Magyar Katolikus Lexikon > T > terrorizmus


terrorizmus: egyes, elsősorban politikai csoportok által alkalmazott radikális erőszak, az emberiség elleni bűncselekmény, mely céljai elérése érdekében minden törvény alól mentesítettek tartja magát. Alapja az emberi élet megvetése. Eszközei a megfélemlítés és a zsarolás, melyet gyilkosságokkal, bombamerénylettel, emberrablással, repülőgép-eltérítéssel stb. kíván elérni. - A ~ a 20. sz. közepén jelent meg, s a K és Ny közötti hidegháború után gazd., technikai és pol. együttműködés bonyolult hálózatává alakult, mely átnyúlik a nemz. határokon és be akarja fonni az egész világot. Szervezetei gyakran hatalmas pénzbeli támogatást kapnak, széles skálájú stratégiát dolgoznak ki. A ~ gyűlöletből fakad, elszigetelődést, bizalmatlanságot és elzárkózást szül. Az erőszak erőszakot kiváltó örvénye magával ragadja az új nemzedékeket, az előző nemzedékeket egymással szembeállító gyűlölet örököseit is. - A ~ elleni harcban a nemzetk. együttműködésnek mindig magában kell foglalnia a társad. igazságtalanságok, a tartós és szélsőséges szegénység elleni harcot is, mert ezek lehetnek a ~ termőtalaja. Ugyanakkor a világban létező igazságtalanságok sohasem igazolhatják a terroristák merényleteit: rosszat rosszal nem lehet orvosolni. A terroristák célja a rend teljes összeomlása, a globális gazd. és pol. káosz, aminek áldozatai elsősorban épp a legszegényebb és legnyomorúságosabb körülmények között élő rétegek, akik nincsenek fölkészülve a nemzetk. szolidaritás összeomlásának túlélésére. A ~ jelszava tehát, hogy a szegények nevében cselekszik, hazugság. - A terrorista úgy véli, hogy az igazság, amiben hisz, ill. az általa elszenvedett dolgok annyira jelentősek, hogy feljogosítják őt olyan reakciókra, melyek ártatlan emberi életeket oltanak ki. Alapja gyakran a fanatikus →fundamentalizmus, mely abból a meggyőződésből születik, hogy a maga igazságlátását mindenkire ráerőszakolhatja. Az igazság azonban, még ha birtokolja is az ember (ami mindig csak korlátok között és tökéletesítésre szorulóan lehetséges), soha nem kényszeríthető rá másra. A másik ember lelkiismeretének tiszteletbentartása, akiben Isten képmása tükröződik (vö. Ter 1,26-27), csak az igazság megmutatását engedi meg. Az már a másik ember joga, hogy azt felelősséggel elfogadja. Azzal az igénnyel föllépni, hogy amit igaznak tartok, azt másokra is rákényszerítem, a személy méltóságának megsértése és bálványimádás Isten ellen, akinek képmása a másik ember. Ezért a fundamentalista fanatizmuson alapuló ~ az istenhittel alapjában ellenkező magatartás. Ker. ember számára az egyetlen fegyver ellene a hit világában található. **

II. János Pál p.: Üzenet a Béke Világnapjára, 2002. január 1.: „Nincs béke igazságosság nélkül, és nincs igazságosság megbocsátás nélkül”