Magyar Katolikus Lexikon > S > szociográfia


szociográfia: társadalomrajz, a →szociológia tudományának lényeges része, amely az elméleti föltételezéseket kisebb nagyobb közösségek életét feltáró fölmérésekkel készíti elő és alapozza meg. - Előföltételei: az igazoló fölmérések. A ~ lehet leíró és magyarázó, utóbbi a szociális kutatás eszméjét is sugalmazza, amelyre aztán a különböző szociológiai elméletek épülnek. Az oksági összefüggések a társadalomtud-okban mindig csak bizonyos föltételek között érvényesek, inkább csak valószínűsíthetők, egy-egy ellenpélda még nem cáfolja őket (ahogy azt Popper „kritikai racionalizmusa” vélte). Vizsgálatok sora szükséges megalapozott elmélet fölállításához, mint a termtud. sok más ágában is. A tapasztalati tények egybegyűjtésétől a tételek fölállításán át az oksági összefüggések fölvázolásáig terjedő folyamat után az operacionalizálás következik, amely nem más, mint az adatok és tárgykörök meghatározott szabályok szerinti egybevetése, amely magába foglalja az osztályozást és az adatgyűjtési technikák alkotó alkalmazását. Az operacionalizáláshoz elengedhetetlen, hogy egzakt legyen, hogy azt mérje, amit az elméleti fogalom kifejez, ne előítéletekre, hanem elfogulatlan kutatásokra épüljön. További követelménye, hogy a vizsgált csoport valósan tükrözze a nagyobb egységet. Ehhez kellő számú vizsgált személy szükséges (pl. 10 millió ember fölméréséhez legalább 10.000 ember), és csak akkor alkalmazható, ha valamely szempont az egység minden tagjára érvényes (főleg leíró kutatásoknál). Az önkényes kiválasztás könnyen látszat-összefüggésekhez v. manipulációhoz vezethet. - Ami az adatgyűjtési technikákat illeti, az ún. standardizálás foka, más szóval a sematizáltság szerint a következők különböztethetők meg: 1. Dokumentum-elemzés: ha olyan vizsgálati anyag értékeléséről van szó, amelyet nem a kutató gyűjtött egybe (és így nem is befolyásolhatta). Ennek témája lehet: statisztikai anyag, személyes dokumentumok (levelek, naplók), cikkek, közlések, irod. művek, archív anyagok (akták, anyakv-ek, isk. bizonyítványok, vállalati bejegyzések stb.). - 2. (Közvetlen) megfigyelés: tárgya valamely időszerű magatartásforma vizsgálata. Folyhat szavak révén is (ami ne jelentse azt, hogy a kérdező beugratja alanyát). E technikát tovább csoportosíthatjuk aszerint, hogy mennyire természetes, mennyire nyilvános a vizsgált helyzet v. jelenség; föloszthatjuk a részvétel foka szerint, hogy a kutató mennyiben tud kapcsolatot teremteni a vizsgált(ak)kal, v. az ellenőrizhetőség és a leegyszerűsítés foka szerint. Ha a kutató részese valamely megfigyelt tevékenységnek, megállapításai aligha önthetők előre kialakított keretekbe, és a fordított út is nyilvánvaló. - 3. Kérdezés (körkérdés, közvéleménykutatás): történhet szóbeli kérdezgetés (interjú) és kérdőívek révén, melyek a vizsgált személy reakcióját váltják ki; ez a ~ leggyakrabban alkalmazott formája. Nem jellemzők rá az előző technikák hiányosságai (pl. hogy a dokumentumok kevéssé hozzáférhetők, v. hogy a megfigyelés mindig csak bizonyos szempontból történhet), az objektivitást azonban itt is sok tényező megkérdőjelezheti: kíván-e a válaszadó részt venni a „játékban”, a kérdező nem sugalmazza-e kérdésével a feleletet. E technikát osztályozhatjuk a kérdés módja szerint (írásbeli és szóbeli kérdezés), helyzete szerint (egyéni és csoportfölmérés), az egységesítés foka szerint. Teljesen kötött a kérdezés, ha még a kérdések sorrendje is megszabott. Előfordulhat, hogy a válaszlehetőségek is adva vannak (zárt kérdés), ami gépies válaszadáshoz vezet. Javítja a válasz hitelességét, ha egyes kérdéseket nem, csak nagyobb kérdés-egységeket jelölnek meg előre. Még az erősen leegyszerűsített kérdezés is tudósíthat a megkérdezett műveltségéről, beszédmódjáról. Másféle értelemben kötött a sűrített interjú: nem annyira formájában, mint a témában, amiről szól. - Néhány különleges kutatási módszer: 1. A kísérlet a legalkalmasabb eljárás egy föltevés bizonyítására v. cáfolatára. A kutató változtathatja a lehetséges okokat és lemérheti a bekövetkező hatást, akár megfigyeléssel, akár kérdezéssel. A kísérlet akkor jut nyugvópontra, ha minden más változat ellenőrzötten kizárható. - 2. Panelről beszélünk, ha a kutató ugyanannál a vizsgálati személynél v. csop-nál több, legalább 2 ízben végez vizsgálatot, hogy az egyedi változásokat megállapítsa és hogy az idő-tényezőt ellenőrizhesse. - 3. Szociometria: arra irányuló eljárás, milyen viszonyok rajzolódnak ki a csop. tagjai között. Szóba jöhetnek itt a tényleges v. óhajtott interakciók, a tagok közti pozitív és negatív kapcsolatok. A tényleges kölcsönhatások főleg megfigyeléssel vizsgálhatók, míg a többi viszonylatok inkább kérdezés révén, amihez a kérdőívek, szociometriai tesztek, végül szociogrammok is kapcsolódhatnak. - Az adatkiértékelő technikákban föltáró kutatásoknál inkább csak minőségi értékelés lehetséges. Közölt eredmények alapján már lehetséges az egyes vizsgálati egységek stat. földolgozása is. A mennyiségi értékelés előföltétele a lineáris kiértékelés lehetősége, tehát hogy középérték (átlag) állítható föl. Két (v. több) tényező összehasonlításakor, ha fölmerül valamilyen összefüggés, a föltevés még nem bizonyított. Próbakutatásra is szükség van, amihez teszt segíthet el. Végül ki kell zárni annak lehetőségét, hogy más kiváltó tényező, ok vezethetett a leszűrt eredményre. Ezután következik az anyag további tagolása, árnyalása, 3 v. többdimenziós kiértékelése, esetleg magasabb összefüggés-rendszerbe való beépítése. Cs.I.-L.V.

Falumunka. Bp., 1934. (ifj. Buday Kálmán: A statisztika és a ~ szerepe az agrár settlement munkában) - Csongrád vm. Uo., 1938. (Niklay Péter: A ~ helye a tud-ban és a gyakorlati életben) - Fekete Gyula: Levelek a magányról. ~ egy sajtóvitáról. [Uo.], 1979. - Kamarás István: Búvópatakok. A szentimrevárosi kat. ifj. mozgalom tört. 1949-től 1961-ig. Visszaemlékező ~. Uo., 1992. - Egy műfaj válsága? Tanácskozás az írói ~ múltjáról és jövőjéről. Kolozsvár, 2001.