Magyar Katolikus Lexikon > P > papirusznád


papirusznád, papírsás (gör. papürosz, thibé, lat. Cyperus papyrus): a palkafélék családjába tartozó növény. A ~ név szakmailag téves, mert a Cyperus nemzetség nem nád (Phragmites), nem is sás (Carex), hanem palka, a név tehát helyesen papírpalka lenne. - Rokon fajai a földimandula, kávégyökér, csemegepalka, tarackjainak dióízű, mandulaformájú, ehető gumójából kávépótló készült a mediterrán országokban; a núbiai papírsás Núbiában a Fehér-Nílus partvidékének jelegzetes alfaja; a palesztin papírsás a Hule-tó partvidékén élő fajta; a szíriai palka szilva nagyságú, fűszeres illatú, gyűrűs tőkéje az izzasztó és élénkítő „keleti ciprusgyökér”. - A víz fenekén vastag vízszintes gyöktörzseiből erednek a magasra nyúló virágtartó szárak, valamint a lefutó gyökerek. 2-5 m magasra növő, 5-10 cm-es tőátmérőjű levéltelen, sötétzöld szárainak végén rozettásan erednek lelógó

szálas, nagy ernyőszerű fejben csoportosult levelei és virágzata. A →náddal ellentétben szára háromszögű, nem bütykös, nem üreges; levélhüvelye zárt; a virágtakaró sertékké csökevényesedett, virágzata egyivarú virágokból álló többszörösen összetett füzér, termése makkocska. Készült belőle csónak, tutaj, kosár, kötél, vitorla, cipő, fonott bútor. Felhasználták az egyszerűbb építkezéseknél, sőt fa hiányában tüzelőanyagnak is. Igazi értékét azonban a →papiruszgyártás adta meg. - A bibliai időkben a egész Nílus mentén dúsan virágzott. Palesztinában a Hule- és a Genezáreti-tó között terült el az a 10 mf hosszú mocsár, amelynek a korabeli utazók leírása szerint áthatolhatatlan ingoványát nagyrészt ~ borította. Az 1930-as években a Felső-Jordán partvidékén még végig sűrű bozótot képezett. - Az eredeti nílusi típusfaj 2000-re teljesen kipusztult, és csak helyi fajtái élnek kis védett csoportokban Núbiában és a Fehér-Nílus mentén, valamint a rohamosan csökkenő Hule-tó partvidékén. Siracusa (Szicília) mellett látható a faj természetes állományának utolsó eu. maradványa. -

A ~ sárgásbarna virágos szárát az egyiptomiak magukkal vitték a templomi szertartásokra, hogy isteneiket díszítsék vele. Később a bátor, hősies dolgot cselekvő embereiket is vele koszorúzták meg. Ámon szent növényeként a mindentudás, a tudomány és fejlődés nyugat-ázsiai jelképe lett. Az örök értékű bölcsességeket finom papirusztekercsekre írták, a hétköznapi üzeneteket fatáblára vagy durva állatbőrökre. Ky.Z.

Kereszty 1998:214.