Magyar Katolikus Lexikon > P > pünkösdi királyné


pünkösdi királyné, királylány: a falu leányai közül évenként választott fiatal, aki elsősorban erényessége (szelídsége, szerénysége, szemérmessége, szorgossága) miatt nyerte el a kitüntető címet. - „Koronája” (koszorúja) rózsából készült. Sok helyen a földesúr kisebb ajándékokkal látta el őt és családját. Ő a falu szépe is, de ezt belső jó tulajdonságaiból következőnek tartották; megválasztása tehát  nem szépségkirálynő-választás volt. Erdélyben a kk-ban királynéasszony ültetésként volt ismert. - A szokás emlékeztet a májusi grófnő ünneplésére, mely Bolognában már a 13. sz: virágzott, s  vándordiákok révén terjedhetett el onnan az Alpokon túli országokba, így hazánkba is. Meghonosodását tanúsíthatja, hogy a tavasz királynője ünnepe I. (Nagy) Lajos kir. (ur. 1342-82) udvarában már ismeretes. A pünkösdölés legrégibb ismert népi szövegét →Dugonics András jegyezte föl. - Egyes helyi változatokban a ~ neve Szt Örzsébet asszony (Árpádházi Szt Erzsébet gyermekkorában lett menyasszony, legendájában rózsacsoda szerepel). - Zenei anyaga a pünkösdi népszokások közül csak a ~nak maradt fenn. A többségében kk-ra utaló anyag a Dunántúl, Alföld, Palócvidék emléke. Az énekciklus első, ismertebb darabja (A pünkösdnek jeles napján) kk. kanció, dallamát a 15. sz: jegyezték le. A vsz. szintén kk. eredetű pünkösdi szöveg későbbi feljegyzésből (Kájoni) és a népi szokásból maradt ránk. A strófásan épített ének napjainkra szinte gyermekdallá alakult. Kodály Zoltán kóruskompozíciója révén ált. ismert. - A pünkösdölő 2. szakasza (egyes helyeken az ének kezdete) a klasszikus változatok szerint mondókaszerű versmondásból áll. Nemcsak a szövegek egy része használ régies képeket (pl. az Úrnapját idéző „kegyes Pelikán” kifejezéssel), hanem a hangzásban is kk. a monoton, félig recitált, félig ütempárokba rendezett formulaanyag, melynek elágazásai az isk. énekelve tanulás régi hagyományai felé vezetnek. **

Bálint 1989:336.