezőkre való átjutás jelképét, az almát. Ezért ábrázolják az örök életet megnyitó Megváltót is aranyalmával, és így már érthetőbb a karácsonyi gyermekdal szövegének mély mondanivalója is: „A kis Jézus aranyalma, Boldogságos Szűz az anyja...” A középkori Madonna ábrázolásokon is ezért látunk almát a kis Jézus kezében. A tiltott fa gyümölcseként egyben az emberi gyengeség, a halál szimbóluma, amit olykor a kígyó szájába tett almával is kifejez a művész. Ky.Z.

Kereszty 1998:288.