Magyar Katolikus Lexikon > V > végrendelet


végrendelet, testamentum: egyoldalú írásos rendelkezés, mely valakinek az utolsó akaratát rögzíti. A végrendelkezési jog a →természetjogban gyökerezik, ezért e jogtól akarata ellenére senkit sem szabad megfosztani. A pozitív törvényhozás azonban előírhat bizonyos formai követelményeket, ill. a közjó érdekében szükséges korlátozásokat. – I. A Szentírásban. Az ÓSz-ben nem találkozunk a ~ fogalommal: először a szokásjog érvényesült az örökséget illetően, majd a Szám 27,8–11 tartalmazta rendelkezések voltak érvényben, s ezek közt nem szerepel, hogy az örökhagyó ~ban rendelkezhet hagyatékát illetően. Tób 8,20 (gör. szöveg!) szintén nem tekinthető mai értelemben vett ~nak. Később a rabbik a hellén fogalommal együtt annak nevét is átvették: diathéké. Szt Pál ilyen értelemben él a Gal 3,15–17 és Zsid 9,16: a ~ gör. megfelelőjével. Minthogy az ÓSz gör. fordítói a héb. berit, ‘szövetség’ szót a gör. diathéké szóval adták vissza, mely a hellén népnyelvben testamentum=végrendelet értelmet hordozott, a lat. ford-okba is testamentum került a héb. berit megfelelőjéül (nem foedus!). Így lett Vetus Testamentum, ‘Ó szövetség’ az a →szövetség, melyet Jahve Izr-lel kötött, a Novum Testamentum, a Jézus vérével megpecsételt új szövetséggel (Lk 22,20; 1Kor 11,25: 2Kor 3,6–13) szemben. Ez a szóhasználat később az összes többi kv-re is átterjedt, mely a régi szövetséggel kapcsolatos eseményeket, rendelkezéseket öleli föl: Ószövetség; azok a kv-ek pedig, melyek az új szövetségről, a vele összefüggő dolgokról szólnak, Újszövetség, néven váltak általánossá. A kat. szóhasználatban az ó és új szövetség (Ószövetség, Újszövetség; →Szentírás), a prot. szóhasználatban viszont az ó és új testamentum (Ótestamentum, Újtestamentum) vált általánossá. – II. A régi magyar jogban nemes ember csak →ingó és szerzett →ingatlan jószágairól végrendelkezhetett. A végrendelkezés körülményeit az 1715:27. tc. szabályozta, →hiteleshelyek v. tanúk előtt történhetett. Hitelesek voltak e szempontból a →királyi kancellária, a →nagybírák és →ítélőmestereik, a →káptalanok és a konventek, a vm-i közgyűlésből kiküldött alispán v. →szolgabíró esküdtjével. Szóval v. írásban lehetett, végrendelkezni, amiről jegyzőkönyvet vettek föl; a ~et levtárban helyezték el, s csak az intézkedő halála u. hirdették ki. Megkaphatta a ~ hiteles példányát a végrendelkező is, hogy halála u. az örökösök könnyebben megtalálhassák. – Ha tanúk előtt végrendelkeztek, öt, az intézkedő által fölkért nemesi tanú együttes jelenléte volt szükséges. A ~et a rendelkezőnek és a tanúknak alá kellett írni és megpecsételni. Ha az intézkedő nem tudott írni, helyette az aláírást és a pecsételést egy hatodik fölkért s jelenlevő tanúnak kellett pótolni. Toldalék- v. részintézkedésre három tanú jelenléte volt elengedhetetlen. – Kegyes hagyományok céljaira történő rendelkezésnél, katonáknak háborús időkben, szülőknek pusztán gyermekeik javára tett végrendelkezésénél, továbbá háborús járványok idején elég volt, ha az intézkedő ~ét saját kezével írta és aláírta, v. végső akaratát két tanú előtt kijelentette. – Örököst rendelni a szerződésben nem volt szükséges, de a végrendelkező ezt megtehette egyenlő v. különböző részekre. Lehetett az első örökös mellett, ha ő előbb meghalna v. más okból az örökség nem szállna reá, helyettes örököst nevezni. – A vallásos célokat szolgáló ~ az egyházi felügyelet és bíráskodás hatáskörébe tartozik. Az ilyen ~ végrehajtója a püspök. Csak a pápa változtathatja meg súlyos ok esetén. – III. Az egyhjogban 1983-ig 1. A főpapság ~i joga az 1703: megkötött Kollonich-féle egyezmény és az ezt szentesítő 1715:16. tc. szerint: az elhunyt hagyatékából levonandók a temetési költségek, az alkalmazottak bére és az adósságok. Kvei, kz-ai a javadalomra egyh. fölszerelései a szegyh-ra, házi ingóságai és a pincefölszerelés az utódra szállt. Az ezek után fenn maradt összeg 3 részre oszlott az Egyh. (szem., tp-ok és pb-k fenntartására), a kir. kincstár és a rokonok között. – 2. A kisebb javadalmasok (knk-ok, plnosok, c. apátok és prép-ok, s más papok) hagyatékából le kellett vonni a kötelező jótékony célú összeget. A maradvány 3 részre oszlott a Egyh., a rokonok és a szegények között. – 3. Az egyhm-s papok szabadon végrendelkezhettek. Az egyhm. statutumok, s 1904: egy min. rendelet utasította a papságot, hogy bizonyos összeget jótékony célra hagyjanak (szeminárium, papi nyugdíjalap, vakok int-e stb. javára). – 4. A szerzetesek közül az ünnepélyes fogadalmasok szegénységi fogadalmuk következtében nem végrendelkezhettek. Az egyszerű fogadalmasok a fogadalomtétel előtt végrendelkezhettek minden aktuális és jövendő vagyonukról, amit később csak p. engedéllyel módosíthattak. – IV. A hatályos m. polgári jog szerint. A ~ egyoldalú  jognyilatkozat, amelyben a nyilatkozó magánszemély meghatározza meg, hogy halála után ki v. kik váljanak →vagyona tulajdonosává, a →végintézkedés egyik fajátja. Lehet szóbeli v. írásbeli. – A m. öröklésjog szabályai szerint az örökhagyó hagyatéka elsősorban végintézkedéssel száll át az örökösökre. Végintézkedés hiányában a törvényes öröklés rendje érvényesül. – 1. A szóbeli ~ csak akkor érvényes, ha a végrendelkező életveszélyben van; ha képtelen írásbeli végrendelkezésre, v. azt csak jelentékeny nehézséggel tehetné; ha egybefüggően és teljes terjedelmében közli akaratát, a tanúk által értett nyelven, és kijelenti, hogy ez az ő végrendelete. Szükséges továbbá 2 cselekvőképes tanú együttes jelenléte, akik utólag egymástól függetlenül, egybehangzóan adják elő az örökhagyó végrendeletét, és akik közül egyik sem kedvezményezettje a végrendeletnek. Minden más esetben írásbeli végrendelet szükséges. – 2. Az írásbeli ~ lehet a) Közvégrendeletet közjegyző v. helyi bíróság készíthet. Ha az örökhagyó vak v. névaláírásra képtelen, kizárólag közvégrendeletet tehet. Ez utóbbi esetben a végrendeleten aláírását a közjegyző aláírása pótolja. – b) A magánvégrendelet lehet: 1) holográf, ‘saját kézzel írt’, ha azt az örökhagyó elejétől a végéig saját kezével írta és aláírta. – 2) allográf, ‘más által készített’. Allográf ~nek számít minden: az is, ha a végrendelet szövegét más valaki írta kézzel, és az is, ha a szöveg gépelt v. nyomtatott, és azt az örökhagyó aláírta. – 3) közjegyzőnél letett végrendelet: magánvégrendelet, amelyet az örökhagyó aláír és  végrendeletként feltüntetve – akár nyílt akár zárt iratként – a közjegyzőnél személyesen letétbe helyez. – 3. A ~ kritériumai: a) Végrendeletet csak élő magánszemély tehet. – b) A m. jog kizárja a közös végrendelkezés lehetőségét. – c) A végrendelet alaki kellékei: 1)  Ki kell derülni belőle, hogy ez az örökhagyó ~e. Nem szükséges, hogy az okiratban szerepeljen a „végrendelet” szó, de egyértelműnek kell lennie, hogy az halál esetére történo rendelkezés. – 2) Szükséges az egyértelmű örökösnevezés, vagyis, hogy a szövegből beazonosítható legyen a kedvezményezett személye. Nem érvényes tehát az az örökösnevezés, amely egy jövőbeni még bizonytalan feltétel bekövetkeztétől függ. Lehet azonban örökös az, aki a végrendelet készítésekor még nem született meg, de már megfogant. – 3) A végrendeletnek tartalmaznia kell a keltezés helyét és idejét. – 4) Ha a végrendelet több lapból áll, azokat folyamatos oldalszámozással kell ellátni, és minden egyes oldalt alá kell írni mind az örökhagyónak, mind a hitelesítő tanúknak v. ügyvédnek. Ez utóbbi kritérium közvégrendeletre nem vonatkozik. – A végintézkedőnek lehetősége van arra, hogy akár holográf, akár allográf végrendeletét bármely közjegyzőnél letétbe helyezze. A közjegyzőnek nem szükséges ismernie a végrendelet tartalmát. A közjegyző  (a közjegyzői okirat kritériumainak megfelelően) tanúsítványt állít ki arról, hogy az ügyfél átadott neki egy zárt borítékot, amelyről kijelentette, hogy az az ő végrendeletét tartalmazza. A borítékot a tanúsítványhoz fűzi, és okirattárában megőrzi. Az ügyfél igazolást kap arról, hogy a közjegyző letétbe vette végrendeletét.  **–V. G.

Péterffy I:7, 289; II:125, 311. – CJH I:22. – Kollányi Ferenc: A m. kath. alsópapság végrendelkezeti joga. Esztergom, 1890. –: A m. kath. főpapság végrendelkezési jogának tört. Bp., 1896. – Somogyi Ferenc Végrendelkezés nemesi magánjogunk szerint 1000-től 1715-ig. Szombathely, 1937. –

KL IV: 457. – Eckhart 1946:362. – BL:1810.