Magyar Katolikus Lexikon > T > Tullius


Tullius, Servius: a hatodik római király. – A hagyomány szerint Kr. e. 578–534: uralkodott, rabnő fia volt, akit Tarquinius Priscus és felesége, Tanaquil isteni csodajelek alapján utódjukká neveltek (a népetimológia ebből vezeti le a S. nevet). Később Claudius cs. (ur. 41–54) egyik beszédében értékesebb tört. adat fordul elő ~ra nézve, mely szerint Tarquinius Priscus idején egy Mastarna nevű etruriai ember vezette Rómába honfitársainak telepét, mely a Caelius hegyen ütött tanyát, míg maga ~ Rómának kir-a lett. A későbbi hagyomány szerint ~nak akkora tekintélye volt, hogy Numa Pompiliuson kívül nincs a kir-ok sorában hozzá fogható. Nemcsak az istentiszt. rendszerének teljes kifejtése fűződik nevéhez, hanem az adórendszer emléke is, mely egyfelől mint a társad. osztályok alapja, másfelől mint az ált. hadkötelezettség egy nemének kulcsa, sok száz éven át ~-féle alkotmány néven volt ismeretes. A ~-féle alkotmány, hasonlóan a Solonéhoz, timokratikus volt, vagyis a legvagyonosabbak tartották a hatalmat kezükben. Ugyanezen beosztás volt a hadszervezet alapja is. A hagyomány lassankint az egész közjogot ~ra vezette vissza, egyúttal pedig halálát is úgy írja le, hogy rokonszenves legyen. Állítólag ~ két leányát Tarquinius Priscus fiai, Lucius és Aruns vették feleségül, ezek közül Aruns neje ~ sógorával, Luciussal szőtt bűnös viszonyt, mire előbb mindketten megmérgezték házastársaikat, majd új házasságra lépvén, a patriciusok egy töredékével fellázadtak ~ ellen és őt is megölték. Mi több, Tullia atyjának az utcán heverő holttestén keresztülkocsikázott, amiért azt a helyet Vicus Scelebratusnak nevezték. **

Pallas XIV.