Magyar Katolikus Lexikon > S > száj


száj (lat. os): szoros értelemben az ember beszélő és táplálékot fölvevő szerve. Részei az ajkak, →fogak, →nyelv, →torok, szájpadlás, íny. Átvitt értelemben nyílás. - A Szentírásban a beszédben betöltött szerepe domborodik ki. A ~at megnyitni 'elkezdeni beszélni' (Szám 22,28; Ez 21,27); aki a kezét a ~ára teszi, az hallgat, ill. elhallgat (Bír 18,19: Mik 7,16; Jób 21,5); aki más helyett, más nevében beszél, az az illetőnek ~a (Kiv 4,16; Jer 15,19; →próféták). A héb. eredetiben valakivel '~ról ~ra' beszélni a. m. közvetlenül, vele szemtől szembe állva (Szám 12,8;. Jer 32,4); aki a héb. eredetiben 'egy ~on van' valakivel, az egyetértésben van vele, megegyezik a véleményük (vö. Jón 9,2; 1Kir 22,13). Így a ~ lehet 'szó, nyilatkozat' értelmű is (pl. MTörv 17,6; Szám 35,30). - Másfelől a ~ evésre szolgál; aki v. ami megnyitja v. kitátja a ~át (Ter 4,11; Zsolt 22,14), az el akar valakit v. valamit nyelni; ezzel függ össze a héberben a 'kard ~a' kifejezés (vö. pl. Ter 34,26; Józs 10,28), ill. az, hogy a kard az ellenség húsát 'eszi, marcangolja' (MTörv 32,42: Kardom hússal lakatom jól; 2Sám 2,26: itt a magyar ford-ban a kaszabol ige felel meg a héb. 'eszik, marcangol' igének). A ~ lehet 'tele ~' v. 'falat, harapás' jelentésű is, ebből következően egyszerűen 'rész' értelmet is hordozhat (MTörv 21,17; Zak 13,8). - A képes beszédben lehet pl. a város kapuja (Péld 8,3) v. nyílása barlangnak (Józs 10,18), kútnak (Ter 29,2). Iz 30,28: Jahve a tévelygés zabláját veti a nemzetek ~ába.  R.É.

BL:1627.