Magyar Katolikus Lexikon > M > megbánás


megbánás: korábbi elhatározás, meggyőződés vagy cselekedet visszavonása a tévedés fölismerése miatt. - Oka lehet erkölcsi v. anyagi →károkozás, ill. annak fölismerése, hogy a cselekedet (gondolat, meggyőződés) nem volt eléggé megfontolt, ellenkezett a ker. okossággal, s ártott a felebarátnak. A ~ban az értelmi felismerés a lényeg, az érzelmek nem föltétlenül kísérői; sőt, olykor nagy érzelmek mögött nincs komoly ~ és a fölismert rossztól való elhatárolódás. Külső jelekkel, szavakkal, gesztusokkal való kifejezéséhez (amennyiben ez szükséges) lelki erősség kell. Értéke ilyenkor az →őszinteségétől függ, mert a ~t érdekből színlelni is lehet. - A jót is meg lehet bánni a várt elismerés, jutalom, hála stb. elmaradása miatt. Az ilyen ~ ellen azonban harcolni kell, tudva, hogy Isten minden jót megjutalmaz (→megfizetés). - A Szentírásban gyakran szerepel az antropomorf kifejezés: Isten az ember rosszasága miatt megbánta, hogy megteremtette, védelmezte stb. őt (1Sám 15,35; 1Krón 21,15; Zsolt 106,45; Ám 7,3.6). De az ÓSz is hangsúlyozza, hogy Jahve nem ember (Szám 23,19; 1Sám 15,29; Jer 4,28; 20,16; Zak 8,14). E kettősség alapja Jahve haragja és szeretete, ítélete és kegyelme. Szt Pál a Róm 11,29: kimondja, hogy Isten kegyelmét és meghívását nem bánja meg soha, ezért az visszavonhatatlan (Zsolt 110,4; Zsid 7,21). - A ~ a →bűnbánat és →megtérés előkészítője (Kiv 13,17; 1Mak 11,10; Péld 5,11; 25,8; Sir 33,20; Mt 21,30; 27,3; Zsid 12,17). **

BL:1185.