Magyar Katolikus Lexikon > M > messianizmus


messianizmus: a →messiásvárással kapcsolatos elgondolások összessége. - 1. A zsidóságban. A →Messiás várása mind az ÓSz-ben, mind az apokrif, ill. rabbinista irodalomban állandó része az eszkatológiának. Az eszkatologikus képekben azonban a Messiás gyakran nem személy v. nem transzcendens személy. Ezt olykor az ÓSz messiási képeiben is látható (vö. Zsolt 47,9; 93,1; 96,10). Ennek ellenére a Messiás-elképzelés nagyon régi, régebbi, mint a prófétai írások, mert már →Jákob áldásában és Bileám jövendölésében szerepel, korábbi tehát Dávidnál. Dávid dicsőséges országa után a Messiás gyakran Dávid utóda v. a visszatérő Dávid. - A Kr. e. 200-100: nincs a korai zsidóságnak olyan témája, mely annyira sokféle formát öltött volna, mint a Messiás várása. Az ÓSz-ből ismerjük a dávidi király várását. A 17. zsolt. szerint a Messiásnak meg kell tisztítania Jeruzsálemet a pogányoktól és igája alá kell hajtania a pogány népeket. A Messiás bűn nélkül való, királyának Istent, az Urat ismeri el. Isten az ő napjaiban valósítja meg Izrael üdvösségét és a törzsek egyesítését. Jézust a népsokaság ismételten Dávid fiának nevezte. 4Ezdr 12,32-34: a dávidi Messiást Isten megőrzi a napok végéig és uralkodik az ítélet napjáig. A tannaita irod. is gyakran használja a Dávid fia kifejezést a Messiásra. - Emellett élt egy transzcendens Messiás-elgondolás is. Ennek legkorábbi bizonysága a Dán 7,13: szereplő Emberfia, de már a Dán 7,27 személytelenül beszél róla, s a Legszentebb szentjeinek népével azonosítja. Hénok 46,1 Dánielre hivatkozik: a Messiás hajtja végre az ítéletet, Isten dicsősége trónjára ül, ahol átadják neki az ítéletet. Ő „a népek világossága és azok reménysége, aki a szívükben bánkódnak.” (Hénok 48,4) Ez a Messiás egyrészt az idők előtt létezik, másrészt az égbe emelt Hénokkal azonos. Az 5. zsidó szibilla is ismeri ezt a Messiást, de csak egy boldog embernek mondja, aki az égből száll alá, s az Istentől neki adott kormánypálcát tart a kezében. Jézus ugyanezeket a kifejezéseket magára alkalmazta, s a főtanács előtt világosan hivatkozik Dánielre (Mt 26,64). A 4Ezdr is ismeri az Emberfia messiási alakját, s szintén a Dán 7,13-ra hivatkozik: Egy viharban a tenger mélyéről emelkedik föl, s a felhőkkel fölszáll az égbe; a négy égtáj felől megszámlálhatatlan sereg jön, hogy harcoljon ellene, ő azonban tüzes lehelletével megsemmisíti őket; ezután békés sokaságot hív magához, mely nem más, mint a tíz hazatérő északi törzs. Trüfon is ismeri az Emberfia szó messiási jelentését, csak attól vonakodott, hogy a Názáreti Jézusban ismerje föl azt, akit a zsidóság „dicsőségben és hatalomban” várt. - A rabbinista zsidóságban a transzcendens Messiás-gondolat alárendelt szerepet játszott, de jelen volt. A kereszténységgel folytatott vitában Dániel Emberfia-látomásának messiási értelmezését a rabbinizmus megszüntette. Egy baraita szövegben ez áll: „Hét dolog teremtetett a világ teremtése előtt: a Tóra, a megtérés, az Édenkert, a Géhinnom, az isteni trónus, a templom szentélye és a Messiás neve.” A későbbi szövegekben szórványosan tűnik föl a teremtés előtt létező Messiás: „A világ teremtésének kezdete előtt született a Messiás király, aki Isten teremtő tervében már a világ teremtése előtt megfogantatott.” A Mik 4,8-hoz írt targumban fordul elő a gondolat, hogy a Messiás már jelen van, de Izrael bűnei miatt rejtve marad. A legkülönösebb Messiás-gondolat az Ain Feska-i szektaszabályzatban található. Ha a szöveg nem romlott, akkor két Messiást, egy papi és egy laikus Messiást vártak. Papsága idején megszűnik a bűn, ő fogja megnyitni a Paradicsom kapuját, és a szenteknek enni ad az élet fájáról. - Minden üldözés újabb alkalmat adott a végső idők várására, s a remény föléledésére, hogy a messiási ország közel van. A zsidóság ismételten úgy gondolta, hogy elérkezett a lehetőségek határaihoz, s a folytatás már csak a messiási megváltás lehet. A messiási remények, melyek Kr. u. 70. e. főként a nép körében éltek, a Templom lerombolása után a farizeus-rabbinista zsidóságban is elterjedtek. A Bar Kochba-lázadás után még magasabbra hágott a remény a hamarosan bekövetkező megváltásban, ugyanakkor a rabbik körében a várakozás az üdvösség idejét megelőző szenvedésre. E messiási remények csak a 3. sz: csillapodtak le. - Dán 9,24-26 és 12,1-hez kapcsolódva a korai apokrifekben gyakran van szó a megváltás időszakát közvetlenül megelőző gyötrelmekről. Jubileum 23,18 szerint a földnek el kell pusztulnia az emberek bűnei miatt. Hénok könyve e gondolatot részletesen festi meg: Az esztendők megrövidülnek, az eső és az aratás nem a maga idejében jön; a népek lázongani fognak; az éhezők gyermekeiket eszik, s az anyák torzszülötteket szülnek; istentelenség lesz, s nem riadnak vissza a gyermek- és testvérgyilkosságtól sem. - Jézus is ismeri a fölfogást, hogy az eszkatont a gyötrelmek ideje vezeti be. A „jaj” szót e gyötrelmek jövendölésében használja (vö. Mt 24,6-13; Mk 13,7). Tannaita körökben a messiási jajkiáltás fogalma először a Kr. u. 1. sz. végén Eleázár ben Hürkánosz szájából hangzott el. Az apokrif szövegekkel szemben a rabbik azt a körülményt is említik, hogy a zsinagógát más célokra használják, s a Tóra tanulmányozása lehetetlenné válik. - Egy másik elgondolás szerint a Messiás csak akkor jöhet el, ha az összes lelkek megkapták már testüket és leélték földi életüket. Ezáltal a gyermeknemzést olyan cselekménynek tekintették, mely ajánlott az embereknek, hiszen siettetik vele a messiási kor eljövetelét. - A messiási kort megelőzően egy v. több utolsó próféta fölléptét is várták, akiknek be kellett vezetniük a messiási kort. Az egyik esszénus szekta a Kr. e. 1. sz: úgy hitte, hogy az igazság tanítójának személyében a Próféta már eljött és megkezdődött a messiási kor. Mal 3,23 alapján a korai zsidóságban sokan ezt a prófétát a visszatérő Illésnek tartották (az evangelisták szerint Ker. Jánost is Illésnek tartották). - A messiási ország várása az a remény, amely a zsidó népet számkivetésének évezredeiben megtartotta. A messiási korban ugyanis Izrael nem lesz alávetve a pogány népeknek. Az élet azokban a napokban is folyik majd tovább, az ünnepeket megülik, mint korábban, de minden egy új létsíkon fog történni. Az ördögnek, a sátánnak többé nem lesz hatalma. Ezért ez a kor mentes lesz a bűntől, mérhetetlenül termékeny lesz, sőt még a manna is újra hullani fog az égből; az izraeliták hazatérnek a számkivetésből Izrael földjére. De nemcsak az izraeliták, hanem a pogányok is Jeruzsálembe jönnek imádkozni. A pogány népek tömegesen fognak megtérni, de vitatott, hogy akkor majd be kell-e őket fogadni. Ha nem térnek meg, legalábbis adófizető alattvalói lesznek a messiási országnak, mert a Messiás maga fogja számadásra szólítani a világ utolsó uralkodóját, és megöli őt. - A szenvedő Messiás képe a sorozatos csalódások, s főleg Bar Kochba bukása folytán alakult ki. A Dávid házából való diadalmas Messiás érkezése előtt egy József házából való szenvedő Messiást vártak, aki az istenellenes hatalmakkal vívott harccban elesik. Először a baraita Sukka 52,a szól erről a szenvedő Messiásról, a későbbi rabbinista irodalomban gyakrabban van róla szó. Dávid fia csak utána fog következni. A Kiv 40,11-hez írt targum szerint Efraim törzséből kell jönnie egy Messiásnak, aki Józsue leszármazottja, s a napok végén ő viszi győzelemre Izraelt Góggal és Magóggal szemben. Ezen elképzelés szerint tehát Dávid fia a már meglévő messiási országba jön el, s veszi át a hatalmat. -

2. Az ÚSz-ben. Jézus a Khrisztosz, a Fölkent, a Messiás, az üdvösség eszkat. közvetítője, akiben az ÓSz jövendölései teljesedtek. Az ApCsel tanúsága szerint az ap-ok is így hirdették őt (2,30; 5,42; 8,5; 9,22; 10,38). Pál leveleiben a Krisztus már Jézus mellékneve lesz, és a benne hívőket is róla nevezik el khrisztianoinak, 'keresztények'-nek (ApCsel 11,26). Az ÚSz-nek ez az egyöntetű szóhasználata csak úgy érthető, hogy ezzel Jézus meggyőződését és viselkedését fejezték ki. Egyes modern egzegéták (pl. Bultmann) ugyan kétségbe vonják ezt, és tagadják Jézus messiási öntudatát. Az egész messianizmust az ap. egyh-nak tulajdonítják, s azt mondják, hogy az evangélisták ezt vetítették bele Jézus földi életébe. Kétségtelen, hogy Jézus nem állt ki a zsidó nép elé azzal a bejelentéssel, hogy „én vagyok a ti Messiástok”, hiszen először tisztázni kellett az igazi messiási fogalmat. A nép földi és pol. orsz-ot várt volna tőle, v. a mózesi törv. kiterjesztését a pogányokra. De az evang-ok Jézus messiási öntudatát kétségtelenül igazolják. Ker. János kérdésére Jézus Iz 35,5-re és 61,1-re hivatkozik (Mt 11,2), s jeruzsálemi bevonulása is erre utal, de a Messiásnak mint hadvezérnek az alakját ott is elutasítja. A legdöntőbb azonban a főtanács előtt tett kijelentése (Mk 14,61). Messiási mivolta benne van a Pilátusnál felhozott vádban és a kereszt föliratában is. - Jézus messiási szerepe tehát egészen sajátos, és eltér attól, amit a zsidók a 2Sám 7,11-ből levezettek. Ezért meg lehet kérdezni, hogy a zsidók egyáltalán fölismerhették-e őt mint Messiást? És hogy viselkedése megfelelt-e az ósz-i jövendöléseknek? Az ap. egyh. kétségtelenül az igenlő válasz mellett tanúskodik. Jézus szavai és tettei, majd halála és föltámadása azt igazolták, hogy ő az üdvösség eszkat. közvetítője és utána senki mást nem kell várni. Küldetéséről kellő bizonyítékot szolgáltatott csodáival és egész viselkedésével. Ezek alapján a zsidók fölismerhették volna őt annak ellenére, hogy nem földi uralkodóként lépett föl. Jézus jogosan ítélte el hitetlenségüket (Mt 8,11; 11,20-24). A messiási jelekre vonatkozó követelésüket is azért utasította vissza, mert elegendő jelet adott nekik igazi küldetéséről. Ő mint Isten küldötte elsősorban megtérést és hitet követelt, továbbá Isten előtti engedelmességet. Hatalommal tanított, és az erkölcsi követelményeket végleges és megfellebbezhetetlen formában adta elő. Elismerte a mózesi törv. kinyilatkoztatott voltát, de rámutatott kezdetleges és időleges voltára is, viszont az ő követelményei azt is tökéletességre emelték. Saját szava több, mint amit a régieknek mondtak (Mt 5,21-48). Ő nagyobb, mint Salamon v. a próf-k (Mt 12,41), és ura a szombatnak is (Mk 2,28). Eljövetelével elérkezett az üdvösség ideje, és az embernek döntenie kell az üdvösség v. a kárhozat mellett. Ezért mondja boldognak tanítványait, akik ezt az időt megérték (Lk 10,21), viszont jaj azoknak, akik tudatosan visszautasítják őt, mint a farizeusok (Mt 23,1-36). Kir. méltósága ellene mondott a földi, pol. eszmének, ezért a zsidók előtt rejtve maradt. Az ÚSz Úrnak nevezi őt (→Küriosz), de már abban az értelemben, ahogy beöltözött dicsőségébe. Az üdvösség, amit hozott, fölülmúlja az ósz-i elképzelést. A bűntől menti meg az embert, nem pol. ellenfeleitől (Mt 1,21). Ő tehát mint Messiás magasabb síkon áll, mint az ósz-i előképek. A régi szöv. úgy teljesedett benne, hogy azt fölülmúlta és teljességre vezette. **

Schubert 1955. - LThK VII:335.