🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > Sz > szentek tisztelete
következő 🡲

szentek tisztelete (lat. cultus sanctorum): az →Isten szentségéből részesedett és hivatalosan szenttéavatott személyek (→szentek) tisztelete, a vallásosság erényének tette. A tisztelet legfelső foka (hüperdulia) a Szűzanyát illeti meg, utána következik Szt József (protodulia), majd mindenki más (dulia): az Ószövetség nagy alakjai (Sir 44-50; Zsid 11-12,1), az apostolok (Ef 3,5), a vértanúk (Jel 3,12; 5,10; 6,9; 14,12; 16,6; 19,8) az aszkéták, hitvallók, szent püspökök és rendalapítók, szüzek, özvegyek. - A tanítóhivatal az Egyházat „nagy jelnek”, termfölötti jelnek nevezi, mert megvalósul benne Krisztus követése (D 1794). A ~t is jó és üdvös dolognak tartja (D 986), lehet kérni közbenjárásukat, és képüket is tiszt-ben lehet tartani (D 998). Mindezt az Egyh. lit-ja is kifejezi a szentekért hálából bemutatott és közbenjárásukat kérő szentmisével és zsolozsmával. E tiszt. lényegében, s nem csak fokozatilag különbözik az Istennek kijáró →imádástól (latria), ami tökéletes hódolatot jelent a mindenség ura előtt. - A 2Mak 15,12-16 említi, hogy Oniás és Jeremiás odaát imádkoznak a szt városért. A sztek a kegyelem győzelmes erejének a tanúi, s ezt a kegyelmet dicsőíteni kell (Ef 1,6-12). A Zsid 12 is tiszt-tel beszél a hit ósz-i tanúiról, és példaképül állítja őket. Az egyh. hagyomány először a vt-k tiszt-ét igazolja. Az egyházatyák méltatták érdemeiket, és közbenjárásukat kérték. A kat. teol. megmutatja, hogy az Egyh-ban elérhető az életszentség, mert megvan az Evang. igazsága és a kegyelem eszközei is rendelkezésünkre állnak. Egyúttal igazolja azt is, hogy egyes tagok ezt az életszentséget megvalósították, mert az Egyh. szentsége tagjaiban is tükröződik. A sztek Krisztust követték és a maguk korában az erények hősies megvalósításával tettek tanúságot arról, hogy a kegyelem minden időben jelen van. Az Egyh. a sztté avatásban fejezi ki meggyőződését, hogy egyes tagjai megvalósították a krisztusi eszményt és példaképül szolgálnak. A boldoggá avatottak tiszt-ét az Egyh. csak egy-egy vidék v. közösség számára engedi meg, míg a sztté avatottakét kiterjeszti az egész Egyh-ra. Tiszt-ükre lehet kpnát v. tp-ot emelni, s ünnepükre engedélyezhető külön miseszöveg és zsolozsma. A képek és ereklyék tiszt-ét az Egyh. külön szabályozza, hogy elejét vegye a visszaéléseknek. A tiszt. végső soron a szt személynek szól, nem a képnek, a szentekben magát Istent dicsőítjük, hiszen az ő kegyelmével lettek tökéletesek. A képeknek természetesen összhangban kell lenniük az egyh. hagyománnyal és a vallásos célzattal. - Tört-ileg kimutatható, hogy K-en már a 2., Ny-on a 3. sz: megülték a vt-k emlékezetét, és sírjuk közelében jöttek össze az Euch. ünneplésére. Később tp-okat is emeltek sírjuk fölé. A boldog és a szent jelző azonban csak az 5. sz. óta használatos. Azelőtt a sírföliratokon inkább csak a tiszt-et fejezték ki ezekkel a jelzőkkel. Eleinte a tiszt. a nép körében alakult ki, de a 6. sz-tól kezdve már a ppi jóváhagyás is szokás lett, a 10. sz-tól a Sztszék engedélye kellett. A kk-ban kialakult a népies kultusz is a sztek körül, akikben megértő segítőt és védelmezőt kerestek. Olykor naiv és babonás formák is jelentkeztek, s ez együtt járt a vallási tudatlansággal. A bizalom jele volt az is, hogy védőszentet kerestek bennük. **

LThK V:104. - Onasch 1981:153. - Schütz 1993:345. - KEK 1172-73.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.