utolsó ítélet (lat. iudicium ultimum/finale): a végső idők eseménye, a világtörténelmet lezáró isteni ítélet elevenek és holtak fölött, a →végső dolgok egyike. –

1. A vallástörténetben. A természeti népek vallásos hitében sokszor megtalálható a világvég gondolata, de az ítéleté ritkán. Az föltételez egy legfőbb lényről való tudatot, aki egyúttal az erkölcsi rendnek is őre. Az →ítélet tartalmáról, a jutalmazásról és a büntetésről még kezdetlegesebb fogalmaik vannak. – 2. Szentírásban. Az ÓSz-ben Isten a világ teremtője és ura. K-i fölfogás szerint az uralomban benne van az ítélkezés joga. Az a hit, hogy Jahve jutalmazó és megtorló hatalmával belenyúl a tört-be, áthatja az ósz-i vallást. A régi próf-k sokszor hivatkoznak rá, és Ámosz próf-nál már megjelenik a Jahve napja kifejezés (5,18), amely a még ebben a világban lejátszódó ~re utal. Ez a hit része Izr. jövőt váró reményének is. Isten haragja nemcsak a pogányokat sújtja, hanem Izr. hitetlenségét is (Ám 3,2; Iz 2,6; 13,6; Mik 1,25; Hab 3). Az ~ célja kettős: Isten uralmának megvalósulása a gonoszság kiiktatásával és Isten népének megtisztítása (Iz 65,11; Zak 5,1; Mal 3,2). Ezekielnél és Jeremiásnál már az egyén fölötti ítélet is előtérbe lép, s azt a bölcsességi irod. még jobban kiemeli. – 3. A későbbi zsidóság az eszkat. szemlélet kibontakozásával az ~ mibenlétét is magyarázza. A nemz. fölfogás áthatja a jövőre vonatkozó spekulációt, s az ~től Izr. újjászületését várják. Magát az ~et kozmikus katasztrófák vezetik be. Az ~ kiterjed az emberre, az angyalokra és a démonokra. Arra vonatkozólag azonban nincs egységes tanítás az apokrifokban, hogy a halottak is föltámadnak-e; legföljebb a zsidók föltámadásáról beszélnek. A bíró maga Isten, aki a mennyei seregek kíséretében jelenik meg teljes hatalommal. Az élet kv-ébe bejegyzett tettek alapján megy végbe az ~, s ott már nem lesz megtérés és nem lesznek közbenjárók. A rabbik azonban tanítják, hogy Isten a zsidókat más szempontok szerint ítéli meg, mint a pogányokat. – 4. Az ÚSz-ben a hit alapigazságaihoz tartozik az ítéletről szóló tanítás (Zsid 6,2). Már Ker. János emlegeti, s Jézus is ismételten hivatkozik rá. A megtérés azért szükséges, mert van ítélet. A hivatkozást megtaláljuk a hegyi beszédben, a példabeszédekben (aratás napja, számadás napja). Jézusnál a ~ mindenkire kiterjed tetteik alapján. Napja úgy jön el, mint az éjjeli tolvaj, azért a virrasztás és a készenlét szükséges. Különösen szigorú ítélet vár azokra, akik az Ő tanítása és csodái ellenére sem hittek (Mt 11,20–24). Az ítélet kiterjed élőkre és holtakra, s a szeretet parancsa külön tárgya lesz az ítéletnek (Mt 25,31–46). Az ~ végérvényes, a történelem újra kezdésének gondolata (→apokatasztaszisz) idegen az evang-tól. – Az ap. igehirdetésnek is témája az ~ (ApCsel 10,42; 17,31). Pál ap. úgy is említi, mint a harag napját (1Tesz 1,10). Bíróként Istent és Krisztust nevezi meg (2Tesz 1,3; 2Kor 5,10), s az ítélőszék előtt minden embernek meg kell jelennie (1Kor 3,8). De az ~ a jutalom napja is lesz, azért azt bizalommal lehet várni (1Tesz 1,20; Róm 5,9; Gal 5,5). Akik Isten gyermekei lettek, azok mint örökösök megkapják részüket, és Krisztus dicsőségének részesei (Kol 3,4). A Zsid 10,19–31 azért óv a hitetlenségbe való visszaeséstől, mert azokra különösen szigorú ítélet vár. – A hívőknek az ~ az öröm napja lesz, az üldözők számára megtorlás (1Pt ). Szt Péter 2. levele   apokaliptikus színekkel ábrázolja az ~ bev. eseményeket. – Szt János írásaiban az ítélet már itt megkezdődött, s a ~tel fejeződik be (Jn 9,39); azt ítélik el, aki nem hisz Jézus szavának (12,47). –

5. Az Egyh. kezdettől fogva belefoglalta a hitvallásokba Jézus 2. eljövetelét és az ~et. Krisztusnak Fiúként ez lesz a végérvényes megnyilatkozása. A IV. Kelemen p. (ur. 1265–68) által Palaiologosz Mihály cs. számára kiadott hitvallás már tételesen megkülönbözteti a különítéletet a ~től (D 464). Ugyanígy XII. Benedeknél is (D 530). A kk. skolasztika inkább csak más tételekkel való összefüggésére utal: mindenki látni fogja Krisztust emberi alakjában, és hatalmából a kárhozottak is következtethetnek istenségére, isteni dicsőségét azonban csak az üdvözültek szemlélhetik. Szt Ágoston nyomán Aquinói Szt Tamás is úgy gondolta, hogy az ~ szellemi folyamat lesz, amelyben mindenki előtt nyilvánvalóvá válik saját sorsa lelkiismeretének szava alapján. –

6. Teol-ilag az ~et úgy kell fölfogni, mint a világnak és a tört-nek a beteljesedését. Ebbe a teljességbe beletartozik Krisztus 2. eljövetele és a holtak föltámadása is. Az is nyilvánvaló lesz, hogy a teljesség nem a belső természetes fejlődés eredménye, hanem Isten hatalmától és kegyelmi segítségétől függött, mert ez vezette az emberi szabad akaratot is. – Az ~ összefügg a →különítélettel, mert az eldönti az egyes ember örök sorsát, megadja a végleges jutalmat v. büntetést, a ~ pedig bemutatja mindenkinek a helyét és szerepét az emberi közösségben, ill. Isten országában. Rávilágít nemcsak az egyes tettek közösségi hatására, hanem a szellemi áramlatok, mozgalmak, intézmények és közösségi vállalkozások értékére v. fogyatékosságára is. Ott főleg az nyilvánul ki, hogy a Krisztus által bejelentett Isten országa hogyan fejtette ki hatását a tört-ben, és Isten hogyan dicsőült meg az Egyh. üdvrendi tevékenységében. A különítélet és az ~ megfelel annak, hogy az ember nemcsak egyedi személy, hanem közösségi lény is, és Isten az üdvrendet közösségi alapon rendezte be. –

7. Ikgr. a) Ny-on kezdetben csak jelképesen ábrázolták: Krisztus szétválasztja a juhokat a kosoktól (5. sz. szarkofágok, 6. sz. mozaikok, Ravenna, S. Apollinare Nuovo). Másik ~-képtípus volt a →deészisz. A teljes ~-képek a 9–10. sz. könyvfest-ben, Reichenauban születtek. Összetevői: a felhőkön trónoló Krisztus, a szájából előtörő kard és liliom, a 12 ap., harsonázó angyalok, sírokból föltámadó holtak, Szt Mihály a mérleggel, a Paradicsom és a pokol. A kk-ban az ~-képeken egyre több apokaliptikus motívum tűnt föl: Krisztus trónjából előtörő tűzfolyam, az élet kv-e stb. A lelkek megméretése nagyobb hangsúlyt kapott; v. a jó és a rossz tettek vannak a 2 serpenyőben, v. az egyik serpenyőben a föltámadott ember, a másikban a cselekedetei (Evangeliárium, Wolfenbütten, múz., 1194). A szegyh-ak kapuinak ~-programja Burgundiában született meg →francia művészet (2). A 11–15. sz-tól 40 példát ismerünk, melyek azonos programot követnek. A kk. végi és a reneszánsz fest. egész Eu-ban hatalmas ~-képeket alkotott. Külön részletezték az üdvözültek és kárhozottak csop-ját. Fra Angelico a Paradicsomot dolgozta ki (Firenze, S. Marco, 1430). Új típust alkotott Michelangelo 1534–41: a Sixtusi-kpnában. – b) A kv-fest. hatására Bizáncban alakult ki a sokszintes, teologizáló ~-képciklus, amelyben az ítélő Pantokrátor mellett megjelenik a közbenjáró Mária és Ker. Szt János, valamint a Pokol tornácára való alászállás jelenete. A bizánci műv.~-képe bonyolult kompozíció. Írott forrásai főként Szír Szt Efrém (†373) ~-homíliái, a böjtelő időszak himnuszai és →Romanosz Melodosz (†560) →kontakionjai. A ~-képtípus hamarosan a →képrombolás után, a 9. sz-tól alakult ki. Megértését segíti, ha a szemlélő látja a függőleges tengely mentén elrendezett alakokat és a vízszintesen több szinten melléjük rendelt képeket és jeleneteket. – 1. a függőleges tengely csúcsán: a) az →Ősöreg gyakran csillagképek középpontjában; b) Az Ádámmal és Évával kibővített kis →deészisz_ a trónon ülő, evang-mos kvet tartó Krisztus jobbján az Istenanya, balján Ker. Szt János a kérő imádság gesztusával; c) →hétoimaszia_ Krisztusnak, a világ bírájának előkészített trónus (vö. Zsolt 9,8; 89,15; Jel 3,21; 20,11–12), melyen az evang-os-kv. v. az →élet könyve fekszik, ill. a kereszt áll. A b. vagy c. kép alatt Szt Mihály a lelkek mérlegével, s a két kép között tűzfolyam indul lefelé v. a pokolbéli sárkány farka kezdődik. – 2. A vízszintes tengelyek mentén a) legfölül bal oldalon a →mennyei Jeruzsálem; jobb oldalon a könyvtekercsként felgöngyölődő égboltozat és Szt Mihály győzelme a lázadó az angyalok fölött (vö. Jel 12,7). b) A deészisz mellett két oldalt angyalsereg és az ítélkező ap-ok. c) A hétoimaszia bal oldalán az igazak személy szerint, jobb oldalán a népek Mózes vez-vel vonulnak az ítéletre; d) Bal oldalon az Istenanya a paradicsomkertben a jobb latorral, alatta balra →Ábrahám kebele, szárnyas szerz-ek, középen az Istenanya a Paradicsom kapujában; vele szemben a pokol és a kárhozottak. A ~-kp helye a bizánci műv-ben a tp. előcsarnoka, a ny-i műv-ben a tp. ny-i oldala. **–R.É.

Schubert 1955. – Kirschbaum IV:513. – Sachs 1980:203. – Onasch 1981:129. – KML 1986:311. – BL:751. – LThK IV:726.