Magyar Katolikus Lexikon > S > siratás


siratás, halottsiratás (lat. planctus): 1. A Szentírásban először Ábrahám siratta el Sárát (Ter 23,2). A ~ általában a hozzátartozó, a barát, a király stb. halálán érzett fájdalom kifejezése (1Sám 25,1; 28,3; 1Mak 2,70; 9,20; 12,52) hangos kiáltásokkal, mint jaj, testvérem (1Kir 13,30; Jer 22,18), jaj, nővérem (22,18), jaj, uram (22,18; 34,5). Sokszor fizetett embereket, főleg asszonyokat (→siratóasszonyok) fogadtak a halott ~ára (2Sám 1,24; Jer 9,16.19; Ez 32,16). Ezek a földön ültek, →gyászba öltözötten, fölfedett kebellel, és a hajukat tépték. Énekesek (ffiak és nők) fuvola kíséretében (Mt 9,23) énekbe foglalták a halott tetteit és a halott sorsán érzett fájdalmukat, valamint a hátramaradottak gyászát. Föltehető, hogy a különféle alkalmakra szóló siratókból gyűjtemények álltak rendelkezésre (2Krón 35,25). A ~t közvetlenül a halál után kezdték, még mielőtt a holttestet eltemették volna (1Kir 13,29: a városban; Mt 9,23; Mk 5,38: a házban, ahol a halott feküdt; ApCsel 20,10), v. a halálhír vétele után (2Sám 1,17; 3,31;. 1Mak 12,52), és 7 napon át folytatták (1Sám 31,15; 1Krón 10,12; Jud 16,25; Sir 22,12;. Jn 11,31: a temetés utáni 4. napon). 1Kir 13,30: a sírba helyezéskor kezdenek siratót énekelni (→siratóének). - 2. a középkori latin költészetben →planctus. →Jézus siratása, →Mária-siralom - 3. A magyar néphagyományban a kiterített halottat nappal siratják, éjjel virrasztják. Amíg a házban van, mindig van mellette valaki, aki fennszóval v. a maga csendességében siratja, siratgatja. A haldokló mellett soha nem szabad siratóba kezdeni, mert ha felrijják, felordítják, akkor csak nehezen tud meghalni, napokig vergődik élet és halál között. - A temetés után magukban siratják a halottaikat az asszonyok: munka közben, mikor eszükbe jut a fájdalmas hiány, amikor életük fordulása különösen érezteti velük a veszteséget, s bármikor, amikor az emlékezéssel könnyíthetnek szívükön. Aki szépen sirat, az az elhunyt életének valamely jellegzetes részletét, egy-egy emlékezetében felbukkanó élményt is belesző a siratóba. Aki nem tud siratni, egyszerűbben követi a hagyományos szerkezetet, kihagy részleteket, rövidít. R.É.

BL:554. - MN 1990. VII:77. (Kunt Ernő)

siratás, halottsiratás (lat. planctus): 1. A Szentírásban először Ábrahám siratta el Sárát (Ter 23,2). A ~ általában a hozzátartozó, a barát, a király stb. halálán érzett fájdalom kifejezése (1Sám 25,1; 28,3; 1Mak 2,70; 9,20; 12,52) hangos kiáltásokkal, mint jaj, testvérem (1Kir 13,30; Jer 22,18), jaj, nővérem (22,18), jaj, uram (22,18; 34,5). Sokszor fizetett embereket, főleg asszonyokat (→siratóasszonyok) fogadtak a halott ~ára (2Sám 1,24; Jer 9,16.19; Ez 32,16). Ezek a földön ültek, →gyászba öltözötten, fölfedett kebellel, és a hajukat tépték. Énekesek (ffiak és nők) fuvola kíséretében (Mt 9,23) énekbe foglalták a halott tetteit és a halott sorsán érzett fájdalmukat, valamint a hátramaradottak gyászát. Föltehető, hogy a különféle alkalmakra szóló siratókból gyűjtemények álltak rendelkezésre (2Krón 35,25). A ~t közvetlenül a halál után kezdték, még mielőtt a holttestet eltemették volna (1Kir 13,29: a városban; Mt 9,23; Mk 5,38: a házban, ahol a halott feküdt; ApCsel 20,10), v. a halálhír vétele után (2Sám 1,17; 3,31;. 1Mak 12,52), és 7 napon át folytatták (1Sám 31,15; 1Krón 10,12; Jud 16,25; Sir 22,12;. Jn 11,31: a temetés utáni 4. napon). 1Kir 13,30: a sírba helyezéskor kezdenek siratót énekelni (→siratóének). - 2. a középkori latin költészetben →planctus. →Jézus siratása, →Mária-siralom - 3. A magyar néphagyományban a kiterített halottat nappal siratják, éjjel virrasztják. Amíg a házban van, mindig van mellette valaki, aki fennszóval v. a maga csendességében siratja, siratgatja. A haldokló mellett soha nem szabad siratóba kezdeni, mert ha felrijják, felordítják, akkor csak nehezen tud meghalni, napokig vergődik élet és halál között. - A temetés után magukban siratják a halottaikat az asszonyok: munka közben, mikor eszükbe jut a fájdalmas hiány, amikor életük fordulása különösen érezteti velük a veszteséget, s bármikor, amikor az emlékezéssel könnyíthetnek szívükön. Aki szépen sirat, az az elhunyt életének valamely jellegzetes részletét, egy-egy emlékezetében felbukkanó élményt is belesző a siratóba. Aki nem tud siratni, egyszerűbben követi a hagyományos szerkezetet, kihagy részleteket, rövidít. R.É.

BL:554. - MN 1990. VII:77. (Kunt Ernő)