Magyar Katolikus Lexikon > O > okság


okság, kauzalitás (a lat. causa, 'ok' szóból): filozófiai alapkérdés: mi a →változás, mozgás, a dolgokban lévő lét-mozzanat magyarázata. - A klasszikus gör. bölcs. ezzel a kérdéssel indult útjára. Az ősokot (arché) Thálész a vízben, Anaximenész a levegőben, Anaximandrosz meghatározatlan ősanyagban látta. Anaxagórász fölismerte, hogy az anyagi elv egymagában nem elegendő a mozgás magyarázatára, hatóokra is szükség van, ezt ő →nousznak nevezte (formáló szellemi elv). Hasonló értelemben beszélt Platón a démiurgoszról, formáló elvnek az →ideákat tekintette. Ezekből az előzményekből fejlesztette ki Arisztotelész a négy okról szóló, klasszikussá vált tanítást. Abból a mozgásból indult ki (lényegében a létezők fejlődéséből), melynek során az →anyag (hülé = matéria) új belső →formát (morfé) kap. Az anyagnak ezt a formálását a hatóok végzi úgy, hogy közben valamilyen →célt valósít meg (cél-ok, finalitás). A két belső okhoz (anyag és forma) tehát két külső ok járul. Az okoknak ezt a négyességét átvette a →skolasztika, különösen Aquinói Szt Tamás. Ötödikként hozzájuk sorolta a minta-okokat (causa exemplaris, →minta-okság), amelyek a platóni ideáknak felelnek meg, ezeknek azonban nem tulajdonított önálló létet: csak az (értelmes) alkotóban léteznek, így a minta-ok mint „külső forma” végül is a formai ill. a hatóokra vezethetők vissza. A hatóokon (causa efficiens) belül megkülönböztetett fő- és eszköz-okot (causa principalis et instrumentalis). A mechanikus világkép előretörésével a 17. sz-ra háttérbe szorultak mind a belső okok, mind a cél-ok (→teleológia), az Arisztotelész-féle 4 ok közül jóformán csak a hatóok (az OK) maradt meg. A modern termtud-ok megteremtői sokáig úgy számoltak az „erők”-kel, mint hatóokokkal. Lassan világossá vált, hogy különbséget kell tenni a fil. ~ és az egyes tud-ágak magyarázó elvei között, s utóbbiban az ~ot a funkció fogalmával kell behelyettesíteni, ami alatt azt kell értenünk, hogy 2 jelenség között függő a viszony, tehát ha az egyik változik, az a meghatározható mennyiségi viszonyok szerint a másikra is kihat. A funkciót a fiz. csak akkor tekinti ~nak, ha iránya meghatározott, pl. időbeli egymásután tekintetében. A termtud. szempontjain túl nyitva marad a lehetőség a fil. értelemben vett ~ kérdésfölvetésére. Cs.I.

LThK VI:96.

Legeza Mihály: A transzcendens ~ elmélete. Kritikai tanulm. Bp., 1944.