Magyar Katolikus Lexikon > U > Ung vármegye


Ung vármegye (lat. comitatus Unghensis), 11. sz. – 1919. febr. 21. (szept. 10.) és 1938. dec. 22. – 1944. nov. 29. (1945. jan. 20.): közigazgatási terület a Magyar Királyság ÉK-i, tiszajobbparti határvidékén. – ÉK-en →Galícia (országhatár), DK-en →Bereg vármegye, D-en →Szabolcs vármegye, Ny-on és ÉNy-on →Zemplén vármegye határolta. – É-on magas hegyek, D-i és Ny-i lapályos részét Ny-on a Vihorlát (Viharlátó; 1074 m. tszf.) az Ungtól K-re a Kéklő-, v. Szinyák-hegység (1018 m. tszf.), az Ungi-határhegység, és a Róna-havas (1479 m. tszf.) szegélyezi. Az Ung folyó forrásvidékénél található a Kárpátok Uzsoki-hágója (889 m. tszf.). Az Ung folyó völgyén túl a Polyána csoportja következik (Makovica csúcs 978 m.), mely a Szinyákba (992 m.) megy át. Ettől É-ra a Polonina Runa csoportja (1482 m.), a galiciai határán a K-i Beszkidek (Ravka, 1300 m.). Fő folyója az ~ Ny-i határán a Laborc folyóba ömlő Ung, mely ÉK–DNy irányban folyik végig ~n, jobbparti mellékvizei: az Ublya és Cserna, balparti: a Lyuta és Túrja. A Laborc ~t Ny-on, a Latorca D-en határolta és a Laborccal egyesülve, a Bodrog nevet kapta. – A →honfoglalás idején itt volt Árpád nagyfejed. (904–907) közp-ja; →Anonymus a várat Hung (Ung) várának írta, Árpádot Hungvária vezérének nevezte. Az egri ppség 1009: már magában foglalta ~ ter-ét is. Ungvár vm. egyike a (Szt) István-kori 48 körülhatárolt ter-ű, s egyben a 24 határvm-nek. Kora Árpád-kori birtokosságát nem ismerjük. A Tisza-kanyar és Tiszahát mocsárvilága fölött a gyéren szlávok-lakta É-i havasok láncolatának s a m-ok D-i középvidékén épített Ungvár vára mellett a 13. sz-ra tőle DK-re ismert helység még (Nagy)Kapos. – ~ ter-e 1–2 határán települt közs. kivételével a 20. sz-ig [1910: 3230 km˛] azonos. IV. (Kun) László kir. 1279: az Aba nb. Finta erdélyi vajdának, 1287: az Aba nb. Amadénak (+1311) adományozta ~t, aki halála előtt a környező 6 vm-t is uralta. III. András (ur. 1290–1301) Amadé nádort az óbudai ogy. határozata ellenére meghagyta ~ összes jövedelmei és járulékai birtokában; 1317: az Amadé fiak lázadását letörve I. (Anjou) Károly Róbert elfoglalta Ung és Nyevicke várát, birtokaikat elkobozta. – 1399: Zsigmond kir. a katonaállítás biztosítására elredelte, hogy a vm-k írják ösze birtokosaik jobbágyainak létszámát (csak az ~hez írott parancs maradt meg); 1427: összeiratta ~ kamarahasznát, mely a vm. első (megmaradt) adóösszeírása. – A 15. sz. elején, É-i és K-i részére, Halicsból és Podóliából a →tatárdúlás után bevándorolt ruszin (rutén, rusznyák) földművesekhez és pásztorokhoz újabbak érkeztek, de ÉK-i hegyes vidéke 1427: az adóösszeírásból következtetve még igen gyéren lakott; ~ben ekkor 2605 jobbágy-portát adóztattak, 1490 k. is csak kb. 1500 adózó házhelyet találtak. Ekkor a Nagymihály–Szobránc–Ungvár–Szerednye vonaltól ÉK-re az egész vidék nagyobb,  a DNy-i kisebb, de népesebb része, az Ung–Latorca-köz kisebb nemesi birtokokra oszlott. A Nagymihályi-rokonságé a legnagyobb birtok [Nagymihály (első eml. 1345), Tiba (1337) várával, Lucska (1443), Bukolc (1484 előtt) kastélyával, Tiba, Szobránc városával és kb. 58–60 falujával]; a homonnai Drugethek nyevickei uradalma Nyevicke (1364), 2 város (Ungvár , és Szerednyének részeivel), kb 22–26 faluval; a Pálócziaké 1 város és kb. 24 falu. A (Nagy)Kapos vidéke kisnemeseké: a Csicserieké (7 falu, 2 puszta), a ruszkai Dobóké (10 v. több falu), a szeretvai Ramocsáké (7 falu), a Császlócziaké, a Kállaiaké (5–8 falu), stb. Közéjük ékelődött a leleszi konvent 9 faluja, e táj közp-jával (Nagy)Kapos mezővárossal. Az ungi pálosoknak és a beregszászi kereszteseknek voltak apróbb részbirtokaik. – 1490 előttről 7 vára – Bukolc (említése: 1484), Lucska (1443), Nagymihály (1345), Nyevicke (1364), Tiba (1337), Ungvár (1499), Vaján (1458?); 7 mezővárosa – Kapos (1332–37 egyházas hely), Pálóc (1332–37), Szerednye (1417), Szobránc (1419: vásáros hely, 1476: mezőváros), Sztranyán (1419), Tiba (1332–37 egyházas hely), Ungvár (1332–37: egyházas hely) – 205 helysége és 128 birtokos családja ismert. 1538. II. 24: a →váradi béke Alsó-Mo. vm-éivel együtt ~t I. (Habsburg) Ferdinándnak juttatta, de a tordai ogy. után, 1544 őszén a környező vm-kel együtt ~ is II. (Szapolyai) János Zsigmondot ismerte el kir-nak. A kettéosztás zürzavaraiban az urak önkényesen csatolták jószágaikat egyik vm-ből a másikba. – 1545: 48. tc. mondta ki a több részre szakított ~ vm. és Zemplén ~ egyesítését. Az 1548: 19. tc., mely az igazságszolgáltatást s a kir. törv-szék működését szabályozta, ~t is kir-i országrészben említette, de az 1548: 57. tc. Erdélytől való visszaszerzését kívánta. 1550: a rendek szerint Abaúj, Heves, ~ Zemplén nagyobb, Szabolcs és Külső-Szolnok kisebb része Erdélynek adózott. 1564: Habsburg Miksa uralma alá tartozott (az adót be tudták szedni). A 16. sz. közepén ~ben a falvakat m-ok és ném-ek lakták, az évszázados települési állapotok még zavartalanok, a rutének (ruszinok) a havasi, hegyi legelők tanyáin éltek. 1576: ÉK-en már csak Szepes, Sáros, ~ Bereg és Ugocsa maradt kizárólag kir-i uralom alatt. – A →nikolsburgi béke alapján 1622. III. 13: Kassán Bethlen Gábor fejed. haláláig birtokolva átvette Szepes, Sáros, ~ és Torna vm-ket, Lőcse, Bártfa, Eperjes és Kisszeben városokat. 1631 tavaszán a kir-i adószedők, a pusztító, fosztogató idegen katonaság újbóli megjelenése után kitört fölkeléshez Sáros, Zemplén, Abaúj, Torna, ~, Borsod és Bereg vm-kben kisnemesek is csatlakoztak a jobbágyokhoz, de a Császár Péter vezette mozgalmat hamar fölszámolták; ez évben Unvárt 206 házat írtak össze, s még nem volt r.kat. papja. 1644. VII: az erdélyi hadak bevették Ung és Jeszenő várát. 1646. IV. 24: az →ungvári unióban ~ Szepes, Sáros és Zemplén vm. rutén papságának egy része csatlakozott Rómához, leginkább azért, hogy megkaphassa a a kat. papság kiváltságait. Drugeth György gr. (+1662) halálával özvegye, Esterházy Mária grnő, (mint kiskorú gyermekeinek gyámja) 1679-ig ~ első női örökös főispánja. 1662: Szepes, Sáros, Abaúj, Gömör, Borsod, Torna, Zemplén, ~ Bereg és Ugocsa vm-ben, R. Montecuccoli (1609–1680) cs-i hadai – noha elegendő élelmet kaptak – a falvakban pusztítottak és kegyetlenkedtek, az éhhalálnak kitett lakosságot kivándorlásra kényszerítették. A zsoldosok ismétlődő sarcolása 1670. IV. 10: fölkeléshez vezetett. →Szelepcsényi érs. 1674. I. 6–: prot. papjait és tanítóit Pozsonyba idéztette és elítéltette. É és K-Mo-on a vallásügyi sérelmek és a cs-iak önkényeskedése ellen a 1672–78: bujdosók mozgalma terjedt, melyet 1678–: →Thököly Imre eredményesen vezetett. 1681. XI. 13: Thököly és I. (Habsburg) Lipót. (ur. 1657–1705) követei a szoboszlói fegyverszünetben megállapodtak, a kurucok téli szállása ~ Bereg, Ugocsa és Szabolcs vm. 1682. X: Thököly bezáratta a kassai és az ungvári jezsuita koll-okat, javaikat lefoglata; 1684. IV. 14: Drugeth Zsigmond kassai lefejezésével a Drugeth-nemzetség 400 é. ~i uralmát megszüntette. 1684.VI. 27: Homonnai Zsigmond az ostrom 10. napján átadta Ungvár varát Thökölinek, mely alól 3 heti sikertelen ostrom után 1685. V. 22: a cs-iak elvonultak, de XI–: ~ ismét a cs-iaké. 1694–95: a hadikiadásokra már házanként 20 ft adót szedtek emelték a só árát, II. →Rákóczi Ferenccel egyidőben 1701. IV. 28: fogták el gr. Bercsényi Miklóst (1665–1725) ~ főispánját (aki neje gr. Csáky Krisztina révén megegyezéssel 175.000 aranyért vásárolta meg Ung várát és javadalmait). 1702: bevezették a katonafogdosást, amiért az érintettek inkább a kurucok közé álltak. 1704. III. 16: F. Schwetlik cs-i kapitány szabad elvonulásra átadta Ungvár várát a kurucoknak. A Rákóczi- szabharc idején ~ben a háborús évek nyomorúságához járult 1708–09: szörnyű hidege és havazása (madarak tömege is megfagyott) ez követte 1709–10: a himlő és a pestisjárvány, melyben sok falu egészen kihalt; azt rettentő marhavész kísérte. 1710 végén ~ még az 5 ÉK-i krurc vm. egyike. Ungvárt 1711. V. 15: foglalták el a cs-i csapatok (1771-ig ott is maradtak), Bercsényi Miklós műkincsgyűjtem-ét elkobozták, Bécsbe szállították; Ungvár városát kamarai birtokká tették. A ruszinok („gens fidelissima") cs-i büntetése a földelkobzás s a növekvő adók a gyorsan szaporodó ruszinokat fokozatosan nyomorították, mivel szántóikat, legelőiket nem kapta vissza. – ~ 1723–84: az Eperjes székhelyű 3. Tiszáninneni (Tiszamellyéki), 1785–90: a 6. Munkács székhelyű, 1790–1848: a 3. Tiszáninneni kerülethez tartozott. 1775: Ungvárt megyeházat építtettek. 1776. VIII. 5: Mária Terézia a M. Kir-ság 9 tanker. egyike székhelyévé Ungvárt tette. Ung várát 1780: →Bacsinszky András munkácsi pp-nek adományozta a v. JT koll-mal és tp-mal, aki Munkácsról Ungvárra helyezte a g. kat. ppséget, majd a szemin-ot és a kántortanítóképzőt. Ezekbe az évtizedekben kezdődött a zsidók betelepedése – akinek az 1767-i összeíráskor Ungvár 311 háza 1469 lakója között nincs nyoma – de akik Galiciából bevándorolva 1781: a →türelmi rendelet után ~ kocsmatartását, keresk-ét átvették a "görög-macedon"-októl, s a sz. végén már hitközséget alakítottak, zsinagógát és isk-t nyitottak. A "görög-macedon" keresk. családok önkormányzatú g. kel. egyh-at alkottak, saját papjukkal, a vegyesházaságok révén magyarosodtak (Ursu = Medve, Poasz = Páva, Jovanovics = Sztamári lett; az utolsó gör. temetést 1897: tartották). – II. József közigazg. reformja 1785. III. 9: ~t Bereg, Szatmár, Ugocsa, Máramaros vm-vel a Révay Simon br. vezette munkácsi ker-be osztotta. 1787: 5 mezővárosa és 200 faluja 8417 házában, 10.934 családban 58.073 fő – ebből 151 pap, 1490 nemes, 40 tisztviselő, 290 polgár, 4650 paraszt, 4331 polgár és paraszt örököse, 6301 zsellér, 1536 egyéb, 9872 gyerek (17 é. aluli) – élt. Az ÉK-i és a bánáti vm-ékben ekkor a németesítés ellen a m. ruha volt a nemzeti ellenállás külső jele; a nemzeti viselettel együtt megújult a nemzeti nyelvnek használata. A napóleoni háborúkat követően I. Ferenc (ur. 1792–1835) nem hívott össze 1813–24: ogy-t, bár törv-eink szerint adót, újocot csak az ogy. szavazhatott meg; a vm. élére adminisztrátort nevezett ki. ~ az administrator elnöklete alatt való biráskodástól eltiltotta tisztviselőit. Az 1821. IV. 4. elrendelt 28.000 újonc ügyében csak a 3. parancsra, kir. biztos kiküldése után intézkedtek. 1822. VIII. 13: az elrendelt hadiadót papírpénz helyett (a 2,5x értékesebb) ezüstpénzben kellett befizetni. A vm-i önkormányzatok ellenáltak, ~ és még 9 vm-ben a kir-i biztosok csak kényszerrel tudták a rendeletet végrehajtani. Az 1825: 24. tc. meghatározta adót, 12 vm-vel együtt csak a 3. parancs után a kir. biztosok hajtották be. – 1828: 5 mezővárosát – Nagybereznát (126 házban 996 r. k., 147 prot., 166 izr. 1309 fő), Nagykapost (102 házban 256 r. k., 659 prot., 37 izr. 952 fő), Szerednyét (227 házban 1216 r. k., 18 prot., 254 izr., 1483 fő), Szobráncot (49 házban 408 r. k., 119 izr., 527 fő), Ungvárt (810 házban 5236 r. k., 312 g.kat., 342 prot., 646 izr. 6224 fő), 205 faluját és 42 pusztáját 108.619 fő lakta. (1787 óta 50.546, főként bevándorolttal sokasodott). 1838: Ungvár rendezett tanácsú város lett. 1847: Petőfi szerint a "szörnyen komisz" rendezetlen, piszkos Ungvárt 2800 r. k., 221 g. kat., 437 ref., 40 ev., 24 g. kel és 2.500 izr. lakta. 1848: Bernáth Zsigmond ~ követe tagja volt azon ogy-i küldöttségnek, mely III. 16: Bécsbe vitte az ogy. határozatait, ~ III. 27: csatlakozott a pesti 12 ponthoz. 1848. IV. – 1849. VIII: ogy-i követei: Pribék Antal (szobránci), Olcsvári Gábor (ungvári), Fekete Lőrinc (nagykaposi), Kandó Kálmán (szerednyei). István nádor és Szemere Bertalan (1812–69) min. eln. VIII. 24: az oláh Mihályi Gábort nevezte ki a mo-i rutén- és oláh-lakta ~, Bereg, Ugocsa, Máramaros, Szatmár, Közép-Szolnok, Kővár vidék és Kraszna vm-k, valamint a 17. (2. oláh) határőrezred kir-i biztosává. 1848. X: Simunich cs-i tábornok Sáros vm-t bevonulásával ijesztgető levelének hírére Sáros, Abaúj, Zemplén, Borsod, Torna, Szepes, Mármaros, Ugocsa, ~ és Gömör vm. népfölkelést hirdetett. Simunich fejére 100 ft., fegyvereseiré 20 ft vérdíjat tűztek ki. Kossuth Lajos (1802–1894) XI. 26: Máramaros, ~ Ugocsa, Abaúj és Szepes vm-be ill. a ter-i sz. kir. városok ker-ébe a felvidéki erők főparancsnokává a népfölkelést szervező Pulszky Sándor (1803–49) alezredest nevezte ki. 1849. VIII. 28 k. az Ungvárt védekező Rembovszky kb. 1000 fős (+ 4 ágyú) csapatát Selvan orosz tábornok túlerővel megtámadta és a várost elfoglalta (veszteségünk 40 halott, 14 fogoly, az oroszoké 3 sebesült, 4 eltünt). – 1850: az önkényuralom idején szolgabírái: Lipcsey Péter, Csík András, Reviczky Imre. Ekkortájt Dobránszky Adolf (1817-1901) az 1848. VI. 2: prágai pánszláv kongr. résztvevője indította azt a pánszláv propagandát, mely megosztotta s az ortodoxiára visszatérésre biztatta a g. kat. ruszinokat (s akit utóbb Bpre a Helytartótanácshoz nevezték ki, de mert birtokot vásárolva, orosz aranyakkal fizetett elbocsátották). – 1854: a Bach-korszak 2. közigazg-i reformja ~t a IV. Kassai kormányker-be osztotta; Csap, Győröcske, Záhony és Zsurk közs-ét Szabolcs vm-hez csatolta. Ungvárt ekkor kezdték meg az utcák kövezését, 1855 k. a csatornázást. 1863: cirill betűs nyomdát alapítottak. – 1860–1919: a vm. újból önálló. 1864. XII. 15: az ungvári rutén Szt Bazil Társulat alapszabályait a →Helytartótanács jóváhagyta. 1869: a népszámláláskor 7 járása 212 községét és 40 pusztáját 130.032 fő, ebből székhelyét Ungvárt 1034 házban 11.017 fő (ebből 3680 izr.) lakta. Az 1872: 8. tc. eltörölte a céheket, helyettük ipartestületeket szerveztek; céhei kiváltságleveleinek említése (3 helységben): Nagykapos 1525: szabó, 1628: vegyes, 1665: csizmadia, 1698: varga (cipész), Ungvár 1569: szabó, 1608, 1822: csizmadia, 1608: szűcs, 1608: varga (cipész), 1628: kardkészítő, lakatos, nyerges, szíjgyártó, 1638: ötvös, 1665: borbély, seborvos, 1686, 1803: fazekas, 1701: takács, 1704: vegyes, 1803, 1822: kalapos, 1822: asztalos, kádár, lakatos, üveges, 1822: bognár, kovács, nyerges, 1822: gombkötő, szabó, 1822: tímár, 1837: lakatos, (nagy)órás, ötvös, puskaműves, 1840: ács, kőműves, 1842: pék; Ungvári uradalom 1809: vegyes. – Megkezdődött a vasútépítés, mely e peremvidéket bekapcsolta a belső forgalomba, 1872. VIII. 25: átadták a Sátoraljaújhely–Csap (41,42 km), a Csap–Ungvár (23,221 km), 1873. II. 4: a Kisvárda–Csap (26,11 km), 1897. VII. 18: az Ungvár–Nagyberezna (42 km), 1905. X. 15: Nagyberezna–Uzsok (országhatár) alagutakkal, völgyhidakkal, 31 őrházzal, az ehhez kapcsolódó 13 kisvasúttal; Ungvár–Vaján (25,55 km), és 1917. I. 25: Ungvár–Antalóc (34,50 km.) vasútvonalat. Az első erdei vasutat ~ben 1892: nyitották meg; a 45,1 km pályán 10,5 km-en járt gőzmozdony, a többin lovakkal vontattak. Az 1881: 66. tc. rendezte 2 kétlaki közs-ének hovatartozását: a Bereg és ~k határán épült Gajdost ~hez, a Nagymihály szolgabírói székhely közelében lévő Izbugyát Zemplén vm-hez csatolta, ter. 3230 km˛, ezzel Mo. 63 vm-je között a 47., lélekszáma szerint a 46. volt. 1880: 126.707 (Ungvárt 11.373), 1890: 4 járását 135.247 (Ungvárt 11.793) fő lakta (népsűrűsége 45 fő/km˛) 2000-nél többen Lyután (2328 fő) és Bezőn (2119 fő) éltek. Népének anyanyelve 37.182 (27,5 %) m., 10.318 (7,63 %) ném., 40.035 (29,6 %) tót, 46.521 (34,4 %) rutén. A nem m-ok közül 9941 (10,1%) beszélt m-ul. Vallásuk 28.836 (21,2 %) r. k., 72.190 (53,4 %) g. kat., 516 ev., 18.055 (13,35 %) ref. és 15.599 (11,53 %) izr. A 6 é. felüli férfiak 57,5 %-a, a nők 64,4%-a sem írni, sem olvasni nem tudott, a tanköteles gyermekeknek 11%-a nem járt isk-ba. ~ben a 251 isk-ból 1 g. kat. hittani intézet (Ungvár), 1 gimn. (u. o.), 3 ipari és keresk. isk. 1 tanítóképző int., 1 polg. isk., 248 el. népisk., 16 kisdedóvó és 1 árvaház. Az ogy-be 4 képviselőt küldött. – A ruszinoknak a hegyvidéken abból a földterületből, amely a 17. sz: 10–12 családé volt, az 1711 utáni cs-i földfosztások miatt a 19. sz: már 50–100 családnak kellett megélnie. A 19. sz. végi évtizedekben a galíciai zsidóság beözönlésével terjedő uzsora (a legkisebb kamat 30%, a 20. sz. küszöbére a kisbirtokosok földjének és állatállományának több mint a felét birtokolták) miatt tömegessé vált a ruszinok Amerikába vándorlása, a pánszláv agitátorok által is terjesztett, g. kat egyh-tól a pravoszláviára visszatérők (amely kevesebb anyagi terhet rótt rájuk) skizmatikus mozg-ma. – A →Katolikus Néppárt tervezete alapján a m. kormány 1897. II. 4: „hegyvidéki akció” néven a szolyvai járásban (Bereg vm.) segélyprogramot indított (1897–1919), amit 1899: ~re is kiterjesztett. „Aki megfordult Bereg, Ung, Ugocsa és Máramaros felvidékein és látta az ottani csenevész, elsatnyult, többnyire golyvás ruthén népet, az ő otthonának nevezett, nyomorult, bűzös viskójában, heteken át emészthetetlen zab és kukoriczacsutkából készült kenyerén táplálkozni, a mint az éhségtől elerőtlenedve, utolsó darab rongyát váltja föl pálinkáért, csak annak van fogalma arról, hogy mi az a földvidéki ínség." ~ rendeletre a kincstári erdők belter-eit – 14.000 kh szántót, rétet és legelőt – bérbeadták az évi adónál alig magasabb összegért 68 falu számára. ~ben 11 gazd-i ismétlő isk-át létesítettek. 1900: a szolyvai járásban indított mozgalmat a hegyvidék 4 vm-éjére kiterjesztve 30.000 korona értékű vetőmagot osztottak szét. A segélyakciót min-i biztosát Egán Edét (*1851) 1901. IX. 20: akkor lőtték le, amikor az akció ~i kiterjesztésének tárgyalására Ungvárra utazott (Ungdaróc lakói állította föliratos kőkereszt emlékművét az 1990-es évek elején, az Ungvár–Munkács közút szélesítésekor ismeretlenek nyomtalanul eltűntették). – 1900: 151.824 (Ungvárt 13.471) fő lakta; népsűrűsége: 47,5 fő/km˛. 1900–08: ~ben a kazár uzsorások megfékezésére 29 hitelszövetkezetet alapítottak, 6385 taggal, 8926 üzletrésszel, 446.300 korona értékkel, a szatócskeresk. silány áruinak kiszorítására Perecseny központtal 19 áruraktárt létesítettek. 1902: az árvizek, jégverések, korai fagyok okozta rossz termés miatt 1902–03: telén a hegyvidéki ínség megszüntetésére a kormányzat 600.000 korona segélyt osztott szét. 1903: közmunkában szabályozták az ungi Érmeder partot. 1904: ~ településneveit tözskönyvezték. 1908: 8 faluban 313 kisgazda téli foglalkoztatásra nádfonó telepet létesítettek, 37 közs-ében 64,3 tonna 10–30%-kal olcsóbb, minőségi vetőmagot osztottak ki a ruszin kisgazdáknak. A földhiányt az akció nem szüntethette meg, ~ben az összes mezőgazd. ter. 19,9%, a bérletükben 8,2%, ill. 32.326 kh. volt zsidók (kazárok) tulajdonában. – 1910: ~ 27.421 lakóházában 160.957 fő élt; népsűrűsége: 45,3 fő/km˛ Mo. 63 vm-je között lélekszáma szerint a 45. Anyanyelv szerint: 53.824 (33,44 %) m., 8383 (5,21%) ném., 36.364 (21,35 %) tót, 133 oláh, 61.711 (38,34 %) rutén, 82 horvát, 8 szerb, 1584 (0.98 %) egyéb [lengyel, cigány, cseh]; vallása: 34.549 (21,46 %) r. k., 89.149 (55,39 %) g. kat., 20.092 (12,48 %) ref., 582 ev., 21 unit., 90 g. kel., 17.587 (10,93 %) izr., 19 egyéb; ebből Ungvár rendezett tanácsú város 1346 házában 15.980 fő, anyanyelve: 13.590 (85,04 %) m, 1151 (7,2 %) ném., 1219 (7,63 %) tót, 23 oláh, 641 (%) rutén, 10 horvát, 7 szerb, 278 egyéb [legyel, cseh-morva, cigány]; 5481 (34,3 %) r. k.; 4473 (27,99 %) g. kat.; 1368 (8,56 %) ref.; 240 ev., 44 g. kel.; 8 unit.; 5305 (33,2 %) izr. – A m-ok főként D-en, az Ungi síkon, az ungvári, a nagykaposi járásban és Ungvárt, a tótok Ny-i, a ruszinok a K-i és É-i részét lakták. A m–tót nyelvhatár Ny-ról K-re a Zemplén vmi Nagymihályi járásából, az Abara–Hegyi–Deregnyő m. közs-ek vonala felől belépve, ~ben a Vaján–Mokcsa–Kerész–Ungmogyorós–Bajánháza–Ungpinkócz–Őrdarma m. falvak vonalán, az Ung folyása mentén húzódott. A ruszin–tót vonal a m-ok lakta Ungvár fölött, Nevicke és Felsődomonya között találkozott. A m–ruszin nyelvhatár a Radvánc–Baranya–Unghosszúmező–Korláthelmec (v. Putkahelmec, Bereg vm) m. közs-ek fölött folytatódott. – 1890–99: 19.877 fő vándorolt ki (Amerikába), 1900: 3208, 1901: 4296 fő, stb. 1899–1913: 45.657 kivándorlójával, 11.136 visszatérőjével, a 34.521 fős népveszteségével az 5. (több, mint a másik 4 rutének lakta vm-ből összesen). 1899-1913: ~ban 132,8%-kal haladta meg a vándorlás a természetes szaporulatot; 1880–1910: évek átlagában 1000 férfira 1103 nő jutott. Székhelyükről nevezett járásai az I. vh. előtt: 1. nagybereznai: 31 közs., körjegyzőségei: fenyvesvölgyi, hajasdi, havasközi, kisbereznai, nagybereznai, sóháti; 2. nagykaposi 46 közs. körjegyzőségei: csapi, dobóruszkai, mátyóczi, nagykaposi, pálóci, pályini, szürtei, vajáni; 3. perecsenyi 20 közs., körjegyzőségei: bercsényifalvai, kisturjaszögi, perecsenyi, poroskói, turjaremetei; 4. szerednyei 19 közs., körjegyzőségei: bacsói, horlyói, korláthelmeci, szerednyei, unggesztenyési; 5. szobránci 51 közs., körjegyzőségei: alsóhunkóci, alsókányai, felsőhalasi, felsőrőcsei, jószai, porosztói, szobránci, tibai, ubrezsi, vinnai, zalacskai; 6. ungvári 40 közs., körjegyzőségei: ároki, bezői, jenkei, karcsavai, nagygejőci, nevickei, őrdarmai, ungdaróci, ungvárvidéki. – 1914. IX. 14: az oroszok az Uzsoki hágón át betörtek ~be, a nagybereznai járást megszállták, lakosság egy részével együttműködve elrabolták mások állatait, szénáját és élelmiszerét; az ellentámadás X. 22-re kiverte őket Mo-ról. XI. 17: az Uzsoki-hágó környékét ismét elfoglalták, amit XII. 9-re sikerült visszafoglalni. 1915. I. 28: a 3. orosz támadás („Téli csata a Kárpátokban”) az Uzsoki-hágótól Ny-ra fekvő ~, ill. É-Zemplén vm-ét pusztította (ebben a hadműveletben III. 22: az oroszok bevették Przemysl erődjét). A honvédség IV. 2–13: a kárpáti csatában fölszabadította a megszállt ter-et. A hadműveletek elől, a Galiciából menekültekkel együtt sok zsidó telepedett a biztonságosabb városokba, akiket később nem sikerült visszatérésre bírni. – Az USA-ban 1918. X. 26: rendezték meg a philadelphiai kongresszust, ahol az „elnyomott közép-európai nemzetek" függetlenségi nyilatkozatot tettek. A ruszinokat Grigorij Zsatkovics amerikai jogász, a Ruthenian American National Council („Amerikai Rutén Nemzeti Tanács"), elnöke (Podkarpatská Rus későbbi kormányzója) 3 küldött képviselte. – Az →őszirózsás forradalom után 1918. XI. 9: Ungvárt megalakították a magyarbarát 35 tagú Mo-i Rutén Néptanácsot (Radát), követeléseik: 1. Ragaszkodnak Mo. ter-i sérthetetlenségéhez; 2. Mindazon jogokat követelik, melyeket a demokreatikus Mo. a nem m. ajkú népeknek megadni szándékozik; 3. G. kat. autonómia; 4. A ruszinok szellemi és anyagi színvonalának emelésére szociálpol. reformok. Tiltakoztak minden olyan törekvés ellen, mely a mo-i ruszinokat a m. hazától elszakítani kívánja, v. a haza egységét veszélyezteti. E néptanács eln. →Szabó Simon (1863–1929), titkára A. →Volosin (1874–1946). XI. 21: a máramarosi rada is elfogadta az ungvári programot. Az ungvári (Magyar) Nemzeti Tanács XII. 12: a bpi kormánynak megírta: elvárják, hogy a m-ság jogát épp úgy elismerjék, ahogy az ország más népeinek jogát." ~ „esetleges cseh megszállása" csak a túlnyomó részben tót vidékre terjedjen, a „ruthén és magyar többségű községek a demarkációs vonalon kívül essenek." ~ben Legeza Pál (1872–?) lett a főispán. – A cseh katonaság átlépte a XII. 23-i antant-jegyzékben megállapított demarkációs vonal K-i szakaszát, az Ung folyót, a cseh légionáriusok Ciaffi olasz ezredes vezetésével 1919. I. 12: bevonultak Ungvárra. Galiciából egy ukrán század vasúton behatolva birtokba vette Bátyú (Bereg vm.) és Csap vasúti csomópontot, I. 19: visszavonultak, mert az oláhok seregtestüket Kőrösmezőig űzték. A csehek I. 14–23: megszállták az Ung folyó vonalát; a megszállt ter-eken statáriumot és sajtócenzúrát vezettek be. Ezután lett Volosin a ruténlakta ter. Csehszl-hoz való csatolásának népszerűsítője. II. 21: Ungvárt hivatala átvételekor Moys „cseh zsupán" fölszólította a hivatalnokokat, hogy tegyék le a hűségesküt Csehszl-ára. – III. 21: a bpi komm. államcsíny után, ~ben IV. 23: megalakították a tanácsokat, III. 27-28: Ungvár–Antalóc körzetében, IV. 9: Perecsenynél vertek vissza csehszl. támadást, akik IV. 23: Ungvárnál betörve a rutén autonóm ter-re, IV. 28: Csap és Munkács között találkoztak a foglaló oláh hadsereggel. Csap környékén V. 2-ig álltak ellen a vörös csapatok, visszavonulásukkal véget ért a kommün ~i 40 napig tartó uralma. – 1919. V. 8: Ungváron a cseh katonasággal körülvett vm-házán az eperjesi, huszti és ungvári ruszin tanácsok 14 pontba foglalva kimondták „önkéntes" csatlakozásukat Csehszl-hoz, mely 1919. VI. 6–1922. I. 9: rendkívüli állapottal, katonai diktatúrával és 1922. IV 27-ig sajtócenzurával alapozta meg hatalmát. 1919 tavaszán a pénzreformot bankjegydézsmával kötötték össze, Kárpátalján a m. koronát 10:1 (!), a Felvidéken 55%-kal váltották. Ungvárt, Munkácson és másutt működő cseh pénzint-ek szokása volt, hogy a m. v. ruszin ügyféltől, adóstól magasabb kamatot szedtek. Az 1919. IV. 16-i gyarmatosító törv. a 150 ha-nál nagyobb mezőgazd. ter-eket (szántó, rét, kert, szőlő v. komló) ill. a 250 ha-nál nagyobb összter-eket lefoglalta, a 3000–8000 csehszl. korona forgalmi értékű földeket 500–800 koronáért a földek szlávoknak (légionáriusoknak) juttatásáért elkobozta. M. parasztok a m. birtokosoktól elvett földeknek még az 1 %-át sem kapták meg. – A párizsi békekonferencián 1919. VI. 7. – VIII. 12: döntöttek Kárpátalja (Ruténföld, Podkarpatská Rus) ideigl. Ny-i, tót–ruszin országrészhatáráról (a „demarkációs vonalról”) mely ~t  É-D-i irányban kb. a Csap – Ungvár vasút mentén, majd az Ung folyásától Ny-ra, az Uzsoki-hágóig kettévágta. Az e vonaltól Ny-ra fekvő, több mint 60 km hosszú területsáv 32 települését (Felsőnémetitől az Uzsoki-hágóig) Csehszl-hoz csatolták, de a falvakat Ungvárról kormányozták. ~ „demarkációs vonaltól” K-re eső fele Podkarpatská Rus része lett. Ungvárt és környékét meghagyták Kárpátaljának, miközben a ruszin–tót országrészhatár D-en átlépte a vasutat és az annak K-i oldalán fekvő három színmagyar falut (Kisrát, Nagyrát, Tiszaásvány) is Csehszl-hoz rendelték, és az Ungi-sík Ny-i részén fekvő többi közs-gel együtt Pozsonyból igazgatták. – Kárpátalját az 1920. II. 29: az ún. autonómia-törvény Csehszl. 22. nagymegyéjévé (velko upa) szervezte és a demarkációs vonalat Ny-i határként véglegesítette. A nagymegyét 3 (kis)megyére (upa) osztották Ungvár, Munkács és Nagyszőlős székhellyel. Az ungvári megyébe Ungvár város, a perecsenyi, a nagybereznai és a szerednyei járás tartozott; a vm-i önkormányzatokat megszüntették. A településneveket a Csehszl. Tud. Akad. közreműködésével, mint az egész csehszl-ban 1920. II–1924: tudományosan megváltoztatták, új, hivatalos nevük cseh nyelvű és helyesírású lett. Kivételként a demarkációs vonaltól K-re (az Ung folyó vonaláig) fekvő 32 közs. nevét tótosították, s az attól Ny-ra lévő Kisrát [1910: 599 fő, 507 m., 2 tót], Nagyrát [606 fő, 592 m., 5 tót], Tiszaásvány [404 fő, 402 m.], melyeket csehül nevezték el (Ungvárt kivéve ~ben addig csehek nem éltek). A hivatalokban a tót és a ruszin lett a hivatalos nyelv, bár a m-ok döntő töbsége ezeket nem beszélte; törvénybe iktatták a soha nem létezett „csehszlovák" nyelvet. 1922: Kárpátalján csak Ungvárnak és Munkácsnak hagyták meg városi rangját. A csehek a lakosság szellemi életét a statárium 1922: megszüntetése után is korlátozták, minden csoportosulásban összesküvést sejtettek. – Földreform ürügyén az ungvári járásban 4700 kh földet vettek el, ebből kiosztottak 2415-öt, a ter. hivatalosan 35%-nyi m-sága össz. 546 kh-hoz juthatott. Az 1920-as évektől – a m. tömb megbontására – 11 kolonista (gyarmati) telepet (→szaladjfalut) létesítettek a Tiszaháton. A cseh telepesenek a földet ingyen, v. igen olcsón, tenyészállatokkal és pénzsegéllyel adták. 1927-ig lett kolónia (gyarmatbirtok) a „Csap melletti Sztrázs" (Strázskolonónia [Újsalamon], mely 2000-re egybeépült Tiszasalamonnal) 23 telepes családnak 787 kh-at adtak. Csap közelében, a Szalánci-tanyára 1927-től telepítettek ruszinokat (1941: 67 fő lakta), amely Cservona néven közs-gé fejlődött. 1921: Kárpátalján a 674 tanító és tanár közül csak 379 (56 %) tett csehszl. hűségesküt, ezért „a hiány enyhítésére" Galíciából és Oroszo-ból menekült ukrán, ill. orosz tanárokat alkalmaztak. 530 el., ill. népisk-t szerveztek újjá, közülük 357 rutén, 118 m., 9 ném. és 17 vegyes tannyelvű volt. Ungvárt Kárpátalja „fővárosává" fejlesztették az Ung partján kiépített kormányzati-tisztviselői negyeddel, a Galagóval; repülőteret is kialakítottak. A már fölbomló Cseh-Szl. 1938. X. 11: felsőbb bíróságot és főállamügyészséget létesített Ungváron (1919–38: a kárpátaljaiaknak peres ügyeik föllebbezését csak Kassán intézhették) – 1920. VI. 4: a →trianoni béke ~ ter-ének 99,5%-át (3217 km˛) Csehszl-nak juttatta, mindössze a D-i sarka: Györöcske (1910: 29 házban 258 fő) és Záhony (166 házban 1.231 fő) közs., 16 km˛-e maradt Csonka-Mo-nak (mely hazánk lakosságának 7,2 %-át adta). Lakóiból 284 r. k., 133 g. kat., 903 ref., 6 ev., 49 izr., 22 ismeretlen vallású 100 %-ban m. anyanyelvű. Az 1919–23: létezett önálló Csonka-Ung vm., ennek és egyetlen (nagykaposi) járása és körjegyzősége székhelye: Záhony. Az 1923: 35. tc. ezen ter-et 1924. I. 1: →Szabolcs és Ung közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék néven szervezte. – 1938. IX. 29: a szudétanémet válságot megoldó →müncheni döntés tárgyalásra kötelezte a csehszl. kormányt, mely X. 9–13: a komáromi tárgyalásokon a m. néprajzi határok helyett csak önkormányzatot ígért a m-oknak. X. 20: a Ném. Birod. közvetítési ajánlatát – mely a nagyobb városokat, így Ungvárt is Csehszl-nak hagyta volna – kormányunk visszautasította. XI. 2: az I. →bécsi döntéssel a visszacsatolt ~i rész Ungvárral [22.624 lakosából 18.037 (79,8%) m.; 2478 (11 %) ruszin], a nagykaposi és az ungvári járással 692 km˛ 73.980 fővel, ebből 63.652 (86,0%) m., 6709 (9,1%) rutén, 1.758 (2,4%) tót anyanyelvű, az összlakosságból 68.714 fő (92,9%) beszélt m-ul. E ter. m. ogy-be behívott képviselői: →Fenczik István (1892–1945), Földesi Gyula (1875–1946), →Ortutay Jenő (1889–1950) (mindhárom Ungvárról), →Egry Ferenc (1864–1945), (Kisgejőcről), Korláth Endre, dr. (1881–1946?) (Jenke-Ungvárról). A helyismeret nélküli nagyhatalmi határkijelölők miatt Ungvárt csak D-ről lehetett megközelíteni, a város 3400 házából 800-at a cseheknek hagyott, 3750 kh földjéből kb. 1000 holdat, azon a repülőtérrel, a városi vízmű kútjaival (a szivattyútelepével nem), a szőlőhegyek (a borházak nem), a zsidó és katonatemetővel (oda temetni, virágot vinni csak útlevéllel lehetett). Az új határon rendszeresek voltak a lakosság elleni cseh fegyveres provokációk, pl. 1939. I. 7–8: Unghosszúmezőről 3 hullámban Nagygejőcre lövöldöztek, ami egy házat fölgyújtott, behatoltak m. ter-re, de visszaverték őket. I. 10: Ungdarócra, Börvényesre, Gerényre, Hegyfarkra is lövöldöztek, Baranya közs-ben az átdobált gránátoktól 2 m. rendőrt megsebesítettek, stb. – Az 1938: 34. tc. (9330/1938. M. E. sz. rendelet) 1938. XII. 22: újjászervezte ~t, az 1938: 35. tc. Szabolcs vármegyét és megszüntette az egyelőre egyesített vm-ket. Zemplén vm-ből Abara, Deregnyő, Hegyi, Kisráska és Nagyráska, 1939. III: Mészpest, Bereg vm-ből Kisdobrony és Nagydobrony, Szabolcs vm-ből Eszeny, Szalóka, Tiszaágtelek közs-et ~be osztották. A m–cseh-szl. határmegállapító biz. (a lakosság kívánságát ezúttal figyelembe véve) 1939. III. 4: Bajánházát Mo-nak juttatta, amit az IV. 4: kötött szl–m. határrendezési megállapodás szentesített. – 1938. XI: Kecskemét város közgyűlése kezdeményezésére (elsőként Beregszászt választva) egy visszacsatolt települést egy város testvérvárosává fogadott, a M. Városok Orsz. Szöv-e ezt mozgalommá tette. 1939 nyarán cserkész-, ill. leventecsapatok táboroztak a testvérközségekben, a mozgalom 3. hónapjában már kb. 500 rutén gyermeket nyaraltattak a m. városok. – A csehszl. kormány 20 évi ígérgetése után, Kárpátalján 1938. X. 9: Bródy András (1895–1946) min.elnökségével megalakíthatták az autonóm kormányt. Bródyt X. 25: Prágában letartóztatták, mert a közös min.tanácson népszavazást követelt Kárpátalja áll-i hovatartozásáról. Utóda X. 25: A. →Volosin (akkorra már az →ukranofil irányzat vezére), megalakította az Ukrán Nemz-i Tanácsot. Kárpátalja–Podkarpatská Rus nevét „Karpatszka Ukrajiná"-ra változtatta, hivatalos nyelvévé az ukránt rendelte. Betiltotta a m. és orosz nyelvű lapokat, föloszlatta a m. és a rutén pártokat, egyes-eket. XI. 20–: a Rahó és Tiszaborkút közötti Dumen-havason (1300 m. tszf) internálótáborokat állítottak föl. A →Szics-gárda a m. és a ruszin vez-ket (papokat, tanítókat) elhurcolta. III. 14: Cseho. ném. megszállása (Cseh-morva protektorátus), s a szl. "függetlenség" bejelentése után a honvédség 1939. III. 15: hajnalban, esős-havas zord időben – az Ung völgyében az Uzsoki-hágó, a Latorca folyó mentén a Vereckei-hágó, Beregszászból Huszt felé – kezdte Kárpátalja visszavételét. III. 16: reggel 8 órára elfoglalva az Ungvár környéki falvakat, Nevicke várából 200 fős cseh alakulatot tűzharc után vert ki. É-ra, Ókemencénél is szétszórták, III. 16: Ókemence–Perecseny között is megfutamították a cseh katonaságot, Perecsenyt éjfélre elfoglalták. III. 17: Mércse közs-nél erős ellenállásukat tüzérséggel és repülőgépek bombázásaval Nagyberezna, Kisberezna és Ugar körletében megtörték, éjfél előtt elérték az Uzsoki-hágót, a lengy. határt, visszacsatolva Kárpátalja egészét. – Mivel Szl.–Kárpátalja határát a →Saint-Germain-i szerződésben, de 1919–38: sem jelölték ki – s az Ung völgyétől Ny-ra fekvő Zuella–Cirókafalu–Takcsány–Remetevasgyár–Szobránc–Sárosremete sávot 1938. IX. 29: a müncheni egyezmény után csatolták Szl-ához – az Ung völgyi vasút biztosítására a m. csapatok III. 23–24: a Kispereszlő, Kiskolon falvak, a Halas-patak, ill. Palóc közs. vonalán, kb. 20 km-es előnyomulással biztosították Ungvár és az Ung völgyi vasút védelmét. Szl. katonák megtámadták a m. csapatokat és vonatokat; Szobránc környékén a tótok mustárgázt is bevetettek (a honvédségnél rendszeresített gázálarc miatt eredménytelenül); az Ungvár és Szobránc elleni légitámadásokban és az iglói repülőtér elleni csapásban légierőnk (veszteség nélkül) 34 tót repülőgépet megsemmisített, a légvédelem egyet lelőtt, egyet leszállásra kényszerített. A ném. beavatkozás utáni fegyvernyugvás az Ungvári Közigazgatási Kirendeltséget (a szobránci járással 452 km˛, 21.281 lakossal) kb. 60 km hosszú, kb. 20 km széles 1056 km˛ ter-re gyarapította. Ezzel (2 részletben) visszakerült a tört-i ~ 72%-a (kb. 2314 km˛) amelyet az 1939: 6. tc. (VI. 23.), a közigazg-i beosztásról a 6200/1939. ME. sz. rendelet (VII. 6.) intézkedett. Az eredeti ~ D-i, visszacsatolt részén szervezték újjá ~t (népsűrűsége 66,2 fő/km˛), melyben a nagykaposi járás 27 közs-ében 1941: 16.942 fő, az ungvári járás 28 közs-ében 28.511 fő, a vm. és az Ungi Közigazgatási Kirendeltség székhelyén Ungvár rendezett tanácsú város 4.356 házban 35.250 fő élt. A nagykaposi járásbeli Abara, Deregnyő, Hegyi, Kisráska, Mészpest, és Nagyráska 1918: Zemplén vm-hez, az ungvári járásbeli Eszeny, Szalóka és Tiszaágtelek Szabolcs vm-hez, a Kisdobrony és Nagydobrony Bereg vm-hez tartozott. Györöcske és Záhony az újjászervezett Szabolcs vm-ben maradt. 1940. V. 15: Gerény ás Radvánc közs-et Ungvárhoz csatolták. – A volt ~ É-i, nagyobbik részén szervezett Ungi Közigazgatási Kirendeltség területén fekvő 155 kisközs-et 34 körjegyzőséghez (a nagybereznai járás 13, a perecsenyi járás 5, a szobránci járás 8, és az ungvidéki járás 8) sorolták. Az 1918. beosztás szerinti Patkanyóc közs-et Bereg vm-be osztották, az kirendeltés többi községe 1918: is ~ része volt. – 1939. VIII. 12: Ungvárt az újjáalakult m–orosz nemzeti színház szövetkezet társulata (kezdetben M–orosz Nemz. Szính., majd Kárpátaljai Nemz. Szính., végül Ruszin Nemz. Szính. néven) IX. 30: tartotta első előadását. IX. 18: Ungvárt a lengyel menekültek ellátásáról és továbbszállításáról értekezletet tartottak (IX–X: kb. 110.000 fő menekült Mo-ra). X: zászlót szentelt az ungvári G. Kat. Papnev. Int. 726. sz. Szt Miklós Cserkészcsapata. A szociális gondok megoldására újra indították a (2.) "hegyvidéki akciót", az Alföldön arató rutének össz. 240 vagon gabonáját a MÁV díjmentesen szállította a falujukhoz legközelebb eső Futura szövetk. állomására. A jobb életet ígérő szovjet és helyi komm. suttogó propaganda hatására (s a katonai behívók elől) 1938. XI.–1941. VI: kb. 20–30.000 főként ruszin (több száz diák), ukrán, zsidó és néhány m. szökött a 150 km-es közös határon át a SzU-ba. Az NKVD valamennyit határsértés, ill. kémkedés címén GULAG-okba hurcolta, a hazaszököttek az iskolákban ismertethették elrettentő élményeiket. Az 1944. II-i összeírás szerint, a II. →bécsi döntés után a Ro-ból menekült és kitelepített 204.519 főből ~ben 28 fő telepedett le. A szovjet hadsereg közeledtével 1944. IV. 1: az 1440/1944. ME. sz. rendelet az egész Kárpátalját hadműveleti ter-té nyilvánította, kormánybiztosává Tomcsányi Vilmos Pált (1880–1959) tette, a kiürítéskor Kárpátaljáról kb. 25.000 fő Csonka-Mo-ra menekült. – IX. 27: a →Tatár-hágónál betört szovjet hadsereg X. 28: Ungvárt, XI. 29: Csapot elfoglalta, ez a m-oknak az utóbbi évszázadok legpusztítóbbb korszakát hozta. XI. 13–: a 4. ukrán front törzse parancsára Kárpátalján a m. és ném. 18–50 éves férfiaknak 3 napon belül jelentkezniük kellett a szovjet katonai parancsnokságon. A 3 napos „málenykij robot"-ra (‘kicsi munkára’), a m. férfiak gyalogos menetoszlopait XI. 18: indították a szolyvai gyűjtőtáborba; onnan több mint 40.000 m-t és néhány ezer svábot vittek tovább munkatáborokba, az elhurcoltaknak több mint 2/3-a (kb. 25.000 fő) odaveszett. Az otthonmaradottak között bűnös lett mindenki, aki „a magyarok alatt" bármilyen áll-i, hivatali, egyh-i, párt, egyes-i tisztséget stb. töltött be, ill. vállalt. – XI. 19: megalakították Kárpát-Ukrajna Komm. Pártját, amely elhatározta „Kárpát-Ukrajna újraegyesítését [!] („vozjednanja") Szovjet-Ukrajnával" amit XI. 26: Munkácson, az NKDV osztagának jelenlétében összeült 663 küldött kimondott. – 1945. I. 20: a →moszkvai fegyverszüneti egyezmény, majd az 1947. II. 10: az újabb országcsonkítást tövényesítő →párizsi béke K-Mo-on az 1938. I. 1. előtti közig. határt állította vissza. Moszkvában, a SzU és Csehszl. 1945. VI. 9: aláírt szerződése Kárpát-Ukrajnát (Zakarpatszkaja Ukraina, Kárpátontúli Ukrajna) a SzU-hoz csatolta. Ny-i határán a Csap-Ungvár közötti vasútvonaltól É-ra, végig az Ung folyásán Uzsokig, és az 1939. IV– 1944. XI: létező m–szl. határ közötti 1056 km˛ volt m. ter-et, a szovjet stratégiai érdekek szerint megfelezték. A vasútvonaltól Ny-ra levő 15, az Ung és a Latorca közötti m-lakta (Bátfa, Botfalva, Gálocs, Ketergény, Kincseshomok, Kisszelmenc, Kistéglás, Konczháza, Minaj, Palágykomoróc, Palló, Sislóc, Szűrte, Tiszasalamon, Ungtarnóc), a ruszin és tótlakta Őrdarma falut a SzU bekebelezte, a 20. sz. közepére egybeépült m-lakta Nagyszelmencet és Kisszelmencet az új csehszl–szovjet határ a falu főutcáját keresztezve kettévágta, 2006: is [a szl–ukrán határt] 2 m-nél magasabb, szögesdrótos kerítés választotta el egymástól. A hajdani ~ 86,5%-a (kb. 2795 km˛) a SZU, 13%-a (418 km˛) Csehszl. része lett. SZU Ukrán Szovjet Szoc. Közt. "Kárpátontúli területe" közp-ja Ungvár maradt. 1945: fölszámolták a kétnyelvű közigazg-i, okt-i és művelődési intézményrendszert, isk-kat, egyes-eket, a Kárpátaljai Tud. Társaságot, stb. Mint „fasiszta irodalmat" a m. kveket tízezrével gyűjtötték össze és máglyán elégették. Megalapították az Ukrán Közt-i Tankvkiadó Váll. m. oszt-át az ált. isk. tankvek ellátására (m. középisk. Sztalin életében nem volt), kiadták a Zakarpadszka Pravda tükörford-át a Kárpáti Igaz Szó c. lapot (ami csak 1967. III. 8–: lehetett önálló napilap). – A kijevi Legfelsőbb Tanács 1945. VII. 25: rendelete több száz m. és ruszin falu nevét ukránosította. Az 1946. XI. 7: kiadott „nakáz"-zal, ukránnak minősítve, megszüntették a ruszin (névváltozataiban: kisorosz, magyarorosz, rusznyák, rutén) nemzetiséget, a g. kat-okat is ukránként kezelték. 1949. II: befejezték a g. kat. egyh. pravoszláv egyh-ba kényszerítését. A ppség 350 papjából 129-et a "szovjet nép ellenségének" nyilvánítva 25 é. kényszermunkára ítéltek, közülük 30-an a GULAG-okon pusztultak el. 1953/54: tanévben nyitották meg az első 4 m. középisk-t Kárpátalján (1947. IX–: 35 el. és 59 [7 oszt-os] ált. isk., 1988 után már m. óvoda is létezhetett) megkezdték (az oroszból ford.) m. kvkiadást. Az írásbeliség a színm. közs-ekben, sőt a m. tannyelvű isk-kban is ukrán nyelvű volt, az órarendet sem lehetett m. nyelven kifüggeszteni; a tanulók nem köszönhettek m-ul, m. tanítóikat orosz módra a kereszt, ill. az édesapjuk nevén [pl. Pável Pavlovics] kellett szólítaniuk. 1956. X. elejére szovjet páncélos csapatokat gyűjtöttek a m. határvidékre; XI. 1–3: vsz. Ungvárt alakították meg a „magyar forradalmi munkás-paraszt kormány"-t, onnan sugározták XI. 4: Kádár (Csermanek) János (1912–1989) "szolnoki beszédét", 1956 végétől m. egyetemisták százait tartották fogva az ungvári börtönben. – 1963: szervezték az ungvári egy. tagozataként a m. tanszéket, amit 1965: önállósítottak. – 1991. XII. 1: az ukrajnai népszavazás a függetlenségre, Kárpátalja népe (78%-ban) Kárpátalja önkormányzatára, a beregszászi járásban a szavazati jogúak 85,4%-a vett részt, ebből 81,4% egy m. autonóm körzet létrehozásáról is szavazott (2009-ig eredménye nincs, bár 1993. V. aláírták az ukrám–m. alapszerződést ...). Az oroszosítást az „újraukranizálás" követte; kb. 50 m-lakta településnek visszaadták m. nevét (a latin mellett, cirill betűkkel írva), ezzel s a népszavazás (2009: is) teljesítetlen eredményével megkezdődött 3. m. kisebbségi korszak. – ~ lapjai (mind ungvári): Kassa–Ungvári Hirdetményi lap (1845–49); Kárpáti Hírnök (1861); Felvidék (1863–64); Denevér (1867–69, 1879–80); Deutsche Fledermaus (1867–69); Svit (1867); Szvet (1867–41); Ucsitel' (1867); Ung (1867–1919); Ungvári Hírlap (1867); Ungvári Közlöny (1867–69, 1881–1938); Novüj Szvet (1871); Karpat (1873–86); Magyar Kárpát (1875–76); Ungvár (1880–83); Ungmegyei Tanügy (1881–86); Füles Bagoly (1883–87); Lisztok (1885–1903); Gör. Szert. Kath. Hitszónok (1887–97); Kelet (1888–1901); Felvidéki Sion (1889–91); Dodatok (1895–1903); Kárpáti Lapok (1895–1901); Nauka (1897–1920); Görög Katolikus Szemle (1900–18); Magyar Erdész (1901–13); Rózsaünnep (1901); Ungvári Színpad (1901); Ung Vármegye Hivatalos Lapja (1903–19, 1939–44); Ungvári Színházi Újság (1903); Határszéli Újság (1908–19); Magyar Tanítójelölt (1908–13); Kacsa (1909–10); Ung Megyei Századok (1910–11); Színház (1911); Mozi (1912); Görög Katolikus Népiskola (1913–14); Soldaten Zeitung der K. u. K. 2. Armee (1914–15); A Csász. és Kir. 2. Hadsereg Katonai Lapja (1915); Színház (1916);Szvetlo (1913); Hatvanhatos Tábori Újság (1917–18); Kárpáti Napló (1919–20); Munkás Újság (1919–37); Nové Zprávy – Új Hírek (1919); Rusz'ka Kraina (1919); Russzkaja Zemlja (1919–20); Ungvári Munkás (1919); Duspastür (1938–44); Kárpátalja (1938–44); Kárpáti Híradó (1938–44); Kárpáti Magyar Hírlap (1938–44); Karpatorusszkij Golosz (1938–42); Ruszkaja Pravda (1938–40); Gandja (1939–44); Kárpátaljai Közlöny – Podkarpatszkij Vesztnik (1939–44); Kárpáti Vasárnap – Karpatszka Nedelja (1939–41); Nova Nedelja (1939); Dobrüj Pasztür (1940–44); Határszéli Hírlap (1940–41); Narodna Skola (1940–44); Russzkoe Szlovo (1940–43); Hajrá (1941–44); Literaturna Nedelja (1941–44); Nedelja (1941–44); Rusz'ka Molodezs (1941–44); Szelo (1941); Zorja – Hajnal (1941–43) 88

Szeremlei 1867. II:319. – Horváth József: Ung megye monográfiája. 1–2. füzet. Ungvár, 1872. – Erdészeti Lpk 1875. (Ruttner Antal: Tutajozás az Ungh vizének alsó részén s a Laborcz, Latorcza és Bodrogh vizeken) – Csánki 1890. I: 384. – Pauler I:327. – Kéry 1899: 769. – Bartha Miklós: Kazárföldön. Kolozsvár, 1901. – Bihar Jenő: Egán Edét meggyilkolták. Bp., 1901. – Az É-kárpátmenti hegyvidéki nép gazd. helyzetének javítására irányuló áll. segítő akció 6 é. működésének ismertetése. (1897-1903). Összeáll.: Kazy József. Bp., 1904. – Farkasfalvi Mauks Ernő: ~ múltjából. Szeged, 1905. (~fő- és alispánjaival) – Egán Lajos, id.: A zsidókérdés Mo-on. Esztergom, 1910. – 1910. é. népszámlálás. 1912:262. – Fenczik Jenő: Az Ungmegyei folyó négyszög. Ungvár, 1918. – Révai. XVIII: 624. – Darás Gábor: A Ruténföld elszakításának előzményei (1890–1918). Bp., 1936. – Ungvár és Ung vm. Szerk. Csíkvári Antal. Uo., 1940. – A Felvidék és Kárpátalja hadtörténete 1914-1918. Szerk.: De Sgardelli Caesar. Uo., 1941. (Szakáll Kálmán, Losonczi: Uzsok hősei 1914.) – Az Ungvölgyi vízerőtelepek ismertetése. Ungvár, 1942. – Mo. helységnévtára 1944. Bp., 1944:51. – M. Stat. Szle 1944: 399. (A Romániából menekültek és áttelepítettek száma az 1941. febr-ban ... törvényhatóságonként) – Céhkataszter 1975. II:269. – Marina Gyula: Ruténsors. Kárpátalja végzete. Toronto, 1977. – Puskás, 1982:98. – Árpa István: A tiszaháti nemzetiségek életéből. Ungvár-Bp., 1993. – Egyetlen bűnük a m-ságuk volt. Emlékkv a sztálinizmus kárpátaljai áldozatairól 1944-46. Uo., 1993. – Botlik József: Hármas kereszt alatt. G. kat-ok Kárpátalján az ungvári uniótól napjainkig. (1646-1997). Bp., 1997. – Dupka György – Korszun, Alekszej: A „malenykij robot" dokumentumokban. Ungvár-Bp., 1997. – Dupka György: Kárpátaljai m. Gulag-lexikon. Ungvár-Bp., 1999. – Botlik József: Egestas Subcarpathica. Bp., 2000. – Angyal. 2002. – Fedinec Csilla: A kárpátaljai m-ság tört-i kronológiája 1918–1944. Galánta–Dunaszerdahely, 2002. – Botlik József: Közigazgatás és nemzetiségi politika Kárpátalján. 1. M-ok, ruszinok, csehek és ukránok 1918–1945., 2. A Mo.hoz történt visszatérés után. 1939–1945. Nyíregyháza, 2005.