római szertartás, római rítus: a →liturgia végzésének Róma városában kialakult, a →trienti zsinaton általánosan kötelezővé tett formája. - 1. Az ősi ~ már nem létezik, csak lit. szövegekből rekonstruálható. A sajátos ~ 410-604: bontakozott ki a róm. birod-ban ált. lit. szokásokból. Első emléke a Sacramentarium Leonianum, melyet névtelen szerző 554 u. állított össze 455 utáni szövegekből. Nem a mai értelemben vett →misekönyv, hanem szövegmintákat ad, egy-egy ünnepre többet is. Sokat tett a ~ kialakulásáért I. Szt Geláz p. (ur. 492-496), teljes gazdagságában Nagy Szt Gergely p. (ur. 590-604) alkotta meg (→gregorián ének). - A ~ sajátosságai: pontos fogalmakat használó, józan szűkszavúság; hagyományőrzés; a könyörgések mindig az Atyaistenhez szólnak; a lit. közösségi jellegének hangsúlyozása (→stációs liturgia); a helyi adottságok és szentek kiemelt szerepe. - 2. A mai ~ kialakulásában szerepe volt annak, hogy I. Theodorosz p-tól (ur. 642-649) Szt Zakariás p-ig (ur. 741-752) 12 gör., ill. szír származású p. uralkodott, s ezzel a keleti hagyomány hatott a ~ra. Ez tűnik föl antifónákban (II. 2: Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén); ekkor honosodtak meg Rómában a →Mária-ünnepek és az →Oltalmad alá futunk ima. - A 8-9. sz: Gallia felől érte jelentős hatás a ~t, s ezután a ~ lassan az egész Ny-i világban ált-sá lett. A trienti zsin. (1545-63) előírta kötelező használatát, ami →liturgikus könyvek megjelenésével meg is valósult. - Mo-on a ~t nemz. zsinati határozattal Pázmány Péter érs. 1630: vezette be. 1648: Lippay György érs. sürgette, hogy ahol még nem történt meg, tegyenek félre minden ellenkezést és vezessék be. →liturgikus mozgalom, →liturgikus reform **

Péterffy II:378. - Radó 1961:110.