Magyar Katolikus Lexikon > T > trombita


trombita (lat. tuba): kezdetben egyenes, a 15–16. századtól meghajlított fúvós hangszer. – A Szentírásban a ~ hangja a próf. szó (Iz 58,1) és a hivalkodás (Mt 6,2), elhallgatása a város pusztulásának (Jel 18,22) képe. Kultikus használatban az öröm és az ujjongás (Zsolt 46,6; 150,3) kifejezője; megszólalása isteni beavatkozás (Józs 6,5), a →böjt kezdetének jele (Jo 2,15). Az Úr 2. eljövetelét angyalok ~szava fogja jelezni (Mt 24,31; 1Tesz 4,15; 1Kor 15,52; Jel 8,6). – A →szentírásfordításokban nem mindig különböztethető meg a →kürttől. →Dies irae **