Magyar Katolikus Lexikon > P > posszibilia


posszibilia (lat.): a lehetőségek világa. - Az ember mindig megéli a világ változtathatóságát és esetlegességét, amelyből új valóságok fejlődnek ki. Megvan a belső látása is az új megvalósításához pl. a műv-ben és a technikában. A szellem szabadsága is érvényesül itt, de képességét mind a belső adottságok, mind az anyag lehetőségei korlátozzák. Ezért olyan lehetőségekről nem beszélhetünk, mint pl. az abszolút szabadság, amelyet egyes egzisztencialisták hirdetnek (J. P. Sartre). A hatóok erkölcsi és fiz. lehetőségeinek megvalósulása tehát függ a belső létbeli adottságoktól. Ezt a tárgyi lehetőséget meg kell különböztetni az egyéni képességtől. Lehetőségi létezőnek nevezzük azt, aminek a létrehozó jegyei nincsenek ellentmondásban, vagyis ami megvalósítható. Az eligazítást tehát itt is a létező világrend adja. Csak ennek logikai összefüggéséből olvasható ki, hogy az alkotó jegyek összeillenek-e. Ha a létező valóságot Isten abszolút teremtő akaratából vezetjük le, akkor ott is az ő belső logikája, bölcsessége adja meg a metafizikai lehetőségeket. Tehát kifelé az lesz lehetséges, ami véges teremtményi síkon utánozhatja az ő belső tökéletességét. Innen van az is, hogy a meglevő dolgok törvényszerűségéből következtetni lehet a Teremtő létére és milyenségére. A fil. és a teol. tört-ében fölvetődött a kérdés, hogy Isten teremtő ereje előtt milyen lehetőségek állnak. Már Szt Ágoston foglalkozott ezzel a témával (De spiritu et littera). Az biztos, hogy Isten sokkal többet teremthetne, mint amennyit teremtett. A való világ term-ét és létét az ő szabad akarata határozta meg, s annak motívuma csak ő maga lehetett, mégpedig úgy, ahogy maga előtt látta bölcsességét, szentségét és jóságát. A lehetőségek teol-jához tartozik az a kérdés is, hogy Isten teremthetett volna-e olyan világot és benne olyan értelmes lényeket, akiket nem hív meg termfölötti célra, hanem meghagy a tiszta term. állapotában. Ma, amikor a kegyelem ingyenes voltáról beszélünk, az ilyen természetes világ elvi lehetőségét föltételezzük. Végül ide tartozik még az a kérdés is, hogy Isten teremthetett volna-e jobb, tökéletesebb világot. Leibniz szerint létében ez a legtökéletesebb, ami lehetséges volt. Pontosabban úgy válaszolhatunk, hogy különbséget kell tenni a dolgok lényegi tökéletessége, továbbá a belső összefüggések és a cél tökéletessége között. Ha a dolgok lényege megváltozik, akkor maguk a dolgok változnak meg, nem pedig tökéletességük. A világ dolgainak kölcsönös összefüggése és az emberre való vonatkozása is sokféle lehet, sőt a termfölötti célban való részesedés is. Biztos, hogy ebben a tekintetben Isten egybehangolta pl. az ember belső lehetőségét és a termfölötti cél végleges boldogító voltát. G.F.

LThK VIII:640.