🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > M > minuszkula
következő 🡲

minuszkula (a lat. minusculus, 'kisdedecske' szóból: kisbetű):

azon írástípusok gyűjtőneve, amelyeknél egyes betűk (p, t, f, k stb.) függőleges törzse lefelé vagy fölfelé meghosszabbított (vagyis az írás négy párhuzamos vízszintes vonal közé helyezhető). - A 8. sz-tól Eu-ban használt ~ a meroving írás, melynek egyszerűsített és olvashatóbbá tett használatát Nagy Károly (ur. 768-814) rendelte el. Ez az írás a karoling ~, az első betűtípus, mely összefüggő képet alkot. - A karoling ~ másolásából alakult ki Itáliában a kisbetű. A szövegkiemelésnél ált-sá vált a klasszikus kapitális használata, a kiegészítő nagybetű. Ezt nevezzük humanista majuszkulának. A humanista kurzív írás lényegében mai kézírásunk őse. Sz.V.

Szántó Tibor: A betű. Bp., 1966. - Gróh János: Betű és írás. Uo., 1979. - Kloos, Rudolf M.: Einführung in die Epigraphik des Mittelalters u. der frühen Neuzeit. Darmstadt, 1980. - A tört. segédtud-ai. Szerk. Kállay István. Bp., 1986. (Paleográfia; Epigráfia c. fej-ek)

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.