Magyar Katolikus Lexikon > O > optio fundamentalis [personae]


optio fundamentalis [personae] (lat. [a személy] 'alapvető választása'): a 20. század közepén fölvetett etikai, erkölcsi fogalom, az egész személy erkölcsi értékét meghatározó „elvi állásfoglalás” a →jó és →rossz, az igaz és hazug, →szent és gonosz közötti választásában. Komoly félreértésekkel jár, mert nem ragadható meg az időpontja és az aktusa, ugyanakkor a cselekedetek erkölcsi értékelését megkérdőjelezheti. Ezért II. János Pál p. a Veritatis splendor erkölcstani enc-jában részletesen foglalkozik az ~sal: 1. Az ~ helyes fogalma. A kat. erkölcstan kezdettől elismeri egy ~ sajátos jelentőségét, mely minősíti az erkölcsi életet és gyökerében határozza meg a →szabadságot Isten színe előtt. De ez a hit választása, engedelmesség (vö. Róm 16,26), mellyel az ember teljesen szabadon Istenre hagyatkozik, az akarat és az értelem teljes engedelmességét nyújtva feléje. Ez a hit, mely „a szeretet által tevékeny” (Gal 5,6), az ember bensejéből, a „szívéből” (vö. Róm 10,10) ered, és arra hivatott, hogy a cselekedetekben hozzon gyümölcsöt (vö. Mt 12,33-35; Lk 6,45; Róm 8,58; Gal 5,22). A Tízparancsolatban a parancsolatok élén áll az alapvető formula: „Én vagyok az Úr, a te Istened” (Kiv 20,2), mely a sokféle részleges parancsolat eredeti értelmét kifejezve a szövetség erkölcsének sajátos arculatot, egységet és mélységet biztosít. Izrael alapvető választása tehát az alapvető parancsra vonatkozik (vö. Józs 24,14-25; Kiv 19,38; Mik 6,8). Az ÚSz erkölcsének kezdetén is ott áll Jézus alapvető fölszólítása a „követésére”; a gazdag ifjúnak mondja: „Ha tökéletes akarsz lenni, ... jöjj és kövess engem” (Mt 19,21). Erre válaszol a tanítvány egy radikális döntéssel. A talált kincs és igazgyöngy (melyért az ember eladja mindenét, amije van) evangéliumi példázatai beszédes és hatásos képei annak a föltétlen és radikális választásnak, melyet Isten országa megkíván. Követése választásának radikális voltát Jézus kimondta: „Aki meg akarja menteni az életét, elveszíti azt; de aki elveszíti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt” (Mk 8,35). - A „jöjj és kövess engem” fölszólítás az emberi szabadságnak szól, azt a lehető legnagyobb módon fölmagasztalja, ugyanakkor tanúsítja a hit és a döntések igazságát és kötelező voltát: ezeket lehet ~nak nevezni. - Az emberi szabadság hasonló fölmagasztalását találjuk Szt Pál szavaiban: „Ti, testvérek, a szabadságra vagytok hivatva”, de azonnal hozzáteszi a súlyos figyelmeztetést: „Csak e szabadság ne legyen indoka a test szerinti életnek” (Gal 5,13). - 2. Az ~ téves felfogása a 20. sz: a →szabadság rossz értelmezésének gyümölcse. A szabadság nem csupán konkrét cselekvések közötti választás, hanem e választásokon belül az ember döntése önmagáról is, s a saját életének beállítása avagy a rossz, az igazság v. hazugság irányába, végső soron Isten mellett v. ellene. - Az ~ helytelen fogalma szerint a konkrét tettek erkölcsiségét meghatározó szabad választások mögött létezik egy bizonyos alapvető szabadság, melynek jogán a személy átfogóan dönt önmagáról. E döntés nem reflektált, tudatos és meghatározott választás, hanem „transzcendentális” és „konkrét tárgy nélküli”. A belőle származó konkrét cselekedetek csak részleges kísérletek, de soha nem fejezik ki teljesen, ezért csupán „jelei” v. kísérő jelenségei ennek az ~nak. E cselekedetek közvetlen tárgya nem az abszolút Jó (melynek színe előtt transzcendentális szinten nyilatkoznék meg a személy szabadsága), hanem a részleges javak (melyeket „kategoriális javaknak” is mondanak), s ezek egyike sem képes meghatározni a személy szabadságát a maga teljességében. Így tehát különbséget tesznek az ~ és egy konkrét cselekedet megfontolt választása között, s az erkölcsi „jó” és „rossz” csak az ~ról állítható, a konkrét választások csak „helyesnek” v. „hibásnak” minősíthetők. Ezzel azonban szakadást támasztanak az emberi cselekvés erkölcsiségében: az egyik oldalon van az ~, a másikon a konkrét cselekedetek. E cselekedetek erkölcsi megítélése, helyes v. hibás volta csak attól függ, hogy a tettből következő („praemorális” v. „fizikai”) jó és rossz következmények számaránya milyen (→konszekvencializmus).

- 3. Az ~ téves felfogásával szemben a) az ~ megváltozhat. Az ~ révén ui. képes az ember irányt szabni életének, s a kegyelem segítségével követve az isteni hívást végső célja felé tartani. De ez a képesség ténylegesen a konkrét tettek választásában nyilvánul meg, melyekkel az ember szabadon alakul Isten akarata, bölcsessége és törvénye szerint. Éppen ezért amikor az ember egy konkrét helyzetben tudatos választással súlyos erkölcsi kérdésben ellentétes irányba köti le akaratát, megváltoztatja ~át. - b) Az ~ nem választható el a konkrét cselekedetektől, mert az emberi cselekedetek moralitása nem csupán a szándéktól, az ~tól függ, hanem az erkölcsi törv-től és a cselekedet tárgyától is (→erkölcsiség forrásai). - c) Nemcsak a rossz ~, hanem a konkrét →halálos bűn miatt is elvész a kegyelem. Az ~ helytelen felfogása szerint az ~ erejéből az ember hűséges maradhatna Istenhez akkor is, ha egyes választásai és konkrét cselekedetei nem felelnek meg az erkölcsi törvényeknek; a szeretetre irányuló kezdeti optióval az ember erkölcsileg jó maradhatna, megmaradhatna Isten kegyelmében, elérhetné üdvösségét akkor is, ha konkrét cselekedetei megfontoltan és súlyosan ellenkeznének Isten és az Egyh. parancsolataival. - Valójában az ember nemcsak az ~hoz való hűtlenség miatt vész el, mellyel „teljesen szabadon Istennek” ajánlotta magát, hanem minden megfontoltan elkövetett halálos bűnnel megbántja Istent, aki a törvényt adta, s az egész törv. ellen vét (vö. Jak 2,8-11). Még ha meg is őrzi a hitet, elveszíti a megszentelő kegyelmet, a szeretetet és az örök boldogságot. - d) Nem csak az ~ rosszra változtatása halálos bűn. **

VS 65-69.