nuncius: a Szentszéknek az államhoz és a kormányhoz akkreditált állandó képviselője, föltéve, hogy az illető országban joga van arra, hogy ő legyen a diplomáciai testület rangelsője (doyenje). - Ez általában a régi kat. hagyományokkal rendelkező országokban biztosított. Ha a Sztszék diplomáciai képviselőjének erre nincs joga, pronuncius név illeti. Ugyancsak államokhoz és kormányokhoz küldött pápai követ az internuncius is. A diplomáciai jog szerint a ~ és a pronuncius nagykövetnek számít. Az internuncius fokozata „rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter”. Előfordul az is, hogy a Sztszéknek valamelyik állandó képviseletét - többnyire átmenetileg - a követnél alacsonyabb rangú diplomata, ügyvivő vezeti. - Az első ~t VI. Sándor p. (ur. 1492-1503) nevezte ki 1503: Velencébe, Angelo Leonini személyében. III. Pál p. (ur. 1534-49) 1537: elrendelte az állandó írásbeli érintkezést a ~okkal, akik jelentéseiket az államtitkárnak küldték és azokat a Vatikáni Levtárban helyezték el az államtitkári válaszokkal és utasítások fogalmazványaival együtt. XIII. Gergely p. (ur. 1572-85) határozta meg pontosan a p. diplomaták osztályait. A ~ok tevékenységét az egyh. előírások mellett nemzetk. szerződések (pl. 1815: a bécsi kongressz., 1961: a bécsi gyűlés határozatai) is szabályozzák. - Apostoli ~ok Bpen: 1920. X. 6-1925. IV. 27: Lorenzo →Schioppa, 1925. VII. 5-1930. II. 14: Cesare →Orsenigo, 1930. V. 13-1945. IV. 4: Angelo →Rotta; 1990. VI. 21-1997. III: Angelo Acerbi, 1997. VI. 18-2003. II. 22: Karl Joseph →Rauber, 2003. IV. 9-: Juliusz Janusz. E.P.-Sz.Sz.A.

Erdő 1991:237. - Tört. Szle 1997:99. (Eördögh István: A pápai nunciatúra újraalakulása Mo-on 1920-ban) - Zombori 2001:15. (Gergely Jenő: Magyar-szentszéki diplomáciai kapcsolatok 1920-1990)