Magyar Katolikus Lexikon > S > szentáldozás


szentáldozás, áldozás: az Oltáriszentség vétele. - Az ősegyh. kifejezése, a gör. koinonia ton hagion a szentek közösségét v. a szt dolgokban, Jézus testében és vérében való részesedést jelölte. A lat. nyelv is átvette a communio szót, és használta mind a ~ra, mind a hívők, továbbá a részegyházak közösségének jelölésére. Az ok az lehetett, hogy az Euch. (mint a Krisztussal való egység eszköze) egyúttal az Egyh. egységét is jelképezte. „Egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk” (1Kor 10,17). - I. A nyugati egyházban. 1. A ~ mint áldozati lakoma természete szerint a miséhez tartozik; a pap ~a lényeges része a misének. Ezért a hívők is a mise keretében v. közvetlenül utána áldoztak. A 16. sz. óta szokásba jött a misén kívüli áldoztatás. A 18. sz: már elfogadott mód lett egészen a mai lit. mozgalomig. Ma az Egyh. újra visszatér az áldozati lakoma eszméjéhez, ezért a misén kívüli ~t kivételnek tekinti. Természetesen ha kellő ok van rá, akkor mindig megengedhető. - 2. Az ~ra való előkészület a legrégibb időktől kezdve az Úr imádsága, a Miatyánk volt, ahogy azt már Tertullianus leírásából ismerjük. A 9. sz-tól kezdve használtak különféle imákat a mise keretében is. Ugyancsak ősi szokás a hálaadás a ~ után. A kk. végén ezt a Rituale Romanum elő is írta a pap számára. A testi előkészülethez tartozik a →szentségi böjt. Ennél fontosabb a lelki előkészület. Már az ap. felszólít, hogy senki méltatlanul, azaz súlyos bűn állapotában ne vegye magához Krisztus testét. A halálos bűntől a bűnbánat sztségében kell megtisztítani lelkünket. A bocsánatos bűnöket eltörli a bűnbánat, az imádság és maga a ~. Aki valamilyen ok miatt nem tud áldozni, az végezhet →lelki áldozást. Az egyh. fegyelem arra is tekintettel volt, hogy méltatlanoknak ne szolgáltassák ki a szentséget, ezért a →nyilvános bűnösöket visszautasították az Úr asztalától. - 3. A ~ gyakorisága változó volt a tört. folyamán. Az ősegyh. a vasárnapi ~t tartotta szabálynak (Szt Jusztin: Apologia, I, 67), de a hívők olykor haza is vihették az Euch-t, és otthon minden más táplálék előtt magukhoz vehették (Tertullianus). Ny-on a vasárnapi ~ szokása sokáig megmaradt, K-en ellenben sok helyen csak a húsvéti ~hoz ragaszkodtak. 1215: a IV. lateráni zsin. az évenként egyszeri ~t írta elő. A 13. sz-tól egyre jobban hangoztatták a ~ szigorú feltételeit és az előkészület szabályait, ami lassanként a ~ ritkulásához vezetett. A trienti zsin. azt tanította, hogy amikor a hívek a misén részt vesznek, nemcsak lelkileg, hanem valóságban is áldozhatnak. A janzenisták (→janzenizmus) különösen vallották a szigorú előkészületet és a ritka ~t. Az Egyházban az új szellemet és gyakorlatot X. Pius p. (ur. 1903-14) vezette be, aki szorgalmazta a gyakori ~t és a gyermekek minél előbbi áldoztatását. A szentségi böjt enyhítése is hozzájárult a ~ gyakoriságához. - 4. A ~ módja: a pap mindig két, a hívek általában egy szín alatt áldoznak nyelvre vagy kézbe (→kézbe áldozás). Eretnekmozgalmak néha nagyon hangsúlyozták a hívek →két szín alatti áldozását (→kelyhesek). A II. Vat. Zsin. (1962-65) után bizonyos esetekben lehetséges két szín alatti ~. - II. A keleti egyházakban a ~ két szín alatt történik: kovászos kenyérrel és (vörös) borral, az →ostyától az ort. egyházak elzárkóznak. A papok az →ikonosztáz mögött előbb az átváltoztatott kenyeret veszik magukhoz, majd a kehelyből isznak egy csöppnyit, v. csak érintik ajkukkal a kelyhet. A hívek áldozására a tp-hajóban kerül sor, ahová a papok és a diákonus a Nagy Bemenet során beviszik a szentséget, a Szt Adományokat. A kenyér (Bárány) darabkáit a kehelybe rakják és abból a ~ra felkészülteknek egy kis kanálkával nyújtják át. Az Euch. maradékát az oltárban tárolják a betegeknek. A K-i egyházban a csecsemőket is megáldoztatják a keresztelés és bérmálás után egy csepp szt Vérrel. A lit-n kívül áldoztatják a betegeket, és hosszú útra indulóknak útravalóul adnak Euch-t. - III. A ~ gyümölcsei: 1. A benső egyesülés Jézus Krisztussal, mert amit a testi eledel jelent testünk életében, ugyanaz a ~ lelki életünkben. A föltámadott Krisztus testével való közösség (kommunió) megőrzi, növeli és megújítja a keresztségben kapott kegyelmi életet. Hogy a keresztény élet növekedni tudjon, táplálni kell az eucharisztikus kommunióval, zarándokságunk kenyerével a halál órájáig, amikor →szent útravalóul kapjuk. - 2. Megtisztít az elkövetett és megóv a jövendő bűnöktől, mert amikor mi az Úr halálát hirdetjük, a bűnök bocsánatát hirdetjük. - 3. Erősíti a szeretetet, mely a mindennapi életben elgyengülhet, s ezáltal eltörli a bocsánatos bűnöket (vö. DS 1638). - 4. Megőriz a halálos bűnöktől, mert minél inkább részesedünk Krisztus életében és minél inkább elmélyedünk barátságában, annál kevésbé fenyeget a veszedelem, hogy egy halálos bűnnel elszakadunk Tőle. - 5. Építi az Egyházat, mert Krisztus az áldozót egyesíti a többi hívővel is a maga egyetlen Testévé, az Egyházzá. - 6. Érzékennyé tesz a szegények iránt. Ahhoz ugyanis hogy igazságban vehessük magunkhoz Krisztus értünk adott testét és vérét, föl kell ismernünk Őt a testvéreiben, a legszegényebbekben is (vö. Mt 25,40). - 7. Építi az Egyház egységét (→ökumené).  G.F.-I.E.-**

Rahner, Karl: Sendung und Gnade. 1959. - Jungmann, Josef Andreas: A szentmise. Eisenstadt, 1977. - Berki 1984:296. - KEK 1391-1401.