Magyar Katolikus Lexikon > T > térdhajtás


térdhajtás (lat. genuflexio): az Istent egyedül megillető imádás szent jele a nyugati egyházban. - Az ókori K-en a ~ a kir-okat megillető tiszt. formája volt. A Szentírásban ~ a tisztelet jele, az imádság gesztusa (Ter 41,43; Eszt 3,2; 1Kir 8,54; 19,18; 2Kir 1,13; 2Krón 6,13; Ezd 9,5; Iz 45,23; Dán 10,10; Mt 27,29; Mk 15,19; Lk 22,41; ApCsel 7,60; 9,40; 20,36; 21,5). - Ny-on a 10. sz. óta él. A II. Vat. Zsin. (1962-65) előtt a pap mindig térdet hajtott a Credóban és az →utolsó evangéliumban És az Ige testté lőn ... szavakra. A mai lit-ban mindig az →imádás jele. Ezért ~ van, azaz térdet hajtunk a tp-ba belépéskor, az Oltáriszentség előtt, nagypénteken a szt kereszt előtt, Karácsonykor és Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén a hitvallás megtestesült a Szentlélek erejéből, született Szűz Máriától és emberré lett szavaira. Nincs ~ a szentek és a Szűzanya képe előtt (→szentek tisztelete, →Mária-tisztelet). - A keleti egyházban megfelelője a →proszküneszisz. **-R.É.

KL IV:335. - Radó I:45. - BL:1792.