🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > O > ostor
következő 🡲

ostor (lat. flagellum): állatokat terelő, hajtó szerszám, botra erősített, szíjból vagy fonott zsinegből készült, állatok serkentésére való eszköz; rövid nyelű, több szíjból álló változata a korbács. Az ókorban büntetésvégrehajtási eszköz (→ostorozás). - A m. hagyomány is kétféle ~t használt: rövid és hosszúnyelűt. A rövidnyelűt, mely a lovas nép jellegzetes terelő szerszáma, a rajta levő, inkább díszítésül szolgáló vas- v. rézkarikáról karikásnak, ezenkívül nehéz~nak, korbácsnak, kancsikának nevezték, szíjból v. kenderkötélből készült. Az ~ derekát a pásztor kötél köré 6-10 vékony szíjból hengerdedre fonta. A derék egy vastag, majd vékonyabb szíjban folytatódott, s ez a lószőrből font csapóban végződött. Ez adta a nagy riasztó hangot a csördítéskor. A csapó hamar kopik, ezért tartalékban tartják az ~ telkén. A fejet forgó karikával erősítik a telekhez, ezt a nyélhez kötik. Az ostornyelet szíjhurkolással, berakással, sallanggal gazdagon díszítették a pásztorok. A karikás ~t a pásztor, ha nincs rá szüksége, összekötve a nyakában hordja. - A szekerező béres hosszúnyelű ~ral hajtott, mely mindig a nyél végére van hurkolva. A kocsis ~a vékonyabb. - Ikgr. Kínzás v. aszkézis jele: Szt Ambrus (a nagyok bűneit ~ozta), Reutei Szt Erzsébet, Paolai Szt Ferenc (nagycsütörtökön kötéllel a nyakában ment a tp-ba), Szt Gervasius (szöges korbács, mártíromsága eszköze), Szt Júlia, Pazzi Szt Magdolna, Cortonai Szt Margit, a →négy megkoronázott vt., Szt Pantaleon, Alcantarai Szt Péter, Damjáni Szt Péter, Szt Prokop, Szt Protasius (szöges korbács, mártíromsága eszköze), Szt Vince vt. attrib-a. **

MN II:91. - MNL IV:117.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.