Magyar Katolikus Lexikon > M > manes


manes (lat.): az ókori rómaiaknál az elhunytak megistenült lelkei, 'a jók'; ellentéte az immanes, 'az ártók'. - A rómaiak hitték, hogy az elhunytak lelke nem szakad el teljesen sem a testétől, sem a helytől, ahol élt, hanem mint családi szellem él tovább. Ezért 9 nappal a halál után (a gyász végén) áldozatot mutattak be az elhunyt lelkének kiengesztelésére, hogy jóságos mane legyen: a sírhoz vázákban violát, rózsát, mirtuszágakat helyeztek, s étel- és italáldozatot ajánlottak föl (tej, méz, kenyér, bor, tojás, lencse, só). - A ~t nyilvánosan is tisztelték az ún. dies religiosi, 'vallásos napokon', melyeken fontos dolgot nem végeztek: a febr. végén 6 napon át tartott Parentalia ünnepeken a bírósági és hivatali ügyintézés szünetelt, a tp-okat bezárták, az oltároknál eloltották a fogadalmi lámpákat. A síroknál megújították az ételáldozatokat. - Mint Itália egyéb városaiban, a római Palatinuson is a város alapításakor mély gödröt ástak (ez volt a mundus), melynek legalsó része az alvilági isteneknek, a ~nek volt szentelve. Egy kőlap, az ún. lapis manalis, fedte be, melyet évenként 3x (VIII. 24; X. 5; XI. 8.) fölemeltek, abban a hitben, hogy a ~ éjjel feljönnek. **

Enc. Mit. 1964:305. - Pecz 1985. II/1:14.