Magyar Katolikus Lexikon > P > profán


profán, profanus (a lat. fanum, 'szent terület, szentély, templom' szóból): 1. az ókori misztériumvallásokban a még be nem avatott jelölt, aki a szertartásoknak csak bizonyos részén lehetett jelen. - 2. az Ószövetségben a →szent, az Istennek lefoglalt ellentéte; világias, közönséges. Az Úr megparancsolta Áronnak és a fiainak örök parancsolattal, hogy bort és részegítő italt ne igyanak, amikor belépnek a találkozás sátrába: „hogy különbséget tudjatok tenni a szent és a ~, a szennyes és a tiszta között, és tanítsátok Izrael fiait minden törvényemre, melyeket az Úr Mózes keze által mondott nekik” (Lev 10,10-11). Ezekiel próf. az Úrtól hallja a szemrehányást: „Mondd Izrael házának, »te vagy a föld, melyre nem hullott eső, sem harmat a harag napján (...), papjai megvetették a törvényemet, beszennyezték szentélyemet, a szt és a ~ között nem tettek különbséget, nem tanítottak különböztetni a szennyezett és a tiszta között«” (22,24-26). - Szt Pál inti Timóteust: „Őrizd meg a rád bízott kincset. Kerüld a ~, üres fecsegést.” (1Tim 6,20; . 2Tim 2,16) **