tolerancia (a lat. tolero, ‘elvisel, eltűr’ szóból): a →türelem egyik fajtája, a →pluralizmus társerénye. – A ker. ember a maga hitbeli meggyőződésével pluralista társad-ban él, mely attól sokféle, hogy a sikeres életről vallott egymástól eltérő, egymással vetélkedő elképzelések hatnak benne és nehezítik a közös célok megvalósítását. A ~ az emberiesség erénye, ezért kívánatos. Nem közömbösség, hanem a másik ember eltérő lelkiismeretének aktív tiszt-ben tartása, s amíg rossz szándéka be nem bizonyosodik, a jót feltételezi róla. Így biztosít szabad teret a másiknak, ami elengedhetetlenül fontos a személy önmegvalósításához. – A jog, hogy mindenki a lelkiismerete szerint cselekedjék, a személy →emberi méltóságából következik (GS 16, DH 2–4). A →vallásszabadság az élet minden részterületén modell a ~hoz. – 1. Isten ~ja. A ker. ~t nem a →felvilágosodás pátosza diktálja, nem is a kerség abszolút igazságigényét vonja kétségbe – hiszen Isten emésztő tűz és féltékeny Isten (MTörv 4,2) –, hanem Isten ~jából származik, aki eltűri a bűnöst, és jóságos gondviseléssel kegyelmet és időt biztosít neki (Mt 13,24–30). A hegyi beszéd figyelmeztetése – hogy tökéletesek legyünk, mint a mennyei Atya, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra is, és esőt ad az igazaknak és bűnösöknek is (Mt 5,45–48) – a ~t az ellenségszeretet szolgálatába állítja. A határokat találékonysággal kell megszüntetni, a bűnösség beszűküléseit és kényszereit gyógyítóan kell feloldani. A cél az önkéntes kiengesztelődés. Így lesz a ker. cselekvés az isteni megváltás művének utánzása, ami a legmegrázóbban a kereszthalálban mutatkozik meg. A ker. ~ ezért a szenvedéssel rokon. – 2. A ~ mint alapvető ker. magatartás. Aki toleráns, azon fáradozik, hogy eloszlassa előítéleteit. Elgondolkodik a felebaráton és a helyzetébe élve magát, igyekszik megérteni őt. Mindezt alázatosan és önfegyelemmel teszi. Minden találkozás a barátság felkínálása lesz, s a maga részéről az őszinteség légkörét teremti meg. A toleráns ember útitársnak tekinti magát. Tapintattal közelíti meg a felebarát határait, és bízik benne, mert ismeri a növekedés törvényét. Szabadságot biztosítani valakinek azt jelenti, hogy időt adunk neki. Ehhez szeretetteljes türelemre van szükség, ami nem lemondó megalkuvás az elkerülhetetlennel, hanem építő ajánlat. Az Egyh-nak, mint élettérnek szüksége van erre a ~ra. A kult. és etikai pluralizmus (GS 43), de a kudarcot vallott életek is állandóan keresik a befogadás készségét. – 3. A ~ határai. A ~t nem szabad azonosítani az álláspont-nélküliséggel, nem is pragmatikus taktikázás. A ~ megőrzi a bátorságot a szeretetteljes ellentmondáshoz, a testvéri intelemhez, akkor is, ha nyilvánvaló türelmetlenséggel v. törv-szegéssel találkozik. De ez az ellenállás sohasem az utolsó szó, hanem megmarad a kéznyújtás a békülékenységre. Az embernek meg kell tanulnia a konfliktusok vállalását anélkül, hogy megsebezné a másikat. Az ellenállás akkor is kötelező, amikor az egyéni lelkiismeret szabadságát kell megőrizni. Senki sem eszköz a felebarát kezében. A ~ nem lehet az önbecsülés kárára, mert mindig kétoldalú. Ennek a lelkületnek drámai próbaköve az olyan szituáció, amiben ellentétes felfogásoknak kell egy cél szolgálatában együttműködniük. **

Schütz 1993:394.