Magyar Katolikus Lexikon > P > por


por (lat. pulvis): szilárd anyagok szabad szemmel meg nem különböztethető részecskéi, melyeket a legkisebb légmozgás is magával ragad. A természetben a fagy, víz, szél hatására keletkezik a földből, kövekből, az ember töréssel és őrléssel állítja elő. - A Szentírásban az az anyag, melyből az Isten az embert teremtette (Ter 2,7; Jób 4,19). - A ~ visszatér a ~ba (pl. Ter 3,19); ebből következően az ember egyszerűen ~nak nevezhető (pl. 18,27). A →hamu mellett a ~nak a gyászszert-okban is van szerepe: a ~ban fetrengtek (Mik 1,10), v. a fejükre szórták (pl. Józs 7,6) a bánat jeléül. Képes értelemben az ember lerázza magáról (Iz 52,2) ill. a lábáról (Mk 6,11) annak jeléül, hogy nem vállalja a közösséget, tanúbizonyságul valaki ellen; v. lenyalja ill. lecsókolja valakinek a lábáról azt (Iz 49,23); büntetésül ~ az eledele a kígyónak (Ter 3,14; Iz 65,25), de a legyőzött ellenségre is ez a sors vár (Mik 7,17;. Zsolt 72,9). Végül a ~ megszámlálhatatlan sokaság képe (pl. Ter 13,16: Olyanná teszem utódaidat, mint a föld homokját), de kifejezheti a megalázódást (pl. Iz 47,1) v. a sírba szállást is (pl. Zsolt 22,30). R.É.

BL:1489.