Magyar Katolikus Lexikon > L > labodacserje


labodacserje, sósfű (gör. alimon, lat. Atriplex halimus): a libatopfélék családjába tartozó növény. - Jób 30,4: Jób az igazak gyakori, igazságtalan megaláztatását panaszolja. Még a nyomorultak is gúnyolják, akiknek pedig csak ~ jut vacsorára. - A ~ rokon fajai: a magas szárú, dárdás levelű, sík, mocsaras helyeken feltűnően fénylő, szürkészöld sűrűséget képező dárdás laboda; a dúslombú, pirosló szárú és levelű rózsás laboda gyakori útszéli gyom; molyhos, igen változékony évelő cserje, a júdeai laboda a Júdeai-pusztában; a dúsan elágazó, kopasz, gyakori útszéli gyom, a vékony virágzatú tatár laboda; a nyári aszályokat is jól tűrő nílusi tamariska bokor; a juta: ezt a Szíriában és Egyiptomban ma is zsidómályvának hívott indiai eredetű rostnövényt a bibliai időkben a Jordán melléki meleg völgyekben ültetvényeken termesztették, rostjaiból olcsó köteleket és sebészeti kötszert készítettek; a K-ázsiai dísznövény, a törökrózsa; a kereklevelű papsajtmályva lágy levele és fiatal, félérett „papsajt” termése az ínségesebb bibliai időkben is a szegények eledele; és a lóhere-formájú görögszéna, melynek fiatal hajtásait ma is nagy mennyiségben fogyasztják Egyiptomban. - A ~ héb. és gör. nevei nemcsak a növény sós ízét, de gyakoriságát is jelzik a sós pusztákon és a sivatagokban. A ~ nemzetség különösen a forró Aravah-völgyben v. a Sínai-fszg-en tömeges, ahol a nílusi tamariskával jellegzetes, fajszegény sivatagi növényzetet alkot. A nevek azonosítására minden tekintetben legvalószínűbbnek látszik a ~. - A Szentföldön élő 10 labodafaj többsége a homokos félsivatagok és puszták szárazságtűrő növénye. A gyors növekedésű évelő labodacserje 1-2 méteres sűrűséget v. magányos, nagy bokrokat képez. Levele nagy tojásdad, ezüstszürkén molyhos, ritka lombozatot képez. A hajtások végén váltakozóan elálló, rövid füzéreken alul a termős, feljebb a porzós virágok ülnek. Az apró, fénylő barna magvakat rejtő kis makkocska termést 2 hártyás bőrnemű pikkelylevél burkolja. Fiatal levelei és rügyei éhínség idején emberi táplálékul is szolgáltak a sivatagban. A levelek íze erősen függ a termőhely sótartalmától. Ky.Z.

Kereszty 1998:127.