Magyar Katolikus Lexikon > T > táltos


táltos: az ősmagyarok természettudományokban járatos, tudós gyógyító embere, papja (→őstörténet, →vallás [ősmagyaroké]). Nem tévesztendő össze a →sámánnal. - A gyógyítást végző tudós és a →varázslatot űzni akaró sámán közti a különbség: a ~hoz hozzátartozik a tudás, a másikról való gondoskodás (a gyógyítás), a természetfölötti erők (gyógyfüvek, sugárzások stb.) felismerése és használata. - Honfoglaló őseink ~ai rendkívül nagy tudás birtokában voltak; mint a törzs legszűkebb vezetőrétegéhez szorosan hozzátartozóknak módjukban állt más kultúrák vallásaiból, papjaik tudásából a lehető legtöbbet eltanulva magukévá tenniük. Vsz. a ~ok voltak azok a nagy tudású emberek, akik a magyarság „kusza és véletlenszerű” szellemvilágát a magyarok Istene alá rendezték. Ősi feladataikat őrizve is sokat változtak (modernizálódtak) Belső-Ázsiától a Kárpát-medencéig. - Szerepük Eu-ba érve fokozatosan halványodott, de a hagyomány gyökerei olyan mélyek, hogy bizonyos formában máig fennmaradtak, füvesasszonyok, javasasszonyok és jövendőmondók személyében; a ~ok egy-egy részfeladatát ők viszik tovább, asztrológiai ismereteiket az Alföld pásztorai hasznosították, termékenység-rítusuk néphagyománnyá vált. Tevékenységükből sokat megőrzött a néphagyomány; legmarkánsabban a regősök ritmikus ütemű éneklésében, a busó-táncokban és a →garabonciás diák személyében lelhetők fel nyomai, de szokásaink, nyelvi fordulataink, sőt egyes régi helyneveink is őrzik személyüket. - Ez a hitvilág semmiképpen sem nevezhető „primitívnek”, hanem a valóság adott körülményekhez való alkalmazkodásának tekinthető, mely a természettel, az ismeretlennel való szoros kapcsolatból ered. Az eltűnt ~ szerepe egy ősi hitvilág pusztulásának tragikus jele, az ősi hagyomány a civilizált világban →babonának minősült. Ky.I.

MN 1990. VII:583. (Pócs Éva) - Kiszely 1995.