Magyar Katolikus Lexikon > M > mandulalevelű puszpáng


mandulalevelű puszpáng (gör. pükszon, lat. Buxus longifolia): a puszpángfélék családjába tartozó növény. - A Szentírásban Tírusz hajójának bordázatát a ~ fájából ácsolták (Ez 27,5: . Iz 41,19; 60,13). - DK-i mediterrán vidékeken él, nevét mandula alakú, lándzsás leveleiről kapta. Kellemes illatú, de mérgező alkaloidokat tartalmazó vastag, fényes sötétzöld, bőrnemű, ép és behajló szélű, 3-6 cm hosszú, kerek v. gyakran becsípett csúcsú örökzöld levelei átellenesen állnak. A levelek tövében kora tavasszal megjelenő csomós virágzatban együtt találhatók a fehér csészékkel burkolt, kiálló bibéjű termős és a sárgászöld csészék között rejtőző, apróbb porzós virágok. Gömb alakú húsos zöld toktermésén 4 jellegzetes szarvacska fejlődik. Finoman fényezhető, faragásra és ácsmunkára egyaránt kiváló kemény fája olyan keresett volt, hogy vad példányait mind kivágták. Később főként dísznövényként telepítették szegélyerdőkben, kertekben és parkokban. Leveles ágait egyes mediterrán országokban a →barkával együtt a tavasz hírnökeként és a feltámadás jelképeként viszik ma is a feltámadási körmenetekben. - Rokon faja az örökzöld puszpáng. E nálunk főleg díszfaként elterjedt növény a D-eu. magashegységek puszpángos tölgyeseinek fő alkotója, de mediterrán kertekben és temetőkben régóta ültetik sövénynek különféle tarka levelű és törpenövésű változatait is. Ky.Z.

Kereszty 1998:142.