Magyar Katolikus Lexikon > V > Vatikáni Zsinat, II.


Vatikáni Zsinat, II., 1962–65: az Egyházat a 20. sz-ban megújító,  XXI. egyetemes zsinat. – A XXIII. János (ur. 1958–63) és VI. Pál (1963–78) pápasága alatt zajlott zsinat a 20. sz-i egyháztörténelem legjelentősebb eseménye volt. – Már XII. Pius is gondolt egyetemes zsinatra, mégis amikor 1959. I. 6: XXIII. János p. bejelentette, hogy egyetemes zsinatot akar összehívni, nagy megdöbbenést keltett az egyh-ban. Maga a p. sem tudhatt pontosan, hogy miről tárgyal majd és mit eredményez e zsinat. A Szentlélek ihletésére történt hirtelen elhatározása. – Az I. →Vatikáni zsinat óta eltelt közel 100 év alatt forradalmi változások történtek a világban és az egyh-ban is: a katolikus egyháznak szembe kellett néznie a modernség kihívásaival. A →modernizmus válsága és Szt X. Pius p. rendelkezései (→Pascendi dominici gregis) a 20. sz. elején szinte megbénították a katolikus tudományosságot, és olyan légkört teremtettek, amely csak lassan enyhült. A biblikus, patrisztikus és teológiai tudományok a két vh. között szépen kibontakoztak, de a sz. derekán, XII. Pius 1950: Humani generis kezdetű enc-jával, ismét „télies időszak” (K. Rahner) következett az egyházban. A haladó teológusokat, az →új teológia képviselőit gyanúsították, félreállították. Csak a ~ 2. ülésszakától, VI. Pál p. határozott közbelépésére történt meg a kopernikuszi fordulat: a haladó teológusok vették át a szót, bár a konzervatívok is kemény küzdelmet folytattak, ez érezhető is a dokumentumok amalgám-jellegén. A fordulat persze nem jelenti azt, hogy a ~ szakított a nagy egyházi hagyománnyal. Paradox módon éppen az új teológia gyanúsított művelői a nagy →hagyomány emberei voltak. – A zsinati kompromisszumok (főleg a Lumen gentium konstitúcióban, ahol folytonos visszautalás van az I. vatikáni zsinatra) magyarázzák részben a zsinat utáni vitákat a konzervatívok (Lefebvre érsek) és haladók (Hans Küng szélsőséges nézetei között. A zsinat befogadásával és helyes értelmezésével a mai napig problémák vannak; a fény és árnyoldalak jelen vannak, II. János Pál p. ismételt szándéknyilatkozatai ellenére, aki a ~ határozatainak végrehajtását pápasága főcélkitűzésének tartotta. Nyilvánvalóan sok függ a zsinati tanítás értelmezésétől. – A zsinat lefolyása és dokumentumai. Az első ülésszakon 1962. X. 11–XII. 8: Mindjárt az első teljes ülésen a 2540 zsinati atya többsége elvetette a kúria tervét, hogy a 10 zsinati bizottságba főleg kurális és konzervatív tagokat válasszanak be. 5 szkémát kezdtek megvitatni. – A második ülésszakot 1963. IX. 11–XII. 4: már VI. Pál pápa nyitotta meg. 43 ált. gyűlésen 637 beszéd hangzott el; nagy volt a feszültség a haladók és a konzervatívok között. Az átdolgozott liturgikus konstitúciót és a hírközlő eszközökről szóló határozatot az ülésszak végén megszavazták. – A harmadik ülésszakon 1964. IX. 14–XI. 21: 48 általános gyűlésen 618 hozzászólásban 14 tervezetet vitattak meg. Az utolsó nap a nagy többség elfogadta az egyházról szóló dogmatikus konstitúciót, valamint a keleti egyházakról és az ökumenizmusról szóló határozatot. Magyar főpásztorok ezen az ülésszakon vehettek részt először: Hamvas Endre, Ijjas József, Bánk József, Cserháti József, Kovács Sándor, Winkler József, Brezanóczy Pál. – A zsinat negyedik ülésszaka 1965. IX. 14–XII. 8: volt a legtermékenyebb. 2400 zsinati atya 41 általános gyűlésen 332 beszédet mondott, 250 alkalommal szavaztak. Leghosszabban vitatták a vallásszabadságról szóló nyilatkozatot, amelyet végül elfogadtak. Ezen az ülésszakon szavazták meg a püspökökről, papokról, szerzetesekről, a keresztény nevelésről, a nem keresztény vallásokról, a missziókról és a világiak apostolkodásáról szóló határozatokat, valamint a kinyilatkoztatásról szóló dogmatikus és az egyház a mai világban című lelkipásztori konstitúciót. – A konstitúciók teológiai, vagy egyéb tartós érvényű tanítást; a határozatok gyakorlati jellegű, irányt szabó illetve (belső) fegyelmi vonatkozású döntéseket tartalmaznak; a nyilatkozatok a zsinati tanítás egy-egy szakaszát jobban kifejtő okmányok, túlmutatnak az Egyház belső körén. – A ~ gyümölcse 4 konstitúció: →Lumen gentium (LG) az Egyházról; →Sacrosanctum Concilium (SC) a szent liturgiáról; →Gaudium et spes (GS) az Egyház és a mai világ kapcsolatáról; Dei verbum (DV) az isteni kinyilatkoztatásról.  – 9 Határozat: Ad gentes” (AG) az egyház missziós tevékenységéről; Presbyterorum ordinis (PO) a papi szolgálatról és életről; Perfectae caritatis (PC) a szerzetesi élet korszerű megújításáról;Christus Dominus (CD) a püspökök lelkipásztori hivatásáról; Apostolicam actuositatem (AA) a világi hívek apostolságáról; →Orientalium Ecclesiarum (OE) a keleti katolikus egyházakról; Unitatis redintegratio (UR) az ökumenizmusról; Inter mirifica (IM) a tájékoztatási eszközökről. – 3 nyilatkozat: Dignitatis humanae (DH) a vallásszabadságról; Gravissimum educationis momentum (GE) a keresztény nevelésről; →Nostra aetate (NE) a nem keresztény vallásokról. –

A zsinati határozatok végrehajtására VI. Pál különféle bizottságokat és titkárságokat állított fel (ezek 2009: Pápai Tanácsok). A zsinat végén a pápa bejelentette az állandó jellegű →püspöki szinódus létrehozását. Ahogy VI. Pál első, Ecclesiam suam kezdetű enciklikájában felvázolta, a katolikus egyház folytatta a párbeszédet a nem katolikus keresztényekkel, a világvallásokkal, a nem hívőkkel. Az újrafogalmazott egyháztan (Isten népe vándorol az örök haza felé, közben a bűnbánat útját járja, a világi hívők szerepe, a püspöki kollegialitás), továbbá a vallásszbadságról vmint az egyh. és a világ viszonyáról (az evilági valóságok: politika, tudomány, kultúra jogos önállóságáról stb) megfogalmazott dokumentumok a katolikus egyh. modernség felé való nyitottságáról tanúskodnak, mégha állandóan jelentkeznek is konzervatív, restaurációs tendenciák. – II. János Pál pápa 1990. XII. 20: a Bíborosi Kollégium tagjaihoz szólva a ~ 25 éves hatástörténetét méltatva mondta: "Ez a történelmi esemény kétségtelenül különleges és gondviselésszerű állomást jelent a keresztény közösség útján. A Szentlélektől vezetett Egyház bátran a mai ember elé ment, hogy találkozzék vele: mintegy kézen fogva vezette az evangéliumi üzenet teljesebb megértése és megvalósítása felé. Szükségét érezte annak, hogy a mai emberiséghez könnyebben érthető nyelven szóljon, anélkül azonban, hogy az igazság követelményeiből engedne. Az Egyház főleg tudatosította, hogy mély megújulásra van szüksége, hogy arcán egyre világosabban felragyogjon Krisztus fénye. Ez az állandó törekvés a megújulásra vezérli ma is lépteinket, bár nem nehézségek és fáradság nélkül. De meg vagyok győződve róla, a növekedésből ered ez a fáradtság. Mert az Egyház ezekben az években növekedett missziós öntudatában éppúgy, mint a megtérésre és a megújulásra való elkötelezettségében." – A pápa ezután még a zsinat kulcs fogalmára, a koinoniára (szeretetközösségre) irányította a figyelmet, hangsúlyozva, hogy ez az Egyház lényegét fejezi ki, a hit közös megvallásától a gyakorlati tanúságtételig, a tanítás átadásától a struktúrák megalkotásáig. Az Egyház – a Lumen gentium szerint (4., 9.,23. pontok) – az Atya, a Fiú és a Szentlélek egységéből egybegyűlt nép, látható társaság és kegyelmi valóság, a szeretet egyetemes közössége.– Dokumentumai m-ul: Rendelkezés a szt lit-ról. Bp., 1964. – Határozat a világiak apostolkodásáról. Uo., 1966. – A pp-ök pásztori tisztségéről. Uo., 1967. – Az isteni kinyilatkoztatásról. Uo., 1967. – A papság képzéséről. Uo., 1967. – A ker. egységre törekvésről. Uo., 1967. – Az Egyh. viszonya a nemkeresztény vallásokhoz. Uo., 1967. – Lelkipásztori rendelkezések az Egyh-ról a mai világban. Uo., 1967. – Mészáros Károly: Konkordancia a ~ dokumentumaiból. Bp., 1971. – A ~ tanítása. A zsin. dokumentumok. Szerk. Cserháti József, Fábián Árpád. Uo., 1977. – A ~ dokumentumai. Ford. Diós István. Uo., 2000.

Sz. F.

Congar, Yves: Le Concile de Vatican II. Paris, 1984. – Kránitz Mihály (szerk.): A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai negyven év távlatából, 1962-2002. Bp. 2002. – Hitvédelmi füzetek. 22 Szeged, 1995. (Szabó Ferenc: Igaz-e, hogy a II. vatikáni zsinat túlhaladott? ) – Szabó Ferenc: Henri de Lubac az Egyházról, Róma, 1972. – Szabó F.: H. de Lubac – Y. Congar. Róma, 1976. (Mai teológusok/1.) – LThK 1993. X:561.