Magyar Katolikus Lexikon > L > lelki erősség


lelki erősség (lat. fortitudo, virtus): 1. a →Szentlélek hét ajándékának egyike, a →bérmálás szentségének sajátos kegyelme. A Szentírásban a ~ az Isten erejébe és segítségébe vetett hit és remény gyümölcse. - a) Az ÓSz gondolatvilágában minden, ami a testhez tartozik, gyengeség, ha nem részesedik Isten erejéből, akié „minden bölcsesség és erő” (Dán 2,20); Ő Izr. sziklája (vö. 2Sám 22,2), népe tőle kapja erejét. A →bölcsességi könyvekben a ~ nem fizikai erő, hanem az értelem és a bölcsesség szeretetének ereje (Péld 16,32; 24,5). - b) Az ÚSz-ben a ~ a megfeszített Krisztus erejében való részesedés. Az Ige testté lett, megismerte az ember gyengeségét, tehetetlenségét, minden szenvedését. Vállalta egész gyengeségünket, e gyengeség minden megpróbáltatásával együtt, „a bűnt kivéve” (Zsid 4,15). Így tudott együttérezni gyengeségünkkel, és így változtatta azt ~gé (vö. Zsid 5,2; 4,15). „Isten fölkente őt Szentlélekkel és erővel” (ApCsel 10,8), hogy emberi gyengeségében megmutatkozzék a lélek erőssége. Valóságos ember létére legyőzte a sátán minden kísértését (vö. Lk 4,1-2), az „erősnél” erősebb (Lk 11,21); diadala a kereszt győzelmében és a föltámadásban vált véglegessé (vö. Kol 2,14-15). Ez a bűn és a halál hatalma fölötti győzelem Jézus Krisztus ~e. A Szentlélek által a ker. lélek minden gyengesége ~gé válik (2Kor 12,9-10). - 2. erkölcsi erény, mely kitartóvá teszi az embert a jóért folytatott küzdelemben és a szenvedés viselésében (→bátorság). - Ikgr. A →sarkalatos erények között nőalak →oszlop attrib-mal. **

KEK 1808.