Magyar Katolikus Lexikon > S > szenteltvíz


szenteltvíz: a mindennapos használatból külön áldással kiemelt, →szentelményként használt →víz. Nem tévesztendő össze a →keresztvízzel. - A →víz éltető és tisztító ereje minden kultúrában szimbolikus értelmet és nagyon gyakran vallásos tiszt-et is kapott. A ~ ósz-i előképe az olykor különleges előírások szerint készített →tisztítóvíz (Kiv 30,19; Szám 19. f.). Az ősegyházban a 3. sz: használták a ~et meghintésre és ivásra. Ny-on a 6. sz-tól kezdtek →sót is vegyíteni a vízbe; ennek előképe Elizeus tört-e (2Kir 2,20-22). - A ~ szentelményként a →test és lélek egészségének megóvására, ill. helyreállítására, áldások és aktuális kegyelmek közvetítésére és az →ördögök távoltartására szolgál. - Ünnepélyes formában →vízkeresztkor és húsvétkor van →vízszentelés, utóbbinál fontos a →keresztségre való emlékezés; egyébként a szükségletek szerint pap bármikor szentelhet vizet. - A lit-ban a 9-10. sz: jött szokásba a vasárnapi ünnepi szentmise előtti ~zel való →meghintés, az Asperges. 1969-ig a káptalan- és konventmiséken kötelező, másutt szabadon választható volt. A ~zel való meghintés a különféle szentelések és áldások része (→ételszentelés, →házszentelés, búzaszentelés, →gyümölcsszentelés, →barkaszentelés, borszentelés (→Szent János áldása), →gyertyaszentelés, →harangszentelés, →oltárszentelés, →templomszentelés, →kenyérszentelés, a járművek és a sír beszentelése stb.). - A hívők a tp-ba lépve a bejáratnál lévő →szenteltvíztartóból →keresztvetéssel hintik meg magukat, emlékezve a keresztségükre és a templom mint szt hely tisztaság-igényére. A ~ használata az otthonokban is szokás: sok helyen az ajtófélfán v. az ajtó közelében a falon tartják a ~tartót, s érkezőben és távozóban meghintik magukat.  **

Radó I-II:72. - Onasch 1981:375.