Magyar Katolikus Lexikon > P > pisztácia


pisztácia, atlanti terebintfa (gör. terebinthosz, lat. Pistacia atlantica): a szömörcefélék családjába tartozó növény, örökzöld tölgyesekben és törpecserjések határán gyakori, szárazságtűrő, korábban magasabbra is megnövő fa. - Kicsi, ehető, édeskés magja az ókorban mindennapi táplálék volt. Napjainkban inkább csak tőből elágazó terebélyes bokor formában található.  Természetes körülmények között önállóan nem alkot erdőt. 5-7 elliptikus levélkéjének csúcsa kerekített, kiálló tüskével. Fénylő fiatal vörösbarna hajtásvégeiről könnyű megkülönböztetni a többi fajtól. - A ~fajok örökzöldek v. lombhullatók, illóolaj tartalmuk miatt aromás illatúak. Levelük szárnyasan összetett; sárgásfehér, barnás v. zöldes virágaik kis, laza, hónalji fürtökben csoportosulnak. Csonthéjas terméseikben egyetlen zöldesfehér magot érlelnek. Ágaikat bevágva balzsamot nyertek, magvaikból „terpentin-olajat” pároltak. Levelein a terebint levéltetű (Aphis pistaciae) szúrása nyomán képződő, festéket adó gubacs fontos árucikknek számított. - Vallási kultusz céljára a fajok leveles hajtásait, a balzsamot, áldozati helynek a hatalmas, tölgyszerű, gyakran magányos faóriások árnyékát használták. - Palesztinában a nemzetség 3 faja őshonos, a balzsam-~ volt a leggyakoribb, a Szentírásban azonban legtöbb helyen az atlanti ~ról lehet szó (Sir 24,22; . Ter 35,4; 36,41; Józs 24,26; Bír 6,11.19; 1Sám 17,21; 2Sám 18,9.10; 1Kir 13,14; 16,6.8; 1Krón 10,12; Iz 1,30; 6,13; Ez 6,13; Oz 4,13). - A ~fa tökéletes formája miatt ősidők óta a hatalommal megalapozott biztonság jelképe. Hosszú életkora a tölgyhöz hasonlóan az örökkévalóságot szimbolizálta a közel-keleti pogány vallásokban. Ky.Z.

Kereszty 1998:360.