Magyar Katolikus Lexikon > V > Vendel


Vendel, Szt (Íro., 6. sz. eleje–Trier mellett, Saar-vidék, 578 k.): remete. – Legendája szerint ír királyfi volt. Ifjú korában lemondott rangjáról és vagyonáról, és visszavonult a magányba. 560 k. átjött a kontinensre és Trier környékén telepedett le. Remeteként súlyos vezeklésben élt, disznópásztorkodással tartotta fönn magát. Tiszt-ét V. Miklós 1450: hagyta jóvá. – Ikgr. A 14. sz-tól apátként ábrázolták. Tiszt-ének virágkorában, 1500 k. és a 18. sz: mint a háziállatok védősztje a kk. pásztorok v. a barokk juhászok ruhájában, térdnadrágban, rövid köpenyben, széles kalappal, pásztortarisznyával és bottal látható. Lábánál gyakran bárány, disznó, szarvasmarha, ló, juhászkutya. A 16. sz. képeken néha rózsafüzér van a kezében, mert az állatok őrzése közben imádkozott. A 18. sz: néha a lábánál korona van, a visszautasított kirság jeleként (J. A. Feichtmayer, Birnau, ktortp., szobor, 1750). – Ü: okt. 20. – Tiszapüspökiben Vendelénusznak mondják. ~ kultusz talán a Ny-i birkafajták meghonosításával is összefügg, amelyeknek eleinte bevándorolt pásztoraik is voltak. ~ Lénárddal együtt először azon a fogadalmi képen látható, amelyet Kőszeg kat. polgársága 1746: a jószágvész idején a röjti csodatevő Szűzanyának ajánlott föl. Korai ~nek a gutaházi Cicelle-tp-ban látható barokk képe is: amíg ~ imádkozik, a nyájat angyal őrzi. Padányi Bíró Sümeg melletti birtokán, Deáki pusztán, Nyirád határában kpnát emelt ~ tiszt-ére, sőt 1755. X. 20: egyhm. körmenetet vezetett ide a nagy marhavész eltávoztatásáért. A veszprémi táj pásztorai, főleg juhászai között közkedvelt volt a ~ keresztnév is. ~t Cserszegtomajon Istennek legkedvesebb pásztorának tartották. – Patrociniumai: veszprémi egyhm.: Attala, Bezeréd, Bize, Drávatamási, Gölle, Kaposfő, Kaposhomok, Kardosrét, Kisganna, Kislőd (1752), Kőkút (kpna), Nágocs, Ordacsehi, Pusztaszemes, Somogycsicsó, Somogyhárságy, Sümegcsehi, Szentjakabfa, Szomajom, Szőcsénypuszta, Tapolca (Vendelhegy), Tüskevár, Türje, Zselickisfalud; szombathelyi egyhm.: Vashosszúfalu, Jánosháza, Nagycsömöte, Zalahaláp (18. sz.), Zalaszabar (1757); győri egyhm.: Várgesztes (kpna), Mosonszentmiklós (kpna), Pusztasomorja (kpna), Osli (1860, kpna), Rábatamási (kpna); székesfehévári egyhm.: Bálinka (1776), Gánt (1777), Mór, Perbál, Nadap (1741, társpatrónus); pécsi egyhm.: Szajk (1760), Rácmecske (1776, ma Angyalok Kirnéja), Németbóly (18. sz.), Bezedek (1836), Püspökbogád (1865), Kácsfalu (1902), Aparhant (1903), Tormás (1932), Paks (Rókussal és Sebestyénnel); esztergomi főegyhm.: Alsójattó (1761), Burszentgyörgy, Pozsonybezzterce, Dévényújfalu, Ekecs (1789), Felsődiós, Felsőlopassó, Gug, Keszegfalva (1755), Kirva, Láb, Lozornó, Nagymagasfalu, Nagysenkőc, Nána, Pernek, Stomfa, Szomolány, Zámoly (Szigetköz); nyitrai egym.: Nagybiróc, Zubák, Szoblahó, Kislehota; besztercebányai egyhm.: Bajmóc (1744); egri egyhm.: Egerszalók (1805, kpna), Fegyvernek (1763, kpna), Vencsellő (kpna), Füzesabony, Nagyut; kassai egyhm.: Széprét, Hámbor (1857), Kolossó, Hercegkút; szepesi egyhm.: Zuberec, Vanyovka (kpna); szatmári egyhm.: Vállaj, Dengeleg, Felsőpetri, Felsődomonya (1809), Németkucsova, Szuszkóújfalu; váci egyhm.: Örkény (1807), Tatárszentgyörgy (1858), Kispest (1877, kpna, a helyén Rudolf-tp.); kalocsai főegyhm.: Hódság (1776), Bácsszentiván (1878), Szentfülöp (1890), Kerény; csanádi egyhm.: Újbessenyő (1751), Nagyszentmiklós (1760), Bogáros (1772), Zsombolya (1777), Torontálújvár (1844), Fakert (1875), Bethlenháza (1883), Gizellafalva (1912), Almáskamarás, Berkeszfalu, Temeshidegkút, Újpécs, Fehértemplom, Sándoregyháza (1895). – Megünnepelte a göcseji Alsólendva, Bak, Bördöce, Csertalakos, Csömödér, Hernyék, Karácsonyfa, Kissziget, Mikefa, Milej, Vasban Kondorfa, Pankasz, Szomoróc. E helyeken a fogadalmi nagymise után körmenetben tisztelték meg ~ falubeli szobrát. Számontartotta a palóc Váraszó, a barkó Domaháza és Zabar is. Szobra látható 1800 tájáról Detk főoltárán. Nagynyárád baranyai sváb faluban ~ napján a legelő szélén álló Sarlós Boldogasszony-kpna elé hajtották a gazdák minden lovukat, marhájukat, juhaikat. A pap misét mondott és megáldotta őket. Ezután visszakerültek az istállóba. Az eladásra szánt jószágokat a németbólyi állatvásárra hajtották, amely ~ napján volt. Hasonló szert. élt a közeli Babarc németsége körében is. Itt a lovakat kocsiba fogva hajtották föl a sztelésre. Olykor ezer kocsi is állott a téren. Utána innen is nyomban indultak a bólyi vásárra. Bólyban a vásártéren áll a Bálint és ~ tiszt-ére sztelt kpna, ahol ezen a napon fogadalmi mise volt, majd a mindenfelől fölhajtott jószágot a pap könyörgés kíséretében megáldotta. – Tamási, Pincehely, Hőgyész és bizonyára még más pécsi egyhm. falukban is a marhát az ünnepen ~ szobra elé hajtották, ahol a pap a hívekkel együtt litániát végzett, majd áldást osztott. – Péliföldszentkereszt búcsújáróhelyre Solymár, Vörösvár, Pilisszentiván, Pilisszántó és a környékbeli faluk sváb ill. tót népe zeneszóval zarándokolt el ama 3 okt. vasárnapon, melynek közepére ~ napja esik, hogy jószágaiért könyörögjön. Ezek voltak a vendelbúcsúk, vendelvasárnapok. – Hanyipuszta Szt Anna-kpnája kisebb búcsújáró hely. A mellette lévő szentkút a jámbor hagyomány szerint úgy keletkezett, hogy ~ vándor juhász képében erre járt. Megszánta a tikkadt juhokat, és botját leszúrta. Azóta is forrás csörgedezik a helyén. – A Jászság egykori hatalmas juhászata magyarázza, hogy ~t e színmagyar vidék is a jószágok patrónusaként tiszteli. ~-társulat volt Jászberényben és Porteleken. A kultusz később, a földművelés korszakában is megmaradt. A jászok ~-tiszt-ét →Orosz István énekfüzetei is táplálják. Hercegkúti hagyomány szerint ~ juhászember volt, tövis-szurkálóval tisztogatta a juhok számára a legelőt. Szabadka harangot sztelt ~ tiszt-ére. – Veszprém mellett talán a csanádi egyhm. hajdani hatalmas területének ~-tiszt-e volt a legvirágzóbb. E táj szinte teljes egészében a hódoltság után született újjá. A régi kultuszokat kiszorították a divatos barokk patrociniumok, és azok, amelyeket részben a betelepített ném-ek hoztak magukkal. A piar-k a szegedi Zákány pusztán állítottak ~-kpnát a 18. sz. derekán. A gótikus alsóvárosi tp. barokk ~-oltára 1777: épült. A kép Gruber Antal bécsi festő alkotása. Jószágvész idején az alsóvárosi gazdák itt szoktak misét szolgáltatni. Vendel ritka szegedi keresztnév. Szeged Rókus nevű városrészében, ill. egykori Juhászváros néven emlegetett részén az 1879-es árvíz előtt ~ utca is volt, amely az egykori rókusi juhászok védősztjének, ~nek elpusztult szobráról kapta a nevét. A Szegeddel szomszédos Tápén a jószág egészségéért ~-nap előtt kilencedet szoktak végezni. ~-oltára van a gyulai ném. tp-nak, -szobra a Wenckheim-uradalomba telepített Újkígyós (1815) tp-ának homlokzatán. Szegedi eredetű népe a dohánytermesztés mellett leginkább juhászattal foglalkozott. – Se szeri, se száma azoknak az útszélen, legelőn álló ~-szobroknak, amelyek a Dunántúl, Budavidék, Jászság, de általában egész Mo. faluiban állanak, és amelyeket ~ napján körmenettel is megtisztelnek. Fát ültetnek köréjük, kerítéssel veszik körül, virággal díszítik. Ipolytölgyes 1814. VII. 24: állított ~-szobrot. Tréfás szili szóbeszéd szerint a falu ~-szobrának kezében azért nincs juhászbot, mert az egyik házban vész pusztítván, a gazda odafutott hozzá, a botot kicsavarva a kezéből: minek ez neked, ha úgysem vigyázol a józságra? A dunántúliak kivétel nélkül egykorú rajnavidéki parasztöltözetben ábrázolják, sőt olykor egyenesen rokokó pásztorjátékok alakjaira emlékeztetnek. A Jászság és Kiskunság (Jászberény, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászladány, Nagykáta (1862), Kiskunfélegyháza ~-szobrain ~ m. juhászként: ingben, gatyában, dolmányban, cifraszűrben, tarisznyával, zsírral letapasztott hajjal, ill. széles karimájú juhászkalappal tűnik föl. Népművészeti remeklésként emelkedik ki közülük az 1832 állított árokszállási szobor. Helyi hagyomány szerint ~ idevaló jámbor parasztfiú volt. Amikor dögvész dúlt a határban, letérdelve buzgón imádkozott. Könyörgése meghallgatásra talált, ezért emelték a szobrot. Ünnepén az újabb időkig hatalmas körmenettel tisztelték meg. Magáénak érezte ~t a tót juhásznép is. Egy homokkő szobor (1871) ünneplőbe öltözött bacsóként ábrázolja. Egy üvegfestmény Jánosík, a betyár módjára örökítette meg, ~ úgy lebeg a nyáj fölött, ahogyan Jánosík a juhásztáncot járva, ugrás közben magasra emelkedik. ~ tisztelte Pest-Buda régi ném. parasztpolgársága, közöttük a ferencvárosi tejesmajorosok, milimárik is. ~ volt a ferencvárosi temetkezési egyes. patrónusa. A ~ utca nyilván ~ egykori szobrának emlékezetét őrzi. Az óbudai Szentháromság-szobor egyik domborművén is ~ látható: villámlás közben imádkozva vigyázza juhait. A mo-i ~-ikgr-nak más jellegzetes megnyilatkozása, hogy a 18. sz. 2. felében készült falusi szószékeken a hagyományos Jézus, a Jó Pásztor-szimbólum helyett olykor ~t ábrázolják (pl. Tápiósáp, Ráckeve). ~ legszebb mo-i barokk emléke a kecskeméti piar. tp. ~-oltára: ~ rokokó pásztorkosztümben, nagykarimájú kalappal, tarisznyával, térdig kötött saruszíjakkal, vájtvégű pásztorbottal jelenik meg. Alakját égi fény világítja meg, lábánál kir. korona hever. Egy ledőlt antik oszlopfő is a mulandóságra emlékeztet mögötte. Sződ ~-harangja (1753) eredeti népies célzata szerint nyilván a jószágvész elharangozására szolgált. – A ~-búcsú számos olyan falunak is fogadott ünnepe, amelynek legföljebb csak ~-szobra van. Ságvárott a misének pásztormise a neve. A kassamindszent somogyi falu búcsújára sereglő pásztorok be szokták egymást avatni a mesterségükre tartozó hagyományokba, fortélyokba. A 20. sz. elején Csorna népe is misét mondatott e napon a jószágokért. 2 esküdt állott az oltár előtt égő gyertyával a kezében. Mindenki vitt haza egy kis üveg sztelt vizet, amelyet itatáskor a jószág ivóvizébe öntöttek, hogy ~ oltalmazza meg őket minden bajtól. Bágyogban akkor mondattak ~ tiszt-ére misét, amikor áldozócsütörtök táján az ökörcsordát kihajtották a legelőre. Utána az elöljáróság áldomásra hívta meg a pásztorokat. A göcseji Szilvágy öregjei a megigézett jószágra régebben előbb ráimádkoztak, majd ~hez is könyörögtek a gyógyulásáért. Székesfehérvár-Felsővároson, amely valamikor a Mezőföld juhászainak Szt Mihály-napi szegődő helye volt, ~t bensőségesen tisztelték. A hét ama napját sztelték neki, amelyre abban az évben ~ napja esik. Ilyenkor az igaz Isten imádására, Szent Vendel tiszteletére a négylábú jószágért imádkozott a család. A bánáti svábok a szántás legalkalmasabb idejének a ~ napját megelőző és követő 10 napot tartották. Németszentpéteren egy gazdát 1780: botbüntetésre ítéltek, mert ~ napján dolgozott. Mosonszentmiklós gazdaregulája szerint ~re el kell végezni a mezei munkát. ~ napja régebben ünnepe volt a jószágnak is: nem fogták be, nem hajtották vásárra. ~ a kultuszt éltető szakrális ponyvairod-unkban is megjelenik.

Filó Károly: ~ élettört. Bp., 1915. – Dicsőséges Szt ~nek, a dögvész ellen való pátrónus tiszt-e. Szeged, 1933. – MN IV:280. – BS XII:1000. – Bálint II:384. – Sachs 1980:368. – MN 1990. VII:201, 423. – Székely 1995:228.

Vendel János SJ (Makó, Csanád vm., 1894. jún. 30.–Isztambul, Töröko., 1971. dec. 12.): lelkipásztor. – 1910. VIII. 14: lépett a JT-ba, 1927. II. 2: gradus. 1930: a bpi Manrezában élt, 1943 (már) Isztambulban hithirdető. – M: A limpiasi csodás feszület. Bp., 1921. 88

MKA 1930/31: 251. – JTÉ 1940: 347. (s.v. Cendel!) – Pilinyi 1943: 260. – Cat. SJ 1949: 62. – Diós 1999: 238. (6280.)

Vendel (1942-ig Vendl) Miklós, vitéz (Sopron, Sopron vm., 1896. okt. 8.–Sopron, 1977. febr. 7.): geológus, egyetemi tanár. – A gimn-ot Sopronban és a bpi II. ker. reálisk-ban, az egy-et az Eötvös Koll. tagjaként végezte, 1919. XII: kém–termrajz szakos tanári okl-et szerzett, 1920. VII. 3: kőzettanból drált. Az I. vh-ban az ol. fronton harcolt. 1919. VII: az egy. ásványtani int. gyakornoka, 1920. I. 1: uo. tanárs., IX. 1: adjunktus. 1923. XII. 15: a soproni Bánya- és Erdőmérnöki Főisk. rk. tanára s az ásvány- és földtani tanszék vez-je. 1925. I. 13: a bpi egy. bölcs-tud. kara a Kőzettan c. tárgykör mtanárává képesítette. 1926. V. 29: főisk. r. tanár. 1927/28 és 1930–32: a bánya- és erdőmérnöki o. dékánja. 1934. VII. 18: műegy. ny. r. tanár, 1938/39: a műegy. Bánya–Kohó- és Erdőmérnöki Karának dékánja. 1941–59: a kar Miskolcra költöztetéséig a földtan–tereptan tanszék vez-je. ~ Sopronban maradt, csop-vez. főmérnök, majd 1972: nyugdíjazásáig a Bányászati Kutató Int. petrográfiai o-a vez-je, azután haláláig szaktanácsadója, 1967–70: a Közp. Bányászati Múz. ig-ja. – A betonitok és bauxitok anyagi fölépítésével és keletkezésével, a karsztvízbetörések megelőzésével s az azok elleni védekezéssel, az ásványvizek kutatásával stb. foglalkozott. 1933. V. 9: a MTA l., 1943. V. 14: r., 1934: a SZIA IV. o. tagja. 1971: a Pro Urbe Sopron kitüntetettje, 1976: a miskolci műegy. tb. dr-a, 1977: Sopron város díszpolg-a. – M: Beiträge zur Kenntnis der abyssischen Gesteine des Syenitstockes von Ditró. Mit Béla Mauritz. Bp., 1927. – Sopron környékének geológiája. 2. r. Sopron, 1930. – Az új iszapolókészülékkel való gyakorlati analízis. Bp., 1934. (Klny. Mat. és Termtud. Ért.) – Egy új iszapolókészülék. Uo., 1934. – Kőzet-, szén- és ércmeghatározó módszerek. Sopron, 1935. – Egy soproni római kemence-boltozat téglájának kőzettani vizsgálata. Sopron, 1937. – Die technisch wichtigen Mineralschätze Ungarns mit Ausnahme der Kohlen u. Erdöle vor u. nach dem Zusammenbruch. Uo, 1939. – A kőzetek üvegtartalmának kvantitatív méréséről. Bp., 1944. – Studien aus der jungen karpathischen Metallprovinz. Uo., 1947. – A m. bauxitok teleptana. Uo., 1949. – Tört. földtan. Kiadásra előkészítette Nagy Károly. Uo., 1950. – Zusammenhänge zwischen Gesteinprovinzen u. Metallprovinzen. Uo., 1950. – Teleptan. 1–2. r. Előad. alapján kiad. Frauenhoffer Kristóf. Uo., 1950–51. – Ásvány- és kőzettan. Egy. jegyz. Kiadásra előkészítette Frauenhoffer Kristóf. Bp., 1951. – Összefüggések a magmák és ércesedések között. Uo., 1951. – Néhány újabb ércképződési elmélet. Uo., 1952. (Mérnöki Továbbképző Int. előad.) – Ionok és atomok helyettesíthetősége geokémiai szempontból. Uo., 1954. (Klny. MTA M.T.o. közl.) – Die Subtitnierbarheit der Ionen u. Atomen von geochemischem Gesichtspunkte. Uo., 1955. – Sopron és környéke. Útikalauz. Csatkai Endrével és Varga Lajossal. Sopron, 1957. – A diadochia hajlam egyik közelítő meghatározásáról. Uo., 1958. – A kőzetmeghatározások módszertana. Uo., 1959. T.E.

MTA tagajánl. 1933:8. – SZIA tagajánl. 1934:22. – MTA tagjai 1975:496. – Hidrológiai Közl. 1977:100. (Vitális György) – Geonónia és Bányászat 1977:111. (Bogsch László) – Földt. Közl. 1977:256. (Szádeczky–Kardoss Elemér) – M. Tud. 1977:627. (Vogl Mária) Arck. – MÉL III:832. – MNL IV: 671.