Magyar Katolikus Lexikon > S > szituációs etika


szituációs etika: erkölcsfilozófiai irányzat, mely egy konkrét helyzetben az erkölcsi ítéletalkotás során a személyes lelkiismereti döntésnek tulajdonítja a legnagyobb fontosságot. - A kifejezést 1938: Theodor Steinbüchel használta először, aki →szituáción az ember végső céljával kapcsolatos döntés helyzetét jelentette. Később a ~ az objektív →erkölcsi rendtől s az örökérvényű →erkölcsi törvényektől független dialógussá vált az autonóm ember és az etikai rend, ill. Isten között. - A ~t 1952: elítélte XII. Pius p., 1956: a Szt Officium, megkezdődött a „~ v. az elvek erkölcse” vita, különösen a házassági és a nemi erkölcs témakörében. A →laxizmus elkerüléséért a Tanítóhivatal az Egyh. hagyományos, ált-an érvényes objektív normáit és a →természettörvényt hangsúlyozta. Ezekkel szemben a ~ képviselői a személyes felelősségre hivatkozva védelmezték az egyh. törv-ektől eltérő magatartásformákat (→Humanae vitae). - Egy igaz erkölcsi döntéshez a helyzetelemzés éppúgy szükséges, mint a normák ismerete és az igazodás azokhoz. Az erkölcsi törv-ek és a szituációk átélése összetartozik: „a törvények szituációk nélkül üres szabályok, a szituációk törvények nélkül vakok” (M. Honecker). **

LThK 1993. IX:641. - VS 54-64. p.