Magyar Katolikus Lexikon > T > tanúságtétel


tanúságtétel, tanúság (gör. martürion, lat. testimonium): eredetileg jogi fogalom, mely mindenekelőtt a perjogban és →szerződés-, ill →szövetségkötéskor játszott szerepet. Ez a Szentírásban is megfigyelhető; ugyanakkor a bibliai szóhasználatban vallási tartalmat is hordozhat. - 1. Az ÓSz-ben. a) Az ember ~e fontos szerepet játszik a jogi ügyekben, ezért a törv. különféle rendelkezéseket tartalmaz. Így tanúk nélkül nem lehet senkit elítélni (Szám 5,13). A Tízparancsolat tiltja az apodiktikus hamis ~t (Kiv 20,16; MTörv 5,20). A 19,15-20 arra ad gyakorlati útmutatást, hogyan lehet a hamis ~nek elejét venni: csak egynél több tanú tanúvallomása érvényes (vö. Szám 35,30); ha kétség fér a tanú igazmondásához, felelősségre kell vonni, és azt kell vele tenni, amit ő akart tenni alaptalanul vádolt testvérével. A Kiv 23,1: tiltja a bűnös melletti tanúskodást. Lev 5,1: a bíró az eljárás elején „föltételes” átkot mond a tanúkra. Némelyik zsoltár szerzője panaszkodik a hamis tanúk miatt (Zsolt 27,12; 35,11); a Péld is ismételten elítéli őket (14,5; 19,5.9; 21,28; 24,28; 25,18). - b) Tárgyak is szerepelhettek a ~ben, különösen szerződéskötéskor. Amikor Jákob és Lábán a határt illetően megegyeznek, követ hordanak össze rakásba, annak jeléül, hogy ezt a határt rossz szándékkal nem akarják átlépni (Ter 31,45). A Jordántól K-re letelepedett törzsek oltárt emeltek tanúul köztük és Izr. között, utódaik és Izr. utódai között, hogy Jahvét fogják tisztelni, és kultuszát tisztán megőrzik (Józs 22,26). A ragadozó által szétmarcangolt állat darabjai annak vétlenségét tanúsítják, akire az állatot rábízták (Kiv 22,12). Iz 19,19 megjövendöli, hogy Egyiptom földjén oltár és emlékoszlop épül, s ez „jel lesz és bizonyság a Seregek Ura számára”. Az ilyen emlékek hűtlenség esetén vádat emelnek (MTörv 31,19; Józs 24,25-27). - c) Isten is szerepel az ÓSz-ben tanúként. Így szerződéskötéskor (Ter 31,44), Sámuel mellett, Izr-lel szemben (1Sám 12,5), Dávid és Jonatán között (20,23.42). A világ végén az ítéletkor Jahve tanúként fog fellépni a bűnösök ellen (Jer 29,23; Mal 3,5); de tanúja annak is, ami az emberben lejátszódik (Bölcs 1,6), s a hűségnek szintén (Mal 2,14). Mélyebb értelemben véve a törv-ben is Jahve ~ét látják (Zsolt 19,8; 119), mert tanúsítja Isten akaratát. Jahve maga írta föl a szavakat 2 kőtáblára (Kiv 32,16), ezért a kőtábla maga a bizonyság (25,16.21). A →láda, melyben elhelyezték, 10x a bizonyság v. tanúság ládájaként szerepel az ÓSz-ben, a szt sátor pedig 5 helyen a bizonyság v. tanúság sátoraként. - d) A ~ fogalma akkor kapja meg mélyebb vallásos értelmét, amikor az embert Isten tanújának tekintik, így pl. a próf-kat v. Dávidot (Iz 55,3). A 43,10-13; 44,7-11 egyértelműen tanúsítja, hogy Izr-t mint a helyes istenismeretre és a benne való hitre kiválasztott népet Jahve tanúul hívta más népek hamis isteneinek tanúival szemben. Csak Izr. tehet Jahvéról tanúságot, mert csak Izr. kapott kinyilatkoztatást. - 2. Az ÚSz több helyen tartalmaz utalást a MTörv 19,15 előírására, hogy 2 v. 3 tanúnak kell tanúságot tenni (Mt 18,16; Jn 8,16; 2Kor 13,1; Zsid 10,28; 1Tim 5,19). Jézus (Mt 26,59) és István diákonus (ApCsel 6,11) perében szintén jogi értelemben szerepelnek a tanúk. Egyébként a szinoptikusok műszóhasználata nem következetes. A fogalom akkor válik jellegzetesen úsz-i fogalommá, amikor Jézus a tanítványoknak előre megmondja, hogy tanúságot fognak róla tenni a hatalom (zsidó és pogány) birtokosai előtt (Mt 10,18); ebből következően később a 'mártír' értelem is hozzátapadt a tanú gör. megfelelőjéhez. Ezt a Jel egyértelműen mutatja: a 2 tanúra ~ük után vt-halál vár (11,7-9). A próf. azok lelkét látja, „akiket az Isten szaváért és ~ükért öltek meg” (6,9;. 17,6). Az ApCsel és Jn még jellegzetesebb értelemben él a fogalommal. - a) Az ApCsel szerint az ap-ok a feltámadt Krisztus tanúi voltak (2,32; 3,15; 4,33; 13,31; 22,15); tanúsítaniuk kellett mind a szavait, mind a tetteit (1,22; 5,32; 10,39; 22,15;. Lk 1,2). A tanúnak itt már missziós küldetése van: ünnepélyesen ki kell jelentenie, hogy amit hirdet, azt látta és hallotta. Pál ap. olykor szintén ~nek tekinti az ap. munkát (1Kor 15,15; 2Tesz 1,10; 2Tim 1,8;. 2,2). - b) János írásaiban a ~ fontos szerepet tölt be. A tanúskodni ige Jn-ban 30x szerepel (Mtban és Lk-ban 1x), a ~ pedig 13x (Mk-ban 2x, Lk-ban 1x). A ~ Jánosnál kapcsolatban áll az olyan, szintén közp. szerepet betöltő fogalmakkal, mint →kinyilatkoztatás, →hit és →hitetlenség. A tanúk: Keresztelő János (Jn 1,7.15.19; 3,26; 5,33.36), az Írás (5,39), Jézus (5,31; 8,13.14.18), Jézus tettei (5,36;. 9,3.4), a →Vigasztaló (15,26: Paraklétosz), a tanítványok (15,27), az evangélista (21,24), valamint a Lélek, a víz és a vér (1Jn 5,6). Mind a maguk sajátos módján tesznek tanúságot Jézus Krisztusról, végső fokon az Atya nevében, tehát egy véges kinyilatkoztatást alkotnak. A különféle személyes tanúk mind arról beszélnek, amit maguk láttak és hallottak. A tanúskodás és a látás egyaránt összetartozik Ker. Jánosnál (Jn 1,34), Jézusnál (3,11.32) és az evangélistánál (19,35), jóllehet a két dolog közti viszony Jézusnál más, mint a többieknél. Jézus annak a szemtanúja, amit az Atyánál látott (3,32); a többiek ezzel szemben bizonyos földi eseményeket látnak (a Szentlélek leszállását, Krisztus átszúrt oldalát), és azt tanúsítják, amit a hit lát bennük. Ez a ~ arra irányul, hogy akik hallják, azok is higgyenek (1,7; 19,35;. 3,2.12.33); mindenekelőtt 1Jn 5,5-12 tanúsítja, mennyire fontos az összefüggés a ~ és a hit között. R.É.

BTSz 1976:1282. - BL:1771. - Schütz 1993:375.