Magyar Katolikus Lexikon > S > sírjel


sírjel: a legyszerűbb síremlék. Rendeltetése az eltemetett nyughelyének jelzése s az elhunyt emlékének őrzése. Formáját, díszítésmódját az elhunyt és állítójának vallása, kultúrája határozza meg. - A paraszti készítésű ~ek formái a felekezeti hovatartozás szerint különböztek egymástól: a róm. és gör. katolikusok sírkeresztet, keresztet, a görögkeletiek elvétve csapottkeresztet, ruszinkereszet, a protestánsok oszlop v. tábla formájú sírkövet, síremléket, fejfát, kopjafát, gombfát, ill. sírtáblát, a falusi zsidóság főleg sírkövet, sírtáblát állított hozzátartozója sírjára. A különböző szekták valamely hagyományos forma sajátos változatát alakították ki maguknak. További formai eltérések alakultak ki aszerint is, hogy milyen anyagból - fából, kőből, vasból - készítették őket. Emellett valamennyi ~nek létrejöttek falvanként, néprajzi csoportonként, földrajzi tájegységenként különböző változatai. A legszembetűnőbb variánsokat a prot-ok ~i mutatják. - 1. Katolikus sírokon a leggyakoribb ~ a kereszt. A kereszt legegyszerűbb jeleként minden bizonnyal a hant felgereblyézett földjébe vont kereszt alakú borozdát s a kavicsból, szemes terményből készített keresztformát tekinthetjük. A különböző keresztek alakját a lat. ill. a gör. kereszt mint kiindulóforma határozta meg. - A fakeresztek az ország valamennyi kat. temetőjében megtalálhatók. A legarchaikusabbak az egy fatörzsből kifaragott keresztek. A két darabból készítettek legegyszerűbb változata az idegenek sírjaira tűzött, két egymásra guzsolt faágból alakított kódiskereszt. A kereszt gyakori kiegészítő dísze a kovácsoltvasból készített keresztszeg. - A jellegzetes változat a nyerges, tetejes, kalapos kereszt: a két vízszintes szár végét a felmagasodó középsővel deszka köti össze. Erdélyben, főként a Székelyföldön láthatók a kávás, zsindelyes kereszt igen szép példái. A különböző családok sírkeresztjeit eltérő módon kifaragott zsindelylapokkal jelzik. Erdélyben és az Őrségben helyenként még megtalálhatók a kúp alakú, fazsindelyes tetőzettel fedett keresztek. - Kőből formált paraszti készítésű ~et kevesebbet találunk temetőinkben, mint fából készültet. A régebbi sírköveken domborművű forgórózsa, rozetta, óra, Krisztus-fej látható. Másutt ezeket a szomorúfűz karcolt, festett ábrázolása szorítja ki. Általános az →IHS betűkből képzett Krisztus-monogram vésése e helyre. A keresztet gyakran faragják ki a korpusszal, ill. a Krisztus-fej szembenéző v. profil ábrázolásával. Szokás volt a domborművek festése, amely a sírlátogató, a megrendelő ízlését követi. Az alapot fehérrel - újabban kályhaezüsttel -, míg a domborműveket pirossal, kékkel, zölddel, feketével, arannyal mázolják be. A betűket feketével festik. - A kovácsolással készített ~ek alapformája a két, keresztirányban egymásra erősített laposvas. Elsősorban a keresztszárak metszéspontját díszítik kovácsolt rátétekkel, s a középpontból sugárszerűen kiágazó illesztékekkel. - Az öntöttvas keresztek már a falvaktól távoli öntőműhelyekben készültek. A földműves nép csak befogadója volt e termékeknek, melyeket - miként a maradandó anyagú kőkereszteket - csak a tehetősebb családok állíttathattak sírjaikra. - 2. A protestánsok sírjain legelterjedtebbek s legváltozatosabb formai gazdagságúak a fából készült ~ek. A népnyelvben Bánffyhunyadon fűfa, Kalotaszegen fűtül való fa, Debrecenben, a Hajdúságban főütül való fa, az Ormánságban fejefa. A gombfa - Magyarvalkón fejtül való fejgombfa. Kalotaszegen gombfa, a Duna-Tisza közén gombosfa - megnevezés a ~ jellegzetes gömb alakú fejrészére utal. A kopjafa elnevezés Erdélyben a legáltalánosabb. Első írásos említését 1543-ból ismerjük. A kopja előtag 'döfőlándzsa' jelentésű. A megnevezés e fejfatípus karcsú, általában csúcsosan végződő formájával v. azzal a temetkezési szokással magyarázható, hogy a koporsó előtt föld felé fordított kopját hordoztak, ill. a koporsót két-két dárdarúdon vitték ki a temetőbe, s azokat elhantolás után a sír két végébe állították. A végvári magyar vitézek a 16. sz: a csatában elhunyt társuk sírja fölé tűzték lándzsáját, hogy ezzel is jelezzék: ott katona nyugszik. Mivel a ~ek karcsúak s gazdagon díszítettek, az elhunyt harcos dzsidájának díszes tartójaként is magyarázták funkcióját. - A prot. ~ formájának alakítási lehetőségeit a fatörzs mint kiindulóforma s a megmunkálás módja határozza meg. E meglehetősen szűk lehetőségek között mégis a változatok rendkívüli sokfélesége alakult ki. Minden falunak megvannak a maga jellegzetes formái, ill. formai variánsai, melyek ugyan szembetűnően különböznek a szomszédos települések temetőinek fejfáitól, azonban felmutatnak olyan formajegyeket, melyek alapján egy-egy tájegység jellegzetes típusai közé sorolhatók. A változatok bősége alig tűr rendszerezést, mégis a legfőbb jellegzetességek alapján 4 csoportba sorolhatók: a) Fatönkös fejfák. A ~ megtartja a farönk eredeti zárt formáját. Az előlapot vízszintes tagolásokkal osztják fel. Az oldalak és a hátlap tagolatlanok. Feladatuk az előlap formai, plasztikai hatásának növelése, melyet néhány hangsúlyos vízszintes osztás tagol. Az előlap fő szerkezeti egységei: a homlok/fej, melyet az eresz/szemöldök/bajusz választ el a törzstől/hastól, melynek alsó része a fatörzs eredeti vastagságának megfelelően kiszélesedve a láb részben süllyed a földbe. A fatönkös ~ek markáns plasztikai hatását mindenekelőtt formájuk zártsága adja. A felirat és a síkdíszítmények az előlapon vannak. A készítéshez a legegyszerűbb szerszámok (balta, faragóbárd), valamint betűvéső szükségesek. Mivel ez a legegyszerűbb ~-forma, a magyarlakta területen a ref-ok között általánosan elterjedt. A fatönkös fejfák csoportjába tartoznak a csónak alakú fejfák. Ezeknek felső része három oldalról csapott, s hegyes csúcsban végződik. Olykor az előlap homlokrésze plasztikusan tagolt. E típus elnevezését a felső rész csónakorrhoz hasonló formájáról kapta. Változatait a Tisza mentén s K-Mo-on találjuk meg. Legközismertebb példái Szatmárcsekén (Szabolcs-Szatmár-Bereg m.) találhatók. - b) Az oszlopos fejfák mind a négy oldala egyformán megfaragott. Általában négyzet, ritkábban kör keresztmetszetű. A főbb vízszintes tagolások mind a négy oldalon megvannak, s ez biztosítja a ~ teljes plasztikai hatását. Faragásakor a fejsze és a bárd mellett már fűrészre, gyalura, vésőre is szükség van. Szintén országszerte elterjedt. Egyik jellegzetes alcsoportja az oszlopos-rovásos típus, amely különösen a Felvidéken, ÉK-Mo-on elterjedt. Az előlapot párhuzamosan egymás alá rendezett bevágások tagolják, amelyeken rövid, függőleges vésőrovások sorakoznak egymás mellett. Szép példái Gömörben, Tornában és Abaújban találhatók. Legismertebb talán a telkibányai változata. Vsz., hogy e típus archaikus évszámjelölési módot tartott fenn: a vízszintes osztások évtizedeket, a függőleges rovások pedig az egyes éveket jelölve mutatták, mennyi idős volt az elhunyt. A helyi lakosok - például Gömör vm-ben - még ismerik a jelölésmódot, de a 20. sz. végén már csak dísznek, cifraságnak tekintik és nevezik. Az oszlopos fejfák közül soknak a tagolásában az emberi testre utaló arányokat ismerhetünk fel. - A gombos fejfák szintén e csoportba sorolhatók. Az egyes szerkezeti részek helyi népi megnevezése követi is az emberi test főbb részeit: megkülönböztetik a lábat, törzset, fejet vagy főt. Az „emberalakú” fejfák szép példáit szolgáltatják Baranya, Somogy és Fejér m. ref-ok lakta falvainak temetői. Szoborszerűen érett a békési (Békés m.) régi ref. temető ~einek formája. A nem felismerhetően antropomorf fejfák részeinek megnevezésében is követi a népnyelv az emberi testre utaló analógiákat, például Szőlősardón (Torna vm.) megkülönböztetik a fejfa hasát, vállát, nyakát, homlokát, kontyát. Bodoson (Háromszék vm.) ismerik még a köldök, lapocka, bajusz megnevezéseket. Elsősorban az Alföld DK-i ter-én ismeretes a csúcsos végű süvegesfejfa, süvegfa (pl. Kisújszállás, Kenderes, Szolnok m.), amely szoros rokonságot mutat az ugyene vidéken fellelhető „turbános” fejfatípussal. Az utóbbinak szép példái a szentesi (Szolnok m.) régi ref. temetőből ismertek. Ezzel szemben pl. a Bodrogköz, Hegyköz ref. falvaiban ferdén csapott végződésű a férfiak fejfája, melyre olykor deszkalapot szegeznek, s kalaposfejfának mondják. Aggteleken az aszonyok fejfájának íves lezáródását az előlap felől fúróval átluggatják, s e díszt pártának nevezik. Ugyancsak országszerte elterjedt a fejrészén négy oldalról bevágott tulipános fejfa, melyet koronának is mondanak. Általában gyermekek, leányok, elvétve asszonyok sírját jelölik vele. - c) A kopjafák karcsú, nyúlánk ~ek, keresztmetszetük négyszög v. kör. Díszítő elemeit a 20. sz. elején még színezték is. Az Erdély-szerte elterjedt változatok általában zárt, nyugodt tagolású kompozíciók, díszítőelemeik mértaniasak, szögletesek, zömökek; a Duna-Tisza közén, pl. a monori ref. m-oknál - de a szl. telepítésű, ev. falvakban (Alberti, Irsa, Pilis, Pest m.) is - a kopjafák részformái inkább lekerekítettek, íveltek, a keresztmetszetük is általában kör. - d) A táblás fejfák egynézetre szánt ~ek. Főként a Dunántúlon terjedtek el, Baranya, Somogy, Tolna, illetve Pest megye ref. temetőiben: vastagabb deszka két oldalát szimmetrikusan, íves díszítésmóddal fűrészelték ki. Gyakran áttörtek, csipkézett szegélydíszűek. A Sárközben és a Ny-Dunántúlon az így kialakított körvonal kifejezetten emberi alakra utal. A típus másik csoportja az egyszerű oszlop, amely - vízszintes v. ívelt záródásával - közvetlenül utal a kő sírtáblákra. Általában kevéssé díszítettek. A felirat hordozására szánt legegyszerűbb változataik a függőleges karóra, oszlopra erősített névtáblák, melyek országszerte megtalálhatóak a legszegényebbek, idegenek sírjain. A Duna-Tisza közén elvétve epitálfának (vö. →epitáfium) is nevezik. - A kidőlt fejfát általában a sírba temetik. A gazdátlanokat a rászorultak összeszedik, s fűtenek vele, bár ezt a faluközösség nem nézi jó szemmel, s a hiedelemtörténetek is elítélő példákat tartalmaznak. - A sírhant fejfával ellentétes oldalán találunk általában 2 v. 3 egyszerűen megfaragott, mélyen a földbe szúrt rudat, melyek neve ÉK-Mo-on lábfa, a Tisza mentén lábtól való fa, Erdélyben kopjafa is. Az ország nagy részén a temetési menetben e rudakon vitték ki a koporsót a temetőbe. - 3. Szív alakú ~ek. Sajátos csoportot alkotnak a szív alakú, kőből készült ~ek. Főként barokk és rokokó stílű változatok mindenekelőtt a Dunántúlon (Kisalföld, Fertő környéke, Balaton-felvidék) terjedtek el, de megtalálhatóak az ország más területein is, a jezsuiták főbb kisugárzási körzeteiben. A kat-ok a ~ 2/3-át kitevő táblát alakították szív formájúra, s közepére állították föléje a keresztet. A ref-ok pusztán a szív alakú táblát alkalmazták. A legarchaikusabb paraszti készítésű darabokat a balatonfüredi, balatonudvari és szigetszentmiklósi ref. temetőkből ismerjük. Az egyszerűbb szívformák egy csoportja átmenetet alkot Mózes táblái kettős ívvel lezárt formája felé. - 4. Jel nélküli sírok. A m. hagyományban vannak sírok, amelyeken nincs ~, v. ha van, nem faragott, megmunkált. Kisgyermek sírját például sok esetben nem jelölik, csak szülei, főként az őt eltemető apa, keresztapa tudják, hogy melyik gyeppel benőtt halmocska alatt nyugszik kis halottjuk. Magyarszováton a fiatalon elhunytak sírjára nem faragott ~et tettek, hanem tavasszal szépen virágzó gyümölcsfát ültettek fölébük.  **

MN 1990. VII:88. (Kunt Ernő)

sírjel: a legyszerűbb síremlék. Rendeltetése az eltemetett nyughelyének jelzése s az elhunyt emlékének őrzése. Formáját, díszítésmódját az elhunyt és állítójának vallása, kultúrája határozza meg. - A paraszti készítésű ~ek formái a felekezeti hovatartozás szerint különböztek egymástól: a róm. és gör. katolikusok sírkeresztet, keresztet, a görögkeletiek elvétve csapottkeresztet, ruszinkereszet, a protestánsok oszlop v. tábla formájú sírkövet, síremléket, fejfát, kopjafát, gombfát, ill. sírtáblát, a falusi zsidóság főleg sírkövet, sírtáblát állított hozzátartozója sírjára. A különböző szekták valamely hagyományos forma sajátos változatát alakították ki maguknak. További formai eltérések alakultak ki aszerint is, hogy milyen anyagból - fából, kőből, vasból - készítették őket. Emellett valamennyi ~nek létrejöttek falvanként, néprajzi csoportonként, földrajzi tájegységenként különböző változatai. A legszembetűnőbb variánsokat a prot-ok ~i mutatják. - 1. Katolikus sírokon a leggyakoribb ~ a kereszt. A kereszt legegyszerűbb jeleként minden bizonnyal a hant felgereblyézett földjébe vont kereszt alakú borozdát s a kavicsból, szemes terményből készített keresztformát tekinthetjük. A különböző keresztek alakját a lat. ill. a gör. kereszt mint kiindulóforma határozta meg. - A fakeresztek az ország valamennyi kat. temetőjében megtalálhatók. A legarchaikusabbak az egy fatörzsből kifaragott keresztek. A két darabból készítettek legegyszerűbb változata az idegenek sírjaira tűzött, két egymásra guzsolt faágból alakított kódiskereszt. A kereszt gyakori kiegészítő dísze a kovácsoltvasból készített keresztszeg. - A jellegzetes változat a nyerges, tetejes, kalapos kereszt: a két vízszintes szár végét a felmagasodó középsővel deszka köti össze. Erdélyben, főként a Székelyföldön láthatók a kávás, zsindelyes kereszt igen szép példái. A különböző családok sírkeresztjeit eltérő módon kifaragott zsindelylapokkal jelzik. Erdélyben és az Őrségben helyenként még megtalálhatók a kúp alakú, fazsindelyes tetőzettel fedett keresztek. - Kőből formált paraszti készítésű ~et kevesebbet találunk temetőinkben, mint fából készültet. A régebbi sírköveken domborművű forgórózsa, rozetta, óra, Krisztus-fej látható. Másutt ezeket a szomorúfűz karcolt, festett ábrázolása szorítja ki. Általános az →IHS betűkből képzett Krisztus-monogram vésése e helyre. A keresztet gyakran faragják ki a korpusszal, ill. a Krisztus-fej szembenéző v. profil ábrázolásával. Szokás volt a domborművek festése, amely a sírlátogató, a megrendelő ízlését követi. Az alapot fehérrel - újabban kályhaezüsttel -, míg a domborműveket pirossal, kékkel, zölddel, feketével, arannyal mázolják be. A betűket feketével festik. - A kovácsolással készített ~ek alapformája a két, keresztirányban egymásra erősített laposvas. Elsősorban a keresztszárak metszéspontját díszítik kovácsolt rátétekkel, s a középpontból sugárszerűen kiágazó illesztékekkel. - Az öntöttvas keresztek már a falvaktól távoli öntőműhelyekben készültek. A földműves nép csak befogadója volt e termékeknek, melyeket - miként a maradandó anyagú kőkereszteket - csak a tehetősebb családok állíttathattak sírjaikra. - 2. A protestánsok sírjain legelterjedtebbek s legváltozatosabb formai gazdagságúak a fából készült ~ek. A népnyelvben Bánffyhunyadon fűfa, Kalotaszegen fűtül való fa, Debrecenben, a Hajdúságban főütül való fa, az Ormánságban fejefa. A gombfa - Magyarvalkón fejtül való fejgombfa. Kalotaszegen gombfa, a Duna-Tisza közén gombosfa - megnevezés a ~ jellegzetes gömb alakú fejrészére utal. A kopjafa elnevezés Erdélyben a legáltalánosabb. Első írásos említését 1543-ból ismerjük. A kopja előtag 'döfőlándzsa' jelentésű. A megnevezés e fejfatípus karcsú, általában csúcsosan végződő formájával v. azzal a temetkezési szokással magyarázható, hogy a koporsó előtt föld felé fordított kopját hordoztak, ill. a koporsót két-két dárdarúdon vitték ki a temetőbe, s azokat elhantolás után a sír két végébe állították. A végvári magyar vitézek a 16. sz: a csatában elhunyt társuk sírja fölé tűzték lándzsáját, hogy ezzel is jelezzék: ott katona nyugszik. Mivel a ~ek karcsúak s gazdagon díszítettek, az elhunyt harcos dzsidájának díszes tartójaként is magyarázták funkcióját. - A prot. ~ formájának alakítási lehetőségeit a fatörzs mint kiindulóforma s a megmunkálás módja határozza meg. E meglehetősen szűk lehetőségek között mégis a változatok rendkívüli sokfélesége alakult ki. Minden falunak megvannak a maga jellegzetes formái, ill. formai variánsai, melyek ugyan szembetűnően különböznek a szomszédos települések temetőinek fejfáitól, azonban felmutatnak olyan formajegyeket, melyek alapján egy-egy tájegység jellegzetes típusai közé sorolhatók. A változatok bősége alig tűr rendszerezést, mégis a legfőbb jellegzetességek alapján 4 csoportba sorolhatók: a) Fatönkös fejfák. A ~ megtartja a farönk eredeti zárt formáját. Az előlapot vízszintes tagolásokkal osztják fel. Az oldalak és a hátlap tagolatlanok. Feladatuk az előlap formai, plasztikai hatásának növelése, melyet néhány hangsúlyos vízszintes osztás tagol. Az előlap fő szerkezeti egységei: a homlok/fej, melyet az eresz/szemöldök/bajusz választ el a törzstől/hastól, melynek alsó része a fatörzs eredeti vastagságának megfelelően kiszélesedve a láb részben süllyed a földbe. A fatönkös ~ek markáns plasztikai hatását mindenekelőtt formájuk zártsága adja. A felirat és a síkdíszítmények az előlapon vannak. A készítéshez a legegyszerűbb szerszámok (balta, faragóbárd), valamint betűvéső szükségesek. Mivel ez a legegyszerűbb ~-forma, a magyarlakta területen a ref-ok között általánosan elterjedt. A fatönkös fejfák csoportjába tartoznak a csónak alakú fejfák. Ezeknek felső része három oldalról csapott, s hegyes csúcsban végződik. Olykor az előlap homlokrésze plasztikusan tagolt. E típus elnevezését a felső rész csónakorrhoz hasonló formájáról kapta. Változatait a Tisza mentén s K-Mo-on találjuk meg. Legközismertebb példái Szatmárcsekén (Szabolcs-Szatmár-Bereg m.) találhatók. - b) Az oszlopos fejfák mind a négy oldala egyformán megfaragott. Általában négyzet, ritkábban kör keresztmetszetű. A főbb vízszintes tagolások mind a négy oldalon megvannak, s ez biztosítja a ~ teljes plasztikai hatását. Faragásakor a fejsze és a bárd mellett már fűrészre, gyalura, vésőre is szükség van. Szintén országszerte elterjedt. Egyik jellegzetes alcsoportja az oszlopos-rovásos típus, amely különösen a Felvidéken, ÉK-Mo-on elterjedt. Az előlapot párhuzamosan egymás alá rendezett bevágások tagolják, amelyeken rövid, függőleges vésőrovások sorakoznak egymás mellett. Szép példái Gömörben, Tornában és Abaújban találhatók. Legismertebb talán a telkibányai változata. Vsz., hogy e típus archaikus évszámjelölési módot tartott fenn: a vízszintes osztások évtizedeket, a függőleges rovások pedig az egyes éveket jelölve mutatták, mennyi idős volt az elhunyt. A helyi lakosok - például Gömör vm-ben - még ismerik a jelölésmódot, de a 20. sz. végén már csak dísznek, cifraságnak tekintik és nevezik. Az oszlopos fejfák közül soknak a tagolásában az emberi testre utaló arányokat ismerhetünk fel. - A gombos fejfák szintén e csoportba sorolhatók. Az egyes szerkezeti részek helyi népi megnevezése követi is az emberi test főbb részeit: megkülönböztetik a lábat, törzset, fejet vagy főt. Az „emberalakú” fejfák szép példáit szolgáltatják Baranya, Somogy és Fejér m. ref-ok lakta falvainak temetői. Szoborszerűen érett a békési (Békés m.) régi ref. temető ~einek formája. A nem felismerhetően antropomorf fejfák részeinek megnevezésében is követi a népnyelv az emberi testre utaló analógiákat, például Szőlősardón (Torna vm.) megkülönböztetik a fejfa hasát, vállát, nyakát, homlokát, kontyát. Bodoson (Háromszék vm.) ismerik még a köldök, lapocka, bajusz megnevezéseket. Elsősorban az Alföld DK-i ter-én ismeretes a csúcsos végű süvegesfejfa, süvegfa (pl. Kisújszállás, Kenderes, Szolnok m.), amely szoros rokonságot mutat az ugyene vidéken fellelhető „turbános” fejfatípussal. Az utóbbinak szép példái a szentesi (Szolnok m.) régi ref. temetőből ismertek. Ezzel szemben pl. a Bodrogköz, Hegyköz ref. falvaiban ferdén csapott végződésű a férfiak fejfája, melyre olykor deszkalapot szegeznek, s kalaposfejfának mondják. Aggteleken az aszonyok fejfájának íves lezáródását az előlap felől fúróval átluggatják, s e díszt pártának nevezik. Ugyancsak országszerte elterjedt a fejrészén négy oldalról bevágott tulipános fejfa, melyet koronának is mondanak. Általában gyermekek, leányok, elvétve asszonyok sírját jelölik vele. - c) A kopjafák karcsú, nyúlánk ~ek, keresztmetszetük négyszög v. kör. Díszítő elemeit a 20. sz. elején még színezték is. Az Erdély-szerte elterjedt változatok általában zárt, nyugodt tagolású kompozíciók, díszítőelemeik mértaniasak, szögletesek, zömökek; a Duna-Tisza közén, pl. a monori ref. m-oknál - de a szl. telepítésű, ev. falvakban (Alberti, Irsa, Pilis, Pest m.) is - a kopjafák részformái inkább lekerekítettek, íveltek, a keresztmetszetük is általában kör. - d) A táblás fejfák egynézetre szánt ~ek. Főként a Dunántúlon terjedtek el, Baranya, Somogy, Tolna, illetve Pest megye ref. temetőiben: vastagabb deszka két oldalát szimmetrikusan, íves díszítésmóddal fűrészelték ki. Gyakran áttörtek, csipkézett szegélydíszűek. A Sárközben és a Ny-Dunántúlon az így kialakított körvonal kifejezetten emberi alakra utal. A típus másik csoportja az egyszerű oszlop, amely - vízszintes v. ívelt záródásával - közvetlenül utal a kő sírtáblákra. Általában kevéssé díszítettek. A felirat hordozására szánt legegyszerűbb változataik a függőleges karóra, oszlopra erősített névtáblák, melyek országszerte megtalálhatóak a legszegényebbek, idegenek sírjain. A Duna-Tisza közén elvétve epitálfának (vö. →epitáfium) is nevezik. - A kidőlt fejfát általában a sírba temetik. A gazdátlanokat a rászorultak összeszedik, s fűtenek vele, bár ezt a faluközösség nem nézi jó szemmel, s a hiedelemtörténetek is elítélő példákat tartalmaznak. - A sírhant fejfával ellentétes oldalán találunk általában 2 v. 3 egyszerűen megfaragott, mélyen a földbe szúrt rudat, melyek neve ÉK-Mo-on lábfa, a Tisza mentén lábtól való fa, Erdélyben kopjafa is. Az ország nagy részén a temetési menetben e rudakon vitték ki a koporsót a temetőbe. - 3. Szív alakú ~ek. Sajátos csoportot alkotnak a szív alakú, kőből készült ~ek. Főként barokk és rokokó stílű változatok mindenekelőtt a Dunántúlon (Kisalföld, Fertő környéke, Balaton-felvidék) terjedtek el, de megtalálhatóak az ország más területein is, a jezsuiták főbb kisugárzási körzeteiben. A kat-ok a ~ 2/3-át kitevő táblát alakították szív formájúra, s közepére állították föléje a keresztet. A ref-ok pusztán a szív alakú táblát alkalmazták. A legarchaikusabb paraszti készítésű darabokat a balatonfüredi, balatonudvari és szigetszentmiklósi ref. temetőkből ismerjük. Az egyszerűbb szívformák egy csoportja átmenetet alkot Mózes táblái kettős ívvel lezárt formája felé. - 4. Jel nélküli sírok. A m. hagyományban vannak sírok, amelyeken nincs ~, v. ha van, nem faragott, megmunkált. Kisgyermek sírját például sok esetben nem jelölik, csak szülei, főként az őt eltemető apa, keresztapa tudják, hogy melyik gyeppel benőtt halmocska alatt nyugszik kis halottjuk. Magyarszováton a fiatalon elhunytak sírjára nem faragott ~et tettek, hanem tavasszal szépen virágzó gyümölcsfát ültettek fölébük.  **

MN 1990. VII:88. (Kunt Ernő)