Magyar Katolikus Lexikon > V > Valentinianus, I.


Valentinianus, I., Flavius Augustus (Pannonia, Kr. u. 321.–Pannonia, 375. nov. 17.): Jovinianus utódaként római császár (ur. 364–75) Szt Liberius és Szt I. Damasus pápák idejében. A háborúkban kitüntette magát. Africában és Britanniában katonai parancsnok volt. Magatartása nemes, de szigorú, erkölcse puritán, a tud-ok mecénása, bár nem volt művelt ember. A vallási dolgokban türelmes volt, s ker. létére a pogányoknak trónralépését követően kedvezményeket adott. Testvérét, Valenst uralkodó társává fogadta, Mediolanumban lakott; a határokat – Africában a maurusok, a Rajna m. a germánok ellen – megvédte. 365: Galliába vonult, 366: legyőzte az alemannokat. 367: 8 éves fiát, Gratianust vette maga mellé kormánytársul. 375: megtámadta a kvádokat. Követségüket nagy izgalommal fogadta, s ezért agyvérzést kapott. – A pogányok és eretnekek lelkiismereti szabadságát biztosította, de tp-aik javait lefoglalta, s megtiltotta, hogy ker-eket alkalmazzanak őrként. Ugyanakkor eltűrte Victoria oltárát a szenátusban. 372: határozatot hozott a manicheusok és donatisták ellen, javaikat elkobozta, vezetőjüket megbüntette, de az ariánus pp-öket a székükön hagyta. Eltörölte Julianus oktatásügyi megszorításait. Megtiltotta a →mágiát és a →jóslást. – 370-től ~ hivatalnokaként kormányozta Liguria és Aemilia tartományát a későbbi Szt Ambrus. – Utóda Gratianus.

EC XII:974. – Pecz II:1126. **