🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > S > sittimfa
következő 🡲

sittimfa, akác, palesztin akác, pusztai akácia (gör. püxon, lat. acacia raddiana): a mimózafélék családjába tartozó fa. - Kiv 36,36: készítettek ~ból négy oszlopot (vö. Kiv 25,5.10.13.23; 26,32.37; 27,1; 30,1.5; 35,7.24; 36,20.31; 37,1.4.10.15.25.28; 38,1.6; Szám 33,49; MTörv 10,3; Józs 2,1; Bír 7,22; Iz 41,19; Mik 6,5). A Biblia katolikus m. fordításaiban e helyeken következetesen akácfa szerepel, ami a Vulgata lat. szövegében helyesen használt Acacia nemzetségnév megtévesztően magyarosított fordítása. Tudjuk ui., hogy a Robinia nemzetségbe tartozó, Amerikából behozott akácfa a 18. sz. eleje óta terjedt el Eu. elsősorban mérsékelt éghajlatú területein, így a bibliai tájakon semmiképp nem fordulhatott elő. A Károli-fordításban (1991) éppen e félreértés elkerülésére a ~ nevet használják. - Az izraeliták vsz. az egyiptomi tartózkodás alatt az akácia helyi nevéből (šdt) alakították ki šittah nevet. Jób 4,18 is megerősíti, hogy a ~ az ősi Kánaán meleg völgyeinek egykor erdőalkotó fája volt. Ritka, néhány fajnál jellemzően aszimmetrikus v. lapos koronával és 3-6 cm-es, olykor nagyszámú, erős, fehér, elálló töviseivel, sárga, apró gömbvirágzatával a D-mediterrán tájkép ma is meghatározó eleme. Egyiptomi kertek leírásánál éppúgy szerepel, mint Szemiramisz függőkertjének bemutatásánál. A Kiv idézett helyei a sivatagi vándorlás idején történt építkezéseket, az istentiszt. helyének és eszközeinek kimunkálását elevenítik meg, amelyek az itt található egyetlen faanyagból, az akáciák fájából készültek. - A többségében szudáni v. észak-afrikai eredetű, egymáshoz gyakran hasonló tüskés akáciák közül Palesztina száraz, meleg klímájában leggyakoribb a 8 m magasra is megnövő, szürkésbarna kérgű közönséges, palesztin v. pusztai ~, amely itt egyedül őshonos. Az akáciák között legjobban bírja a hideget, így É felé egészen Kis-Ázsiáig terjed. 3-4 m átmérőjű koronája szétálló, nem lapított, a törzse szabályos. Ágai igen tövisesek a sok szárnyasan összetett levél tövében. Virágai kicsik, gömb alakúak, halványsárgák, sokáig a fán maradnak. Karcsú, babszerű hüvelyei érés előtt tengelyük körül becsavarodnak. - A déli részek sivatagi tájairól származik a ritkábban található, ernyős koronájú beduin ~, amelyik lat. nevét szabálytalan spirális formában csavarodott, barna hüvelyeiről kapta. Az izraeliták vándorlásának állandó kísérője a Sínai pusztában. Törzs hiányában alakja rendszerint magas cserje, szárnyasan összetett levelei egy rövid és egy hosszú, fehér tövis-pár felett erednek. Csak a forró tájakon képes megélni, fagyra igen érzékeny. A levelek hónaljában megnyúlt kocsányon hozza sok, cseresznye nagyságú, sárga gömbös virágját, amelyet valójában sugárirányban eredő számtalan porzója alkot. Mindkét faj kemény, mégis könnyű, nem korhadó fáját részben köznapi és kultikus eszközök, de sátorvázak, bútorok, szobrok, sőt hajók készítésére is használták. Egyes feltevések szerint az sem kizárt, hogy Noé bárkáját is legalább részben ebből építették. Talán a sivatagi élet emlékére készült ~ből a →frigyláda. Ky.Z.

Kereszty 1998:77.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.