Mikeás könyve, Mik: protokanonikus ószövetségi prófétai könyv, a 6. a →kispróféták sorában. - I. Keletkezése. Mindenekelőtt az szembeötlő, hogy e kv-ben váltakoznak a romlásról és az üdvösségről szóló beszédek. Ennek megfelelően szerkezete különös ismétlődést mutat: 2x követi ugyanazon séma egymást. Felvetődik a kérdés: vajon miért így van az anyag elrendezve. Hogy az 1. séma Júdára és Jeruzsálemre vonatkozik, a 2. pedig Izr-re és Szamariára, elegendő magyarázatul szolgálna, ha a Mik 1,5-8, amely az első részhez tartozik, nem Szamaria ellen szóló, önálló jövendölés volna, s ha a 2. részben, ahol a 6,1-16 ugyan Szamariára vonatkozik, a 7,1-20 mégis inkább Júdára utal, v. legalábbis annyira ált., hogy nem kell szükségszerűen Szamariára vonatkoztatni. Ezenkívül: 4,1-5 és Iz 2,2-4 azonos egymással, anélkül, hogy pontosan meg lehetne határozni, milyen függőségi viszonyban vannak egymással. Némelyek ezt azzal magyarázzák, hogy egy 3. névtelen szerzőtől vette át külön-külön a 2 próf., és ezt a nézetet egyre többen magukévá teszik (A. Weiser is). Annyi mindenesetre kétségtelen, hogy szerkesztő munkájával állunk szemben. Ha az üdvösségre vonatkozó jövendölést (Mik 4,1-5,8 és 7,7-20) elfogadjuk, jogosan eredetinek és nem későbbi betoldásnak tekintjük, amely a próf. fenyegető jövendöléseinek egyhítésére került bele a szövegbe (így O. Eissfeldt, E. Robinson és mások), akkor azt kell feltételeznünk, hogy egy szerkesztő 2 (Robinson szerint 3) gyűjt-t magasabb egységbe foglalt, és esetleg még ki is egészített másodlagos részekkel. Ilyen fogság utáni időből való résznek tekinthető elsősorban 2,12, továbbá a 4. és a 6. f. zöme, mert feltételezik a →diaszpórát, Jeruzsálem pusztulását és a kirság megszűnését. Ugyanakkor jogosan védik e helyek hitelességét, mivel Iz és Mik eszkat. anyaga egybevág és szétszóródásra (Kr. e. 721) enged következtetni. - II. Tartalma. ~ 4 részre oszlik: 1. Jahve megjelenik a világ bírájaként (1,2-4), hogy amint Szamariát megbüntette (1,5-8), Jeruzsálemet is próbára tegye a DNy-ról érkező és útjában minden helységet elözönlő ellenség által (1,9-16: Szanhérib?), mégpedig büntetésül a sok eltévelyedés miatt (2,1-5 + 6-11). Itt egy rövid s nyilvánvalóan a 2. részhez tartozó jövendölés (2,12) után a próf. visszatér a társad. állapotokra (3,1-4), az ezekben vétkes hamis próf-kra (3,5-8) és a nép vezetőinek vétkeire (3,9-12). A 3,12 tartalmazta mondást Jer-ben idézik (26,17-19). - 2. Júdának szóló ígéretek: a Tp. hegye magas lesz (4,1-5 = Iz 2,2-4), a szétszóródott népet egybegyűjtik (4,6 + 8-14), Betlehemből (= Efrata) származik Izr. jövendő kir-a (5,1-5), aki legyőzi a népeket (5,6-8). Ez a rész egy Júda elleni fenyegető jövendöléssel zárul, de egyszersmind a népek ellen is szól, így feltehető, hogy ezt a töredéket üdvösségről szóló értelemben átdolgozták (5,9-14). - 3. Panasz Izr. ellen, amely egy bevezető részből és a próf. intéseiből áll (6,1-8), továbbá Szamaria fenyegetéséből az ottani állapotok miatt (6,9-16), végül a próf. személyes panaszából ezek miatt az állapotok miatt (7,1-6). - 4. Sionnak szóló ígéretek egy siralom (7,7-10), egy jövendölés (7,11-13) és 2 ima formájában (7,14-17 + 18-20). - III. Teológiája. ~nek a teol. nem erős oldala. A monoteizmus magától értetődő számára, de nem fejleszti tovább. Csupán Jahve tulajdonságait emeli ki; ezek szolgálnak alapul beszédeihez: szt haragja és nagy irgalma. Mikeás próf. inkább etikus, aki a vallás értékét abban látja, hogy mind az egyén, mind a közösség számára biztosítja a társad. igazságosságot. Eszkat. gondolatai az 5,1: csúcsosodnak ki, amely egyike az ÓSz legkonkrétabb jövendöléseinek. **

Rózsa II:124.