Magyar Katolikus Lexikon > S > szentelmények


szentelmények (lat. sacramentalia): az Egyház által alapított szent →jelek, melyek a →szentségekkel analóg módon lelki hatásokat jeleznek és érnek el az Egyház könyörgése folytán (1166.k.). - A szentségek és a ~ fogalmát a 10-11. sz. óta különböztetik meg, ekkor alakult ki a teol-ban a szentségekről szóló tanítás. Azelőtt a szt cselekményeket (~ és szentségek) kiszolgáltatását egyaránt úgy kezelték, mint misztériumokat, amelyek hozzátartoznak az Egyh. életéhez. A 11. sz: a →hét szentséget azon az alapon különböztették meg a többi cselekménytől, hogy Krisztus rendelte őket, és az ő akaratából közlik is a jelképezett kegyelmet. - A ~ az élet bizonyos körülményeit szentelik meg, előkészítik az embereket a szentségek sajátos hatásának befogadására (SC 60; vö. CIC 1166; CCEO 867). Nem úgy adják a Szentlélek kegyelmét, mint a szentségek, hanem az Egyh. imádságának segítségével előkészítik a lelket a kegyelem befogadására és segítenek azzal együttműködni. A ~ hatékonyságát legjobban úgy jellemezhetjük, hogy a cselekvő Egyh. közvetíti a kegyelmet (ex opere operantis ecclesiae). Hatásukat a közös ima, az Egyh. imádságának erejéből fejtik ki (részesülvén abban az előnyben, ami a közös imát a magánimával szemben megilleti). Ez az egyháziasság a jelszerűséggel együtt kiemeli a ~et a puszta kérő imádságok sorából és külön helyet, értéket és sajátos funkciót ad nekik. - A pp-ök lelkipásztori döntése szerint a ~ megfelelhetnek egy adott kor v. terület ker. népe kultúrájának, tört-ének és sajátos szükségleteinek (→inkulturáció). - A ~ imádságból, a kereszt jeléből v. más jelekből állnak. Mindig tartalmaznak imádságot, amit gyakran meghatározott jel kísér (→kézrátétel, kereszt jele, →meghintés szenteltvízzel, →ördögűzés). Jelentős helyet foglalnak el a ~ között a →megáldások és a különféle szentelések: →almaszentelés, →balázsáldás, →ételszentelés, →gyümölcsszentelés, →házszentelés, →kenyérszentelés, →Szent János áldása (borszentelés). - A ~ a megkereszteltek papságának (→általános papság) illetékességi körébe tartoznak: minden megkeresztelt arra hivatott, hogy „áldás” legyen (vö. Ter 12,1) és áldást adjon (vö. Lk 6,28: Róm 12,14; 1Pt 3,9). Ezért laikusok adhatnak bizonyos áldásokat (vö. SC 79; CIC 1168); de minél inkább érinti egy áldás az egyh. és a szentségi életet, annál inkább fönn van tartva a pp-öknek, papoknak, diákonusoknak). - A népi vallásosság sajátos és alapvető rétegét alkotják a ~, amelyek mintegy összekötő szálat jelentenek a ker. hitélet és a népi vallásgyakorlat között, s melyek egyes naptári ünnepekhez, egyh. szert-okhoz kapcsolódva az ünnep legfőbb tartalmát, kézzelfogható bizonyosságát jelentik. - Bár egyes tud. szakértők a ~et mágikus cselekményeknek tartják, a nép körében ezek olyan szt tárgyak (megszentelt víz, barka, gyertya, Szt János-napi bor, Bertalan-napi vaj és más szentelt ételek, kétasszonyközi hamu, tömjén stb.), melyeknek szenteléssel v. áldással nyert óvó, elhárító, serkentő hatása számukra mindennapos tapasztalati tény. Népi szentelmény jellege van a búcsúba elvitt, ott megáldott v. a kegytárgyhoz érintett tárgyaknak (→érintőzés). Erdélyi adatok szerint a búcsúba vitt csengettyűvel szívbajos beteg hathatósan gyógyítható. Hasonló szerepük volt az úrnapi „sátorból” származó füveknek, virágoknak.  **

Mester Imre: M. népi lit. ~. Bp., 1954. (dissz.) - LThK IX:233. - Schütz 1993:346. - KEK 1667-70. - MN 1990. VII:433. (Bartha Elek)