Magyar Katolikus Lexikon > Q > qumrani közösség


qumrani közösség: 1. A régészeti kutatások szerint a ~ vsz. Makkabeus Jonatán (ur. Kr. e. 161-143) v. Simon (ur. Kr. e. 143-135) idejében telepedett meg a Sóváros romjai között. Az id. Plinius (Kr. u. 23-79) az →esszénusok telepeként említ egy „kolostort” Én-Geditől É-ra, a Holt-tenger Ny-i partján (Historia naturalis V, 17). Később a qumráni romokat (Hirbet Qumran) római palota maradványainak gondolták. A →qumrani kéziratok (tekercsek) megtalálása után fölvetődött a kérdés, van-e kapcsolat a romok és kz-ok között. G. L. Harding, a Jordániai Ókorkutató Int. ig-ja és Roland-Guérin →De Vaux, a Jeruzsálemi Biblikus Int. vez-je 1951-57: föltárta az egész ter-et, és megtalálták azt a telepet, amelyről a tekercsekben szó van. - Kb. 400 pénzdarab, kerámiamaradványok és egyéb leletek nagyjából pontos kormeghatározást tesznek lehetővé. Az első összefüggő pénzsorozat a Johannesz Hürkánosszal (ur. Kr. e. 135-104) és a szeleukida VII. Antiochusz kir-lyal (ur. Kr. e. 138-129) kezdődik, és Nagy Heródes uralkodásának első évéig (Kr. e. 37) tart. A köv. pénzcsoport abból az időből való, amikor Archelausz Kr. e. 4: átvette atyjának júdeai örökségét. A pénzek Kr. u. 68-ig követik egymást, azután ismét szünet következik, és az utolsó érmék Kr. u. 132-135: Bar Kohba lázadásának idejéből valók. - I. Hürkánosz idejében (ur. 135-104) a fejlődés megkívánta, hogy bővítsék a telepet. Ezt a 2. szakaszt földrengés és tűzvész szakította meg. A zsidó tört-író, →Josephus Flavius (Kr. u. 37/38-100 u.) tudósít egy hatalmas földrengésről Kr. e. 31: Heródes király 7. évében, amely Júdeát sújtotta, s kb. 30 ezer áldozatot követelt. - A pénzek sorában mutatkozó szünet is arra mutat, hogy a földrengés után nem azonnal, hanem csak Archelausz uralkodása alatt népesült be újra az újjáépített telep. Nehéz magyarázatot adni arra, miért maradtak ilyen sokáig távol a közp-juktól. Lehet, hogy Nagy Heródes, aki Jerikóban, Qumrantól mindössze 12 km távolságra építette fel téli luxuspalotáját, nem tűrte meg a közelben ezeket az aszkétákat, akik az igaz zsidó vallási lelkület megtestesítői voltak. - Heródes halála után a ~ visszatért, és elkezdte a ktor újjáépítését. Ettől fogva Qumrant folyamatosan lakták egészen a zsidó háború kezdetéig. Mivel számíthattak rá, hogy az arra vonuló római légiók elfoglalják és lerombolják a ktort, agyagkorsókba zárták drága tekercseiket, és környékbeli barlangokba elrejtették őket. Miután a ktort lerombolták, római őrhely lett, ahonnan a Holt-tenger Ny-i partját a rómaiak szemmel tudták tartani. - A kutatók egy nagy, falakkal körülvett, toronnyal őrzött településre találtak. A főépület négyszög alaprajzú, s több melléképület csatlakozott hozzá. 13 ciszternát találtak, melyeket bonyolult vízvezetékrendszer kapcsolt össze. Megtalálták a ~ temetkezési helyét is. A legértékesebb a leletek között a scriptorium: összetört íróasztalait még össze tudtak állítani, 3 tintatartó és néhány, írásjeleket tartalmazó cserépdarab is előkerült. - A melléképületekben műhelyek, többek között egy fazekasműhely volt, s az itt talált agyagkorsók olyanok, mint amelyekbe a barlangokban a tekercseket elrejtették. A régészeti leletek alapján az épületegyüttes nem a szó szoros értelmében cellákból és közös helyiségekből álló →kolostor volt. Josephus Flavius szerint az egész telep egy vallásos társaság „szent területe” volt, melynek tagjai szegénységre,  megszentelődésre és a levitikus tisztaság megszerzésére törekedtek. Az alexandriai filozófus, →Philón (Kr. e. 13-Kr. u. 45/50) szerint Qumran volt az a különleges gyülekezőhely, ahol rendkívüli tisztulási szert-okat végeztek, és a „szt élet martyriumát” valósították meg. A ~ tagjai vsz. sátortáborban laktak, ami megfelelt Isten népe ideális, pusztai vándorlás kori állapotának; mások visszavonultak a hegyoldalak barlangjaiba remetének. - A qumrani telep lényegében önellátó volt. Qumrantól 3 km-re D-re van egy kis oázis, Ain-Feska, benne nagy, édesvízű forrás. Tőle É-ra 1958: egy épületcsoport maradványait tárták fel. A még felismerhető alapok azt mutatták, hogy egy nagy, központi épület állt itt, gazdasági épületekkel és raktárakkal; volt egy nagy marhakarám is, amelyhez fészer és vízmedence csatlakozott (vsz. a bőrcserzéshez). A qumrani kerámiákkal azonos cserépleletek azt bizonyítják, hogy ez az épület a ktor filiája és gazdasága volt. A Qumran és Ain-Feska közötti ter-et, amelyen enyhén sós vízű források fakadtak, kertként meg lehetett művelni. A sok, felszínre került datolyamag datolyaültetvényre utal. Philo szerint az esszénusok foglalkoztak méhekkel is (Ker. Szt János tápláléka). A vidék, ahol János keresztelt, alig 20 km-re van Qumrantól. Egyes kutatók szerint Lukács erről a helyről mondja: „A gyermek növekedett és lélekben erősödött. Mindaddig a pusztában élt, amíg Izrael előtt föl nem lépett.” (1,80.) A Qumranban élő remeték is így nevezték írásaikban lakóhelyüket: „a puszta”. Néhányan arra következtetnek, hogy a qumrani kolostor fiúkat is felvett a közösségbe. Josephus is megjegyzi: „Az esszénusok idegen fiúkat is felvesznek, zsenge korban, amikor még tanulékonyak. Úgy bánnak velük, mintha hozzátartozóik lennének, és megtanítják őket a saját szokásaikra” (Zsidó háború II, 8, 2). Nincs kizárva, hogy az öreg Zakariás pap Jánost a qumraniakra bízta, akik valamennyien papi családból valók voltak. János azonban több volt, mint egy a puszta remetéi közül, és ez megkülönbözteti őt a qumraniaktól, akár közöttük töltötte a fiatalságát, akár nem: ő különleges hivatást kapott az Úrtól. -

2. Életmódjuk. Nem eldöntött, Qumran lakói esszénusok voltak-e v. sem, de sok jel arra mutat, hogy Qumran volt az esszénusok fő központja. Egyes kutatók szerint a ~ az esszénusok „világi” ága. Az esszénusokról elsősorban Philón és Josephus Flavius tudósít. Philón „az erény atlétáinak” nevezi őket. Josephus, aki az esszénusokat a farizeusok és a szadduceusok mellett mint „filozófiai iskolát” említi, a Zsidó háborúban majdnem egy teljes fejezetet szentel nekik, számukat 4000-re teszi. Szerinte szétszórtan élnek az országban, és kiváló erkölcsű férfiakként dicséri őket. „Aki felvételét kéri a szektába, 1 évig a közösségen kívül kell élnie, de pontosan megtartva a szekta szabályait. Az év elején adnak neki egy kis fejszét, egy ágyékkötőt és egy fehér ruhát. Ha a próbaévet kiállta, egy lépéssel közelebb kerülhet a közösséghez: részt vesz a megtisztító szt fürdőben, de a közösségi életbe még nem bocsátják. Miután 1 é. tanúságot tett állhatatosságáról, 2 é. a jellemét teszik próbára, s csak ha ebből a szempontból is kifogástalan, akkor veszik fel teljesen a közösségbe. Mielőtt azonban megjelenhetne a közös étkezésnél, megesketik rá, hogy Istent tisztelni fogja és az emberekkel szemben meglévő kötelességeit teljesíti. Arra is kötelezi magát, hogy szüntelenül szeretni fogja az igazságot... a közösség tagjai elől semmit el nem titkol, másoknak viszont semmi titkot el nem árul, még ha meg is kell érte halnia. Végül megesküszik arra, hogy a szekta tanítását soha más módon nem közli másokkal, csak ahogy ő is megkapta. Így esketik meg az esszénusok az újonnan felvetteket.” (Zsh. II, 8, 7). - Vsz. Philónnak e sorai is az esszénusokra vonatkoznak: „Valójában úgy élnek, mintha csak maguknak léteznének, mintha test nélküli lelkek volnának, mintha nem tudnának semmit a városokról, falvakról, házakról, egyáltalán az emberi közösségről. Mindent semmibe vesznek, amit általában megbecsülnek az emberek, egyedül az igazságot kutatják” (De migrat.). Érthetően adódik a kérdés: vajon miből éltek ennek a közösségnek a tagjai, akiknek létszámát az utolsó időszakban kb. 200-ra lehet becsülni? Amikor Jézus Ker. Jánosról beszélt, rájuk is gondolhatott: „Mit mentetek ki látni a pusztába? Akik drága ruhákban járnak és kényelemben élnek, a királyi palotákban találhatók” (Lk 7,25). Josephus ugyanezt hosszabban írja le: „Megvetik a gazdagságot, és csodálatra méltó náluk a vagyonközösség, úgyhogy senki nincs, akinek többje volna mint a másiknak. Mert előírás náluk, hogy aki belép a szektába, az átadja vagyonát a közösségnek. Így aztán sem túlságos szegénység, sem gazdagság nincs náluk, hanem a közösen birtokolt javakból mindenki mértékkel részesül. Az olajat piszoknak tekintik, s ha valaki akarata ellenére olajjal kenődik be, az megmosakszik. A cserzett bőr számukra éppen olyan tiszteletre méltó, mintha állandóan fehér ruhában járnának.” (Zsh. II, 8, 3.) - Az esszénus mozgalom Kr. e. 152 u. keletkezett Jeruzsálemben, azoknak a papoknak a körében, akik elkülönültek a vezető papságtól, mert úgy látták, hogy azok nem tartják meg teljesen a Törv-t. Vezetőjük neve nem ismert, a qumrani iratokban ő az Igazság Tanítója, akinek Isten megadta a helyes tudás és az Írás ismeretének ajándékát. Vezetésével a papi ellenzék elszakadt a tp-tól, és visszavonult a Júdeai-pusztaságba. Aki közéjük tartozott, 20 é. korában megnősülhetett. 25 évesen kaptak a tagok helyet és szavazati jogot a közösségben. Vezető szerepet 30 é. koruktól fogva nyerhettek, de a közülük való hivatalviselők engedelmességgel tartoztak Áron fiainak, a papoknak és a közösség véneinek. Hivataluk fontossága szerint más és más tiszteletadás illette meg őket, s ha megöregedtek, vissza kellett vonulniuk hivataluktól. A tekercs befejező része annak az eszkatologikus lakomának ültetési rendjét határozza meg, amelyen a Messiás is jelen lesz: első helyen fog ülni a főpap, majd a papság, utána foglal helyet a Messiás, majd a világi tisztségviselők, végül a többiek, ki-ki a rangjának megfelelően. -  A ~ irányítása a legfelső tanács, 15 ffi (köztük 3 pap) kezében volt. A tanács élén a Mebaqqer, a legfelső felügyelő állt, aki tanító, bíró, prédikátor és lelkipásztor volt egy személyben, és atyaként bánt övéivel. A vétségeket meg kellett előtte vallani. Egyedül neki volt joga ahhoz, hogy valakit fölvegyen a közösségbe. Néhány kutató a Mebaqqer alakjában nemcsak hasonlóságot, hanem előképet is lát a ker. püspök-eszményhez. - Az Igazság Tanítójának személye nagy vitákat váltott ki. Neve sehol nincs említve. Ellenlábasát a „bűn papjának” mondták. Ő kétséget kizáróan az akkori főpap, Jonatán lehetett, aki kezdetben látszólag igazmondó volt, de hamarosan megmutatta igazi valóját: gőgös lett, megszegte a törv-t és a gonoszság útjára tért, üldözte és számkivetésbe küldte az Igazság Tanítóját. A szírek, akik főpappá tették, 143: fogságba vetették és hosszabb raboskodás után kivégezték. - Történtek kísérletek annak kimutatására, hogy az Igazság névtelen Tanítóját Jézussal azonosítsák. Egyesek úgy vélték, hogy egy még nyilvánosságra nem hozott qumrani szöveg azt is tartalmazza, hogy a közösség alapítóját, az Igazság Tanítóját keresztre feszítették, de a szöveg közzétételekor minden ilyen elképzelés szertefoszlott. -

3. Tanításuk. a) Kiválasztottság-tudatuk a törv. mélyebb megértésén alapult. Kiválasztottságukra jámborabb, igazabb élettel akartak válaszolni. Az iratokban nincs konkrét nevük, hanem „a világosság fiainak”, „az igazság embereinek”, „a szegényeknek”, „a szent közösségnek”, s legfőképpen „Isten választottainak” mondják magukat. A jeruzsálemi tp-ban szerintük „tisztátalan papság” szolgált, áldozataik és istentiszt-eik nem tetszhettek Istennek. A főpapi méltóság viselői nem tudták attól a Szádoktól levezetni a családfájukat, akit Áron utódaként Salamon tett főpappá. A hasmoneus Simon (Kr. e. 143-135) népszavazás után került a főpapi székbe, ezért a ~ törvénytelennek tekintette. Ilyen ellentétben álltak a tp-mal. Saját naptárukkal is ennek adtak kifejezést, amely nem a Holdhoz igazodott, mint a tp. naptára, hanem a Nap járásához, és az volt a határozott előnye, hogy a nagy ünnepek minden évben a hét azonos napjára estek. - A Manuale disciplinae kezdő fejezete szerint: A tagok kötelessége, „hogy Istent keressék. Azt tegyék, ami Isten előtt kedves és igaz, aszerint, ahogyan Mózes és a próféták által Ő parancsolta. Szeressenek mindent, amit Isten akar, és gyűlöljenek mindent, ami nem kedves Istennek. Tartózkodjanak a rossztól, és tegyenek meg mindent, ami jó. Az országban valósítsák meg a jogot, az igazságot és az igazságosságot. Ne cselekedjenek többé bűnös szívvel és tisztátalan tekintettel. Állandóan a szeretet szövetségében éljenek azokkal, akik arra szánták az életüket, hogy megvalósítják Isten törvényét. Tegyék magukévá Isten végzéseit, és igazodjanak azokhoz a dolgokhoz, amelyeket Isten a maga idejében megfelelő tanúk által kinyilatkoztat. A világosság fiait aszerint szeressék, amennyire részesei Isten tanácsának, a sötétség fiait pedig gyűlöljék, úgy, amint Isten bűnösökre lesújtó bosszúja megkívánja. Akik átadják magukat az igazságnak, azoknak át kell adniuk egész tudásukat, erejüket és vagyonukat a közösségnek, azért, hogy ismereteik Isten törvényében megtisztuljanak, erőiket másokéval egyesítsék életük tökéletességének mértéke szerint, és az igazságosság követelményeinek megfelelően osszák meg másokkal azt, amijük van. Isten minden szavát tartsák meg a maga idejében. Ne lopják az időt. Az előírt ünnepeket el ne mulasszák, és a Törvénytől se jobbra, se balra el ne térjenek” (Manuale disciplinae I, 1-15). -

b) A végső idők várása a jámborságuk középpontja volt, a ~ egész életét ez határozta meg. Tudták, hogy a vég nincs közel, sőt a gonosz uralma most halad tetőpontja felé, a „világosság fiainak” közösségét mindenfelől a sátán uralma veszi körül, de Isten csak megszabott időt enged neki. Gyülekeznek már a végítélet jelei, s akkor kiirtják majd Izr-ből mindazokat, akik elpártoltak. -

c) Az „új szövetség” gondolata a ~ tanításának legnagyobb meglepetést okozó vonása: közvetlenül Krisztus eljövetele előtt és az általa meghirdetett szövetséget megelőzően létezett egy közösség, amely „új szövetségnek” értelmezi magát. Ráadásul ezt a szövetséget a Messiás eljövetelével kötötték össze: úgy gondolták, hogy az új szöv-nek attól a naptól, hogy „elvétetik az egyetlen Tanító”, addig kell majd tartania, amíg „az Árontól és Izraelből való Messiás el nem jön”. **

BL:1077. - Kroll 1993:212. - LThK 1993. VIII:778. - Vanyó 2000:19.