Magyar Katolikus Lexikon > M > mezopotámiai naptár


mezopotámiai naptár: Az ókori Mezopotámiában a Kr. e. 4/3. évezred fordulója és a Kr. u. 1. sz. között - amíg a klasszikus mezpotámiai műveltség és ennek ékírásos írásbelisége eleven volt (sumér, babiloni, asszír, perzsa, hellénisztikus és parthus kor) - nagyjából azonos naptári rendszert használtak, még ha a rendszernek számos helyi változata élt is. Az időszámítás 3 elemi egysége a nap, a hónap és az év. Az ékírás megfelelő jeleivel már a legkorábbi írásos emlékeken is találkozunk; igaz, az év később bukkant föl. A ~i rendszer a Kr. e. 3. évezred közepén a sumér okmányokban már kifejlett állapotában látható, ide értve a naptári ünnepek rendszerét is. - 1. A nap Mezopotámiában mindig napnyugta után kezdődött, estétől estéig tartott. A pontos kezdetet az újhold (szarv) koronájának láthatóvá válása jelölte ki, de a pontosságra csak a hónap eme első napján volt szükség. A perzsa korban asztronómiai számítások céljára papíron (agyagon!) számoltak az éjféli napkezdettel is: az éjfél az este és a reggel közötti idő közepe volt. - A keltezéshez stb. nemigen, a szertartási naptárban annál inkább használtak a napnál kisebb időegységeket is. A nap fölosztásának elve egyszerű: mind a nap, mind az éjjel 3 őrségre oszlik (en-nun: massartu). Az éjszakai őrségek: „csillag(ok) kelte”, „középső”, „pirkadat”, ill. egyszerűen „első” stb. A nappali őrségeké pedig: „reggel”, „dél”, „alkony” v. ugyancsak „első” stb. Leginkább a „dél” szerepel szövegeinkben (an-bar: muslalu). Ezzel a beosztással együtt járt, hogy az őrségek hossza évszakonként más és más volt. A nap járásától független időmérési eszközök (homokóra, vízóra stb.) használata nyomán szűk körben elterjedt egy állandó időegység használata is: az „óra” v. modern ford-okban inkább „nagy-” v. „kettősóra” a nap 1/12 része. Közönségesen legfeljebb csak a nappal v. az éjszaka első órájáról beszéltek, és a későbbi órákat csak csillagászati megfigyelések stb. alkalmából említették, nyilván mert technikai eszköz nélkül nem tudták órákban mérni az időt. Az asztronómusok viszont használtak még egy kisebb egységet is, az „óra” 1/30 részét (a mi számításunk szerint 4 perc). Érdemes megjegyezni, hogy a babiloni óra és perc a mértékrendszerben a kör felosztásához (fok) hasonlít a leginkább, ami talán azt jelzi, hogy a nap időtartamának elvont tagolásához valamifajta napóra, gnómon adta a szemléleti mintát, és az említett technikai eszközöket csak a folyamatos és egyenletes mérés, kiváltképpen az éjszakai megfigyelések céljára fejlesztették ki. -

2. A hónap Mezopotámiában kapcsolódott a →holdhoz: mindkettőre ugyanazt a szót használták, s a hónap pontosan igazodott a hold járásához. A naptári hónap első napja, mindig az a nap, amelyen a holdsarló először látható. Mezopotámiában ezért nagy figyelmet fordítanak az újhold megfigyelésére. Az újasszír kir. udvar rendszeres megfigyeléssel bízott meg képzett tudósokat, s ezek nyomban jelentették, írásban, vidékről is, hogy látták a holdat, az új hó első napja van. A hónap természetes hossza, az estét véve kezdőpontnak, hol 29, hol 30 nap, s az újhold napját nem tudták előre kiszámítani, még kísérletet is csak a Kr. e. 7. sz. táján tettek erre, ezért a hónapok vége körül némi bizonytalanság volt. A gyakorlati életben, amennyire látjuk pénzügyleteknél s a csillagtudományban is, mindig 30 napos hónapokkal számoltak. A hold ura, Szin isten nevét az ékírásban - többek között - a 30 jelével írták. A hellénisztikus korban már pontos számítások készülhettek, igaz, csakis elméleti-tud. célokra. - A hónapok neve eredendően az adott időszak munkáira v. évről évre ismétlődő eseményeire utal. Az idők folyamán azonban a név elveszítette ezt a közvetlen kapcsolatot, s bármit jelentsen is, elvont elnevezéssé vált. A ~ hónapnevei még így is érdekesek, mert amennyire érteni v. magyarázni tudjuk őket, a naptári rendszer életközegét ismerhetjük meg bennük. A Kr. e. 3. évezredben a nagyobb városokban külön rendszereket használtak. Országos jelentőségre Nippur hónapszámítási rendszere emelkedett, a Kr. e. 3. évezred végétől ált. használták. Helyi eltérések, főként a peremvidékeken, később is akadtak. - A nippuri hónapnevek, kissé egyszerűsítve a rendszert, így hangzanak sumérül és - ahol ismerjük a jelentést - m. ford-ban, magyarázatok nélkül: I. bara-zag-garra, a szentély(ben) kezdet (!) csinálás; - II. gu-sisa, ökör befogás; - III. sigga, tégla/vetés; - IV. su-numunna, magvetés; - V. izi(?)-garra, tűz lobbanás (=hőség); - VI. kin-innin, Innin (Inanna/istennő) műve; - VII. du-kug, fénylő (szent) domb; - VIII. apin-dua, az eke kivitele; - IX. gan-gan-e, szántani kimenés; - X. ab-ba-e, a vének kivonulása (?); - XI. ziz-a, tönkölybúza; - XII. se-gur-kud, gabona aratás. - E ford-ok, amennyiben helyesek, csak ellentmondások árán illeszthetők be a parasztgazdasági évbe, alapjában véve mégis a „munkák és napok” rendje él bennük. A sumér hónapnevek, e nemben a legrégibbek, a paraszti életmód főbb eseményeihez és munkáihoz kapcsolódó szert-ok, ünnepek emlékét őrzik. -

A Kr. e. 2. évezred elején Babilóniában kialakult a hónapnevek akkád nyelvű változata. Ezek mellett a (nippuri) sumér neveket csak mint szójeleket használták, rövidebb alakjukban, mint amikor mi azt írjuk: VIII., és úgy olvassuk, hogy augusztus. A babiloni hónapnevek: I. nisannu, kezdet; - II. ajaru, sarjadás; - III. simanu, időpont; - IV. du'uzu, Du'úzu (Tammúz) (isten) (hava); - V. abu, „(?)”; - VI. ululu, „(?)”; - VII. tasritu, kezdés; - VIII. arahsamna, nyolcadik hónap; - IX. kislimu, „(?)”; - X. tebetu, „(?)”; - XI. sabatu, dermedt; - XII. addaru, borult; - A szökőhónapok rendjét legkésőbb a Kr. e. 3. évezred végén úgy szabályozták, hogy ha szükségessé vált a 13. hónap, ezt v. a VI., v. a XII. után iktatták be, s a neve is ennek megfelelően ululu II (sanu), „második ululu”, ill. addaru II v. - ritkábban - „szökő-addaru”, „későbbi addaru” is. - A hónapnál kisebb naptári egységet Mezopotámiából nem ismerünk. Egyetlen kivétel a Kr. e. 2. évezred eleji Asszíria és a kis-ázsiai asszír keresk. telepek, ahol a gazd. életben és jogban 5 napos időszakokkal számoltak (hamustu); minden hónap 6 ilyen 5 napos periódusra tagolódott, s a hamustu nem lépte át a hónap végét. - A hónap napjai közül csak azoknak volt nevük, amelyekre a hold fázisváltásai estek. Az első nap: „hónap (elseje)” (arhu); a 7. nap: „hetedike” (sebutu); a 15. nap: „telehold” (tkp. „kiteljesedés” - sapattu, sabattu); végül, a 28. nap: „eltűnés” (szó szerint: „elsodrás” - bubbulu). A 3. negyed napja jeltelen. Alkalmilag a hónap bármely más napja is kaphatott nevet, arról az ünnepről, amely aznapra esett. -

3. Az évet az évszakok ismétlődése jelölte ki. Ez a természetes v. tapasztalati év. Időtartama azonban sohasem eléggé meghatározott ahhoz, hogy naptári egységnek lehessen tekinteni. Mezopotámiában a naptári év (mu: sattu) mindig egész számú (hold)hónapokat magába foglaló mesterséges egység. A holdhónapokból fölépülő év azonban már rövid idő alatt észrevehetően eltávolodott az évszakok rendjétől. Ezen csak a (természetes) év és a 29 v. 30 napos hónapok arányának állandó összeigazítása segíthet. Mezopotámiában a Kr. e. 3. évezred utolsó harmadától kezdődően ált. használt módszer volt erre az intercalatio, ti. szökőhónapok beiktatása. Szökő- v. szó szerint: „többlet”-hónap (dirig: watru) esetén, a szokásos 12 helyett, 13 (nagy ritkán 14) hónapból áll az év. A naptári év és az évszakok összhangját azonban csak a napév figyelembe vétele révén lehet megteremteni. A napév fölismerésének első jele, hogy a Kr. e. 3/2. évezred fordulójától kezdve a szökőhónapok a VI. v. a XII. hónapot követték, ti. nyilván tekintettel voltak az őszi, ill. a tavaszi napéjegyenlőség időpontjára. Ez a naptári rendszer állandó figyelmet kívánt. A szökőhónapot mindig az uralkodó jelölte ki, nyilván tudósainak tanácsára és rendszerint az előző hónap folyamán. A szökőhónapok rendszerével a mezopotámiai év - az egész naptár - mozgó jelleget kapott. Ebben a rendszerben a legfontosabb feladat az évkezdet meghatározása. A naptári év első napját minél közelebb akarták tudni a tavaszi napéjegyenlőséghez. Eszményi az, ha niszannu 15. - mely nap, mint láttuk telehold - a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtölte. Tekintve, hogy a naptár kiigazítására a szökőhónap(ok) szolgált(ak), s így a változtatások legkisebb egysége a holdhónap volt: ezt az eszményt próbálgatással nehéz volt csak megközelíteni is. Több évet felölelő számításokra volt szükség. - Az évek számontartására Mezopotámiában a Kr. e. 3. évezred utolsó harmadában a kir. írnokok a leginkább kézenfekvő elemi eljáráshoz folyamodtak: elnevezték őket, mint a hónapokat, ill. mint az embereket, mert az évek nevei nem ismétlődtek. Nevet kapott minden év (maga az év szó is a név szóból jön a sumérben), rendszerint a folyó - v. megelőző - év valamely fontosabb eseményéről. A nevekből azután jegyzékek készültek, s a jegyzékeket utóbb uralkodók szerint rendszerezték. Asszíriában a Kr. e. 2. évezred elején az évek a legfőbb áll. méltóságok nevét kapták, meghatározott rend szerint. Csak a Kr. e. 2. évezred 2. felében alakult ki Babilóniában az a rendszer, hogy az éveket a kir-ok uralkodási évei szerint számozzák (az első év a trónralépést követő újévkor kezdődött, ami korábban volt, a csonka év, „a királyság kezdete”). Később is megmaradt ez a gyakorlat. Bár a Kr. e. 1. évezredben Asszíria is átvette, itt nem szorította ki a régit teljesen, így Asszíriában mindvégig megmaradt az évnek nevet adó (eponymos) méltóságok (limu) nevével való keltezés. - Az évek neve v. sorszáma, a soros méltóság neve nem más, mint azonosítási kód, amelyre esetleg csak sokkal később lesz szükség. Keltezésnél Mezopotámiában rendszerint a következő rendben közlik az adatokat: hónap, nap, év. Utólagos hivatkozásokban, a gyér tört. forrásanyagban is, az évszám (kód) kerül az élre. - Szép emléket állít a klasszikus ~nak a babiloni világteremtés-eposz, az Enuma elis („Amikor fönn...”), amelyben az V. tábla 1. szakasza a mindenség naptár szerinti rendjét mutatja be. Marduk isten az istenek égi jelképe, a csillagok, ill. az égi pályák után először a holdat teremti meg, rábízza az éjszakát, feladatául adja a hónap kezdő napjának kijelölését. -

4. A perzsa kortól kezdődően Babilóniában, részben a csillagtud. szükségleteitől (előrejelzések) is hajtva, keresni kezdték a lehetőséget a napév és a holdhónapok pontosabb egyeztetésére, azaz a szökőhónapok problémájának megoldására. A cél az volt, hogy egy olyan időszakot találjanak, amelyben meghatározott számú szökőhónap összhangot tart az évek és a hónapok sorozatai között. A Kr. e. 6. sz. utolsó harmadában évtizedeken át egy 8 éves ciklust alkalmaztak, ebben összesen 3 szökőhónap volt, a 2., 4. és 7. évben. Más időszakokról is van tudomásunk, de nagyobb jelentőségre csak a Kr. e. 5. sz. legelején bevezetett 19 éves ciklus tett szert. Ebben összesen 7 szökőhónap volt, mégpedig a 3., 6., 8., 11., 14., 17. és 19. évben, s az utolsó előtti évtől eltekintve, melyre 2 alulu esett, mindig második addaruval. Ezt a naptári rendszert a Kr. e. 4. sz. végéig mind okmányokból, mind asztronómiai följegyzésekből ismerjük, ezután már csak az utóbb említett szöveganyagból, de mindenesetre ékírásos változatában egészen a Kr. u. 1. sz. végéig. - Az ünnep (ezen: isinnu) Mezopotámiában mindig a naptár - hónap, nap - által meghatározott időpont; maga a szó is ez: '(előre meghatározott) időpont'. Így az ünnepeknek szigorú naptári rendje van, hónapról hónapra, s minden ünnep, az évkezdet időpontjától függvén, mozgó jellegű. Amúgy a naptár tele van a számos isten kisebb-nagyobb ünnepével, ezek többnyire csak a megfelelő tp-ok papi személyzetét érintik. Szertartási értelemben kétségkívül ünnep - és a többi napra eső más ünnepeknél jelentősebb - a „hetedike” és a hónap közepén a „telehold”. Az első „bal(szerencsés) nap”-nak számít, számos tilalom fűződik hozzá (munka, tevékenység, étkezés, öltözködés, viselkedés terén), mint egyébként a hónap több más napjához is; a második ellenben valóságos „kiteljesedés” és ünnepi nyugalom, babiloni sabbat. Több ünnep előtt külön kis-ünnepnek számít az (elő-)este (nubattu). Mind a szert-ban, mind a nép számára a legnagyobb ünnep az újév több napon át tartó ünnepsége (akitu), tp. szert-ok sorozata, ünnepi menet, karneváli vigalom az utcákon. Az ünnepek rendjét a papság számára külön kézikv-ek foglalták össze, a hónaptudományi (ménológia) munkák a hónapok, a naptudományi (hémerológia) munkák pedig a napok szerint csoportosítva. - A ~ még ma is eleven hagyomány, bár természetesen csak a hatása él. Irakban, az egykori Asszíria ter-én, az újév-ünnep asszír hagyománya sajátos színt visz újabb keletű vallások (mandeus, iszlám) tavaszi termékenységi szert-aiba. A gör-róm. és iszlám alapokon kialakult eu. naptártud. változatlanul babiloni elvek alapján osztja a napot kisebb egységekre, s a szökőévek rendszere is végső soron a babiloni naptár ált. elvein alapul. - Jellegzetesen babiloni vonásokat mutat a zsidó naptár, amelynek főbb vonásai a babiloni fogság idején, de már korábban is erős babiloni hatás alatt formálódtak, s amely ezt az örökséget a zsinagógai naptárban nagyjából változatlanul őrzi. Csak fölsoroljuk a zsidó naptár főbb babiloni elemeit, a fenti tárgyalás sorrendjében: esti napkezdet; a holdsarló első láthatósága mint a hónap kezdete; a hónapok neve, kivétel nélkül; a sabbat neve; az ünnep esti szert-ok; 19 é. naptári ciklus stb. A zsinagógai naptár újabb szabályai is rendre követik a hagyomány szellemét. Ko.G.

Landsberger, B.: Der kultische Kalender der Babylonier und Assyrer (Leipziger Semitische Studien, 6, I-II) Leipzig, 1915. - Meissner, B.: Babylonien und Assyrien. Heidelberg, 1925. II:394. - Pallis, S. A.: The Babylonian Akitu Festival. Kobenhavn, 1926. (Det Kgl. Danske Videnskabernes Selskab. Hist-fil. Meddelelser, 12, I) - Dávid A.: Bábel és Assur. Művelődés. Bp., 1928. II:170. - Langdon, S.: Babylonian Menologies and the Semitic Calendars (The Schweich Lectures of the British Academy, 1933). London, 1935. - Reallexikon der Assyriologie 1938. II:131, 412; V:297; VI:77. - Labat, R.: Hémérologies et ménologies d'Assur. Paris, 1939. - Waerden, B. L. van der: Die Anfänge der Astronomie. Erwachende Wissenschaft. II. Groningen, 1965. - Neugebauer, O.: A History of Ancient Mathematical Astronomy. I-III. (Studies in the History of Mathematics and Physical Sciences, 1.) Berlin, 1975. - Huber, P-J.: Astronomical Dating of Babylon I and Ur III. (Monographic Journals of the Near East: Occasional Papers, 1, IV) (Malibu, CA, Undena, 1982) - Hahn István: Naptári rendszerek és időszámítás. Bp., 1983. - Neugebauer, O.: Astronomy and History. Selected Essays. New York, 1983. - Parpola, S.: Letters from Assyrian Scholars to the Kings Esarhaddon and Assurbanipal, I-II. (Alter Orient und Altes Testament, 5, I-II) (Kevelaer, 1970/1983)